Hős Achilles legendás pajzsát a kovácsisten nem mindennapi motívumokkal látta el. Mintázata az ideális világ képét jelenítette meg, így a véres háború során volt vele egy tárgy, amelynek motívumai a békés élet örömére emlékeztették őt. A valódi célok és valódi értékek így maradnak meg mindig a harcos fejében. A pajzson díszelgő állóképek jelképezik, hogy a háború nem önmagáért van, emlékeztetnek, hogy azon mindig túl kell tudni látni, hiszen a küzdelemnek valamilyen valódi, életteli értékkel kell párosulnia.
Forrás: dehir.hu
Igaz ez a politikai küzdelmekre is. A világháborút követően a gazdasági egymásrautaltság és az egymástól való félelem volt az, ami arra ösztökélte az államokat, hogy az ellenségeskedés utáni összefogás nehézségeivel szembenézzenek. Mára ez is megváltozott, hiszen ezt a szerepét sikeresen betöltötte. Azóta azonban az integráció foglyává vált az unió oly módon, hogy mindig tovább akart lépni az együttműködés következő, nemzetek feletti szintjére. Eredeti motívumai időközben elkoptak, már nem a szó szerinti „együtt”-működés, hanem az „egyszerre működés” kényszere vezeti. Az unió egyre inkább egy önálló politikai testként viselkedik, amelyben a „különutasnak” vélt nemzeti érdekek akadályt jelentenek. Az egységet bontó részérdekek ellene hatnak az egységesítő szándéknak, és ellentmondanak az „egy közös érdeknek”. Brüsszel pajzsán a motívumok már kevésbé emlékeztetnek a nemzetállamok közösségére. A nemzetek Európája szókapcsolat csak azzal a szolidaritással egyenlő, amelyet a közösségen belüli konfliktusok tompítása érdekében mindenkinek vállalnia kell. Ezzel szembeállítják a nemzeti érdekek – sok esetben konfliktust vállaló – képviseletét, a „populista nacionalizmust”, holott a kezdetekkor azért jött létre a Miniszterek Tanácsa, hogy a közösségi döntéshozatalban megjelenjenek a nemzeti érdekek is. Az államok egymáshoz való közelítése volt a cél.
Brüsszel azóta viszont már olyan motívumokkal vértezte fel Achilles-pajzsát, amelyek a nemzeti valóság felett állnak. A közösség olyan kényszerpályán halad, amelyben a legfőbb motiváló az intézmény önállósodása. Függetlenedik a nemzetállamoktól, föléjük vizionált érdekek jelentik az új motívumokat. A pajzs mintázata átalakult: közepén a világgal versengő, egységes európai állam rajzolódik ki. Ezt a politikai testet a „közösségi szellem” járja át, amely megteremti az egységes európai identitást. A gyakorlatban ez egy olyan politikai szervezet, amelyben a nemzeti politikák meghatározó szerepét átvette a gazdaság logikája, ahol a lakosság statisztikai számok halmaza, a jólét mértékegysége a GDP-arányos növekedés, mércéje pedig a központi irányterv. A „közösségi szellem” megerősítéséhez intézményes szimbólumokat találtak, ez pedig azt jelzi, hogy ez az új állam felülről építkezik. Erre példa az euró, amely inkább politikai, mintsem gazdasági szükséglet volt. Annak szimbóluma, hogy Európa még hatalmi tényező a világban. Európa mint önálló szereplő személyesedett meg az euróval és az uniós állampolgársággal, ez pedig egy sor másik kötelezettséget jelent majd a későbbiekben a részt vevő tagállamok számára. Ez az a kényszerpálya, amely új motívumokkal ellátott pajzsa mögé tereli a valódi közösségi akaratot. A kérdés az, hogy mennyire létezik európai identitás, mennyire lehet ezt szavakban közös kultúrára építeni, miközben a vallás, a nemzeti érdek, a nemzeti kultúra a brüsszeli retorikában a populizmus kategóriájába került át. Kérdés, hogy a közösség Achilles-pajzsán az új motívumok mennyire reálisak vagy éppen mennyire virtuálisak, mennyire szakadtak el a valóságtól. A kelet-közép-európai országokban a rendszerváltáskor nem ez a kép élt a Nyugatról. A csatlakozási lelkesedést nem ez az Európa-irány váltotta ki, hanem a felzárkózás lehetősége, hogy Magyarország mint Magyarország, Lengyelország pedig mint Lengyelország álljon vissza a fejlődési útra. Az egység a nemzeti sokféleségben, a múltban keresendő, ez pedig a keresztény valláserkölcsön alapuló kultúra és a fejlődési ív közös történelmi pontja. A cél, hogy Európa felvegye a versenyt a globalizációs kihívásokkal, elfogadható. Az viszont, hogy ehhez olyan utat választanak, amelyben figyelmen kívül hagyják a valós kötöttségeket, helytelen. Európában nemzetek élnek, és gazdasági alapon nem teremthető mesterségesen új érzelmi alapú kötőerő.
Egyértelmű tehát, hogy mely kérdések osztják meg az európai politikát. Európa mint homogén nagyhatalom, vagy Európa mint a nemzetek együttműködése? Európa Achilles-pajzsának mintái átfesthetők egyes politikai céloknak megfelelően, de az alapvető és meghatározó értékek annak domborulataiban rejlenek.
Első közlés: Magyar Hírlap
