A magyar közélet egyik legelcsépeltebb, sőt: mára legkiüresedettebb szava, kifejezése az értelmiség, az értelmiségi. Sokan az öndefiníció szövevényes mocsarába menekülvén már akkor értelmiséginek tekintik és hirdetik magukat, ha humán diplomával rendelkeznek, vagy csak szellemi pályán dolgoznak, ne adj’ Isten: újságírók. A politikai értelmiségnek tegezett réget viszont épp a túlzó politikai hovatartozása miatt nem tudja ellátni a feladatát.
A baloldali értelmietlenség
A baloldal szellemi ereje, bázisa és termőföldje Appel Henrik óta jóformán változatlan. A hellerek, tégéemek és bauertamások nem hoztak változást a baloldal szellemi életébe, a tipikus, örökérvényűnek hitt jellemzőkön csak a fülkeforradalom és a kétharmad tudott változtatni. 2010 előtt a baloldali megmondók uralták és formálták a közgondolkodást, azóta viszont egyszerre rettegnek és kergetik magukat álomvilágba. Rettegnek (és terjesztik), hogy visszatért a diktatúra – és azért tudják ezt oly’ hatásos művelni, mert személyes élményük van az előző korszakból –, illetve ringatják magukat (és másokat) abba a tévképzetbe, hogy az Orbán-kormány napjai meg vannak számlálva, a rendszer össze fog dőlni. Ezzel együtt – hirdetik ők – a baloldal újra készen áll a kormányzásra, megerősödött, vagy legalábbis rendezte a sorait. Ugyan! Vagyis: lárifári! A baloldal nem hogy rendezte volna a sorait, a mai napig húzza-halasztja kimosdását kommunista elődpártja vétkeiből. Persze, ehhez generációváltásra is szükség lenne, ami egyesek számára kénytelen-kelletelen hatalom- és pozícióvesztéssel is járna...
A baloldali értelmietlenség legújabb rettegője Kertész Ákos, aki önmagát sem kímélve adott helyzetjelentést a baloldali szellemi elit jelenlegi állapotáról.
A jobboldali értelmietlenség
Jobboldalon a helyzet változatlan. Meg nyugat helyett itt, keleten is. Az előző nyolc év az íróasztalfiókok legmélyebb zugába száműzte a jobboldali értelmiséget, onnan máig nem találják a kiutat. Pedig idekinn már nem harapna senki. Sőt: a kormányzati hátszél már rég felsorakozott az ideológiagyártóknak. Vagy fordítva. Ők, a jobboldali véleményformálók sehol sincsenek ma, hiába keressük őket. Ha kinyitunk egy jobboldali hetilapot – amiben általában szokott lenni publicisztika is –, akkor vagy nyíltan kormányzati pozíciót vállalók írásaival találkozunk, vagy a szerkesztőség transzformálódik át értelmiségivé, próbálja meg tematizálni a kétharmad apadó nyáját. Például a Heti Válasz szeptember 29-én megjelent számába írt Navracsics miniszter úr az önkormányzatiság átalakításáról, Matolcsy miniszter úr az európai euróválságról, de a legpublicisztikább publicisztikákat a főszerkesztő, Borókai Gábor írja. Jókat, azonban ha Mózes olvasott volna Borókait, akkor már a Sínai-hegyről való lejövetele előtt összetöri a kőtáblákat.
A hiba melyik készülékben van?
Ugyanaz a baj, mint a baloldalon. A jobboldali (és a baloldali is) pártpolitika lenyelte szellemi elitjét, majd néha felböfögi és kiköpi azt, hogy bértollnokosodjon neki. A jobboldal értelmietlenjeinél viszont érdemes megállni egy név erejéig. Lánczi András (akinek a fiát, a beszédíró Lánczi Tamást a minap rúgta ki a miniszterelnök) anno, még 2002-ben, a vesztes választások után megfogalmazott egy Konzervatív Kiáltványt. Ott és akkor Lánczi azt mondta, vagyis írta, hogy: „a 2002-es választások eldőltek, de a lélek nem nyugszik. Ha pedig a lélek politikai kérdésekben engesztelhetetlenül nyugtalan, akkor az igazságérzet háborog, és kiutat keres magának. A vesztes jobboldal úgy érzi, hogy 2002-ben nem egy választást veszített el, hanem hitét az igazságba és a politikai racionalitásban. Mert miféle demokrácia az, amelyben egy antidemokratikus rendszer volt vezetői oktatnak ki arról, mi a demokrácia. Igazságos és demokratikus-e az, amikor a régi, diktatórikus rendszer kiemelt haszonélvezői, privilegizált pártemberei az új rend legfőbb politikai szószólói és haszonélvezői közé tartoznak?” Azóta igaz, hogy a jobboldal még egy választást elvesztett, de nyert is egyet, kétharmaddal, 53%-kal. A lélek már biztos megnyugodott, de biztos nem függetlenedett. A – jobboldali szemmel – vérzivataros időszakot felszámolva, a fülkeforradalmi hatalomátvétel után újabb írás született a maroknyi jobbos szellemi elit egyik tagjától, G. Fodor Gábortól, Konzervatív zászlóbontás címmel. Az írás központi gondolatmenete egyfelől az, hogy „a baloldali hatalompolitikai rendszer összeomlásával a balliberális elit a szellemi életben is elvesztette értelmezési monopóliumát”, másrészt: „természetes ellenfelü[n]k a terméketlen posztromantika, a velünk élő marxizmus, és a jobbhíján-konzervativizmus, azaz liberalizmus.” Vagyis: a jobboldali értelmietlenek tisztában vannak azzal, hogy „szabad a pálya”, csak indokolatlan üldözési mániájuk, alaptalan félelmük a baloldal szellemeitől és szellemi elitjétől odáig vezetett, hogy a jobboldali politikai cet lenyelte őket. Egy bálna gyomrában meg nem lehet dolgozni.
Jónás megmenekülhet
Nem lehet úgy alkotó egy politikai-szellemi elit (értsd: értelmiség), ha a választott politikus kiszolgálásán, saját, egyéni politikai meggyőződésén kívül nem mer, nem tud vagy nem óhajt más egyebet csinálni. A szellemi elit emelkedjen felül saját (politikai jellegű) létproblémáin, váljék szenvtelenné az egyéni érdeksérelmein – váljon független szellemi iránytűvé. Idealista elképzelés, de van, lehet megoldás! Egyfelől: létre kell jönnie egy szellemi generációváltásnak, másfelől: hiányzik a kritikai értelmiség, amit meg kell teremteni.
Sokszor, nagyon sokszor a kritikai és az értelmiség nem jár egy kézben, csak azt hiszik. Kritizálni mindenki tud, nem hiába mondják, hogy Magyarországnak tízmillió szövetségi kapitánya és ugyanennyi miniszterelnöke van – egyszerre. Az értelmietlenkedéssel sincs nagy baj, ha összeszedjük magunkat, bárkinek megy. De a kettő együtt a legritkább esetben kerül össze egy személyben, pedig az igény meg van rá. A politikusok és az átlag magyar honpolgárok, az istenadta nép között hiányzik egy réteg, amely kettős feladatot látna el. Egyfelől fordítana, a politika felől érkező üzeneteket továbbítaná és értelmezné, másrészt az alulról jövő igényeket artikulálná a politikai rendszer felé. A szerep csak első olvasatra marionette.
