A közelmúltban éppen ezen a blogon jelent meg egy bejegyzés „Ide nem kell Hollywood” címmel, amely azonban számos ponton támadható, itt csak egy ilyennel foglalkozom.
A bejegyzés címbeli állítását így bontja ki a szerző: „Attól (…) tartózkodnia kell a magyar politikának, hogy Hollywood-i mintára hősöket kreáljon. Magyarországnak voltak valódi nemzeti és történelmi hősei, akik az adott korban megfelelő válaszokat tudtak adni, nem volt szüksége Batmanekre vagy Supermanekre.”
Kedves Braun A.! El kell, hogy keserítselek: véleményem szerint hazánk most is szül politikushősöket és vár politikus-messiásokat egyaránt. A példák kézenfekvőek, ezért is nehéz értelmeznem, illetve komolyan vennem az állításodat. Messiásként tekintettek például Gyurcsány Ferencre a baloldalon 2006-ig és – meglátásom szerint – sokan messiásként várják Bajnai Gordont, vagy bárkit, aki legyőzi a „jobboldal hősét”. Remélem, azt nem kell leírnom, hogy őt hogy hívják…
Nem értem, hogy efölött miként lehetett elsiklanod, így (és mivel Braun A.-t sokra, így ennél is mindenképp többre tartom) azt kell feltételeznem, hogy ez inkább egyfajta kritika volt egy bizonyos politikai eszközzel – a „hős- és messiásgyártással” szemben. Ezzel viszont elvi szinten nem értek egyet, milyen jogon vitatjuk el ezt az eszközt, amit ráadásul nem csak nálunk alkalmaznak?!
Ez egy kissé túlozó képpel élve olyan, mintha azt mondanák a pankrátoroknak, hogy mostantól ne rugdosódjatok, mert az nem túl elegáns.