...meg pénz. Ahogy régi történelemtanárom mondta mindig, a háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz és pénz. Kormányunk einstandolt 2840 milliárd forintnyi magán-megtakarítást, aztán most azon gondolkodik, hogy az állami nyugdíjrendszer ugyanazon az elven működjön, mint a magánnyugdíj-rendszer.

Egyéni számlák, egyéni befizetések, örökíthetőség. Ezek egyaránt ismérvei a megszüntetett és a készülő nyugdíjrendszernek is. Vagyis az elv olyannyira nem volt rossz, hogy alapja egy következő, az állami rendszernek, csak épp szükség volt pár ezer milliárdra. Hogy mire? Például MOL-pakettre elment 518 milliárd, amit IMF-pénzből fizettünk ki, de megnyugtató volt a hátországi vagyon is. Vagyis: az IMF fizetőképesség-fenntartásra szánt pénzén kiűztük az oroszokat, ex-magán-megtakarításon pedig államadósságot csökkentettünk. Nem önszántunkból, de jól van ez így.

Az egész magánnyugdíjpénztár-ügy bizarrságát az adja, hogy az Alkotmánybíróság holnap kezdi el tárgyalni – kétezer beadvány után – hogy milyen viszonyban áll az einstandolás és a magánvagyon. Azok után, hogy az a pénz már javarészt nincs meg. A kormánytól független AB döntése így nyilván összhangban lesz a már megszületett kormányzati döntéssel.

De folyik még be pénz az államkasszába. Hiába ostorozzuk, kokizzuk és sallerozzuk mi az EU-t, fordítunk hátat nekik és vesszük az irányt Kína felé, az EU-ból visszacsordogáló 35 millió 811 ezer 599 euró biztos jól jön – a helye is meg van: harcolunk az államadósság ellen, esetleg veszünk egy kis horvát INA-részvényt Hernádinak.

A kormány gazdasági tévelygései egy olyan labirintusba vezették az országot, amelyről sokan azt hiszik, és még többen azt terjesztik, hogy gyógyír és csoda a válság után, de valójában csak gúzsbakötés a következő tíz kormány számára.

Persze mindezzel nem is kellene törődnünk, nekünk csak egy dolgunk van: még egy dinnyét venni – a fazekasi tanácsot megfogadva.