Az ókori Delphoi nemcsak Apollón szentélyének adott otthont, jósdája olyan kultuszhellyé vált, amelynek jelentősége túlnőtt kezdeti szerepén. Jóslataival meghatározta uralkodók, befolyásos politikai szereplők döntéseit. A papnő jövendöléseit pedig nagy befolyású politikusok közvetítették, és nagy államférfiak álltak vele rendszeres kapcsolatban. Végül a tekintélye akkorára nőtt, hogy a beleegyezése nélkül semmilyen politikai vagy vallási eseményről nem hozhattak döntést.
A 20. és 21. század jósdái hasonló tekintélyt szereztek maguknak. A Moody’s, a Standard and Poor’s és a Fitch Ratings hitelminősítő intézet olyan szervezet, amely nélkül alig képzelhető el a mai gazdaság. Annak ellenére, hogy vélhetően racionális számításokon alapuló elemzéseket készítenek, befolyásuk növekedésének története mintegy modern Delphoiként írja le őket. Egyre több feladattal, egyre több helyzet megítélésével bízták meg őket, és a döntések – ha nem is közvetlenül, de a gazdaságon át közvetetten – jelentős politikai következményekkel jártak. A jövendölés ténye a modern jósdáknál abban áll, hogy elemzéseikkel közösségek, országok hitelességét vetítik előre időben, felhasználva a matematika, a gazdaságtan és egy markáns gazdaságfilozófia törvényeit.
Az ókorban a papok az istenek tudására hivatkozva adtak választ, ma a hitelminősítők pedig a neoliberális gazdasági értelmezés megingathatatlan mércéje szerint ítélnek meg kérdéseket. A párhuzam alapja nem más, mint a válaszaik megbízhatóságába vetett rendíthetetlen hit.
Természetesen a jövendölések értelmezése sem az ókorban, sem most nem a jósdák feladata. Már akkor is voltak tolmácsok, jóslatmagyarázók, elemzők, akik a tekervényes mondatokat igyekeztek a valósággal összeegyeztetni. Szükség volt erre, hiszen a jóslás műfajában talán általános szabály, hogy ha tanácsokat kell osztani, a „mit kell tenni?” kérdésre egyszerű és konkrét választ kapunk, viszont ha valaki a biztos jövőt akarja megtudni, akkor csak homályos lehetőségek születnek. A hitelminősítő intézetekbe vetett hit 2008-ban nagyot csorbult, hiszen nem figyelmeztettek előre a gazdasági válságot megelőzően. Előfordult, hogy rossz tanácsot adtak a jövővel kapcsolatban: olyan termékek kaptak jó minősítést, amelyek végül elértéktelenedtek.
Ráadásul csorbult a magyarázóerejükbe vetett hit abban az esetben, ha belegondolunk, hogy mennyire függ a jövő a sokra tartott döntéseiktől. A hagyomány szerint az ókori jósdában legendás önbeteljesítő jóslatok születtek. Spártáról megjósolták, hogy a pénz szeretete fogja megrontani a várost, és végül az ez ellen tett intézkedések indították hanyatlásnak a városállamot. Az önbeteljesítő jóslatok jelentik a hitelminősítő intézetek kritikáinak egyik nagy ágát.
Sokszor ugyanis a piac nem tesz mást, mint beárazza az országok várható, a hitelminősítők általi leminősítését, azaz a jövendölés mintegy döntéssé válik egy ország gazdasági sorsa felett. Mindez a megingathatatlan hit miatt, ami által megkérdőjelezhetetlen volt a neoliberális gazdasági módszertan.
Manapság azonban egyre több kritika és kérdőjel került felszínre a hitelintézetekkel kapcsolatban. Delphoi hitelessége ugyanúgy megkérdőjeleződött, mint a neoliberális gazdaságpolitikáé. Az idő előrehaladtával a görögökben, majd a jelen szemlélőben is kialakult a szkepszis. Megjelentek alternatív, az eddig elfogadott módszertanon kívül eső megoldások. Ez a folyamat a hanyatlás korát írja le. Nem intézetekét, egy gondolkodásmódét. Ennek megfelelően erősödik a törésvonal egy neoliberális és egy ettől eltérő irány között. Minden korszaknak megvan a maga hite, a váltás pedig annak felismerésével kezdődik, hogy új igazságok vannak érvényben. A monda szerint az a római császár kapta az utolsó választ a papnőtől, aki még kiállt a terjedőben lévő kereszténységgel szemben a misztériumvallások mellett: „Nem zenél többé a forrás (…) Követ, mondd el a császárodnak / Az új Isten elsöpörte a régi isteneket!”
Első közlés: Magyar Hírlap