Ebben a minőségében kell tehát vizsgálni a június 10-én életre hívott koncepciót, egy jövőbeni esetleges demokratikus (sic!) baloldali ellenzéki összefogás lehetséges kormányának névsoráról. Természetesen hálával tartozunk a publikálásért, mert így legalább tudjuk, hogy éjszakánként miről álmodnak a „demokraták”. Mielőtt rátérnénk a nevekre, muszáj rögzítenünk a következőket: Tóth Zoltán azon „független” elemzők csoportjába tartozik, akik ’89-ben a Nemzeti Kerekasztal mellett nem az ellenzék szakértőjeként foglaltak helyet, továbbá hogy a napokban Hankiss Ágnesről készített állambiztonsági jelentéseivel címlapunkra került Rytkó Emília egyik legközelebbi partnere a baloldal választási agytrösztjében.

Mindezekből fakadóan kimondottan megnyugtató a tény, hogy a rendszerváltozás utáni első évtizedben Tóth Zoltán, az Országos Választási Iroda elnökeként őrködött a választások tisztasága felett, és így rögtön az is érthetővé válik, hogy egy politikailag ennyire színes, az egész társadalmat reprezentáló, friss csapat alkotja az ő „Nemzeti Válogatottját”. Nézzük a listát a teljesség igénye nélkül! Köztársasági elnökként Tóth Zoltán Nemzeti Válogatottjában Kéri László nevét találjuk, aki méltán kerülne ebbe a pozícióba. Függetlensége lassan két évtizede megkérdőjelezhetetlen.

A Heti Hetes című műsorban ezt hétről hétre láthattuk régebben, amikor is folyamatosan kiegyensúlyozottságra és mértékletességre intette a műsor amúgy is korrekt és úriember módjára politizáló résztvevőit. Mesterházy Attilával úgy tűnik megromolhatott a viszony, hiszen „csak” az „országgyűlési többség frakcióvezetőjeként” számít rá a demokratizáló munkában a független szakértő, de ezzel legalább feloldotta a baloldali összefogás előtt álló legnagyobb kérdést, hogy melyik pártvezető vezesse az ellenzéket a ’14-es nagy csatában.

Bajnai Gordon tehát nyerésre áll a komolyabb baloldali tanácsadók körében. Ő, mint az összefogás miniszterelnöke valószínűleg újra egy nap alatt „oldaná meg” a gazdasági problémákat, alkalmazva a válságkezelés már 2010 előtt is bevált módszerét, az IMF-kölcsönt és a lakosságot sújtó, bevallottan fájdalmas megszorításokat.

Korábbi munkássága Kéri Lászlóhoz hasonlóan nem hagy kétséget alkalmassága felől: a nyílegyenesen mélybe zuhanó GDP, az egekbe robbanó államadósság vagy a szociális juttatások megvágása mind-mind világos bizonyítékai annak, hogy ő a megfelelő ember a baloldali kormányzás szimbolizálására.

Az elképzelt új kurzus további nevei is imponálók. Kálmán Olga, a „demokratikus ellenzék listavezetőjeként és szószólójaként”, Lendvai Ildikó, mint az Országgyűlés elnöke, Kuncze Gábor pedig belügyminiszterként és függetlenként tűnik fel. Kéri László „leendő” köztársasági elnök felesége, Petschnig Mária Zita gazdasági miniszter lenne a kormányban, ami nyilván nem vet fel összeférhetetlenségi kérdéseket a független szakértő fejében, hiszen a jóhiszeműség minden, a politikában „új” szereplőnek kijár. A listát egy percig komolyan szemlélve azonban megállapíthatjuk: a baloldal megújulási képességének hiánya továbbra is látványos, egy, a politikát Tóth Zoltánhoz hasonlóan jól ismerő személy is komoly gondban van, amikor az esetleges kormányzás kerül szóba. Kuncze Gábor, Kéri László, Mesterházy Attila, Lendvai Ildikó, Molnár Csaba, Vadai Ágnes, Hiller István, Csehák Judit és Bajnai Gordon neve mind azon politikai közösség jelképe, amely a baloldalt a teljes összeomlásba vitte, és nem a megújulásba. Ez a névsor, és a konkrét neveken túl az ellenzéki összefogás alkalmas lehet a baloldal 2006-os szavazói egy részének megnyerésére, de semmiképpen sem hozza el annak a jövőjét hosszabb távon megalapozó megújulást.

Ebben a minőségében kell tehát vizsgálni a június 10-én életre hívott koncepciót, egy jövőbeni esetleges demokratikus (sic!) baloldali ellenzéki összefogás lehetséges kormányának névsoráról. Természetesen hálával tartozunk a publikálásért, mert így legalább tudjuk, hogy éjszakánként miről álmodnak a „demokraták”. Mielőtt rátérnénk a nevekre, muszáj rögzítenünk a következőket: Tóth Zoltán azon „független” elemzők csoportjába tartozik, akik ’89-ben a Nemzeti Kerekasztal mellett nem az ellenzék szakértőjeként foglaltak helyet, továbbá hogy a napokban Hankiss Ágnesről készített állambiztonsági jelentéseivel címlapunkra került Rytkó Emília egyik legközelebbi partnere a baloldal választási agytrösztjében.

Mindezekből fakadóan kimondottan megnyugtató a tény, hogy a rendszerváltozás utáni első évtizedben Tóth Zoltán, az Országos Választási Iroda elnökeként őrködött a választások tisztasága felett, és így rögtön az is érthetővé válik, hogy egy politikailag ennyire színes, az egész társadalmat reprezentáló, friss csapat alkotja az ő „Nemzeti Válogatottját”. Nézzük a listát a teljesség igénye nélkül! Köztársasági elnökként Tóth Zoltán Nemzeti Válogatottjában Kéri László nevét találjuk, aki méltán kerülne ebbe a pozícióba. Függetlensége lassan két évtizede megkérdőjelezhetetlen.

A Heti Hetes című műsorban ezt hétről hétre láthattuk régebben, amikor is folyamatosan kiegyensúlyozottságra és mértékletességre intette a műsor amúgy is korrekt és úriember módjára politizáló résztvevőit. Mesterházy Attilával úgy tűnik megromolhatott a viszony, hiszen „csak” az „országgyűlési többség frakcióvezetőjeként” számít rá a demokratizáló munkában a független szakértő, de ezzel legalább feloldotta a baloldali összefogás előtt álló legnagyobb kérdést, hogy melyik pártvezető vezesse az ellenzéket a ’14-es nagy csatában.

Bajnai Gordon tehát nyerésre áll a komolyabb baloldali tanácsadók körében. Ő, mint az összefogás miniszterelnöke valószínűleg újra egy nap alatt „oldaná meg” a gazdasági problémákat, alkalmazva a válságkezelés már 2010 előtt is bevált módszerét, az IMF-kölcsönt és a lakosságot sújtó, bevallottan fájdalmas megszorításokat.

Korábbi munkássága Kéri Lászlóhoz hasonlóan nem hagy kétséget alkalmassága felől: a nyílegyenesen mélybe zuhanó GDP, az egekbe robbanó államadósság vagy a szociális juttatások megvágása mind-mind világos bizonyítékai annak, hogy ő a megfelelő ember a baloldali kormányzás szimbolizálására.

Az elképzelt új kurzus további nevei is imponálók. Kálmán Olga, a „demokratikus ellenzék listavezetőjeként és szószólójaként”, Lendvai Ildikó, mint az Országgyűlés elnöke, Kuncze Gábor pedig belügyminiszterként és függetlenként tűnik fel. Kéri László „leendő” köztársasági elnök felesége, Petschnig Mária Zita gazdasági miniszter lenne a kormányban, ami nyilván nem vet fel összeférhetetlenségi kérdéseket a független szakértő fejében, hiszen a jóhiszeműség minden, a politikában „új” szereplőnek kijár. A listát egy percig komolyan szemlélve azonban megállapíthatjuk: a baloldal megújulási képességének hiánya továbbra is látványos, egy, a politikát Tóth Zoltánhoz hasonlóan jól ismerő személy is komoly gondban van, amikor az esetleges kormányzás kerül szóba. Kuncze Gábor, Kéri László, Mesterházy Attila, Lendvai Ildikó, Molnár Csaba, Vadai Ágnes, Hiller István, Csehák Judit és Bajnai Gordon neve mind azon politikai közösség jelképe, amely a baloldalt a teljes összeomlásba vitte, és nem a megújulásba. Ez a névsor, és a konkrét neveken túl az ellenzéki összefogás alkalmas lehet a baloldal 2006-os szavazói egy részének megnyerésére, de semmiképpen sem hozza el annak a jövőjét hosszabb távon megalapozó megújulást.

Ebben a minőségében kell tehát vizsgálni a június 10-én életre hívott koncepciót, egy jövőbeni esetleges demokratikus (sic!) baloldali ellenzéki összefogás lehetséges kormányának névsoráról. Természetesen hálával tartozunk a publikálásért, mert így legalább tudjuk, hogy éjszakánként miről álmodnak a „demokraták”. Mielőtt rátérnénk a nevekre, muszáj rögzítenünk a következőket: Tóth Zoltán azon „független” elemzők csoportjába tartozik, akik ’89-ben a Nemzeti Kerekasztal mellett nem az ellenzék szakértőjeként foglaltak helyet, továbbá hogy a napokban Hankiss Ágnesről készített állambiztonsági jelentéseivel címlapunkra került Rytkó Emília egyik legközelebbi partnere a baloldal választási agytrösztjében.

Mindezekből fakadóan kimondottan megnyugtató a tény, hogy a rendszerváltozás utáni első évtizedben Tóth Zoltán, az Országos Választási Iroda elnökeként őrködött a választások tisztasága felett, és így rögtön az is érthetővé válik, hogy egy politikailag ennyire színes, az egész társadalmat reprezentáló, friss csapat alkotja az ő „Nemzeti Válogatottját”. Nézzük a listát a teljesség igénye nélkül! Köztársasági elnökként Tóth Zoltán Nemzeti Válogatottjában Kéri László nevét találjuk, aki méltán kerülne ebbe a pozícióba. Függetlensége lassan két évtizede megkérdőjelezhetetlen.

A Heti Hetes című műsorban ezt hétről hétre láthattuk régebben, amikor is folyamatosan kiegyensúlyozottságra és mértékletességre intette a műsor amúgy is korrekt és úriember módjára politizáló résztvevőit. Mesterházy Attilával úgy tűnik megromolhatott a viszony, hiszen „csak” az „országgyűlési többség frakcióvezetőjeként” számít rá a demokratizáló munkában a független szakértő, de ezzel legalább feloldotta a baloldali összefogás előtt álló legnagyobb kérdést, hogy melyik pártvezető vezesse az ellenzéket a ’14-es nagy csatában.

Bajnai Gordon tehát nyerésre áll a komolyabb baloldali tanácsadók körében. Ő, mint az összefogás miniszterelnöke valószínűleg újra egy nap alatt „oldaná meg” a gazdasági problémákat, alkalmazva a válságkezelés már 2010 előtt is bevált módszerét, az IMF-kölcsönt és a lakosságot sújtó, bevallottan fájdalmas megszorításokat.

Korábbi munkássága Kéri Lászlóhoz hasonlóan nem hagy kétséget alkalmassága felől: a nyílegyenesen mélybe zuhanó GDP, az egekbe robbanó államadósság vagy a szociális juttatások megvágása mind-mind világos bizonyítékai annak, hogy ő a megfelelő ember a baloldali kormányzás szimbolizálására.

Az elképzelt új kurzus további nevei is imponálók. Kálmán Olga, a „demokratikus ellenzék listavezetőjeként és szószólójaként”, Lendvai Ildikó, mint az Országgyűlés elnöke, Kuncze Gábor pedig belügyminiszterként és függetlenként tűnik fel. Kéri László „leendő” köztársasági elnök felesége, Petschnig Mária Zita gazdasági miniszter lenne a kormányban, ami nyilván nem vet fel összeférhetetlenségi kérdéseket a független szakértő fejében, hiszen a jóhiszeműség minden, a politikában „új” szereplőnek kijár. A listát egy percig komolyan szemlélve azonban megállapíthatjuk: a baloldal megújulási képességének hiánya továbbra is látványos, egy, a politikát Tóth Zoltánhoz hasonlóan jól ismerő személy is komoly gondban van, amikor az esetleges kormányzás kerül szóba. Kuncze Gábor, Kéri László, Mesterházy Attila, Lendvai Ildikó, Molnár Csaba, Vadai Ágnes, Hiller István, Csehák Judit és Bajnai Gordon neve mind azon politikai közösség jelképe, amely a baloldalt a teljes összeomlásba vitte, és nem a megújulásba. Ez a névsor, és a konkrét neveken túl az ellenzéki összefogás alkalmas lehet a baloldal 2006-os szavazói egy részének megnyerésére, de semmiképpen sem hozza el annak a jövőjét hosszabb távon megalapozó megújulást.

Ebben a minőségében kell tehát vizsgálni a június 10-én életre hívott koncepciót, egy jövőbeni esetleges demokratikus (sic!) baloldali ellenzéki összefogás lehetséges kormányának névsoráról. Természetesen hálával tartozunk a publikálásért, mert így legalább tudjuk, hogy éjszakánként miről álmodnak a „demokraták”. Mielőtt rátérnénk a nevekre, muszáj rögzítenünk a következőket: Tóth Zoltán azon „független” elemzők csoportjába tartozik, akik ’89-ben a Nemzeti Kerekasztal mellett nem az ellenzék szakértőjeként foglaltak helyet, továbbá hogy a napokban Hankiss Ágnesről készített állambiztonsági jelentéseivel címlapunkra került Rytkó Emília egyik legközelebbi partnere a baloldal választási agytrösztjében.

Mindezekből fakadóan kimondottan megnyugtató a tény, hogy a rendszerváltozás utáni első évtizedben Tóth Zoltán, az Országos Választási Iroda elnökeként őrködött a választások tisztasága felett, és így rögtön az is érthetővé válik, hogy egy politikailag ennyire színes, az egész társadalmat reprezentáló, friss csapat alkotja az ő „Nemzeti Válogatottját”. Nézzük a listát a teljesség igénye nélkül! Köztársasági elnökként Tóth Zoltán Nemzeti Válogatottjában Kéri László nevét találjuk, aki méltán kerülne ebbe a pozícióba. Függetlensége lassan két évtizede megkérdőjelezhetetlen.

A Heti Hetes című műsorban ezt hétről hétre láthattuk régebben, amikor is folyamatosan kiegyensúlyozottságra és mértékletességre intette a műsor amúgy is korrekt és úriember módjára politizáló résztvevőit. Mesterházy Attilával úgy tűnik megromolhatott a viszony, hiszen „csak” az „országgyűlési többség frakcióvezetőjeként” számít rá a demokratizáló munkában a független szakértő, de ezzel legalább feloldotta a baloldali összefogás előtt álló legnagyobb kérdést, hogy melyik pártvezető vezesse az ellenzéket a ’14-es nagy csatában.

Bajnai Gordon tehát nyerésre áll a komolyabb baloldali tanácsadók körében. Ő, mint az összefogás miniszterelnöke valószínűleg újra egy nap alatt „oldaná meg” a gazdasági problémákat, alkalmazva a válságkezelés már 2010 előtt is bevált módszerét, az IMF-kölcsönt és a lakosságot sújtó, bevallottan fájdalmas megszorításokat.

Korábbi munkássága Kéri Lászlóhoz hasonlóan nem hagy kétséget alkalmassága felől: a nyílegyenesen mélybe zuhanó GDP, az egekbe robbanó államadósság vagy a szociális juttatások megvágása mind-mind világos bizonyítékai annak, hogy ő a megfelelő ember a baloldali kormányzás szimbolizálására.

Az elképzelt új kurzus további nevei is imponálók. Kálmán Olga, a „demokratikus ellenzék listavezetőjeként és szószólójaként”, Lendvai Ildikó, mint az Országgyűlés elnöke, Kuncze Gábor pedig belügyminiszterként és függetlenként tűnik fel. Kéri László „leendő” köztársasági elnök felesége, Petschnig Mária Zita gazdasági miniszter lenne a kormányban, ami nyilván nem vet fel összeférhetetlenségi kérdéseket a független szakértő fejében, hiszen a jóhiszeműség minden, a politikában „új” szereplőnek kijár. A listát egy percig komolyan szemlélve azonban megállapíthatjuk: a baloldal megújulási képességének hiánya továbbra is látványos, egy, a politikát Tóth Zoltánhoz hasonlóan jól ismerő személy is komoly gondban van, amikor az esetleges kormányzás kerül szóba. Kuncze Gábor, Kéri László, Mesterházy Attila, Lendvai Ildikó, Molnár Csaba, Vadai Ágnes, Hiller István, Csehák Judit és Bajnai Gordon neve mind azon politikai közösség jelképe, amely a baloldalt a teljes összeomlásba vitte, és nem a megújulásba. Ez a névsor, és a konkrét neveken túl az ellenzéki összefogás alkalmas lehet a baloldal 2006-os szavazói egy részének megnyerésére, de semmiképpen sem hozza el annak a jövőjét hosszabb távon megalapozó megújulást.