Erősen él a hit, hogy demokráciák között és demokráciákban nem robbannak ki háborúk. A mai politika azonban biztosan nem erre bizonyíték.
Személyes és pártigazságok állnak hadban egymással, az ezek igazolásához használható eszközök tárháza pedig szélesebb, mint gondolnánk, használatuknak pedig egyre kevésbé szabnak határokat. Ebben a háborúban a politika áldozatává válik a társadalmi béke a mindennapokban, az összetartozás érzése pedig a nemzeti ünnepeken. Ezek a szavak elnyűtt frázisoknak tűnnek, de valójában jelentésük éppen ilyenkor kopik meg, amikor a számító politizálás ezen fogalmak használatában is teret nyer.
Nem maga a politikaűzés létének érvényességéről, hanem annak méltóságáról, morális leértékelődéséről van szó. Politikai tartalmat kaphat ugyanis sok minden - eddig is találkoztunk már olyan virágárussal, akinél nem kapható piros szegfű, vagy éppen szakadtak már meg beszélgetések vonatfülkékben, mikor előkerült egy-egy közéleti napilap. A véleménykülönbség azonban még nem jelent feltétlenül meghasonlást, viszont az elvtelen praktikák alkalmazása már valóban szakadás felé mutat.
Választási csaláshoz, vagy arról forgatott videó elkészítésére ugyanis akkor vetemedik egy politikai szereplő, ha úgy érzi, hogy a verseny tétje nagyobb, célja pedig szentebb annál, mint hogy a szabályokat magára is kötelezőnek érezze. A bajai választásnak technikailag, az önkormányzati többség szempontjából nem volt tétje. A háborús hangulat oka, hogy a felek között elemi szintű ellentét feszül. Világképük, politikai filozófiájuk és ebből következően politikai gyakorlatuk és érdekkörük más. Éppen ezért 2014-et zéróösszegű játszmaként fogják fel, azaz ha az egyik fél nyer, a másik értékrendje, eddigi munkája és karrierje megsemmisül. Az országgyűlési választások tétjét ezek a szempontok szerint magasra emelték, bukás esetén a kormánypártok nem tudják befejezni a rendszerváltást, Gyurcsány Ferenc politikai útja véget ér és még sorolható az efféle végzetes felfestése az esetleges vereség utáni világnak, azaz mindenki számára döntő népszavazásként ér fel a következő választás.
A „demokratikus vita” éppen ezért ma már egyre kevésbé racionális abban az értelemben, amit a fogalomtól mint általánosan elfogadott eszménytől elvárnánk. Az az idealizált lehetőség, hogy megvitassák egymással társadalmi csoportok jelenüket és jövőjüket, illetve múltjukat közösen értékeljék, egyre kevésbé él. A modern demokráciában a népképviselet olyan féktelen rivalizáláshoz, olyan politikai szépségversenyhez hasonlít, melyben az indulók érdekek, értékek és erkölcsök tekintetében mindenki másnál szebbként akarnak tetszelegni. A „demokratikus” küzdelem lényege ez, és az idealizált demokráciaeszménytől távol eső magatartások válnak trenddé. A versenyben semmi sem lesz drága számukra, csak a győzelem számít. A bajai választással kapcsolatos események nem nevezhetők pártközi vitának, ez a fajta „kampány” inkább hasonlít egy olyan valóság showra, melyben a szavazatokért küzdve igyekeznek besározni egymást.
Képforrás: mandiner
Azzal kapcsolatban, hogy a hazai politizálás ilyen önmagához méltatlan állapotban van, sokan sokféle okot találnak. Van, aki a rendszerváltás befejezetlenségében, van, aki egy-egy személyben, van, aki a technológia korlátbontó hatásaiban, van, aki a társadalom szegényes igényeiben találja meg mindennek okát. Ahogy az egymással kibékíthetetlen politikai erők, úgy ezek a (kisajátított) politikai narratívák is versengenek. Az ellenzéki erők a kormánypártokra hárítják a felelősséget, hiszen ők a „korszakváltó küzdelmet” el sem kezdték volna, melybe a kétharmados többség belevágott, de mind ennek ellenére ők is korszakváltást hirdetnek. A kormánypártok határozottan beleálltak ebbe a helyzetbe. Szükségszerűnek és ideiglenesnek tekintik a politika becstelen csatáinak megvívását. 2014 utáni vállalásaival konszolidációt, elrendeződést hirdet. Az egymással megküzdő értékek, érdekek és az ebből következő értelmezések egymással való megmérettetése nem igazolhat alantas eszközöket. Akinek saját értékrendje fontos, az ahhoz méltó stílusban fogja megvívni csatáit. Harrach Péter szavaival: „bátornak kell lennünk, szabadságszeretőnek és az igazságot kimondóknak.”
Első megjelenés: Magyar Hírlap
