A politikából való rendkívüli mértékű kiábrándultság 2010-ben – mint új pártnak – nemcsak az LMP-nek, de a Jobbiknak is kedvezett. Azóta azonban a belső viszályok és a kilépések nyomán láthatóvá vált, hogy az erős szlogenek és a kezdeti lendület nem volt elegendő a támogatottság megőrzéséhez, a népszerűség csökkenni látszik.
Forrás: vonagabor.hu
Bár mostanában minden a baloldal körül forog, érdemes egy pillantást vetni az ellenkező oldalon lévő radikális párt dilemmáira is. Belső feszültségek, konfliktusok és morális problémák – tavaly már megismerkedett a párt ezekkel a gondokkal: decemberre ötre növekedett azon képviselők száma, akik már nem jobbikos színekben politizálnak tovább. Ennek egyik oka, hogy a Jobbik rájött arra, gyűlöletkeltésre alapozva be lehet jutni az Országgyűlésbe, de ezt követően a szélsőséges megnyilvánulások nem megengedettek. Összeegyeztethetetlenek ugyanis a hazai és európai normákkal – igazolja ezt a Gyöngyösi Márton javaslata után szerveződött tömegtüntetés is, ahol az ellenzéki és a kormánypártok is részt vettek. Ezzel ellentétben viszont a Jobbik radikális vonala továbbra is botrányokat szeretne látni, és ezen véleményének hangot is ad a frakción belül, aminek a következményei a kizárások és kilépések lettek.
A hangulatkeltés és az egyéni akciók helyett így maradt a párt vezetői által preferált szakmai radikalizmus, vagyis a képviselőknek meg kellene tanulniuk fontos kérdésekről nyíltan beszélni úgy, hogy nagy hozzáértést mutatva támasztják alá igazukat, ezzel bizonyítva, hogy a párt alkalmas a kormányzásra. Amellett, hogy a Jobbik döntéskényszerbe került, kénytelen szembesülni a politika valóságával, és meghozni a szükséges lépéseket. A döntés veszélyeket rejt magában, hiszen a szélesebb választóközönséget így már nem tudja megnyerni. Egyrészt a demokratikus intézményekben hitet vesztett, a radikalizmusra hajló és afelé forduló szavazóknak kevés lesz a visszafogott retorika, és jogosan gondolhatják majd, hogy a szélsőjobboldali párt már nem képes érdekeik érvényesítésére. Másrészt viszont meg kellene tartania a középre húzó, a kormánypárttal is szimpatizáló szavazókat, ami a Fidesz–KDNP rendpártiságát ismerve igen nehéz lesz.
„Ha valaki megismeri az elképzeléseinket, rájön, hogy végső soron mindig is jobbikos volt, csak eddig nem tudott róla” – Vona Gábor programjuk bemutatásakor tett nyilatkozata annyit mindenképpen előrevetített, hogy a választások után a Fidesz egyik legfontosabb stratégiai feladata kell legyen, hogy a következő választásokig a közte és a Jobbik között ingázó szavazatokat megszerezze. Ezzel pedig nem mellékesen felelőssége van a szélsőséges pártok visszaszorításában is. Utólag kijelenthetjük, hogy a Fidesz tett is a cél érdekében, hiszen hangsúlyozta, hogy mindenkori politikája a kisebbségek és az emberi méltóság védelme mellett foglal állást, vagyis a lehető legnagyobb mértékben határolódott el a Jobbiktól, kiszorítva minden spekulációt, amelynek célja a két párt közötti szoros kapcsolat sejtetése, hangsúlyozása lehetett volna.
A Jobbik társadalmi igazságosságért fellépő választási programja lényegében kiüresedett, hiszen 2010-ben sok olyan ígéretet tettek, amelynek megvalósítását a kormánypártok magukra vállalták. Ilyen cél volt a magyar állampolgárság törvényi biztosítása a határon túli magyarság számára, a közmunkaprogram létrehozása, a bankok és a multinacionális vállalatok megadóztatása, illetve a devizahitelesek megmentése.
A jobbikosok kilátástalanságukból továbbra sem tudnak kilépni, ez látszott a pártelnök január végén tartott évértékelő beszédén is. Bár a kampányidőszak és az elmaradhatatlan negatív kampány elkezdődött, a „Radikális változást!” helyett már csak egy „Újra van remény!” bátorítással találkozhattunk, a programok ismertetését hallgatva pedig az „erőtlen” és „gyenge” gondolatok röpködhettek a fejünkben. A párt által bemutatott és megálmodott organikus, szerves társadalomban helye van az emberi méltóságnak, de csakis azok számára, akik ezt a méltóságot fel tudják mutatni. A mostani, rendkívüli helyzetet pedig a Jobbik úgy kívánja megoldani, hogy népszavazást kezdeményez annak érdekében, vonják meg a segélyt azoktól a családoktól, amelyeknek bármely tagja súlyos, erőszakos bűncselekményt követett el. Azt ne is említsük, milyen társadalmi következményei lennének az említett intézkedésnek (reméljük, ezt majd szociológusok megteszik helyettünk), viszont mindenképpen vonjuk le a következtetést: a párt valóban beleragadni látszik a szerepébe. Így nem maradt más, mint hogy Vona Gáborhoz hasonlóan kijelentsük: kedves jobbikosok, a múlt folytatódott.
Első közlés: Magyar Hírlap
