A 2013-as esztendő minden bizonnyal változásokat hoz majd mind a kormányzati, mind az ellenzéki politikában. Több körülmény is befolyásolhatja teljesítményüket, egyrészt elkezdődik a választási kampány előkészítése, másrészt a hangsúly átkerül a változásokról és a változtatásokról a konszolidációra.
Forrás: mandiner.hu
A „fülkeforradalom” utáni határozott politika eredményeinek megtartása, javítása és népszerűsítése lehet a legmeghatározóbb az idei kormányzati döntéshozatalban és a kommunikációban egyaránt. A határozott, konfliktusvállaló rendszeralakítás és a visszafogottabb stabilizáció közötti átmenet tavaly óta érezhető. Személyi változtatások történtek a kormányban, Lázár János került a Miniszterelnökség, Rogán Antal pedig a frakció élére. Áthelyeződött a hangsúly a törvényhozásról a végrehajtásra, lassan véget ér a törvényalkotási dömping. A kormány kevesebb konfliktust vállal, elég a felsőoktatási törvényre vagy a regisztrációra gondolni. Az e téren történt módosítások a kormányoldalon a „belátásos politika” engedményei, míg az ellenzéki értelmezés szerint újabb „pofon” a Fidesz számára. Annyi bizonyos, hogy a vesztesnek ítélt helyzetben felemás kompromisszumok árán képes volt a kormány elkerülni, hogy közpolitikai válságból általános politikai válságba kerüljön.
Az eddig offenzív és lendületes kormánypolitika helyett egy enyhébb, megengedőbb stratégia következhet. A Nemzeti Együttműködés Rendszerének alapjait már letették, ehhez már nem kell utat törni, a fő feladat ezentúl a megtartás. Eddig a kormányzati határozottság és aktivitás, a nagy lendülettel történő alkotmányozás és nagyiramú törvényhozás élét vette a hatékony ellenzéki kommunikációnak, az új helyzet viszont teret nyit majd az ellenzéki erők látványosabb kritikai politikájának. A konfliktusos hozzáállás, a kezdeményező szerep áttolódik „balra”.
Az ellenzék sérelempolitikájának fő hivatkozási alapja a korábbi alkotmányt idealizáló, „nem engedünk a ’89-ből” felfogás, az ortodox gazdaságpolitika, valamint a „kádári kisember” szemszöge. Természetesen emellett minden olyan szabad témát fel fog karolni a baloldal, amelyet nem ural a Fidesz a társadalom bármely rétegében. 2014 közeledtével nem is lehet megfelelőbb kormányzati válasz erre, mint a kompromisszumos politika.
Egy kommunikációban versenyképes ellenzék ugyanis jobban rászorítja a kormányzatot a társadalmilag érzékenyebb, megengedőbb politikára. Ehhez olyan karakterű politikusok kellenek, akik alkalmasak egyezségre vezető, belátásos politikát képviselni, akik nem a konzervatív reformerek élharcosai közé tartoznak, hanem a nemzeti liberális irányvonalhoz közelebbi álláspontot képviselnek, mint Navracsics Tibor vagy Rogán Antal.
A személyi kérdések persze csak akkor aktuálisak, ha olyan háttérdöntések születnek, melyeket képviselni tudnak. A feladat tehát az, hogy az eddigi kormányzati politikával koherens megoldásokat kell találni a későbbiekben kibontakozó vitákban. Olyan döntések kellenek, melyek levetkőzik az eddig jellemző fentről lefelé irányuló elitista jelleget, és nagyobb összhangba kerülnek az alulról jövő társadalmi követelésekkel.
A „nagyobb engedés” politikája ezzel a társadalmi akarattal és véleménnyel kapcsolatos, amellyel képes kihúzni az ellenzék lába alól a talajt. A kormányt célzó támadások a felkarolandó közpolitikai viták nélkül mind a korábbi érveken alapulnak majd. Amennyiben az ellenzék ezekkel a konfliktusokkal nem képes bővíteni fegyverarzenálját, 2013-ban továbbra is az „elmúlt három év” hibáit állíthatják az „elmúlt nyolc év” hibáival szembe, amely korlátjává válhat az ellenzéki megújulásnak. Az ezután tett engedmények tehát inkább jelentik a meglévő rend stabilitásának megőrzését, mintsem a gyengeség jeleit.
Első közlés: Magyar Hírlap
