A Republikon Intézet február 5-én szerdán, „Kampány 2014” címmel tartott konferenciát a Gödör Klubban. A 10 órakor kezdődő rendezvényre mintegy 100-150 vendég érkezett, a kihelyezett székek pillanatok alatt megteltek.

A konferencián két - a ’14-es választásokhoz szorosan illeszkedő - témában tartottak kerekasztal-beszélgetéseket:

• Pártok és kampányok: Mire készülnek a pártok?

• Politikai kommunikációs kulisszatitkok: kampányok és kormányzati kommunikáció.

Pártok és kampányok: Mire készülnek a pártok?

Hova tűnt Schiffer András?

Az első beszélgetés moderátora Tóth Csaba, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója volt - aki elmondta - a vendégek közötti baloldali túlsúly oka, hogy a Fidesztől nem fogadták megkeresésüket, a Jobbiktól pedig mint szélsőségtől, az intézet határolódik el.

A témában meghívott vendégek Karácsony Gergely (Együtt-PM, kampányfőnök), Molnár Zsolt (MSZP, kampányfőnök), Schiffer András (LMP társelnök) voltak.

A program kisebb csúszással kezdődött, mivel Schiffer Andrásnak nem sikerült időben megérkeznie, azonban mint később kiderült, mindenképpen megérte rá várni.

Megvan!

„Le lehet-e győzni a Fideszt 2014-ben?” - tette fel az első kérdést Tóth Csaba.

Molnár Zsolt ragadta magához a mikrofont és elmondta, magas részvétel mellett (2/3-os részvételt említett) le fogják győzni a Fideszt. Állítását azzal (a 2014-ben már igencsak kínosnak számító, és a szakmát ezért érzékenyen érintő) érvvel próbálta igazolni, hogy a közvélemény-kutatások megbízhatatlanok, a reprezentativitás egy nem létező fogalom. Mindezt az időközi választások eredményei mondatják vele; hiszen a közvélemény-kutatási adatok alapján nem érhettek volna el fele akkora eredményeket sem-mondta.

Schiffer András nyitott versenyről beszélt. Szerinte a kormányváltáshoz, Orbán Viktor leváltásához bő egy millió választópolgárra lenne szüksége az ellenzéknek. Azonban úgy látja, az elmúlt egy évben tapasztalható ellenzéki akciók a támogatottság növekedését nem szolgálták. Az ellenzéki huzavonát  „összefogás hisztinek”, a listán szereplőket egy „panoptikum” tagjainak nevezte. Szerinte névtelen, fiatal képviselőkkel is többre lenne képes az MSZP.

Karácsony Gergely is csatlakozott kollégájához, Molnárhoz. Kettős valóságról beszélt: létezik a közvélemény-kutatások világa és ezzel párhuzamosan egy titkolózó valóság. Szerinte sem megbízhatóak a kutatási adatok az alacsony válaszadói hajlandóság miatt: 100 emberből 8 válaszol - állítja. Nem tudni, honnan származnak a számai.

(A „kettős valóság” klasszikus retorikája alapján most felsejlik előttünk a Mátrix című sikerfilm. Érthető, Neo-nak egyszer már bejött.)

A 2002-es helyzetet próbálja ’14-el összekapcsolni. (2002-ben az intézetek rosszul becsülték meg a végső győztest, amire több külső tényező és módszertani hiányosságok is hatással voltak. Ezeket a hiányosságokat mára orvosolták.)

Karácsony úgy látja, most sokkal több oka van elhallgatni véleményét a választónak, mint tette azt 2002-ben, ezért a két erő közötti verseny sokkal szorosabb, mint az az adatokból látható. Hozzáteszi, az emberek nem mernek őszintén beszélni, félnek a Fidesztől.

Karácsony Gergely az évek alatt fél-ügyes politikussá vált. Fél-, mert egyelőre hiányzik belőle az elhiszem effektus, úgy tűnik néha saját maga is kételkedik. Viszont  ügyes, mert pár mondattal később már úgy fogalmaz: az ellenzéki szavazók kezdik elhinni, valós lehet a kormányváltás. Mire alapozza? Bizony, a közvélemény-kutatásokból  olvasható ki ez a tendencia. Ugye, a politikai logika már csak ilyen.

Milyen stratégia, üzenet az, amivel az Összefogás szavazókat próbál szerezni? Milyen üzenetet, kampánystratégiát várhatunk az LMP-től? Hogyan akar nyerni az Összefogás, jó eredményt elérni az LMP? – kérdezte Tóth Csaba.

Molnár először is Schiffer András megjegyzéseire reagált, s egyben meghívta őket az Összefogásba. („...sosem késő András...Örülnék neked, ha te is csatlakoznál ehhez.”)

Elmondta, a fő céljuk a mozgósítás. Arra törekednek, hogy az emberek a választásra népszavazásként tekintsenek, és azon mindenképpen részt is vegyenek. A fő üzenet ebben az esetben az lesz: „Akarja-e a magyar társadalom, hogy abba az irányba menjen az ország, amit az elmúlt 4 évben láttunk, akarnak-e jövőkép nélkül élni, vagy pedig, ahogy szokták mondani, a másik lehetőséggel élnek”. A másik – az Összefogás -  egy sokszínű, értékkel telített oldal. Tudatosítani kívánják majd: aki otthon marad, az kimarad a jövője formálásából, passzívan tehát a Fideszre szavaz.

Rámutatott, a panoptikum tagjai a Fidesz táborában találhatóak, mivel Orbán Viktor és baráti köre koptatja 24 éve megszakítás nélkül az ülésterem székeit.

Karácsony válaszában tartalmi és marketing szempontokat különített el.

Tartalom szempontjából a paksi ügynek központi szerepet szán. A választókat érdekli a téma a Medián közvélemény-kutatása szerint (már megint azok a közvélemény-kutatók, sicc!). Bízik abban, hogy Paks képes lesz a Fidesz politikai pozicionálását összeroppantani, mivel a témában tapasztalható állásfoglalás szembemegy az államadósság ellen vívott háborúval, a nem leszünk gyarmat, a rezsicsökkentés kommunikációjával.

Karácsony szerint a marketingfelülethez való hozzájutás is korlátozott lesz az ellenzék számára. Köszönhető ez a Simicska-Nyerges kezében összepontosuló óriásplakát-piacnak, valamint a kormány hátrányos törvénykezésének - utalt a plakátok utak mellől, villanypóznákról való kitiltására.

A megoldást – mutatott rá - az internet, valamint a vírusként terjedő kampány jelentheti. „A tömegkultúra nyelvén kell megszólalnunk”, valamilyen dal vagy klip formájába.

„Van, ami nem eladó” - válaszolt Schiffer Molnárnak. „Nem szoktunk irányt váltani” - utasította vissza az ajánlatot.

Hangsúlyozta, túl nagy filozófiai különbség van az LMP és az Összefogás között. Az LMP-nek nem létkérdés a Parlament. Úgy fogalmaz, nem szeretnének minden áron bejutni, számukra nem tét a biztos, befutó hely. Elfogadja: „Van olyan, ha az ember nem parlamenti képviselő.” Nem kívánják feladni szuverenitásukat csak azért, hogy biztosan ott legyenek a következő ciklusban is. Ha a választók szerint helyük van az országgyűlésben, akkor ott lesznek.

„Ha valaki nem vonja le a tanulságait a 2010-es évnek, akkor az nem fog nyerni 2014-ben” - tért rá a kormánypolitika kritikájára. Az LMP szeretné feltenni azokat a kérdéseket, hogy hol siklott félre a magyar újkapitalizmus, hogyan jutottunk odáig, hogy a demokráciát csorbító lépéseket véghez lehet vinni? Az LMP-elnök szerint azért léphette meg Orbán ezeket, mert tudta, az emberek megcsömörlöttek az ál-jogállamtól, mert biztos volt abban, hogy nem fognak kivonulni az utcára. „A tanulságokat le kell vonni.” - ismételte többször.

Végezetül elmondta: „számunkra a tét, fennmarad e a remény, a lehetőség a kétműszakos politikai elit lecserélésére” valamint  „megszabadulunk-e attól a szégyenletes pártszínháztól, amikor egyik oldal a másik oldalra mutogat és a másik szennyesével próbálja a sajátját tisztára mosni.” (lásd: Paks)

Karácsony Gergely, Molnár Zsolt, Schiffer András, Tóth Csaba

A harmadik és egyben utolsó kérdés: „mire számítanak a Fidesz részéről és mit lehet tenni a CÖF kampánya ellen? Kell-e egyáltalán foglalkozni a Fidesznek ezzel a fajta negatív kampányával,  vagy a választók immunisak rá? Pozitív vagy negatív kampányra készülnek?”

Schiffer elmondta, ők pozitív kampányra készülnek, de megjegyezte: képmutatás lenne azt állítani, hogy egy kampányban nem fognak a másik fél hibájára rámutatni. Erről szól a versengő többpártrendszer. „Minden fél szeretné megkülönböztetni magát a másiktól”, a kérdés szerinte, hogy min van a hangsúly.

Az ellenzéki pártok legfőbb felelőssége, hogy bemutassák milyen világot szeretnének. Az elmúlt másfél év pedig nem erről szólt, hanem arról, Orbán takarodj. „Ebben az LMP is benne volt.” - gyakorolt önkritikát.

„Ez édeskevés. Elsődleges célunk lesz tehát, hogy bemutassuk milyen Magyarországot szeretnénk, hogyan lesz több munkahely, miért vagyunk jobb ajánlat, mint a többiek. Mocskolódó kampányban nem akarunk részt venni.” -fejtette ki álláspontját.

Azzal számol, hogy a Fidesz kerülni fogja a nyiltszíni vitákat. Kerülni fogja, hogy érvekben megmérettetődjenek. „Lássuk be egy papagáj-kommandó nehezen is tud érvelni. Arra gyúrnak, hogy egy papagáj-kommandóval vívják meg ezt a küzdelmet, akik egy szuszra háromszor el tudják mondani egymás után, hogy rezsicsökkentés.”

A CÖF-ről és a kormányzati pénzen való kampányolásról elmondta: „Ez egész egyszerűen kampányfinanszírozási csalás. Mi szükség van erre?” „Ciklusokon átívelő aljas gyakorlatról van szó”.

Molnár Zsolt visszatér Schiffer gondolataihoz: az LMP-s politikus által felvázolt ország szerinte nagyon jó lesz, de utópisztikus.

Újra megismétli:  „nem lehet kimaradni, ez nem az a történelmi, politikai helyzet amiből ki lehet maradni”. A politika kopogtatni fog mindenhol, akkor is ha nem akarunk részt venni, a politika mindenkit utol fog érni.

Leszögezte, nem lesz gyűlöletkampány az Összefogás részéről. Kritikai, szembesítő kampány lesz, amely megmutatja miért elfogadhatatlan a mai hatalom, de személyeskedő kampány nem lesz - biztosította a jelen levőket.

Rámutatott, a regnáló hatalomnak az az érdeke, hogy a biztos pártválasztókhoz érkezzen meg a kampány, azokhoz, akik a politika iránt ragaszkodnak, és minél gyorsabban essünk túl az egészen. Észak-Vietnámhoz hasonlította a mostani politikai rendszert, de kijavították, Észak-Koreát akart mondani.

Ez a kampány nem az elmúlt évekről, rendszerről szól, hanem arról: „14-től lesz-e újra négy éve a hatalomnak arra, hogy elűzzön diplomásokat, megfosszon magyarságérzetétől több millió embert. Nem a múlt választása, nem az elmúlt 8 év, nem a Kádár-rendszer, nem a 60-70-es évekről szavazunk.”

A jövőről fog szólni a választás - mondta végezetül.

Karácsony szerint a kérdés álkérdés. A Fidesztől teszi függővé azt, hogy negatív vagy pozitív kampányt fognak-e csinálni. Mennyiségi szempontból reaktív helyzetben vannak, annyit tehetnek, hogy leleplezik a manipulációt ahol csak lehet. Csak Karácsony Gergely állt ki egyértelműen a negatív kampány mellet: „Azt gondolom, inkább negatív kampányt kell csinálnunk... Azért, mert amit ígérni tudunk az az, hogy ez a borzalom véget ér.”

Schiffer reagált még Molnárra: kifejtette, elege van abból a gyakorlatból, hogy hol a baloldal, hol a jobboldal ördögszarvakat rajzol a másikra, kisajátítja a szimbólumokat és azt kommunikálja: ha nem mi győzünk, armageddon lesz, s vége van a világnak.

Molnár Zsolt, Schiffer beszéde alatt saját névtáblája hátoldalára ráírta: „Álbaloldal”. Egy 6 évestől ez még viccesen is hat, de egy kormányzásra készülő politikustól inkább ciki. Szerencsére tudta hol a határ és nem sütötte el ugyan ezt a viccet másodjára („igazi baloldal”), majd harmadjára („nemzeti baloldal”). Várjunk csak, de igen, kínos volt.

A közönség kérdései nem voltak számottevőek, csak egyre térnénk ki, amin Schiffer András annyira felhúzta magát, hogy komolyan az volt az ember érzése, felképeli a kérdezőt. (nem tette végül) Azt kérdezték az LMP társelnökétől, hogy ’14-ben össze tudják-e majd gyűjteni az ajánlásokat, hiszen 2010-ben csak gyanúsan sikerült. A válasz röviden: - Igen!

Ahogy az összefoglalóból is kitűnik, egyedül Schiffer András vette komolyan a beszélgetést, egyben kiemelkedett a három meghívott közül. Képes volt mondandóját mind stílusban, mind tartalomban megfelelően teríteni. A retorika szintjén már kormányzásra készülő Összefogás-politikusoktól ez egyelőre kevés volt. De szerencsére van még két hónapjuk.

A második részről S.D. kolléga által írt tartalmasabb beszámolót lentebb találjátok.

H.p.

Munka után a megérdemelt pihenés (a szervezők)

A második beszélgetés témája: Politikai kommunikációs kulisszatitkok: kampányok és kormányzati kommunikáció.

A második rész a politikai kommunikációs kulisszatitkokkal foglalkozott. A vita résztvevői Borókai Gábor (főszerkesztő, Heti Válasz), Bruck Gábor (Sawyer Miller Group elnöke), Horn Gábor (Republikon Alapítvány elnöke) és Gál J. Zoltán (főszerkesztő, Vasárnapi Hírek) voltak. A beszélgetés két főbb kérdés mentén zajlott nevezetesen: 1) Mi múlhat, múlik a kampányon? 2) A negatív kampány a nyerő?

1) Mi múlik a kampányon?

Gál J. Zoltán szerint a kampány összefoglalója annak, amit a pártok az előbbi években képviseltek, ha ezeket jól használják, sikerre juthatnak. A választóknak van egy olyan csoportja, ami a választások előtt közvetlenül kezd el jobban odafigyelni a politikára. Négy körülmény van, ami eddig nem volt igaz: 1) választási szabályok átírása (a kormánypárt felé lejt a rendszer), 2) Médiaviszonyokban beállt változás (átalakult teljesen a médiavilág ,ahol a Fidesznek elképesztő túlsúlya van) 3) Ez lesz az elő olyan választás, amit nem lehet a közvélemény-kutatások alapján megbecsülni (ezt azért mondta, mert szerinte a választók többsége, akiket megkérdeznek, nem mondja meg a konkrét véleményét, nem válaszol vagy mást mond). A végén fel kell tenni „A” kérdést. Nem tesz jót az ellenzéki oldalon mikor x kampányfőnök és x párt irányítja a dolgokat (utalva ezzel arra, hogy egy vezetőség kellene). Szerinte, ha ez utóbbi káoszt okoz a választók fejében, akkor biztosan a Fidesz fog nyerni.

Borókai Gábor szerint a 2002-es kampány jól sikerült a Fidesznek, mert sikerült egy nagyon szoros helyzetet előidéznie. Jelen helyzetben sok információnak kellene felszínre kerülnie az ellenzék által. Ameddig nem számolták össze a szavazatokat bármi lehet, nem érdemes hátradőlni. Egyik oldalon van egy vízió, amivel szemben a szétesett ellenzék víziójának hitelessége megkérdőjelezhető. Érdemes lenne szembenézni, hogy miért született meg a 2/3-os többsége a Fidesznek, ezzel kéne szembenézni, hogy miért és hogyan fajult idáig a helyzet.

Bruck Gábor szerint a normális kampánynak fontos hatása van, mert eldönti a választás kivitelét. Az emberek többsége kampánytól függetlenül tudja, hogy kire fog szavazni és nem mozognak. Ma már nehezebb kampányt csinálni, mert a hagyományos PR meghalt. Mozgósítás szempontjából fontos kampányolni, de nem több mint 3-4 %, ami ezen múlhat. A mostani kampány unikális abból a szempontból, hogy azt feltételezi a népről, hogy fogyatékos.

Horn Gábor szerint a ‘94-es és 2010-es választást kivéve mindig volt kb. 800 ezer szavazó, aki az utolsó pillanatban döntötte el kire szavaz. Az irányt (a politikai palettán) a tömegek nem változtatják, csak azon belül megkeresik a pártjukat. A választásokat tehát ez a 800 ezer ember dönti el, döntötte el az összes választást. Sok-sok elemzés alapján mondható el hogy ezek az emberek alsó középosztálybeliek, akik a győzteshez szeretnek tartozni. Aki elhiteti magáról, hogy győzni tud, az magához húzhatja ezt a csoportot. A győzelemben való hit visszaadása az embereknek lényeges. Azok felé hajlik, akik szerint a média világa nagyon megváltozott. A média a baloldal kezében volt kezdetben, ami egy igazságtalan helyzet volt, ez később azonban rendkívül áttolódott a másik oldalra. Az a baj, hogy nincs egy független közszolgálati média és ebben mindenkinek megvan a maga felelőssége. 2002-2010 között 670 ezer volt a nézettsége a közmédiának most pedig csak 370 ezer (arra utalva, hogy a számok annak minőségbeli változásáról árulkodnak). A túlzott jelenlét improduktív lehet a Fidesz részéről. Közvetlenül el kell érni a választókat, oda kell menni hozzájuk (a Fidesz részéről nem látja ezt a törekvést). Az MSZP szerint a legjobb pedig az lenne, ha nem is lenne kampány.

2) A negatív kampány a nyerő?

Gál J. Zoltán szerint a kampány középpontjában az lehetne, hogy egész Európa egy irányba halad csak a Fidesz megy szembe (arra utalva, hogy végig azért küzdöttünk a történelem folyamán, hogy nyugathoz tartozzunk) Ha ezt sikerül eljuttatni az emberekhez az működhet. „Ha az egyik oldal nem mond igazat, akkor nem kellene köntörfalazni, hanem mondjuk ki, hogy hazudtak.”

Borókai Gábor szerint 2002-ben Ron Werber hozott ide egy világszínvonalú módszert. Ma már a két oldalon nincs nagy különbség a kampánytechnológiák színvonalában, így nem gondolja, hogy az ezek közötti különbség döntene végül, hanem sokkal inkább a tartalom. „Mesterházy „Ernő”… Attila” az egyedüli baloldali a legnépszerűbb tíz politikus között. Nincs szembenézés a problémákban, a baloldalon nincs vízió csak az, hogy Orbán, a nagy Gonosz, ezen kívül semmi új mondandó nincs. Azt jelzik a közvélemény-kutatások, hogy Orbán felvetéseivel a többség egyetért.

Bruck Gábor szerin egy negatív kampány lehet sokkal őszintébb, mint egy másféle kampány. Negatív kampány nélkül nem tudja a politikát elképzelni. A kampányok nem fognak semmi másról szólni, minthogy ki a nagyobb gonosz. Az SZDSZ gondja mindig az volt, hogy túl sok mindent akart mondani, így ott mindig azon vitatkoztak mi fér még be a kampányba és mi nem.

Horn Gábor szerint a negatív kampány csak akkor működik, ha valóságos. Most azt mondani, hogy „hogy mi is a szöveg … ja igen - Magyarország jobban teljesít -” éppen az ellenkezője. Ezt azért állítja, mert az emberek többsége nem azt érzi, hogy jó, hanem azt, hogy egyre rosszabb minden (gyerekeink menekülnek, lecsúszás érzése: ez az alapélmény). Ha az a csoport, mely ezt érzi, elmegy szavazni, változhat minden. Egyenesen meg kell fogalmazni a kérdést „akarjátok-e, hogy ilyen irányba menjenek a dolgok vagy sem”.  Nem Ron Werber csinálta a 2002-es kampányt, hanem az MSZP kampánystábja (a marketingtechnikák legszélesebb tárházát használták). Ugyanúgy ahogy nem Flinkelstein az irányítója a Fidesz kampányának. Ő is csak besegít.  

S.D.

George Lucas űroperájában szereplő, a galaxis nagy részét magában foglaló katonai alapú diktatúra állama halálra volt ítélve. Pedig maga az átmenet a Köztársaságból a Birodalomba, zseniálisan megtervezett és kivitelezett folyamat volt. Azonban a háttérben húzódó ideológia és államszervezet, mintegy elszabadult hajóágyú rombolta szét húsz év alatt a stabilitást és az erős államot ígérő Galaktikus Birodalmat.

A Birodalomhoz vezető út

Palpatine szenátor, a későbbi kancellár, majd a Galaktikus Birodalom uralkodója, egy olyan bolygón kezdte meg politikai működését, ahol az erős államfői hatalmat egy fiatalkorú kezébe adták. Ezt pedig az alkotmányban is rögzítették. Így mikor megszerezte a szenátori kinevezését, egyfajta apaszerepbe került, ezáltal könnyen befolyásolhatta az államfőt, azaz a bolygó külpolitikáját. Látszólag csak az államfői érdekeit képviselte, ugyanakkor a saját szája íze szerint terelgette az eseményeket.

Hosszú évek munkájába telt, de Palpatine végül elérte, hogy megválasszák a Köztársaság kancellárjává. Ezalatt kettős játékot játszott. Ő irányította a nem-emberi fajokból álló szövetséget is, amely tagjai önállósították magukat, majd háborút indítottak a Köztársaság ellen. A háború méreteit tekintve totálisnak mondható. Idejére a kancellárt különleges jogokkal ruházták fel. A szinte semmiből felállított Köztársasági hadsereg, amelyre addig példa sem volt, a háború végére már az összes régióban állomásoztatott csapatokat. Ezeket pedig nem vonták vissza a háború lezárásával.

A Birodalom pillérei

A béke és rend. Az embereket komolyan megterhelték a háború előtti botrányok és az a pusztítás amik az összecsapásokkal jártak. Amikor azt látták, hogy a béke ellenségeit legyőzték, ünnepelték Palpatine-t aki végig vezette a Köztársaságot a nehéz időkön. Ráadásul elrablása és kalandos szabadulása után, a sajtója is nagyon jó volt. A köznép szerette és tisztelte mint vezetőt.

A legitimitás. A szenátorok többsége megszavazta Palpatine Uralkodóvá való kinevezését. Tették ezt külső befolyásolás miatt vagy egyszerű jóhiszeműségből. Így vált, kvázi önként, autoriter rendszerré a köztársaság. Ez azt jelentette, hogy törvényes úton békés átmenettel, megfelelő jogi aktusok mentén következett be a változás.

A gyűlölet. A háború szükségszerűen ellenség képet szül. Itt azonban nem kellett sokáig keresni. A Köztársaság békéjére bizony nem-emberi fajok törtek. Jól beazonosíthatóak, hiszen eltérnek az emberektől. A háború bűneiért pedig felelniük kell. A felelősség teljes áthárítása kvázi démonizálta az összes fajt. Ez a gyűlölet pedig erős kohéziós eszközzé vált társadalmi szinten.

A gyűlölettel párhuzamosan erősödött az a különlegesség tudat, amely az emberi fajt a többi fölé emelte lassan. Ez pedig elbizakodott gőgöt szült.

A hadsereg. Hősök voltak. Legyőzték az agresszorokat és megteremtették a békét. Egyfajta jelképévé váltak a „jók” győzelmének és prezentálták a birodalom egységét. Emellett a katonaság természeténél fogva a megfélemlítés eszköze is. Jelenlétükkel fenntarthatták a központosított Birodalom fennhatóságát. Ezzel az egyes bolygók és régiók elveszítették szuverenitásukat. Így gyűrűzött be a félelem az egyes vezetők, majd az emberek szívébe.

Az elszabadult hajóágyú

A Galaktikus Birodalom a saját súlya alatt omlott össze. A központosítás és katonai irányítás kiépítése közel 20 évet vett igénybe. Ennyi idő után oszlatta fel Palpatine a szenátust. Ez három okból tekinthető problémás döntésnek.

Palpatine elveszítette a legitimitásának forrását. Hatalma már nem közös akaratból és az általa uralt területek konszenzusából ered, hanem saját személyéből és a katonaság erejéből fakad. Ezáltal vált az autoriter, de mégis népi felhatalmazáson alapuló rendszer, totalitárius diktatúrává. Másodsorban a területek képviseletének és egyeztető fórumának feloszlatásával végleg megszüntette az évezredek alatt kialakult közigazgatási rendszert. Pedig ha bürokratikus, nehézkes és korrupt is, egy képviselői fórum tud olyan kérdésekkel foglalkozni és ügyekben dönteni, amelyekre igenis több energiát kell szánni, mint amennyit egy katonai hierarchia megenged.

Harmadsorban ott vannak a személyi kérdések. A szenátust egy igen komoly apparátus szolgálta ki. Ezek az emberek munkájuk elvesztése után akkor is elfordulnak valószínűleg a birodalomtól, ha addig hittek a rendszerben. Emellett sok szenátor rendelkezett komoly befolyással mind a saját bolygóján, mind egyes régiókban. Státusuk elvesztését, személyük elleni támadásnak élhették meg. Innentől kezdve szinte természetes, hogy hatalmuk visszaállításának ígéretéért a felbukkanó lázadók oldalára állítják erőforrásaikat. Hiszen elképzelhető, hogy sok politikus kevésbé elvhű, ha a pénztárcájának méretét csökkentik.

Az ideológia, amire a gyűlöletet alapozták, sem segített már egy idő után. A polgárháború és birodalom kikiáltása előtt az emberi faj egy volt a sok között. Történelmi, biológiai, társadalmi okokból nem tudott és valószínűleg nem is akart a többi fölé kerekedni, hiába volt létszámban kvázi fölötte a többinek. A háború után azonban annak borzalmainak felelősségét a nem-emberi fajokra hárították. Az idegengyűlölet megnőtt, amit tovább erősítettek a faji törvények. Egy idő után viszont elhaltak az ilyesfajta ellentétek. Az emberek rájöttek, hogy nem a többi faj okozta a szenvedéseiket. Ugyanakkor nincs az az ellenségkép, amit sokáig fenn lehetne tartani. Az emberek belefáradnak egy idő után az utálkozásba és a félelembe. Természetesen mindig lesznek olyanok, akik a démonizált csoport mellé állnak a rendszerrel szemben. Ezek az emberek azonban egyre többen lesznek, ahogy a rendszer elnyomja őket, illetve ahogy felfedezik: az ellenség nem is annyira ördögi, mint el akarják hitetni.

Végjáték

A legitimációs hiány, a hatalommal rendelkező sértett ellenzék, a közigazgatás felrúgása és az emberek fásultsága miatt erősödhetett meg a Lázadók Szövetsége. Az ideológia és a hozzá csatolt törvények katalizátorként működtek tovább. Az elégedetlenségről szóló hírek miatt a hadsereget tovább erősítették és gyakorlatilag az élet minden területén átvették az irányítást. Hiába volt az uralkodónak személyes hatalma, a katonai vezetők szinte a fejére nőttek, mivel az uralkodáshoz szükséges erőt ők biztosították. Befolyásuk és támogatottságuk pedig egyre nőtt. Ennek hatására a jelenlétük is. Ez pedig tovább erősítette a birodalom elleni hangulatot.

Megoldások

Úgy vélem, hogy a Galaktikus Birodalmat csak az enyhülés politikája tudta volna életben tartani. Ha nem rúgja fel a császár a területek képviseletét. Ha nem bántak volna kemény kézzel a nem-emberi fajokkal és visszakaptak volna jogokat. Ha...sok a ha. Leginkább arra gondolnék, hogy a kemény diktatúra helyett, egy monarchia szerű berendezkedésre lett volna szüksége a Galaktikus Birodalomnak.

The End

Palpatine, ahogy a Galaktikus Birodalom elbukott. Eszméje azonban nem...

//A szerző bár nem csak felületes szemlélője a StarWars univerzumának, de nem is elmélyült kutatója. Hibáit ezért kérem ne nézd.//

A Nemzetbiztonsági Hivatal egy nagyon titkos szobájában, nagyon titkos tisztek éppen a heti beosztást írták. A megfelelő kompetenciák és tapasztalat alapján osztották ki a feladatokat. Mikor már indultak volna dolgozni, egy lelkes hadnagy még megszólalt, „Ezredes úr! A Chemtrail rendezvénnyel mi lesz?”. Az ezredes orrnyergét dörzsölve, fáradtan legyintett. „Küldjétek azt, aki a múlt héten a legtöbbet késett a jelentések leadásával.”

Tényleg megpróbáltuk komolyan venni a Chemtrail tüntetést. Felkészültünk, utána olvastunk. Donát akár szakdolgozatot tudott volna írni a különböző háttérhatalmak ármánykodásainak részleteiből. De a kép sosem állt össze koherens egésszé és ez eddig valószínűleg a mi hibánk volt. Felkerekedtünk hát, hogy megnézzük mi is ez a Chemtrail.

Chemtrail – egy világméretű összeesküvés gyűjtőneve. Repülőgépekről, különböző vegyi anyagokat permeteznek a légtérbe azért...szóval azért...de ezt lehet bizonyítani. De tényleg tökre. Vannak róla adatok is meg minden. De ezzel senki sem hajlandó terhelni minket. Kár.

A két órára meghirdetett rendezvény programját, felszólalóit, zenekarát (ez utóbbi később fontos lesz) sehol sem találtuk leírva. Egészen biztosan így védekeztek a rájuk roppant kíváncsi, belügyes alkalmazottakkal szemben. Pedig volt program ez biztos, mert hamar kiderült, a felszólalások három órakor kezdődnek. Ha ezt tudtuk volna, később érkeztünk volna.

A belépést követően egyből találkoztunk a százfűféle töltött párnákkal. Ez a stand mondjuk látszólag pörgött. Ahogy sok volt az érdeklődő a pólóárusok körül is, bár egyesek csapdát kerestek a kitelepülésben. A közel egy órás szabad foglalkozást igazán megszínesíthették volna egy Chemtrailes kép kiállítással. Nem tették. A várakozást többen beszélgetéssel ütötték el. Azonban a régi ismerősök verődtek össze főleg. A katonai egyenruhába bújt fiatalok nem keveredtek az elegáns vállalkozókkal. Pont úgy nem, ahogy a kisgyermekes anyuka sem trécselt a párducmintás minibe bújt hölggyel. A think thankelést Virágh Attila szakította meg. Főszervezőként, nálánál jobb konferansziét is találhatott volna, mert hamar feltűnt, hogy nem egy született szónok. Talán a legtöbbet azzal ártott a rendezvény komolyságának, hogy azt mondta „Itt vannak most a világon a legtöbben”, a közel 120 Chemtrail ellenes rendezvényből. Valójában a nem túl nagy Pecsa küzdőterének közepén elhelyezkedő, méretes technikai pultot vették körül, „szellősen”, a terem háromnegyedéig az érdeklődők. Alig pár száz fő.

Az első komolyabb szónoki tehetségekkel bíró felszólaló, Póka László a „Nem adom az otthonom” elnevezésű civil kezdeményezés vezetője. Bár nagyon próbálkozott a „háttérhatalommal” közös vágányra hozni a devizahiteleket és a vegyi csíkokat, inkább olybá tűnt a saját szervezetébe toboroz új tagokat, támogatókat.

A következő felszólalóként a pszichológus,vegyi és katonai szakértőként felkonferált, Posta Imre volt századparancsnok következett. Sajnos az egyetlen amivel alá tudta ott helyben támasztani, hogy katonai szakértő, az az amerikai terepmintás nadrágja volt.

Harmadik, de nem utolsó szakértő Madocsay András hosszan fejtegette, hogy az ott fent az égen bizony vegyicsík és ártalmas. Donát körülbelül ekkor bizonytalanodott el földrajz érettségijének hitelességében. Ő még úgy tanulta, hogy a mutatott képen szereplő képződmény neve: cirrus cumulus.

Oberle Gábor már majdnem bizonyítékokkal traktálta a közönséget. Már közel járt ahhoz, hogy konkrétumokat mondjon...amikor lejárt a felszólalásának ideje. Sajnáltuk. Utána Virágh elvtárs Fortuna Rock Bandje következett. Szerintem még sosem léptek fel ekkora közönség előtt.

Végeredményben egy eredménytelen napot zártunk. A felszólalók közül többen nagyon ügyesen manipuláltak. Az érdeklődők érzelmeire és nem eszére akartak hatni. Nem hallottunk konkrétumokat. Tökéletesen alkalmazták a szektásítás aranyszabályát: „Nálunk az igazság, aki nem ebben hisz tudatlan.” És hát senki sem akar tudatlan maradni.

Nagy Donát, Tréber Tibor

Megtiszteltetésként ér, hogy egy olyan témáról írhatok, amelyhez amúgy nem értek. Annak, hogy most e sorok mégis olvashatók, az az oka, hogy csakúgy, mint a hazai sajtó bármely orgánumában, a hozzá nem értés nem jelenthet akadályt egy jó kis Paks-vitához.

(Forrás)

A legtöbben a kérdést csak azon a – pártpolitikától sem mentes - prizmán keresztül vizsgálják, szükség van-e az atomerőmű bővítésére vagy sem. Az elején le kell szögeznem: bevallom, nem tudom, kell-e Paks 2. Imádom viszont a Cink/444/HVG/Index tengelyt, ahol három cikk olvasása és négy tanulmány tartalomjegyzékének átfutása után öt bekezdésben semmisítik meg a koncepciót. Érdemes lehet kül- és belpolitikai szempontból vizsgálni a történetet.

Nézzük először a külpolitikát! A magyar–orosz viszony értelmezése a rendszerváltás óta képtelen elhagyni az ideológia dimenziót, ami persze nem meglepő a 20. századot követően. Míg a magyar baloldali pártok és kormányok nyitottsága az orosz partnerek felé eddig is ismert volt – ezt talán egyfajta hagyományként is értelmezhetjük –, addig most nagy újdonságként tálalják az Orbán Viktor vezette Fidesz–KDNP-kabinet moszkvai nyitását. Az energia kérdése nemcsak műszaki, földrajzi vagy gazdasági kérdés, hanem főleg politikai akkor, amikor az Európai Unió nevű gazdasági közösség a nyersanyag és a hagyományos energiahordozók hiányával néz szembe. Így a külpolitikai témájú vizsgálódások rendre a függetlenség aspektusából tekintettek a kérdésre.

Ebből a nézőpontból az Orbán-kormány eddigi politikájából levezethető a döntés. Az ország politikai függetlensége akkor garantálható, ha a működéséhez szükséges nyersanyag és energia tekintetében minél több lábon áll. Ha a politikai működésünk nagyban függ Brüsszeltől, ha a pénzügyi mozgásterünk nagyban függ a nyugati politikai rendszerek működtetőitől, és a belpolitika kitettsége hatalmas a nyugati véleményformálók irányába, akkor tekinthetünk úgy is az orosz–magyar energiapolitikai közeledésre, mint stratégiai döntésre. Mi atomerőművet, olcsó hitelt és kisebb földgázfüggőséget nyerünk az oroszoktól, stabil, Brüsszeltől független stratégiai ágazatot alakítunk ki, az oroszok pedig hosszabb távú partnerséget tartanak fenn az Európai Unión belül, immár nem csak a finnekkel (akik persze ettől még nem lettek a sátán cimborái, csak mi). Magyarán ez egy win-win szituáció lehet nekünk, de az oroszok számára is.

Persze lehet erről ideológiai alapú értetlenkedéseket firkantani, mint a Mol–INA-kérdés kapcsán, de az semmiképpen sem a megértést, mint inkább a kampányolást segíti. Ugyanakkor az Orbán-kormány irányváltását az orosz kérdéssel kapcsolatban nem tudom másnak látni, mint a racionális politizálás jelének. A dolog belpolitikai értelmezése a permanens kampány áldozatává vált. Értelmes beszélgetésről – arról, hogy valóban szükségünk van-e Paksra vagy sem, megtérül-e az új beruházás, s mit jelent ez az egész több évtizedes távon – szó sincs. Azt pedig inkább ne is firtassuk, hogy mi volt a véleményük a baloldali pártvezetőknek Paksról – nem kell messzebbre menni – még a 2010-es kampányban. Sejthetjük, hogy nem féltek ennyire az „orosz gyarmatosítástól", sőt, egyenesen „nemzeti ügynek" gondolták az erőmű bővítését. A baloldal megpróbálja majd a keleti függés kontra nyugati szabadság kontextusban eladni az ügyet, amit megnehezíthet majd, hogy a sajtó nemcsak a kormánypártok esetében emlékszik mindenre, de az ellenzékkel is képes csúnyán elbánni ilyen esetekben. Atomerőművet az LMP kivételével mindenki akart építeni, gazdaságpolitikai és szakmai kérdésekkel pedig nem szokás választásokat nyerni, ahhoz több kell.

A kampány szempontjából érdekes lehet az ügy. Kérdés, hogy az időzítés tudatos volt-e vagy sem, és hogy sikerül-e olyan befogadható és egyszerű karakterrel felruháznia az ellenzéknek a paksi kérdéskört, ami ütőkártyává teheti azt. Kérdés továbbá az is, hogy a sok félig nyitott ellenzéki ügy bővül-e egy újabb, az átlagválasztó számára beláthatatlan dimenzióval, vagy sikerül-e – a bős–nagymarosi vízlépcsőhöz hasonlóan – tömegeket mozgósítani vele a választások előtti három hónapban.

(első megjelenés)

A múlt hét legtöbbet vitatott belpolitikai eseményének számít a magyar-orosz atomegyezmény. Ennek értelmében 3000 milliárd forintos kölcsönt hívhatunk le, amit várhatóan a Roszatom orosz atomerőmű-építő konzorcium számlájára fogunk visszajuttatni, ők pedig cserébe pedig kibővítik nekünk a paksi atomerőművet. Ez tök oké? Ha igen, miért az, ha nem, miért nem?

Minek nekünk atomerőmű?

Kezdjük egy kicsit messzebbről. Általános vélekedés a magyar vezető politikusokról, hogy a demokratikus váltógazdálkodás miatt, négy években gondolkodnak. Nem tudnak olyan hosszú távú terveket, irányelveket készíteni, amik kormányokon átívelőek. Pedig igenis tudnak. Ez nem fantazmagória, csak kevésbé látványos. Témáját tekintve, a nemzetközi viszonyokhoz képest késve ugyan, de született még a második Gyurcsány-kormány alatt egy kormányhatározat a Kritikus Infrastruktúra Védelem Nemzeti Programjáról címmel. Ebben első célként, az energiabiztonságot jelölték meg, azon belül pedig a villamos-energia termelés szerepel, mint védendő alágazat. A jelenlegi atomerőművünk blokkjainak üzemidejét ugyanakkor nem lehet tovább hosszabbítani. Atomerőmű nélkül pedig nincs termelés, amit védeni lehetne.

Miért nem megújuló energiaforrásokra támaszkodunk?

Folyamatosan felmerül, hogy miért nem napelemekben vagy szélerőművekben gondolkodunk. Valójában azért, mert nem gazdaságosak. Az új atomerőmű tervezett kapacitását lefedő szélfarmok nagysága meghaladná Komárom-Esztergom megye területét. És akkor még meg kell beszélni a széllel is, hogy az eddigi szokásaival ellentétben rendesen fújon. Ez pedig geológiai kérdés inkább, mint mérnöki és politikai.

Napfarmokból kevesebb kellene. Az Origón megjelent adatok szerint másfél Balatonnyi terület. Ez mondjuk termőföldeket venne el. A geotermikus hőforrások kiaknázása is felmerült. Ez az energiaforrás azonban megint csak a természet közvetlen kiszipolyozása és árthat a híres termál vizeinknek is.

A biomassza is lehetne-e alternatíva? - érkezik gyakran a kérdés. Természetesen. Amennyiben helyi szinten meg tudják oldani. Vannak ugyan „bio”-ra átállt vagy közvetlenül ilyen célra épült nagyobb kapacitású erőműveink. Ezek azonban főleg fafűtésűek. A fa pedig fogy a Mecsekből, Bükkből és csak lassan újul meg.

Miért ilyen hirtelen?!

Nem volt hirtelen döntés. Már 2007-ben elindult a Teller-projekt, aminek célja az atomerőmű-bővítés lehetőségeinek kiértékelése és a szükséges politikai döntéshozatalok előkészítése. Tevékenységük végeztével döntés született és 2009 március 30-án, 330 képviselő igen szavazatával, az Országgyűlés 'igent' mondott az új blokk, blokkok létesítésének előkészítéséhez. A Teller-projektet részletező tájékoztatóban is olvasható, hogy maga az előkészítés közel 11 éves folyamat.

De miért pont az oroszok?!

Ez már alapvetően politikai kérdés és személy szerint két összetevőt látok. Egy részről lehetett korábbi titkos záradék eredménye. Amikor a második Orbány-kormány visszavásárolta az orosz kézbe került MOL részvényeket, már többen cikkeztek arról, hogy cserébe a 4-es Metró építésébe vagy Paks bővítésébe vonnak be orosz érdekű vállalatokat.

Egy másik ok lehet, hogy nincs rá elég tőkénk. Bár több nemzetközi cég is érdeklődött az atomerőmű fejlesztési projektünk után, nem rendelkezünk a megfelelő fedezettel egy ekkora beruházáshoz. Az oroszok viszont adtak kedvezményes hitelkeretet.

Most akkor jó nekünk vagy nem?

Erre a kérdésre, a magyar politikailag aktív közönség úgyis érzelmi alapon fog választ adni. Én amellett vagyok, hogy hosszú távú stratégiában kell gondolkozni. Az atomenergia környezetbarát és mástól nem kaptunk volna erre pénzt. A szándék régi, de a kérdéskör bizonyos aspektusaival - magával a kritikus infrastruktúra védelemmel és amúgy az energiabiztonsággal - még nem, vagy csak rosszul kommunikálva foglalkozunk. Pedig ezzel is érdemes lenne.