Simon-ügy, Őszöd, Zuschlag – és megint Simon-ügy. Minden hétre jut valami új vagy valami újrahangolt botrány. Még sincs új a nap alatt, lényegében ugyanolyan ügyek kerülnek elő, és ugyanolyan helyzetek teremtődnek, mint 2010-ben.
(forrás: 444)
Az Összefogás/Kormányváltás ugyanúgy most sem tudja a saját kérdéseit előtérbe helyezni, nem jut rá idő, nem kap teret most sem, és szinte állandó válaszkényszerben van. Továbbra is a kormánypártok kezdeményeznek. Ahhoz, hogy az ellenzék ezt kiragadja a kezükből, kellene valami katarzis. Egy olyan hajrára lenne szükség, mint amikor egy bokszoló a pontozóknál vereségre áll, de egy horoggal az utolsó pillanatban kiüti ellenfelét. Ahhoz, hogy valaki egy ilyen ütést tudjon bevinni, nagy energia és éles látás szükséges.
Meg kellene találni azt a rést, ahol még lehet esélye a baloldali ellenzéknek. Hosszú taktikázásra és magyarázásra már biztosan nincs idő. Most az egyik témáról a másikra ugrál, hátha valamelyik betalál. Anélkül, hogy módszeresen felépítette volna a védekezését, és abból az ellentámadását, energiáját vagy a magyarázkodásra, vagy egy-egy alkalom adta ügy átértelmezésére fecsérli. A sarokba szorított bokszoló vészes kapkodásával együtt jár, hogy minden, elsőre nagy lehetőségnek tűnő alkalom a megoldás illúzióját kelti. Mint aki az ismeretlen, sötét szobában minden bútoron a villanykapcsolót keresi. Így történhetett, hogy a párt beleszaladt a bajai videoügybe, vagy az, hogy az ukrán helyzet is kampánytémává válhatott.
A zavarodottságot és az éleslátás hiányát jelzi, hogy az ellenzéki szövetség közös elnevezése milyen rögös utat járt be. Természetesen minden kormányzati tevékenységet valamilyen ellenzéki kritikával igyekeznek kísérni, de ezek a narratívák eseti jellegűek, nincs egységesen kialakított válaszuk a körülöttük zajló eseményekre. A „mutyi” az, amit minden ügyhöz kapcsolnának, de hogyan is működne ez a kampánybélyeg, ha ehhez a fogalomhoz ugyanúgy kötődik a baloldali pártszéf, a nejlonszatyor és az osztrák bankszámla. A ring sarkába szoruló sportoló pedig, ha csak a védekezésre tud koncentrálni, nem lát, sötétben marad, legfeljebb tapogatózik, keresi a témát, ami a kampányban még megmentheti. Ezt a sötétséget egyrészt a megújulás kudarca okozza, illetve a leküzdetlen morális válság, ami voltaképp mérsékli az ellenfélre szórt „haveri körök” és a mutyivádak szenzációját. Másrészt erre a válságra építkezhet a kormánypárti kampány is, ha folyamatosan a ring sarkában képes tartani ellenfelét, amiben pedig benne van a kiütés kockázata is. Az elmúlt hetekben felpörgő botrányokra, illetve ezeknek az erkölcsi ütéseknek a pontos időzítésére és irányára nem lehetett előre felkészülni. Ráadásul abból, ahogy az ügyek követik egymást, számítani lehet még további botrányok kipattanására is. A baloldali szövetség pedig nem tudja saját eseti stratégiáját alkalmazni addig, amíg folyton válságkommunikációra és védekezésre kényszerül.
Mesterházy Attila az ígérte, az utolsó menetre nemcsak kijönnek a szorító sarkából az MSZP megújulásával, de a meccset is megnyerik. Ehhez képest Baja után újra szerepet kapott a „vének tanácsa”, az együttműködésbe pedig bevonták a régi-új arcokat. Ráadásul csak a választás előtt három hónappal érkeztek el arra a pontra, hogy a szövetségesek ne egymással foglalkozzanak, hanem végre szervezetileg is együtt szálljanak szembe a Fidesszel. Az Összefogásból lett Kormányváltás helyzete azért tűnik reménytelennek, mert nem lát igazi megoldást a mérkőzés megfordítására.