A Parlamentben tegnap módosították a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvényt, ezek után a Miniszterelnökség bármikről kikérheti az adatokat. Én megpróbáltam letiltani ezt, nem sikerült.
Koszorús László fideszes honatya gondolt egyet, és utólag legitimálta a Nemzeti Konzultáció vonalkódjait, mert a törvény értelmében:
„19/A. § (1) A Kormány által meghatározott ügyekben a Miniszterelnökség
a) a polgárok személyre szóló tájékoztatása, illetve
b) a polgárok álláspontjának megkérdezése céljából a 17. § (2) bekezdés a) pontja szerinti adatok szolgáltatását jogosult kérni, a 11 . § (1) bekezdés c), d), h) és k) pontjában meghatározott kiválasztási szempontok szerint."
Jóri András ide, Jóri András oda, Kubatov Gábor ide, Kubatov Gábor oda, Koszorús ezzel a lépéssel járul hozzá Lázár János sikeres munkájához a Miniszterelnökség élén. Koszorús azzal indokolta a döntést, hogy a kormánynak szükségessé válhat a jövőben a polgárok tájékoztatása vagy véleményének, álláspontjának megismerése. Nézzetek rá a közvélemény-kutatási adatokra vagy a munkanélküliségi adatokra, szerintem nem kell kikérni még így is az emberek véleményét.
Elviekben azt, hogy a Miniszterelnökség kikérje, majd 90 napig őrizze adatainkat, megtagadhatjuk. Elviekben. A gyakorlat ennél sokkal bonyolultabb. A Haszon magazin internetes oldala szerint a kormányzati portálon – magyarorszag.hu – tudjuk letiltani azt, hogy mi mégsem szeretnénk, ha a kormányzat a „polgárok tájékoztatása vagy véleményének, álláspontjának megismerése” végett minket is megkérdezne. A megadott link természetesen nem működik, de egyébként is paradoxon, hogy a kormányzati portálon tudjuk letiltani azt, hogy a kormányzat ne rendelkezhessen adatainkkal.
Itt tudunk (tudnánk) leiratkozni a Miniszterelnökség "hírleveléről"
Ha arra kattintunk, hogy „Hibás oldalt talált? Küldje el a szerkesztőknek”, na az sem működik, az egyetlen megoldás, hogy ha felvesszük velük a kapcsolatot és írunk nekik egy e-mailt. Nem tudjuk kinek, nekik.
Írtam, egyfelől azt, hogy nem igazán működik az oldal, másrészt azt, hogy én a Nemzeti Együttműködés Rendszerét csak így szemlélném, ha lehet, nem szeretném, ha a „polgárok tájékoztatása vagy véleményének, álláspontjának megismerése” végett olyan nagyon sok levelet kapnék, le szeretném tiltani. Nem szeretnék azzal a lehetőséggel élni, hogy Lázár János kikérje minden adatomat.
Várom Magyarország és az Ügyfélkapu válaszát!
Update: válaszolt az Ügyfélkapu. Elektronikusan csak regisztráció után tudom letiltani adataim kiadását (miután a regisztráció során ugye az adataimat már megadtam a kormányportálnak), vagy személyesen egy okmányirodában, miután ott is bemutattam irataimat. A 22-es csapdája.