Egy választási kampány velejárója, hogy a pártok igyekeznek megmutatni magukról, hogy igenis kormányzóképesek. Ez a képesség többek között úgy érhető el, hogy képesek egy határozott világképen belül koherensen kommunikálni saját céljaikat. Öntudatos politikával lehet olyan egységet formálni a társadalomban, amilyenre a baloldal vágyik.
Manapság azonban, amikor az ellenzéki pártok igyekeznek meggyőzni különféle programokkal különféle társadalmi csoportokat, vagy akár országot járva egyenként polgárokat, a sok befektetett energia mintha mégsem hozná meg gyümölcsét.
Érdemes olyan társadalmi eseményeket figyelembe venni, amelyek sokkal természetesebb módon és sokkal nagyobb számban képesek egy irányba fordítani az embereket. Ezek a mozgósító események, többek között egy-egy tudományos siker, sportesemény vagy éppen természeti katasztrófa nyomán létrejövő egység jelentheti azt a kiemelkedő pillanatot, amelyben nem szokott „ellenzék” lenni. Az össztársadalmi egység léte – legyen annak alapja drukk, elismerés, együttérzés vagy gyász – általában megkérdőjelezhetetlen. Egy Románia–Magyarország futballmérkőzés például a mindennapi politikához hasonlóan számos szimbólummal bír, és ezzel rengeteg érzelmet és feszültséget szabadít fel. Ilyenkor éljük át intenzíven azokat a fogalmakat, amelyeket gyakran politikusoktól hallunk. Mint például a szolidaritást, az összetartozást.
Vannak tehát ezek a politikától független események, amelyek mindenkiben felnyitnak valamilyen érzelmet. Ezzel párhuzamosan tömegeket fognak össze egy egységbe. Ezek az esetek azonban nem egyszerűsíthetők szimplán arra, hogy az emberek szeretnek a másiknak segíteni, vagy hogy az emberek szeretik a sportot. Kell ehhez még valami. Ezeknek a különleges pillanatoknak a tanulsága, hogy minden egység alapja az összetartozás, valamilyen közösségi keret. Az, hogy a fél ország kiment homokzsákot pakolni, ugyanúgy az összetartozás teljesítménye, mint az, hogy az ország nagy része úgy alakítja esti programját, hogy a nemzeti válogatottnak szurkolhasson.
Amikor a pártok – főleg, ha korszakváltásra készülnek – igyekeznek nagyobb szavazótábort létrehozni maguk körül, nekik is hasonló teljesítményt kellene elérniük. Egy politikai program nem lehet sikeres, ha nincs közösségi kontextusba helyezve. Pusztán részérdekek mentén, a sértett csoportok megnyerésével megszólítani a lakosságot nem elegendő. A jelenlegi politikai helyzet különlegességét az adja, hogy az ellenzéknek találnia kellene a „nemzeti” jelszóval szemben is versenyképes szimbólumot. A Fidesz ugyanis politikáját közösségi keretekben kommunikálja, az egység alapját pedig a nemzetre építette. Ebben a versenyben pedig hátrányt jelent, hogy a baloldal elmulasztotta kialakítani saját nemzetfogalmát. A versenyképességhez az ellenzéknek is ki kellene alakítania egy saját szimbólumrendszert, amely a nemzethez hasonlóan soha „nem kerülhet ellenzékbe”. A „bánat”, azaz az emberekben hangsúlyozott kiábrándultság, csalódottság egyelőre nem fordult át egységbe kovácsoló haraggá. A „diktatúra” és a „félelemben élő emberek” láthatóan nem váltak olyan kulcsfogalmakká, amelyek elfogadható mértékben mozgósítanának. Nem csoda, hiszen nincs is összhangban az ellenzék cselekedeteivel. Ott, ahol nincs demokrácia, nincs értelme a parlamenti részvételnek, nincs értelme részt venni a választásokon, és nincs értelme jogi eszközökkel élni. Az ellenzék magatartásával nem igazolta, hogy az embereknek 2010 után félniük kell Magyarországon, saját motiváló szavait nem tette hitelessé.
Ha nincs hiteles katasztrófakép, akkor szükséges valami pozitív, előremutató vízió, amely keretet adhat egy baloldali egységnek. Ennek lehetne alapja az a baloldali hagyomány, amely nélkülözi a nemzeti elemeket, de az úgynevezett élhetőbb, igazságosabb társadalom képére építi ígéreteit. A baloldali elit azonban még a vezetésben sem döntött az egységről, és amíg inkább saját belharcaival foglalatoskodik, nem is tehet hitelesebbé semmilyen társadalmi víziót.
Amíg a baloldali ellenzéknek nincs egy markáns közösségi perspektíván belül megfogalmazott magyarázata kormányzása nyolc évére, illetve olyan hiteles kommentárja a gazdasági válság hazai és globális vonatkozására, amellyel bizonyítaná cselekvőképességét, addig a korszakváltó egység illúzió marad.
Első közlés: Magyar Hírlap
