Ez a politika világa. A szakértelem itt nem más, mint olyan jellemző, amely elvonatkoztatottan, a választói fejekben él, ennél viszont nem több.
Mitől szakértő egy politikus?
Ezt a legkönnyebben egy kérdéssel igazolhatjuk: miben szakértő egy politikus? Vagy konkrétabban: mihez értenek azok a politikusok, akikhez a szakértői arculatot társították vagy társítják a választók? Miként gyümölcsözhet szakértelmük a politika világában?
Kérdéseink aktualitását Bajnai Gordon október 23-i közéleti visszatérése adja, de hazánkban is több esetben láttunk már példát arra, hogy egy-egy politikus szakértőként pozicionálta magát (például Medgyessy Péter vagy Bokros Lajos). Bajnai már 2009-ben is „válságkezelő” , „válságmenedzser” miniszterelnök kívánt lenni, aki a politikától „tartja a három lépés távolságot”. Juhász Péter, a Milla elnöke, aki (csöppet sem mellesleg) magáról is mint civilről beszélt, aki „szemben a politikusokkal ritkán mond igaztalan dolgot”, Bajnai minisztersége kapcsán azt állította, hogy a miniszter csupán „végrehajtó személyzet, szakember, aki programot hajt végre”. A téma fontossága abból adódik, hogy ez az arculat működik, vagyis kutatások szerint Bajnai Gordon egyik fontos jellemzője a választók szerint, hogy hozzáértő, szakértő.
Nem azt firtatom, hogy ő vagy más „szakértő politikusok” ne értenének valamihez, ne lennének egy-egy szféra szakértői, még csak azt sem vonom kétségbe, hogy ez az arculat legitim, elfogadható, csupán arra igyekszem rávilágítani, hogy nincs szó többről, mint arculatról. A politikában ugyanis nem csak egyetlen igazság létezik, nem csak egy racionalitás, sokkal inkább a versengő és vitázó érdekek és értékek, illetve az azokra épülő igazságok és racionalitások folytatnak soha véget nem érő küzdelmet. A politika nem tudomány, ahol a jó válaszok hozzáértés és ismeretek alapján kikutathatók.
A másik állításom, hogy a civil vagy szakértői arculat mögött is állhatnak és állnak politikusok, vagyis ha elfogadjuk, hogy ezek a kifejezések nem politikai jelenségekre utalnak, akkor nyilvánvaló, hogy a civilség és a szakértőség nem összeegyeztethető a politikussággal. Ez tehát azt jelenti, hogy vagy politikus az illető, vagy szakértő, illetve civil. Ehhez az is hozzátartozik, hogy amennyiben valaki politikai célkitűzéseket, közügyekben állásfoglalást fogalmaz meg, és azokért tesz is, az politizál, a politika résztvevőjévé válik, rendelkezzen bármilyen arculattal. Vagyis amikor valaki politikai tevékenységet végez, akkor a civilsége, illetve szakértősége háttérbe szorul, és már politikusról kell beszélnünk.
Ha azt állítjuk, hogy a politikában szakértelemre, szakértőkre van szükség, arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a politikai kérdések technikai kérdésekké tehetők. A technikai kérdések jellemzője pedig az, hogy eldöntendők, és egyben egyetlen jó, helyes választ tesznek lehetővé. De vajon lehetséges-e ez?
Két fő politikaelméleti irány álmodta azt, hogy lehetséges. Az egyik a liberalizmus, a másik pedig a kommunizmus. A liberalizmus hosszú évszázadok óta próbálja racionalizálni, a racionális vita arénájává tenni a politikát, vagyis előtérbe helyezni a politikai kérdések helyett a szakmaiakat, a politikai intézmények helyett a nem politikaiakat (például Alkotmánybíróság). A liberális demokráciák valósága azonban jól mutatja, hogy a politika nem tűnik el (eddig legalábbis egészen biztosan nem tűnt el), a hiteken, érdekeken, nem racionális alapokon álló viták továbbra is jelen vannak, legfeljebb civilizált ruhába öltöznek. Marx a kommunizmust úgy álmodta meg, mint hatalom és politika nélküli állapotot, a „dolgok igazgatását”. Ehhez az állapothoz úgy kívánt eljutni, hogy a proletárdiktatúra segítségével minden nem kommunista szereplőt kiirtott volna, ebben a konstrukcióban azonban napjainkban már kevesen hisznek Európában.
Ha ezt az érvelést elfogadjuk, főként csak az marad a kérdés, hogy miért lehet ennyire sikeres hazánkban a szakértő-politikusi arculat. A választ a politika elutasításában és a baloldali alternatíva hiányában találhatjuk meg. Előbbi nem szorul hosszú igazolásra, hiszen nagyon sokan tartják piszkos tevékenységnek a politikát. Utóbbit sem nehéz belátni: a baloldalon nagyjából három típusú politikus tudott sikeres lenni a rendszerváltás óta. Egyrészt a Horn Gyula-féle „kádári kisember”, másrészt a Medgyessy és újonnan Bajnai által képviselt „szakértői” vonal, harmadrészt a karakteres Gyurcsány Ferenc. Jelenleg nincs Hornt idéző politikus a baloldalon, Gyurcsány pedig igencsak elutasítottá vált, a választók túlnyomó többsége nem tudja komolyan venni, viszont a „szakértőfigura” megjátszható, így egyéb híján ezt vették elő és porolták le.
Első közlés: Magyar Hírlap
