Meglehetősen kettős képet kaphatott a magát továbbra is legnagyobb ellenzéki pártként aposztrofáló MSZP-ről az, aki ellátogatott a Budai Liberális Klub rendezvényére, ahol Lendvai Ildikó volt a vendég.
Bár azok számára, akik ténylegesen meg is tették ezt (az est házigazdája szerint is számtalan komoly alternatívával kellett „versenyezniük”, mint például az örménypárti Milla-tüntetés, vagy éppen a Zsidó Nyári Fesztivál zárónapja) a kép eléggé egyértelmű. Az itt megjelentek ugyanis – egytől egyig MSZP, DK-szimpatizánsok – vallják, hogy nekik kell Münchausen báró módjára 2014-ben Magyarországot a saját hajánál fogva kirángatni abból a mocsárból, amibe a II. Orbán-kormány taszította azt. (Lendvai Ildikó ezzel kapcsolatban egyenesen „gazdasági csődtömeget”, „európai konfliktusokat”, sőt „éhséglázadásokat” vizionált 2014-re.)
A másik aspektus – amiért ez a bizonyos kép kettős – az, hogy vajon valóban alternatíva lehet-e egy Horn Gyulát kis túlzással minden harmadik mondatában magasztaló Lendvai Ildikó, vagy éppen egy Kovács László (hosszasan lehetne a sort folytatni…) fémjelezte MSZP. De Lendvait idézve „kis innovációval megújítható párt.”
Az ex-elnökasszony rövid életrajza után – ami természetesen a rendszerváltás előtti szerepvállalást jótékonyan mellőzte –, illetve a nyugdíjas klubra hasonlító közösség nyári élményeinek felidézése után, Lendvai felvázolta, hogy hat fontosabb dilemmáról fog beszélni: úgy, mint az MSZP saját múltjához fűződő viszonyáról, a mai magyar közélet törésvonalairól, pártja társadalmi bázisáról, a 2014-es programjukról, a konszolidáció, valamint az összefogás kérdéséről.
Az első ponttal rögtön belevágott a közepébe. Érintette a Horthy-korszakot, Trianont, Kádárt, az elmúlt nyolc évet (2002-2010), sőt még a közelmúltból Bächer Iván levelét is. A múlttal, és annak megítélésével kapcsolatban szerinte a legnagyobb baj, hogy nincs egy általánosan elfogadott értelmezés, sokkal inkább mindenkinek saját „sérelmi memóriája” van. (Felmenőivel kapcsolatban megtudhattuk, hogy például az édesapja katonaszökevény volt, míg édesanyja annak idején „egy ruhásszekrényben bujkálva töltötte a felszabadulást”). A „zelmúltnyolcévvel” kapcsolatban elismerte, hogy ő maga élen járt, a pártja által is képviselt „szőnyeg alá söprés” politikájában; ezen azonban változtatni kell, és ezt az MSZP-n kívül más nem teheti meg. A sokat emlegetett nyolc esztendős időszakról elmondta, hogy technológiai értelemben nem tudtak jól kormányozni, függetlenül attól, hogy az akkori „reformista” elvek mellett mind a mai napig kiáll.
A törésvonalakat illetően leszögezte: alapjaiban a baloldal-jobboldal vonalat tartja meghatározónak, de 2014-ben szerinte a demokráciát akarók, illetve nem akarók ellentétéből születő törés lesz a döntő; mind a választások tekintetében, mind az azt megelőző szövetséges keresésében és esetleges megtalálásában. Természetesen ezen a skálán a Fidesz a demokráciát nem akaró pártok közé tartozik a Jobbikkal együtt.
Lendvai elárulta: ő összefogáspárti, ugyanakkor az új választási szabályok nem nekik kedveznek, így vagy pártszövetségi jelöltet állítanak, vagy a választási párt konstrukcióját választják. Mindenekelőtt azonban a „határokon belül” kell rendezni a sorokat, hiszen ha ott nincsen egyetértés, akkor pártok között sem lehet. Kérdés persze, hogy melyik párt vár epekedve az MSZP koalíciójára, hiszen Lendvai mindvégig az este folyamán egy esetleges DK-LMP-MSZP hármasról beszélt, ami már önmagában az LMP személye miatt is igen érdekes, mert a Lehet Más a Politika tisztában van azzal, hogy a saját táborát köpné szembe azzal, ha becsatlakozna egy olyan pártszövetségbe, melynek fő alakjai közé tartozik Gyurcsány Ferenc vagy például Szekeres Imre.
Zárásképpen az egyébként is meglehetősen aktív és beszédes közönség tehetett fel kérdéseket. Ezek közül volt, ami azt firtatta, hogy egyáltalán el akar-e indulni az MSZP a 2014-es választásokon (a kérdező igyekezett leszögezni, hogy ez számára maga lenne a tragédia, illetve bízik abban, hogy ez csak valami útszéli pletyka). Egy másik felszólaló az MSZP belső viszonyait, egészen pontosan a rasszizmushoz fűződő viszonyát próbálta feltérképezni, és bár a hölgy előre elnézést kért a kérdéséért, mindenképpen elvitte az est legprovokatívabb kérdezője címét („Az MSZP egyébként rasszista párt?”). Végezetül egy úr érdeklődött meglehetősen hosszasan és bonyolultan afelől (bár a végére szerintem maga sem volt biztos, abban, mit is akart kérdezni, és tulajdonképpen miért is beszél ő még), hogy az MSZP miért nem alakított ki soha kapcsolatot a nemzeti burzsoáziával, ami az úriember szerint egy teljesen homogén jobboldali közösség.
Az első kérdésre természetesen igen volt a válasz, sőt Lendvai szerint egy 2014-es vereség egyenes következménye lenne, hogy az MSZP már 2018-ban nem is létezne. A közönség erre rögtön rákontrázott: a megjelentek szerint nem csak a szocialista párt, hanem az ország sem fog létezni 2018-ra, ha nem sikerül az Orbán-kormányt elzavarni. A rasszizmussal kapcsolatban is aligha meglepő válasz született, ugyanis az est vendége elmondta, bár nem tudnak mindenhol megjelenni, például Cegléden vagy Devecseren, ahol a Jobbik a romák elleni akciókkal öregbítette hírnevét (van ahol „a helyiek kérésére nem is akarnak”), magától értetődően a párt elítéli a rasszizmus minden formáját. (Azért kíváncsi lennék, a kérdés feltevője mégis milyen válaszra számított…)
Végezetül a meglehetősen nehezen kihüvelyezhető kérdésre – aligha az alapkérdésre válaszolva – Lendvai elmondta, hogy új bázisra van szükségük, amelyet a Fidesz sértettjeiből kívánnak kialakítani, szerinte ugyanis ilyenek nagyon sokan és nagyon sok rétegben megtalálhatóak. Példának Demján Sándort hozta, aki legutóbb Orbán Viktort kritizálta egy vállalkozóknak tartott ülésen, így ő akár lehetne a „baloldali nemzeti burzsoázia” tagja. Legalábbis Lendvai szerint…
Búcsúzóul a moderátor szerepét betöltő úriember elmesélte a közönségnek, hogy nemrég olvasott egy Orbán Viktorral kapcsolatos eszmefuttatását az Amerikai Népszava nevű tudományos-fantasztikus újságban, amely azt a kérdést járta körül, szigorúan orvosi szempontból, hogy vajon a miniszterelnök skizofréniában szenved-e vagy sem. Természetesen a közönség maximálisan meg volt győződve arról, hogy igen, a kormányfő beteg és bizony gyakran elfelejti bevenni a gyógyszerét. Na, itt érezte úgy a Policity tudósítócsapata, hogy ez a több órás, végére már egészen szürreális buli bőséggel elég volt így estére.
Lendvai Ildikó mondatai bebizonyították, hogy a DK-MSZP közös indulása szinte biztos. Az LMP-vel és a civiliekkel kapcsolatos szövetségkötéshez egyáltalán nem jutottunk közelebb és talán ez nem is akkora baj. Az is egyértelmű, hogy a régi motoros szocialisták bizony nem fognak eltűnni a közéletből, őrzik pozíciójukat, ez pedig instant megcáfolja azt, hogy az MSZP tényleg komolyan gondolja-e a megújulást. Na, persze mire is számíthatnánk egy olyan párttól, amely képes azt érvként felhozni saját maga fényezésére, hogy 2006-ban a sikeres duplázás után néhány héttel ők tényleg nem számítottak arra, hogy már nyáron komoly megszorításokat kell hozniuk. Ezek után mennyire lehet hinni abban, hogy az MSZP és szövetségesi köre tudja, hogy mit kell tenni 2014 után?
Hogy is szokták mondani? A MSZP és a DK mellett még a Fidesz is rögtön szimpatikus brigádnak tűnik. Legalábbis mi így éreztük magunkat ott és akkor.
Jánoshalmi Zsolt és Szepesi Dániel
