Bajnai Gordon hétfőn Londonba látogatott, hogy Nagy-Britanniában élő magyaroknak tartson politikai fórumot. A volt miniszterelnök ezt nem először teszi, márciusban is járt már az általa harmadik legnagyobb magyar városnak nevezett metropolisban. Akkor kokárdákat ajándékozott az ott élő honfitársaknak, hogy azokat a nemzeti ünnepen is hordhassák.
Bajnai egyik legfőbb kampánytémájává emelte a kivándorlás problémáját, olyannyira, hogy azt mondta, „két 1956-nyi ember hagyta el az országot”, összehasonlítva ezzel a mai szabadon áramló munkaerőt az 1956 utáni szovjet megszállás, bebörtönzés, kínzás és kivégzések elől menekülő embertömeggel.
A kampány része a csúsztatás is, ezért az olyan tényekkel nem törődik, mint, hogy a 2004-es uniós csatlakozás után evidens volt: a kezdetben lassú migrációs folyamat idővel felgyorsul majd. Bár a növekedés egyértelmű, még mindig a középmezőnyben vagyunk a régió országaihoz képest, és egyébként természetes, hogy az alacsonyabb fejlettségű országokból a fejlettebb régiók felé özönlenek a tömegek. Nem az Orbán-kormány vagy bármely másik kabinet tevékenységének tulajdonítható önmagában a trend kialakulása. A kivándorlók 40 százaléka szakmunkás, így nem állja meg a helyét az a kijelentés, hogy a legképzettebb fiatalok hagyják el az országot. És végezetül az az állítás sem, hogy Orbán volt az a miniszterelnök, akinek a kormányzása idején a legtöbben hagyták el az országot.
A Bajnai fiataljai által elindított „miertmaradjakitthon” című kampány egy szürke ország képét festi le, ahol nem érdemes maradni, mert a boltban az eladó szomorú (tényleg ezt írták). S mert az állam nem ajánlja fel azt az állást, amihez a fiataloknak legtöbb kedvük lenne, s így nem tudják megvalósítani önmagukat. És olyan ország lett ez, ahol már mindenki elfelejtett gondolkodni – rajtuk kívül, természetesen. Mert egy igazi demokrata, csak ott érzi jól magát – szerintük –, ahol mindenki ugyanazt gondolja, amit ők, és ha te mégsem teszel így, akkor egyszerűen lenéznek. A tompaság mocsarába süllyed az ország, mert a választók nem dobtak egy év után sem hátast Gordontól és pillantgatásaitól, a rezsimezéstől és az üres, vízió nélküli Orbán-gyűlölettől, ami amúgy is az ellenzék egyetlen kohéziós ereje.
Persze Londonban még a ködön át is látszik a napsütés, a pékségben mosolyogva köszöntik a magyart, és a Tesco raktárosainak minden nap ünnepnap. Szóval, ott télen is nyár van, nálunk meg nyáron is tél tombol. Hogyne.
Ennek tükrében felmerül a kérdés: mégis, miért érdemes bejegyzést szentelni egy ilyen témának? Csak azért, mert a napokban, december 5-én Böjte Csaba és édesanyja, Böjte Julianna szimbolikusan a parlamentben, a Szent Koronától néhány méterre tehette le az állampolgársági esküt 500 000. és 500 001. magyarként. Csaba testvér beszédében elmondta édesapja egy versét a télről, amelyben „arról írt, hogy hideg van, farkasok üvöltenek, de ki kell tartani, mert eljön az áldott tavasz”.
Édesapja a vers mögött rejtőző gondolatokért hét év börtönt kapott, és sohasem tért vissza onnan.
Böjte Csaba úgy érzi, hogy most, decemberben tavasz van. És ha ezt ő mondja, akkor az van.
Első közlés: Magyar Hírlap