A hazai politikai küzdelem különleges helyzetben van. Érezhetően másról szól 2014, mint a rendszerváltást követő eddigi választási évek. Technikai értelemben kuriózum az új választási és viszonylag új intézményi rendszer főpróbája, és majd az új erőviszonyok között történő bejáratása. Igazi különlegességet 2014-nek azonban az ad, ami ezt a keretet kérdésekkel, tartalommal tölti meg.
(forrás: fn.hir24.hu)
A balliberálisok és a jobboldaliak közötti ellentét 2010 után természetesen nem ért véget a szocialisták vereségével. Sőt, válságos helyzetük felismerésével párhuzamosan megannyi front nyílt, és erősödött meg ez az ellentét. A kétharmados túlsúly és az azzal járó lehetőségek, az alapokig ható és rendkívül gyorsan véghezvitt változtatások hozzájárultak ahhoz, hogy az önmaga helyzetét kiszolgáltatottnak és bizonytalannak érző ellenzék tovább fokozza az alapkonfliktus intenzitását. Az alkotmányozás időszakában eljutottak például odáig, hogy maga az ellenzék „megsemmisítésétől” való félelemben találtak támadási pontot a kormánnyal szemben. A mandátumarányos súlyvesztésből eredő tehetetlenség érzete miatt külföldön talált biztos kapaszkodót a baloldal. Ez pedig csak növelte az európai bírálatokat is átható ideológiai nyomást. Brüsszel pedig ebben az esetben nemcsak felügyelő-szankcionáló, de véleményformáló is, hiszen sokan megkérdőjelezhetetlen mérceként tekintenek rá. Az – akár információhiányos – külföldi véleményalkotás pedig így lehet itthon egyszerre imázsépítő az ellenzéknek, és imázsromboló a kormányzat számára.
Érezhető, hogy itt már nem csupán szakpolitikai, gazdaságpolitikai különbségekről és kérdésekről van szó, hanem mélyebb filozófiai-világnézeti ellentétről. Alkotmányos szintű kérdésekben sem egyeznek meg a pártok. Úgy tűnik, mintha már semmi sem kötné össze a két oldalt, a „két Magyarországot”. Külön Európáról és keleti despotáról beszélnek. Már a legalapvetőbb közös pontot is megtámadta az ellenzék, kisajátították a „demokrata” fogalmát. Miután elvesztette érvényességét a hajdani kormány által nyújtott alternatíva, hitelességét a politikai vitaélet alapértékeinek megszerzésével próbálta erősíteni. 2014 tehát a demokraták és a nem demokraták harcáról szól majd szerinte, így már könnyen ki is mondja, hogy nincs értelme erről vitázni, váltani kell. Így lett a demokrácia „egzisztenciális” kérdésévé a Fidesz leváltása. A konfliktus alapértékbeli kiélezése az, ami miatt csak egyféle dilemma létezik számára 2014-gyel kapcsolatban: vissza a demokratikus politikához, vagy tovább épül a szerinte antidemokratikus Nemzeti Együttműködés Rendszere. Azaz: Fidesz vagy nem-Fidesz? Emellett nem léteznek a balliberális oldal számára köztes igazságok és lehetőségek. Az LMP az Együtt-től és a szocialistáktól eltérően szeretné tematizálni a politikát, de még az ő frakcióját is szétfeszítette ez a kérdés. Ennek a dilemmának a kiélezése leszűkítette az ellenzéki különállás lehetőségeit.
Tételezzük fel, hogy kétharmad nélküli győzelem születik 2014-ben. Bármilyen színű is legyen majd az, mind a rendszerrel való szembenállás, mind az alaptörvény megmarad. A balliberális mélypontról felszökő igaz „demokrataharc” lényege minden bizonnyal továbbra is meghatározó lesz, és akár az az érdekes helyzet is előállhat, hogy rendszerellenes kormány alakul. Egyelőre azonban a program bemutatását is korainak tartják Jávorék, a baloldali szövetség még mindig a kényszerű megkülönböztetés és hangsúlyozott különbözőség útján jár. Az erre a demokráciára épített baloldali imázs azonban kockázatot is jelent egyben, hiszen a bukása további kérdést vetne fel a hitelességét és további felvállalhatóságát tekintve.
Első közlés: Magyar Hírlap
