Annak ellenére, hogy a Bajnai Gordon fémjelezte Együtt 2014 csupán pár hónapja lépett a politika színpadára, a választási koalíció vagy jövendőbeli párt máris kétharmados többséget és az „Orbán-rezsim” leváltását vizionálja. Kétségtelenül sokakat foglalkoztat, hogy milyen megállapodást kötnek majd az ellenzékiek, az viszont közel sem garantált, hogy ez sikerülni is fog nekik.

Forrás: mandiner.hu

Az már bizonyos, hogy sokan vannak, akik szeretnének egy szeletet a ’14-es kormányváltó tortából: legújabban például Fodor Gábor jelentette be, hogy liberális pártot alapít, hiszen ilyenünk már-még úgysincs. Annak ellenére, hogy tudjuk, hogyan zajlanak a nyilvános egyeztetések, és kik a lehetséges szereplők, mégis nehezen képzeljük el, hogyan kívánja kormányozni az országot egy X tagú koalíció.

Feltétlenül egyet kell értenünk a Haza és Haladás által január elején nyilvánosságra hozott programban olvasottakkal, amelyek szerint „A jól működő alkotmányos demokrácia kiinduló feltétele, kerete a jó kormányzásnak, de nem elegendő önmagában ahhoz, hogy az ország sikeres, gyarapodó és összetartó legyen”. Folytatva a gondolatmenetet, érdemes megjegyezni, hogy a sokpárti egyezkedésnek hátrányai is vannak, s rendkívül veszélyesek a kormány stabilitására és cselekvőképességére nézve.

Külföldi példák bizonyítják, hogy hosszú távon nem sikeresek a többpárti koalíciós kormányok, sőt megvan az esély arra, hogy a koalíció után erősebben tér vissza az, aki ellen azt nagy nehezen létrehozták. 2011-ben Szlovákiában két év után bukott meg a Radicsová vezette négypárti koalíciós kormány, amelynek tagjait a Robert Fico elleni utálat kötötte össze. A koalíció végét jelentő bizalmi szavazást követően, másfél év szünet után ismét Fico került hatalomra, vagyis a választók szemében ekkorra felértékelődtek az ellenfél által nyújtott megoldások, a kiszámíthatóság és a stabilitás.

Ahogyan erre Gyurcsány Ferenc egy korábbi beszédében rámutatott, ugyanez történhet Magyarországon is, ha nem szerveződik egy olyan összefogás, amely képes kompromisszumokat kötni szakpolitikai kérdésekben. Az pedig, amit január óta látunk, nem más, mint annak a bizonyítéka, hogy a megállapodás már a tárgyalások elején igen döcögősen halad: az MSZP a kezdetektől fogva vezető szerepre törekszik, az Együtt 2014 pedig egyelőre nem tárgyal a szocialisták által javasolt formában gazdaságpolitikai kérdésekről, hiszen véleménye szerint először az alapelvekben kellene megegyezniük. Mindét „nagykutya” – az egyik valóban jóval nagyobb és öregebb, míg a másik csak mély hangon morog – próbálja kijelölni az irányelveket, megmutatni, hogy ő a falkavezér, az idő viszont egyre kevesebb.

Ha nyerni szeretnének, programokra van szükség, amelyek alapján garantálják a választóknak, hogy egy célért küzdenek, világos képük van a válságkezelésről, a munkahelyteremtésről, az egészségügyi és a nyugdíjrendszer reformjáról, a felsőoktatásról, az államadósság kezeléséről, és még sorolhatnánk. Ezek az elképzelések azonban egyelőre a fejekben léteznek csupán. Már ha léteznek.

A jó kormányzásnak mindezen túl van még egy technikai feltétele is, az pedig a választás megnyerése, amely újabb és talán még nehezebb kérdéseket vet fel. Lehet bármilyen világmegváltó ötletünk, a választókat el kell vinni a szavazófülkékbe, és nem tehetünk úgy, mintha nem látnánk, hogy ehhez ma Magyarországon az ellenzéki olajfában részt vevő pártok közül csak az MSZP-nek van tagsága, infrastruktúrája és ereje. Ezzel a szocialisták is tisztában vannak, ezért Mesterházy Attila az utóbbi hetekben egyértelművé tette: nem szimplán részt venni kívánnak egy ellenzéki mozgalomban, hanem vezetni akarják azt.

Ehhez segítségül hívták Ron Werbert, akinek megbízása a helyi kampánystábok vezetőinek kiképzése és a párt alsóbb szintjeinek aktivizálására vonatkozik, az pedig, hogy az MSZP ezzel egyáltalán foglalkozik, teljesen nyilvánvalóan olyan apparátus jelenlétét igazolja, amely egyik ellenzéki szervezetnek sincs meg.

A szocialisták begyújtották a rakétákat, az Együtt 2014-nek viszont még nem sikerült ezekre a lépésekre hatásos választ adnia. A megoldást most abban látják, ha párttá alakulnak, és megmutatják, ezekre ők is képesek. Ha viszont kicsit előretekintünk, láthatjuk: erre a harcra az ellenzéken belül nagyon kevés idő és lehetőség maradt. Ha pedig a közeli jövőben nem történik fordulat az egyeztetéseket illetően, az MSZP egyeduralmával készülhet az ellenzék 2014-re, ekkor viszont már nem lesz kérdés, kié a torta legnagyobb szelete.

Első közlés: Magyar Hírlap