„Mert hiába hangsúlyozzuk a legigazibb belső meggyőződéssel, hogy ez a szolidaritás csak pillanatnyi, csak egy aktuális érdekközösség, hogy nem több, mint egy konkrét cél elérése kedvéért való ideiglenes szövetség, elkerülhetetlen az a veszedelem, hogy a szolidaritás érzése belekerül az öntudatba és a szüksége, a világtörténeti öntudatot, az emberiség önmagára eszmélését mégis elhomályosítja.”
– írta Lukács György a Taktika és etikában, igaz, hogy teljesen más célok által vizsgált politikai kontextusban, de a politikai dilemma tekintetében aktualitása mégis van ennek a gyakran felmerülő kérdésnek: kompromisszum/szövetség/kivárás/ideiglenes szolidaritás vagy az időszerűségét érző önállóság/küzdelem/verseny/„forradalom” vállalása.

(forrás: mandiner.hu)

Jellemzően a kispártok dilemmáját jelenti ez, mikor kis támogatottságukkal mégis a mérlegnyelveként zsarolhatják a nagy pártokat. Választaniuk kell viszont „korszakváltó” ambícióik és egy mindenki számára előnyökkel kecsegtető „érdekközösség” között. A várható haszon azonban nem mindenki számára azonos súlyú, a lehetőséggel való élés pedig nem magától értetődő.  A kérdés rövid- és hosszútávú megfontolások tükrében tevődik fel. A pártok és pártvezérek politikai céljaikat többnyire ambícióik által érik el, de van, mikor rövidtávon hátra kell lépni személyileg, szervezetileg, kivárva a politikai becsvágyra megfelelő időt.

A Fidesztől balra levő ellenzék minden tagját megérintette az összefogás gondolata. Schiffer András korábbi példájával élve, mindegyikük „szekerének” útjában áll az akadály, amit az új választási rendszer jelent, ennek elgörgetéséért technikailag mindannyiuk számára szükséges lenne egy „perverz koalíció”, és azután mindenki mehetne tovább a maga útján. Ellenzékből a kormányváltás mindenkinek cél, de annak mikéntje nem lehet akármilyen az egyéni ambíciók szempontjából, így az több kérdést is felvet.

• Az ellenzéki összefogás hosszútávon nem fojthatja meg az egyéni ambíciókat, vagy teheti függővé a párt önállóságát. A szövetség a rövidtávú túlélés egyszeri biztosítékának tűnhet, hosszútávon a nélkülözhetetlen lélegeztető gép szerepét veheti át.

• A politikai zsákmányszerzés logikája felülírhatja a pártambíciókat, a túlélés folytonos céllá válhat.

• Megfontolandó győzelem esetén: kinek mekkora mozgástere lenne saját önálló image-ét megmenteni, meg lehet-e előzni, hogy az összefogásból összemosás legyen? A választás után jön-e egy második verseny az „ideiglenes” szövetségesekkel szemben?

• Ambíció tekintetében: pártpolitikai előnyt lehet-e kovácsolni később a választási szövetségesekkel szemben? Megteremthető-e a választás után reális esély ambícióink érvényesítésére? Lesz-e aki túlnyeri magát, első lesz az egyenlők között?

• Kell egy terv vereség esetére: nagyobb kockázatot jelent-e a vesztes csapat tagjának lenni, mint az összefogásból kimaradó bűnbakká válni? Automatikusan elkezdődik a bűnbakképzés, kié a felelősség. Vereség után az összefogáson belüli másodvonal hangja és pozíciója valószínűleg megerősödik, a belső ellenzék a vezetést, a vezetés az összefogásban részt nem vevő tagokat okolja.

• Megfontolandó a kimaradás, az „érdekszövetségtől” való elhatárolódás. Az összemosás nem jelent veszélyt, viszont az 5% alatti eredmény ugyanúgy útjában áll a céloknak, mint a győzelem utáni, vagy rosszabb esetben vereség utáni összemosódás. A függetlenség érték lehet, de a túlélés kerül veszélybe.

 A kompromisszum és különállás

Az LMP a kezdetek óta a kétpólusú politika egy alternatíváját kínálja. Az együttműködéssel romlott volna a párt meglévő hitelessége a többi párthoz fűződő viszonyában.

 Schiffer András, LMP

• „… 2014-ben elképzelhető egy olyan technikai koalíció, aminek a célkitűzései pusztán csak az akadályok elhárítására vonatkoznak, másrészt pontosan azért, mert ez egy ilyen perverz technikai koalíció, mindhárom párt tudja optimalizálni saját szavazótáborát […] nyílván ennek meg vannak a politikai buktatói…” (2011.07.13.)
• „… mi kezdeményezési versenyben nem kívánunk részt venni…” (2013.03.20.)
• „Az mindenképpen jó nekünk, és jó Magyarországnak, hogy van továbbra is egy olyan politikai erő, amelyik úgy kínál politikai alternatívát a jelenlegi kormánnyal szemben, hogy nem kívánja vissza a 2010-et megelőző időszakot…” (2013.05.05.)
•  „Az LMP arra szerveződött […] hogy ezt a kétoszlatú rendszert meg kell haladni […]” (2013.október 11.)

A választási bukást kockáztatva vállalta a halovány, de harmadik pólus szerepét. Ebben az önállóságban nagy a rizikó, viszont annál nagyobb lehet a haszon, hiszen a pártról alkotott kép megerősödhet bejutás esetén, mert tolmácsolható úgy, hogy önállóan is lehet más a politika. Az önállóságnak azonban úgy tűnik, nincs meg az a biztató alapja, ami a párt belső politikájában meg kellene lenni. A Párbeszéd Magyarországért kiválása és átállása tisztulást eredményezett, viszont további politikusok, mint Ertsey Katalin vagy Vágó Gábor távozása a magabiztosság illúzióját is rontja. Kérdés, hogy mennyire gondolják majd a szavazók, hogy szavazataik elveszett voksoknak számítanak, mikor a választási évben távozó politikusok is értelmetlennek látják a képviselőként folytatott munkát.  Ezzel szemben az Együtthöz való csatlakozás biztosította volna a politikai zsákmányszerzést, LMP-s helyeket jelentett volna a 2014-ben alakuló parlamentben. Minden, amit kockáztatott volna, azt a Párbeszéd Magyarország vállalta, vagy épp le is mondott róla a választási esélyekért cserébe.

Az LMP és az Együtt előzményei, politikai útvonala, taktikája és feltehetőleg jövőbeli kilátásai is eltérnek egymástól. A Lehet Más a Politika szervezetét megosztotta a taktika kérdése. A kiszakadó Párbeszéd Magyarországért azt rövidtávú célt helyezte előtérbe, amelyben való részvételről az LMP lemondott. A PM a „mindenáron kormányváltást” és egy akkor még új, ellenzéki bázist gyűjtő erőtér mellett tette le voksát – mely utólag a várton alul teljesítette saját célját. A kompromisszumkötés, a szövetséges „párbeszéd” olyan döntés volt, mellyel lemondott a hosszútávú önálló ambíciókról. A kiválás már a fentebb sorolt, rövidtávon jelentkező előnyök miatt lehetett vonzó Jávoréknak, de vállalták azt is, hogy sorsukat összekötve a „baloldali nagypolitikával” sokkal nehezebb küzdelmet folytatnak majd. A kompromisszum nemcsak rövidtávon és szervezetileg, de a célokat tekintve is megalkuvást jelentett, hiszen a Párbeszéd politikai súlya akár egy koalíciós kormányban sem garantált.

Az Együtt létrehozásának célja már eredetileg is az ellenzéki szavazók számának növelése volt, azaz a kormányváltás esélyeinek növelése. Ez kezdetben nem jelentett vezető szerepre törekvést. Ez az előnyben levő MSZP ambícióival és terveivel mindig is szinkronban volt.

Bajnai Gordon, Együtt

•  „…nem kampánybeszédnek és nem miniszterelnöki beszédnek szántam, sőt, kifejezetten ellenkezem ezzel a minősítéssel – szerintem árt a közös célnak, a közös ügynek az, aki személyi ambíciókról vagy pozíciókról beszél. Pontosan arra lenne szükség, hogy […] összefogjunk azért, hogy létrejöhessen egy olyan nagy, erős politikai közepet jelentő ellenzéki tömb […]most felvállalt tevékenységem sikerének azt tartanám,hogyha részvételemmel, a támogatásommal létre tudna jönni ez az összefogás. […] azt, hogy ebben ki milyen szerepet fog játszani, azt majd azoknak kell eldönteni, akik ebben az összefogásban részt vesznek fél év múlva, vagy háromnegyed év múlva.” (2012. október 23.)
•  „Ha Orbán Viktor engem tekint kihívójának, ha tart tőlem, megértem. Adok rá okot, megígérem.” (2013. február 9.)
•  „… aki azt akarja, hogy 2014 után ne térhessen többé vissza az, ami rossz volt 2010 előtt, az szavazzon ránk” (2013. március 8.)
•  „Nem jelöltje, hanem miniszterelnöke leszek a kormányváltó szövetségnek.” (2013.10.11.)
•  „Mindent kész vagyok megtenni, ami segíti a 2014-es győzelmet. Gyurcsány jelenlegi taktikája alapján viszont kérdés, hogy a 2014-es győzelmet tartja-e szem előtt, vagy csupán azt, hogy mindenáron, akár az ellenzék veresége árán is bejusson a parlamentbe.” (2013.10.11.)
•  „Több minden történt velünk néhány nap alatt, mint máskor egy esztendő alatt […] Készek voltunk vissza venni saját ambícióinkból, hogy ne kelljen lemondani a közös céljainkról. A céljainkból ugyanis nem engedtünk.” (2014.01.10.)

A kormányváltásban megkerülhetetlenek - támogatottságuknál fogva – a szocialisták. Az Együtt céljaiban pedig a kormányváltás mindig az első helyen állt. Ebben az értelemben reális rivális ambíciói nem lehettek Bajnai Gordonnak, az MSZP-vel sokkal nyíltabban és egyértelműbben kellett volna konfrontálódnia.  A kétpárti ellenzéki együttműködés létrejötte pedig teljesen a szocialisták szándékai szerint való volt. Az Együtt és Bajnai politikai ambíciói pedig csak ezen az együttműködésen belül fogalmazódtak meg. Elsősorban a kormánnyal szemben, ez jelentette a megállapodás szükségességét. Másodsorban az együttműködésen belül az MSZP-vel rivalizálva. Ez utóbbi azonban nem jelentett igazi, MSZP-vel szembehelyezkedő rivális pozíciót. Megszólította azokat, akik kormányváltást akarnak, és azon belül azokat, akik szerint rossz volt 2010 előtt. Célja bevallottan is az volt, hogy az ellenzéki kört a szocialisták bázisán túl bővítsék. Gyakorlatilag a baloldal szavazószámbeli versenyképességének növelése volt az Együtt tevékenységének feladata, ez a feltétel tulajdonképpen számszerűleg teljesült.

A taktika a közvélemény-kutatási eredmények figyelésére, a pozitív össznépszerűségi változások produkálására terjedt ki, a látványos személypolitika lényege a tábornövelés volt. Az „egy a tábor, kettő zászló” taktika célja nem volt más, mint a baloldali szövetség számszerű esélyének megteremtése. Ebben az értelemben a megújulást valójában a baloldali pólus újjáépítésének új módját jelenti. A szövetségi taktika kérdései ebben az értelemben inkább az LMP számára voltak érvényesek, hiszen a zöldpárt politikáját nem írta felül a kormányváltás szükségszerűsége, saját célkitűzéseit nem áldozta fel rövidtávú előnyökért cserébe. Az Együtt-PM kiegyezése a szocialistákkal így valójában nem bukás, kezdeti kiindulópontjának megfelelően a kormányváltásban megkerülhetetlen ellenzéki tömb részese, biztos résztvevője egy 20%-ot várhatóan meglépő listának. A 2013-as szavazószerző körutak ugyan a vártnál kevesebb eredménnyel zárultak, a végcélt tekintve ez nem az együttműködésen belüli jelölt-vitában döntött, sokkal inkább a szövetséges tábor potenciális nagyságáról.

További kérdés a táborok összeegyeztethetősége, hiszen a külön-külön gyűjtött szavazatok egy közös listán nem egyértelműen összeadhatók, illetve a „nagy szövetség terv” modelljében fordulópont Gyurcsány Ferenc bevétele a leendő koalícióba, ami a DK számára biztosíthat helyet/helyeket a parlamentben. A Demokratikus Koalíció elnökének ambícióit tekintve kérdéses a választás utáni folytatás, illetve hogy milyen verseny alakul ki a kibővített szövetségen belül. Vereség esetén várható a belső ellenzék megerősödése, és győzelem esetén is láttunk már ciklusközi kormányfőcserét belső erőviszonyok átrendeződésének köszönhetően és belső támogatottság híján.