A kormányzatival hasonló távlatú, hasonlóan „nagyszabású”, húszéves perspektívát vázolt fel Bajnai Gordon – egyelőre általánosító gyűjtőfogalmakkal: demokrácia, működő demokrácia, haza, haladás, szolidaritás, Európai Unió, a NER intézményeinek felszámolása, a „fojtogató rezsim” leváltása.

 
Valami hasonlóra lenne szükség a baloldalon is

Mozgósítás céljából továbbra is azokkal a kifejezésekkel azonosítja magát a baloldal, melyekkel eddig is a kormányzattal szemben különböztette meg magát. Ezek a jelszavak összességében a demokrácia, annak intézményeinek védelme, illetve az egész Fidesz-politika egy nagy negatív előjellel.

Húszéves, hosszú távú perspektívát kínál a régi-új „kényszerpolitikus”, csakhogy a valós problémákat megkerülve, egyedül az „Orbán takarodj!” talaján állva.

Merthogy a társadalmi-gazdasági problémák gyökere valóban a demokrácia-deficit? Akik erre hivatkoznak, azok a világgazdasági eseményeket, a külföldi intő példákat figyelmen kívül hagyva, a pénzpiac képviselőiként továbbra is status quo politikát folytatnának. A legnagyobb hiánya a 2010 előtti állapotokat képviselő víziónak, hogy nem küzd meg a neoliberális politika már felfedett Achilles-sarkaival, vagyis annak tabuival, melyekkel nem képes szembenézni. A jobboldal viszont megtette.

A neoliberális eszmében a kevésbé vallásos is megtalálta a maga istenét: a liberalizált piacot. Ha egy rendszer viszont úgy – mint ez a fogalom – válságba kerül, az hosszútávon nyilván tarthatatlanná válik. Kétségkívül a gazdasági dimenzió az, melyben legszembetűnőbb az eszme problémája. Szembe kellett tehát nézni a mindenki által elfogadottnak tekintett, közmegegyezésen alapuló (ortodox) liberális (pénz)piaci felfogás válságával. Még a pénzvilág Mekkájában, New Yorkban is a pénzügyi rendszer működése és a Wall Street ellen tartottak tüntetéseket.

Nem véletlenül azonosítja saját magát a baloldal az Európai Unióval és a Nyugattal, ugyanúgy egy rendszert és felfogást igyekeznek megőrizni, megmenteni. A problémát azonban nem a demokráciadeficit jelenti, hiszen ezt a demokrata pozíciót nem sajátíthatja ki a liberalizmus. Vannak például olyan hangok, melyek éppen azt sulykolják, hogy a fennálló rendszer megmentéséhez alkalmazott eszközök antidemokratikusak: „We should be under no illusions: fiscal unity is in fact a cynical euphemism for loss of sovereignty.” (The Telegraph, 2012.08.05.) „You will see centralised economic planning on control, on above all what you´ll see is the desire to impose a political union up on the peoples of Europe without their consent.” (Nigel Farage, 2011.12.02.)

Természetesen nemcsak gazdasági téren van konfrontáció a baloldal által felkarolt liberális eszme és a jobboldali konzervatívok között, nemcsak az elmúlt nyolvcévet hívta ki ellenfélnek a kormánypárt, egyéb filozófiai és kulturális különbségek is vannak. Csak egy példa a természetes életvilág megsértésére, hogy a „közösségnek való alávetettségből” szinte teljesen felszabadított individuum egyéni jogai kerültek előtérbe. A liberális mozgalom már elérte célját és a már érvényre jutott szabadságjogok fontosak ugyan, de megbomlott az egyensúly a kötelezettségek viszonyában. A hagyományos társadalmi és szocializációs funkciókat csorbítják a jelenlegi trendek: „Now Brussels takes aim at the Famous Five! Books portraying 'traditional' families could be barred. Books that reinforce traditional roles can contribute to gender stereotyping, report says […] Children are confronted with gender stereotypes at a very young age through television series, television advertisements, study materials and educational programmes, influencing their perception of how male and female characters should behave.” (Dailymail, 2012.11.07.)

Hogy jön ide a nemzetfogalom? A technikai kormányzáson, a lakosság fogyasztói tényezőként való beszámításán túl kell lépni. Tusnádfürdőn, ahogy már egyszer elhangzott: „egy versenyképes gazdaság csak versenyképes társadalmon alapulhat, és fordítva, csak egy versenyképes nemzet tud egy versenyképes gazdaságot teremteni.” – azaz egy ország irányításában túl kell lépni a puszta technikai kereteken, a baloldalnak is egy nemzet kormányzására kell vállalkoznia. A probléma azonban az, hogy a rendszerváltást követően a magyar baloldal elmulasztotta kialakítani saját nemzetfogalmát, így valódi megújulásáig képtelen lesz a technikai jellegű kormányzáson túlmenő alternatívát nyújtani. A jóléttel azonosítják a demokráciát, így a válságos jóléti korszak hazai utóvédjeként, a kommunikációban a demokrácia bajnokaként térnének vissza.

A baloldalon szereplőcserékről és szervezeti mozgásról beszélhetünk, viszont a megújulás szempontjából erőtlen marad mindez. Abban az értelemben mindenképpen, hogy iránytűje még ugyanaz, így nem is kormányozná másfelé az országot, mint 2002 és 2010 között.