A Kaposvári Egyetem öltözködési szabályokat előíró rendelete olyan visszhangot keltett, hogy még a politika (várhatóan egyre alacsonyabban levő) ingerküszöbét is elérte.

(forrás: blans.hu)

A Fidelitas arra kérte Szávai Ferencet, „a Kaposvári Egyetem fura urát, hogy haladéktalanul részesítse amnesztiában a sminkcsendőrök által megrótt dekoltázsbűnözőket és miniszoknyás erkölcsgyalázókat”, Deutsch Tamás sajátos stílusban írt a „rektor-barom” dresszkódjáról.

S bár a politika is beállt a kritikai sorba, természetesen nem feltételezheti senki, hogy bármilyen rossz szándék vezérelte volna a rendelet megírását, kitűzött céljában semmi kivetni való: „az egyetemen történő megjelenés méltó legyen az itt dolgozó oktatók és hallgatók értelmiségi létben betöltött szerepéhez”.

A hétköznapok ilyenfajta szabályozása után azonban borítékolható volt az ellenállás. Az ehhez alkalmazott szabályozáson túlhaladt a kor, túlságosan szigorú, és nem a helytelen öltözködést tiltja meg, hanem egy szűk választási lehetőségen kívül mindent. A minap javasolt „általános jellegű iránymutatás” már sokkal közelebb állhat egy elfogadható megoldáshoz, mintsem a konkrét előírás, mely kizár minden mást.

Az eset érdekességét nem is az adja, hogy mennyire elfogadható eredeti formájában a rendelet, sokkal inkább az, hogy mire reagál.  A rendelet ugyanis az alkalomhoz, illetve az értelmiségi létben betöltött szerephez „méltó megjelenés" nevében hozott rendelkezéseket egy kivételességre törekvő társadalmi jelenség ellenében.  

A kirívó öltözködés, az „önmegvalósítás” és „egyedivé válás” egy népszerű módjaként, mára normabontó trenddé vált. Ennek megértésében útmutató lehet a szabadság és szabadosság megkülönböztetése. Beláthatjuk, hogy az illem és a szeméremérzet határait sikeresen és eredményesen kitágították azok, akik ezt a két fogalmat összemossák. A kiemelkedés és egyénivé válás lehetősége, illetve az egyéni önértékelés és önbizalom mentsvára ezen határok feszegetése.

Az átlagosnak, szokásosnak vélt öltözet pedig az egyéniség gátja. A ruhaviselet az egyén márkája, és mivel ma már a konvencionalitásból eredő előítélet bűn, kényszerűen egyenlők vagyunk minden téren, így a konvencionálistól eltérő is ugyanúgy egyenlőnek számít. Akik szabados öltözetükkel szeretnének másokhoz képest kitűnni, azoknak bármiféle tekintély az ego szabadságának megsértésének tűnik. Tehát a megszokott normákból eredő előítélet elleni előítéletesség most a trend. Ebben a tekintetben, mint ahogy a vélemények terén, úgy az ízlés és önmutogatás terén is egyaránt „érvényes” mindenféle öltözék minden élethelyzetben, minden alkalomból. Kérdés azonban, hogy ez az új konvenció milyen értéket teremt, és milyen hatása van a meglévő társadalmi értékekre, mint például a család, a természetes tekintély vagy a közösségi szempontból történő („konvencionális”) megbecsülés. Dalrymple írta: „a társadalom tömeges elbohémesedése nem feltétlenül vezet az értékes individualizmus terjedéséhez és a kulturális teljesítmények virágzásához.”

Az egyetemek feladatvállalása pedig lehet ugyan, hogy felkészít a munkavállalásra, ahol szintén lehet egy bizonyos szintű elvárás (akár dresszkód), ugyanakkor olyan normakérdéseket nem tud megoldani, amelyekkel kapcsolatos értékeket a családból és az alacsonyabb szintű oktatásból kellene felvenni. A rendelet túlkapásnak tűnik a sokféleség ellen, viszont a korlátozni kívánt jelenség legalább olyan látványos, mint maga a szabályozás körüli botrány. Az öltözködés rendeleti egységesítése pedig azért sem megoldás, mivel nemcsak a szabados viseletet, de a viselet szabadságát is korlátozza.