„Nem sűlyed az emberiség!
Ilyen gonosz vala rég,
Ilyen gonosz már kezdet óta...
Hisz különben nem kellett vóna
Százféle mesét,
Eget, isteneket,
Pokolt és ördögöket
Gondolni ki, hogy zaboláztassék.”
Petőfi Sándor
Aki a nagy baloldali összefogást és 2014-es visszatérésüket támogatja, szent célként tekint rá, az nyilván nem érti az ezzel kapcsolatos esetleges ellenszenvet, vak Fideszesnek vagy „fanyalgóknak” hívják a szkeptikusokat. A baloldal „feladata” nem kisebb, mint a demokrácia megmentése, ami egyet jelent Orbán Viktor leváltásával. A megmentésre váró, a fejekben jól működő demokrácia pedig egyenlő a jóléttel. A jelenlegi rezsim kimondta, mire számítsunk: a jóléti államok kora véget ért, Európa nem lesz már olyan, mint régen. A válságos ortodox politika viszont régi elvek alapján újraszerveződik, aki a Milla összefogásra szólítása után nem hisz a kínált másik útban, az megöli a reményt fanyalgásával. Úgy látszik, most már talán meglesz a közös nevező is. Megírták: Bajnai olyat tett, ami 2010 óta egyetlen ellenzéki politikusnak sem sikerült, azaz „új, hiteles platformot teremtett”. Az eredményes összefogásból kihagyhatatlan MSZP pedig lépéskényszerben. Már ellenzéki körben is elhangzott, hogy az „Orbán takarodj!” nem elég, viszont eddig nem volt, akiről elhitték, hogy 2014 után jobban csinálja, és amiről elhitték, hogy 2014 után jobban működik. A „takarodj” viszont csak azt jelenti, hogy ami most van, nem tetszik. Nem tudja viszont, hogy mi az, ami tetszene. Illetve tudja, csak a feltételek már nem adottak. Célkeresztben 1968.
Egy korszak tündökléséről és annak leváltásáról, 1968 korszelleméről, annak több mint negyvenéves árnyékáról van szó, a jobboldalon innen eredeztetett felfogásról, miszerint: „Természetellenes életformát kényszerítenek az európai emberekre.” Abban az évben diáklázadások közepette új felfogás bontakozott ki Nyugat-Európában, a második világháború után született generáció saját háborús emlék nélkül, a jóléti államok virágkorában a materiális problémákon túllépve, elkezdett absztrakt kérdésekkel foglalkozni. Ez egy marxista-anarchista gyökerekből táplálkozó, lázadó, a stabilnak hitt társadalmi rendet felforgató gondolkodásmód volt, melyet az Orbán-i politikai gondolkodás az utóbbi évtizedben célpontba vett. Górcső alá vette a nemzet, a család és a vallási értékek, a származási, nyelvi kötelékek társadalmi devalválódását, miközben az egyén kiteljesedése került a középpontba, vagyis az nézet, hogy „a teljes egyéni szabadsághoz nem elegendő a politikai vagy társadalmi elnyomás alól felszabadulni, a teljes egyéni szabadság kiteljesedéséhez meg kell szabadítani az egyént a közösségi természetű kötelékeitől”. A közösségelvű kormányzati politika elvi kereteit ezzel kijelölte. Kéri László az ATV műsorán fogalmazta meg kételyeit ennek a politikai magyarázatnak érvényességével kapcsolatban (noha korábban még ő maga is komolyan vette Orbán Viktor erről szóló megnyilatkozásait):
„…Orbán Viktor baja a 68-cal, hogy az egy olyan ethosz, olyan kultúra, ami rohadtul ellenkezik azzal, amit ő szeretne most. A 68-as mitológia és a 68-as korosztály mentalitása az a >>nem fogunk ájultan elterülni mindenféle hatalmi tekintély előtt, nem leszünk autoriter személyiségek.<< És valamiért szerintem a 68-asokban ezt utálja legjobban. Ezek állandóan visszapofáznak, állandóan visszakérdeznek, ezeknek semmi nem jó, ezeknek mindig kell valami önreflexió,...”
Kéri László úgy fogalmazott tehát, hogy nem képes már komolyan venni ezt az elvi megalapozást, Orbán „Dzsingisz kán-paródiává” vált, keleti viszonyokat teremtve. A politológus így zárta gondolatait: „Édesapám, egykor Te is 68-as voltál!” –azaz ő is lázadt az ellen, hogy valaki „okoskodhatott” felülről, csak mert „ő ott ül fönt, én pedig itt ülök lent.” Az értelmezés szerint Orbán Viktor saját hatalma tekintélyelvűségének védelmében támadja 1968-at, mivel konfliktus és ellenségkép kell önmaga legitimálására – ehhez pedig egykori önmaga szellemiségét vette elő, figyelmen kívül hagyva Orbán Viktor értelmezését.
A baloldali értelmezés szerint továbbra is a demokráciára veszélyesnek, ártalmasnak, vagy pedig hatalomtechnikai okokból „megtalált” ellenségképekre – ez esetben 1968 szellemiségére – spekuláló vezérnek tekintik a mostani kormányfőt. Úgy gondolják, nem értenek vele egyet. Valójában nem egyet nem értenek, hanem nem értik – nem értik, mert ezt a felfogást nem tekintik legitim politikai értékrendnek. Teljesen más, eddig másodrendű és elhalványult értékek alapján szerveződik a politika. Kéri László 2007-ben még komolyan, elemzésre méltónak találta a Tusnádfürdőn elhangzott előadást, mely bemutatta ezt a koncepciót, mikor még ironikus kiegészítésekkel jelezte a konzervatív felismeréssel való egyet nem értését.
„Orbán Viktor egy rövid kitérő erejéig utal ugyan rá, hogy ő már 2003-ban, a gesztenyéskerti új program megfogalmazásakor megpróbálta körvonalazni ennek az európai fordulatnak a hazai adaptációját, de az idő tájt még a jobboldal sem volt teljesen felkészülve ennek a teljes befogadására. Lehet, hogy meg sem érdemlünk egy olyan kivételes vezetőt, aki helyettünk is ott tartja ujját a Történelem ütőerén, hiszen még arra is alkalmatlanok vagyunk, hogy legfontosabb jelzéseit kellő időben felfogjuk.”
Orbán Viktor 2007-ben, Tusnádfürdőn tartott beszédében eredeztette 1968-ból először a korunkban még érvényes „provinciális, kisszerű és dogmatikus”, de már réginek számító politikai hatalmat, azonban megkülönböztet két 1968-at, a nyugat-európait és a prágait. A polgári demokráciákban és egy diktatúrában mást-mást jelentett a 68-as megújulás. Orbán Viktor is 68-as volt, ám nem nyugati módon, a természetes tekintély ellen, hanem keleti értelemben vett diktatórikus tekintélyuralmi rendszer ellen. Mást jelent egy polgári demokráciában és egy diktatúrában lázadni. A nyugati 68-asok úgy tekintenek a magyarországi eseményekre, mint amelyek a demokrácia lebontását tükröznék, mivel az individuális szabadsággal szemben egy közösségelvű kormányzatot tapasztalnak. Van egy tézis, miszerint az individualizmusnak is van egy foka, mely a közösség és egyén természetes harmóniáját megbontja, és ekkor a fejekben az egyén korlátlan szabadságával azonosított demokrácia koncepciója nem tartható: „nem igaz, hogy a totális szabadság eléréséhez az összes falat le kell dönteni, mert ha így járunk el, akkor a fejünkre fog szakadni a tető.”
Tudjuk-e, hogy milyen eszközökhöz nyúlna 2014-ben egy baloldali kormány? Bajnai és a baloldal mit tenne? Ha most unortodoxia van, valószínűleg ortodox, hagyományos eszközökkel működne egy új kormány. A bizonytalanok köre jelenleg igen magas. A régi eszközöket használó politika a világgal együtt válságba került, hitelét veszítette. A régi értékrendhez még kötődő, az újat fel nem ismerő vagy meg nem értő szavazó viszont zavarban van. A 2014-es választás tétje az inkább szem előtt levő pártpolitikán, gazdaságpolitikán túl politikafilozófiai kérdés is egyben: a liberális individualizmus és a konzervatív közösségelvűség számára is egzisztenciális kérdés jelenthet majd - előbbi számára a visszatérést, utóbbi számára a konszolidációt.
