Eltelt úgy a megemlékezés, hogy a két legnagyobb parlamenti párt nem emlékezett meg. Az MSZP nem ünnepelt, és ez szexi. A Fidesz sem emlékezett meg – evvan. De hogy egy jó Schmitt Pál-beszéd sem volt? De az élet nem áll meg, ma a parlamenti ülésnap Orbán-felszólalással kezdődik.

Sokszor, sok helyen megkaptam már, hogy már nem is, hogy anti-orbánista, gyurcsányista vagyok, és ezzel együtt legalább a blog is. Tekintsünk el attól, hogy ennek a két szónak a tartalmát sem értem igazán, de a gyurcsányista kétes címet – igen, tudom, hogy soha nem leszek milliomos, sem így, sem úgy – hagyjuk meg Vágó Istvánnak. 

Divatos ma megkérdezni, de nem szoktak rajta elmélkedni: ki a demokrata?
Egy – nyilván a neve elhallgatásáért hálás, első ránézésre apolitikai vénával bőszen átszőtt – ismerősömtől megkérdeztem: szerinte Orbán Viktor demokrata? Szemernyi gondolkodási időt sem hagyva magának vágta rá, hogy nem. Fogjuk a közhangulatra ezt a gyors választ, fogjuk rá akkor, ha kételkedünk abban, hogy igaza lett volna. És Gyurcsány Ferenc demokrata? Megfogtam, éreztem, hogy megfogtam a kérdéssel, elgondolkodott, és nem is a magyarázatra szoruló akár igennel, akár nemmel válaszolt. Azt mondta, hogy nem tudja megítélni, csak azt tudja, hogy ő soha nem ment el idáig. „Igaz, nem is volt rá ideje.”

DKP ide, Fidesz oda - ez az igazság. Azt tudjuk, hogy Orbán nem az, de azt nem tudjuk, hogy Gyurcsány micsoda. 

Ezek után én inkább üvöltöm teli torokból – bár közel sem oly’ nagy meggyőződéssel és átéléssel, mert a Star Wars óta tudom, hogy „mindig jön egy nagyobb hal” – azt, hogy nem tetszik a rendszer, mint fújom el teli tüdőből Gyurcsány első gyertyáját a DKP-tortán.