Legutóbbi, Magas labda c. bejegyzésében Török Gábor arról ír, hogy az Orbán Viktor háza mellett,  jórészt közpénzből épülő felcsúti stadion könnyen a Fidesz bukását elhozó jelképpé válhat. De vajon tényleg egy stadion lenne a jobboldal nokiás doboza?

(forrás: nyugat.hu)

Ahogy az elemző megállapítja, a kormányfő (vagy tanácsadói) mindig ügyelt a percepcióra. Vagy egyszerűbben: felismerte, hogy mekkora jelentősége van a politikában a szimbólumoknak. Gyakran magánál a döntésnél is nagyobb politikai jelentősége van annak, hogy hogyan néz ki, mit szimbolizál. A határon túliak szavazati joga, a rezsicsökkentés, de még a devizahiteles-mentés is jóval túlmutat önmagán, és a 2008-as népszavazás sem a párszáz forintokról szólt, ezt jól tudjuk. TG megírta ezt már az árvíz kapcsán is: „[...] a politika nem csupán technokrata döntések láncolata, hanem legalább ennyire a szimbólumok, a gesztusok világa is”.

De a sikeres pozitív politikai szimbólumokhoz nagy ötletek és nagy munka kell. Majd nagy munka kell ahhoz is, hogy felszínen maradjon a téma, és ne fulladjon ki néhány nap múltán. Így van ez a rezsicsökkentéssel, melyet fokozatosan, több lépcsőben vinne véghez a kormányzat, a megvalósítással párhuzamosan pedig támogató aláírásokat is gyűjt.  

A negatív szimbólumok viszont a legváratlanabb helyzetekben jöhetnek elő. Napok alatt politikai fogalmakká válhatnak tulajdonnevek, állatok, időhatározók, járművek: Hagyó, Kulcsár, Schmitt, Semjén, elmúlt nyolc év, vak komondor, négyes metró, nokiás doboz.

Vagy trafik.

(forrás: 444.hu)

A trafikbotrány sokkal „alkalmasabb” lett volna arra, hogy ne csak tartósan tematizálja a közbeszédet (ez megtörtént), hanem szimbólummá váljon, és végső soron a Fidesz-támogatók számának drasztikus csökkenését hozza. Minden megvolt a trafikügyben, amivel egy potens ellenzék őszöd-szerű csapást mérhetett volna a kormányra. A két János tálcán kínálta a kormányváltást egy rosszul végződő tündérmese formájában: a „plebejus kormányzat” az átlag választó számára is nyilvánvaló, nyílt korrupciót valósít meg a trafikos kisemberrel szemben, majd a következő évekre fel is díszíti ezzel az országot, 18-as karikás, barna boltocskák képében, amiről először mindenkinek a trafikmutyi jut eszébe, és csak utána a cigi.

Nem volt azonban senki, aki a tálcáért nyúlt volna, így hiába trafikozik mindenki, hiába van mindenkinek (nem túl pozitív) véleménye az ügyről, az egész botrány egyszerű viccé „nemesedett”. Miért lenne akkor bármi hatása is egy egyszerű felcsúti stadionnak?

Már az őszödi beszéd óta igen magasan van a társadalom ingerküszöbe, ellenzék híján pedig még a trafikbotrány sem volt képes heves reakciókat kiváltani. Egy jelentősebb támogatással rendelkező váltópárt ekkor tudta volna saját malmára hajtani a vizet, és a felháborodást kihasználva megfordítani az erőviszonyokat. De így is lehet nézni: ha lett volna kormányképes alternatíva, valószínűleg nem mer egy ilyet meglépni a Fidesz. De nem volt, és nincsen már 2006 ősze óta. A baloldal reménysége, olajfáék pedig még mindig nem tudják eldönteni, hogy kivel veszítsék el a 2014-es választásokat.

Egy ilyen környezetben ne csodálkozzunk, ha a domináns párt vállalhatónak érzi Schmitt Pált plágiumügyével együtt, és hogy már a pluralitás látszatára sem ad olyan ügyekben, mint például a kultúra. Ne csodálkozzunk a felsőoktatási forráskivonásokon, az új választójogi törvényen, a földtörvényen, és a hasonló, heves ellenérzéseket kiváltó radikális intézkedéseken.

Minden erről szól: amíg nincs ellenzék, az igazi „fék és ellensúly”, addig lehet itt bármi: nyílt korrupció, vagy valami még abszurdabb, például, hogy Orbán stadiont épít a falusi háza kertjébe. Ja, hogy ezek már meg is történtek?