A következő pár sorban arra fogok kísérletet tenni, hogy kiosszak az ellenzéki pártoknak egy-egy piros pontot, mindegyikre ráfér már az ilyesfajta dicséret. Egy év után az MSZP és a LMP pont ezen a héten kezdte el kapisgálni mi fán terem a politikai kommunikáció, avagy milyen a kapcsolat van a média és a politika között.
Csámcsogó
Izgalmas héten vagyunk túl! (Na jó ez nagyon közhelyes volt!) Úgy valószínűleg közelebb állunk az igazsághoz, ha azt mondjuk, hogy a hét első két napján több értékelhető mozzanata volt az ellenzéki pártoknak, mint az ezt megelőző egy évben. Nem kívánok a levegőbe beszélni, ezért random módon kiragadok néhány olyan ügyet, ami az előző egy évben keletkezett és az ellenzék megpróbált meglovagolni, de ez a kísérlet kudarcba fulladt ügyetlenkedés, hozzá nem értés, tehetségtelenség, vagy csak annak az okán, hogy egész egyszerűen nem tudják, miként is kell viszonyulni egy kétharmados többséghez és/vagy Orbán Viktorhoz.
1, Alkotmánybíróság hatásköreinek megcsonkítása
A történetet mindenki ismeri, 2010 októberében Lázár János javaslatára a parlament elfogadta a 98%-os visszamenőleges hatályú adót, amivel a „pofátlan végkielégítéseket” kívánta kiküszöbölni. Az Alkotmánybíróság annak rendje és módja szerint elkaszálta a törvényt, mivel a jogállamban nincs visszamenőleges hatályú törvénykezés. Lázár pedig nagyot gondolva lekaszálta az AB hatásköreit. Az ellenzéki reakció nagyjából egy Charta tüntetésen és egy LMP-s demonstrációban teljesedett ki, ahol számos szocialista prominens is megjelent, mint például Lendvai Ildikó, az MSZP korábbi elnöke, vagy Török Zsolt a szocialisták jelenlegi szóvivője. Aztán semmi, csönd, némi szöszmötöléssel, meg LMP-s I LOVE AB matricákkal.
2, Médiatörvény
Ha valaki nem emlékezne, akkor egy kis emlékeztető itt lehet olvasni. Szó se róla nagy port kavart a törvény, épp csak jelentős ellenzéki reakció nem nagyon lehet visszatekinteni. Hogy miért? Egyszerű a válasz: Nem volt! Azt viszont nem lehet mondani, hogy a média ne foglalkozott volna a témával, hiszen mindenek előtt egyetemista diákok szerveztek tüntetést, de nem szabad megfeledkeznünk a Facebook-on szerveződött és több magas résztévételű demonstrációt megrendező Egymillióan a magyar sajtószabadságért egyesületről sem. Végül a médiatörvény ügyének betetőzése az Európai Parlamentben volt, ahol az Európai Zöld Párt frakcióvezetője Daniel Cohn-Bendit osztotta ki Orbán Viktort a demokrácia fogalmáról. Az EU végül csak technikai, jogharmonizációs változtatásokat, kért a magyar kormánytól. Mindeközben a magyar ellenzék csak sodródott a történésekkel, nem húzott semmi váratlant, ha úgy tetszik nem csinálta a politikát, épp csak szemlélői voltak a történéseknek
3, Magánnyugdíjpénztár mizéria
Felejthetetlen élmény volt a sajtótályékoztató, amikor Orbán Viktor bemutatta a kormány második gazdasági akciótervét. „Ezt a havi harminc milliárd forintot válság idején havonta, egész egyszerűen nem utalhatjuk át!” Döbbenet. Ahogy az is, hogy az ellenzék egyetlen pártja sem tudott felmutatni karakteres, asztalracsapós, látványos megmozdulást ebben az ügyben. Halkan jegyzem meg: 3000 milliárd forint magán megtakarítás államosításáról beszélünk.
4, Oktatási törvény saga
Végül, de nem utolsó sorban, a véletlenszerűen kiragadott példák közül a személyes kedvencem: az oktatás törvény tervezetek, ötletelések, kormánypárti belharcok és koncepciók sorozata. Azt gondolom, hogy ha valami, hát ez megmutatja mennyire potens a mai ellenzék. Az oktatásért felelős államtitkár Hoffman Rózsa lassan egy éve próbálkozik egy köz-és felsőoktatási reformot előkészíteni, eddig rendkívül sikertelenül. Minden alkalommal, amikor nyilvánosságra került az aktuális kereszténydemokrata koncepció, akkor vagy a hallgatói önkormányzatok, vagy Pokorni Zoltán (az államtitkár asszony legfőbb riválisa) sulykolta ellenérzését. Hihetetlen látni, hogy a kormányon belüli ellentétről hangosabb a vita, jelentősebbek a hírek, mint arról, hogy mondjuk az ellenzék bármiféle ifjúságpolitikai alternatívát fel tudna állítani az Orbán-kabinet e területen mutatott tehetetlenségével szemben. Mert azt még viszonylag meg lehet érteni, hogy a médiatúlsúly, meg a populista politizálással képtelen az ellenzék felvenni a versenyt, na de ezen a területen jelenleg nem lenne ellenfél a kormány.
Mi a kulcs?
El kell fogadni tényeket, hogy a médiapolitizálás korában, jelentős kormánypárti (parlamenti és média) túlsúllyal szemben nem működnek a klasszikus sajtótályékoztatós, igérgetős, a kormány minden döntésével szembenálló kommunikációs fogások. (A helyzetet persze nehezíti a szocialisták esetében a hitelességi válság is.) A megoldás bár hihetetlenül banálisan hangzik, mégis jól látszik, hogy nem egyszerűen megoldható feladat, éppen a már említett körülmények miatt. Tematizálni kell. Nem reflektálni, nem ellenkezni, hanem teljesen új témákat a közgondolkodásba ültetni, illetve kérdéseket úgy feltenni, hogy azokból könnyen kivehető legyen a kormányétól teljesen különböző álláspont. Azért ez nem spanyol viasz, ugye?! Mégis ez az, amire eddig képtelenek voltak a megfáradt, elszürkült szocialista, a tapasztalatlan Jobbikos és LMP-s politikusok.
Változás, vagy egyszeri véletlenek?
És eljött a várva várt nap: 2011. július 11.: Hétfő. A Parlamentben éppen megkezdődött az azonnali kérdések órája, amikor Harangozó Tamás (MSZP) újat húzott. Orbán Viktornak feltett kérdéséből és viszontválaszából két mostanában szokatlan elemet lehet kiemelni. Előbbiben aggodalmát fejezte ki a miniszterelnök irányába, annak büntetőjogi felelőssége miatt, ami Fidesz közeli cégeket érintő állami megrendelések miatt lehet a későbbiekben érdekes. Orbán Viktor miniszterelnök válaszában a már megszokott módon kitért a válaszadás alól, és azzal támadott vissza, hogy a szocialista képviselő, csupán más üzleti érdekeltség miatt szólalt fel, ami méltatlan a magyar parlamentarizmushoz. A pengeváltás csattanója (hogy ezzel a képzavarral éljek), pedig az volt, hogy Harangozó szemtelenül megjegyezte: úgy látszik, a kommunikációs tréningek megtették hatásukat. A baloldali média viszonylag gyorsan fel is kapta a csörte hírét, hiszen végre volt mit. A szocialista képviselő ráérzett a parlamenti vita különleges mivoltára, ezért jár egy piros pont Harangozó Tamásnak.
Karácsony Gergely más útját választotta a tematizálásnak. A Népszabadságnak adott interjújában az LMP-s politikus egy 2014-es MSZP-LMP-Jobbik kétharmados koalíciót vizionált, ami az Alkotmány korrekciója után feloszlatja magát és új választásokat ír ki. Több sem kellett az újságíróknak, véleményformálóknak politikai elemzőknek (és akik annak tartják magukat), hogy el kezdjék szétcincálni a „tervezetet”. Futótűzként terjedt a hír, hogy Karácsony a szélsőjobboldali Jobbikkal kíván koalíciót kötni az alkotmányosság helyreállításáért. Azt gondolom, hogy azok az elemzők akik ennek a gondolatmeneten egyáltalán el kezdtek gondolkozni, majd bírálni kivitelezhetetlen mivolta miatt, azok nem igazi elemzők. Mindazonáltal a képviselőnek sikerült témát adni a teljes baloldali sajtónak legalább egy hétre. Ezen a héten a baloldali sajtó nem a szokásos Orbán ellenes lőzungokat harsogta, hanem elgondolkodott Karácsony Gergely álnaív ötletén, amely így el is érte célját. Ha a nyilatkozat reális üzenetértékét kívánjuk megnevezni, akkor annyi, hogy a Fidesz legyőzéséhez erő kell 2014-ben, ehhez pedig az ellenzéknek össze kell fogni, amire az LMP prominens politikusa szerint pártja nyitott lenne.
