A héten az Országgyűlés elfogadta a választási eljárási törvényt, és bár még most is van néhány – főleg technikai – nyitott kérdés, azért a 2014-es választások körülményei láthatóvá váltak, ezért érdemes áttekinteni a helyzetet.
Forrás: mandiner.hu
Egy biztos: a magyar Országgyűlés két évtizedes adósságát törlesztette a választópolgárok felé, amikor a választási rendszer reformjának a képviselők számának megfelezésével kezdett neki. Ennek szükségességét senki nem vitatta. A viták azonban a választási rendszer körül a már megszokottnak mondható módon a demokratikus–antidemokratikus tengelyen helyezkednek el, az ellenzéki kritikák pedig azon az elvi alapon nyugszanak, hogy létezik valahol egy választási rendszer, amely „jó”.
Pedig nincs ilyen. Ahogy nem véletlenül nem találunk két egyforma választási rendszert sem, úgy recept sincs arra, hogy melyik rendszer lesz a „legdemokratikusabb”, ugyanis minden országnak egyedi körülményekhez szabott rendszerre van szüksége, amelyet rengeteg szempont befolyásol: az ország földrajzi és demográfiai adottsága a politikai kultúrája és legfőképpen talán a közjogi hagyományai.
A papír persze mindent elbír. Minden választási reform antidemokratikus azok szerint, akiknek kevésbé kedvez az átalakítás, és mindig lesz olyan politikai erő, amelynek kevésbé kedvez az új rendszer. A választási rendszerrel kapcsolatban talán legtöbbször emlegetett ellenzéki érv, hogy az a Fidesz malmára hajtja a vizet. A magyarázatokat hallgatva ilyenkor fel kell tennünk a kérdést: vajon igazságosabb és hatékonyabb lett-e az új rendszer, mint az előző volt?
Az, hogy az előző választási rendszer elavult volt, nehezen vitatható. Magyarország lakossága és annak eloszlása az elmúlt húsz évben megváltozott, ezáltal az amúgy is megkérdőjelezhető választókerületi beosztás egész egyszerűen igazságtalanná vált. Háromszáz százalékos eltérések alakultak ki az országban a választókerületek között, és valamilyen véletlen folytán általában a baloldalnak kedvező módon. Ha például Budapestet nézzük, és a XII. kerület hagyományos polgári, jobboldali körzetére, valamint a XXI. kerület baloldali hagyományokkal rendelkező körzetére tekintünk, akkor láthatjuk: 1990-ben kitartott az MSZMP ceruzája. Míg Budán 59 000 szavazat csak egy, addig Csepelen 61 000 szavazat már két országgyűlési képviselőt eredményezett, amit úgy is megfogalmazhatunk, hogy egyesek szavazata kétszer annyit ért a régi rendszerben, mint másoké.
Az új választási rendszerben ilyen nem lesz. A Velencei Bizottság javaslatát szigorúan véve az új rendszerben az ilyen jellegű aránytalanságok mindenhol tizenöt százalék alatt maradnak, ami európai összevetésben is igen jó eredmény. Az az ellenzéki érv tehát, amely szerint akkor lenne jó az új választási rendszer, ha az előző eredményekre alkalmazva ugyanazt az eredményt adná, mint a régi, teljesen értelmetlen. Szigetvári Viktorék dolgozata ráadásul ott csúsztat, ahol tud, az előző választást számolva ugyanis az MSZP eredményét az SZDSZ nélkül veszi számításba, míg a Fideszhez minden hozzászámolható jobboldali pártot hozzáad. Állításukkal ellentétben az az igazság, hogy ha az első fordulós eredményeket nézzük, és a pártrendszer aktuális szövetségeseit összeszámoljuk, akkor az eredmény 1994-ben az MDF–FKGP–KDNP–Fidesz alkotta jobboldal számára kedvezett volna, míg 1998-ban, 2002-ben és 2006-ban a baloldal aratott volna győzelmet. Az ellenzéki javaslat amúgy a fentebb említett tizenöt százalékos küszöböt is figyelmen kívül hagyja annak érdekében, hogy a baloldal számára kedvezőbb eredményt érjen el.
Ha tehát az a baja az ellenzéknek, hogy kevésbé kedvez számára az új rendszer, mint az előző – vagyis a Kádár-rendszer utolsó minisztertanácsi rendeleteinek egyikével alkotott választókerületekkel és az ellenzéki kerekasztalnak az állampárttal kötött kompromisszumokkal kialakított régi –, akkor érthető a félelmük, és igazat is kell adni nekik. De ha demokrataként gondolkodva az ország érdekeit nézzük, akkor az a célunk, hogy arányos, a kormányozhatóság szempontjait szem előtt tartó rendszert hozzunk létre. Ez pedig nem más, mint politikai felelősség kérdése.
Első közlés: Magyar Hírlap
