A Fidesz-KDNP kormánypártok értékelésén és az IMF tárgyalásokon túl a politika iránt (még) érdeklődőeket egyre fokozottabban érdekli a 2014-es választás. A nemrég még esélytelennek kikiáltott és fragmentált baloldal, valamint – az ellenzék szerint – a magát „bebetonozó” Fidesz között egyre inkább szűkül a mandátumszakadék. Az már biztos, hogy kevesebb képviselőt választanak majd, ám újdonság lesz a választási rendszer kimenetele, valamint kérdéses, hogy a baloldali pártok összefognak-e még a választások előtt, illetve: ha Orbánnak szövetség kell a kormányzáshoz, akkor ki lehet az.
Mi merre tartunk?
A második Orbán-kormány első két évét összetetten lehet értékelni, ezt már különböző fórumokon az erre vállalkozók meg is tették. A kivesézett elmúlt két évből azonban még lehetne bőven szemezgetni, volt elmúltnyolcévezés, unortodox gazdasági válságkezelés, új alkotmány (ejtsd: alaptörvény), törvénygyár, kritikák sora az EU-tól, kettős állampolgárság, békemenet, IMF delegáció hazaküldése, majd visszahívása, új adók, tandíj, kormánytag-cserék és nem utolsó sorban, a Sándor-palotában Áder János váltotta Schmitt Pált. Csupa olyan intézkedés és történés, ami egyeseknél megosztottságot, másoknál szimpátiát, míg sokaknál ellenérzést váltott ki. Az intézkedések következtében pedig Orbán szavazótábora apadásnak indult, amit az ellenzékiek igyekeznek is felhasználni; kevés sikerrel. Az már eddig is biztos volt, hogy a Fidesz ellenfele nem egy párt lesz, hanem több, azonban Orbán (első számú) kihívója továbbra is rejtett pályán melegít – már ha elkezdte egyáltalán.
Elidegenülés vagy elhidegülés?
Általában tényszerű az, hogy a ciklus felénél a kormánypártok támogatottsága és népszerűsége csökkenni kezd, így felerősödik a pártok közötti versengés, aminek csúcspontja a kampányidőszakban teljesedik ki. Azonban (ha mindenki nem is fogadja el) a közvélemény-kutatások alapján a választópolgárok igen nagy része nem venne részt a voksoláson és ez a népszerűtlenségi hullám egyre több szavazót szippant be. Az is kérdés, hogy a Fidesztől elidegenülő szavazók átpártolnak-e, vagy pedig passzívak maradnak. A pártoktól való elfordulásnak azonban van egy hozománya, miszerint Magyarországon a civil mozgalmak és civil szerveződések a rendszerváltás óta ezekben az években váltak a legerősebbé, ez a folyamat pedig azt sejteti, hogy a magyar emberek igenis fogékonyak és nyitottak a demokráciára.
Amennyiben 2014-ben többpárti kormány jönne létre a baloldalon, kísértetiesen hasonlítana a helyzet arra, ami Szlovákiában történt 2010 júniusában. Történt ekkor ott ugyanis, hogy Iveta Radicová asszony sikeresen alakított többpárti kormányt. Ez a kormány azonban a belső pártviták miatt mintegy másfél évig állt fenn, majd megbukott. Ha 2014-ben Magyarországon is egy sokpárti sokszínű kormány jönne létre, az inkább lenne billegő, mint stabil. A legfőbb probléma a baloldal számára az, hogy ki legyen a miniszterelnök-jelölt, és ha párton kívüli a miniszterelnök, akkor mennyire tudja irányítani a kormánypártokat (emlékezzünk a párton kívüli Medgyessy Péterre), ellenkező esetben a miniszterelnök a koalíciós pártok pozíció zsákmány harcának áldozata lesz. Jelen állás szerint egy baloldalon létrehozható kormány az MSZP-ből, az LMP-ből és talán a DK-ból állna, esetlegesen kiegészülve más olyan szervezetekkel, amelyek sikeresen szerepelnének a '14-es választásokon, például a 4K (igaz erre mai szemmel sok esélyt nem biztos, hogy mindenki adna). Ha a baloldal pártból akar miniszterelnököt jelölni, akkor a három pártelnök, Mesterházy, Gyurcsány és Jávor közül választhat. Ez az eset szinte elképzelhetetlen, de kérdés továbbá az is, hogy az LMP Schiffer háttérbe vonulása után hajlandó-e „közösködni” az MSZP–vel és Gyurcsány pártjával. Párton kívüli jelöltként számít mindenki Bajnai Gordon ex-miniszterelnökre, aki a baloldalon szimpatikus figura, de még ő maga sem döntötte el, hogy mit akar.
Baloldalnak Bajnai, vagy Bajnainak erős baloldal?
A korábbi miniszterelnök, Bajnai Gordon már kijelentette egyszer, hogy nincsenek politikai ambíciói, ám ez a helyzet könnyen változhat. Nem mindegy azonban az, hogy a baloldali pártok miként egyeznének meg Bajnai esetleges szerepvállalásáról. Amennyiben Bajnai a baloldalon nem képes erős és egységes kormányt létrehozni, akkor szinte borítékolható, hogy Radicová sorsára jut. A baloldali politikai elit között azonban olyan mértékű személyes ellentét húzódik meg, ami nem minden esetben asszisztál egy új miniszterelnök-jelölt befogadására. Egyfelől a DK az MSZP-ből szakadt ki, a korábbi pártelnök Gyurcsány Ferenc személye továbbra is megosztja a baloldali szavazókat, másfelől Mesterházy Attila nem tűnik olyan karakteres figurának, aki Orbán első számú kihívója lehessen, harmadrészt az LMP szerepvállalása további kérdéseket vet fel (átalakul-e a vezetés, milyen feltétellel mennének bele egy balos koalícióba). Ameddig tehát a baloldalon megosztottság uralkodik, addig esélytelennek tűnik a választási győzelem és a stabil kormányzás. Felvetődik így a kérdés, hogy a baloldalnak van-e szüksége Bajnaira, vagy pedig Bajnainak a(z erős) baloldalra.
Ki lesz Orbán szövetségese?
A jobboldal esélyeit latolgatva egyfelől tapasztaljuk azt, hogy a Fidesz(-KDNP) támogatottsága lecsökkent, ám még mindig első helyen áll. A kérdés az, hogy a megmaradt többség elég-e a 2014-es győzelemhez. A választási rendszer újratervezése, a határon túli magyaroknak szavazati jog adása, illetve a sok távolmaradó erősítik a Fidesz esélyeit. Amennyiben a Fidesz egyedül is képes győzni, marad a kormányzati pozícióban, azonban ha nem, akkor koalíciós partner után kell néznie. A koalíciós partner kiválasztásában Orbán Viktornak már van gyakorlata, de erről Torgyán József is mesélhetne. Az MSZP, a Jobbik és az LMP közül azonban egyikkel se állna össze szívesen Fidesz, de adott helyzetben nem lesz más lehetősége. A Jobbik, ami önmagát jobboldaliként határozza meg, a pártok közül a legellenszenvesebbek egyike lehet a Fidesz számára, így aligha jöhet létre koalíció a két párt között. Ám tudjuk, a politikában minden megtörténhet, így ez sem kizárható lehetőség. A legnagyobb kérdés az, hogy Orbán bevállalná-e a Jobbikot, vagy pedig ezt fordítva kell megkérdezni: Vona bevállalná-e, hogy kisebbik kormánypártként a Fidesszel működjön együtt. A következő lehetőség az MSZP, ebben az esetben a legnagyobb ellenfelével kötne nagykoalíciót a Fidesz, ami ugyan Németországban már kétszer megtörtént a II. világháború óta, de Magyarországon feltehetően borzolná a kedélyeket, de tény és való: így maradhatna meg legkönnyebben a kétharmados többség. Ebben a helyzetben (a magyar pártrendszer két szélét lezáró Jobbik, illetve MSZP között) marad középen az LMP.
Orbánnak így kétfajta szövetségese lehet: vagy a választópolgárok, akik kellő számú mandátumhoz juttatják a Fideszt, vagy pedig egy koalíciós partner, akiről legalább annyit (se) tudunk, mint a jelenlegi miniszterelnök első számú kihívójáról.
2014 után...
Amennyiben a Fidesz 2014-ben is győz, a baloldali pártok számára elkerülhetetlenné válik az, hogy megtegyék azt a manővert, ami többek között már megtörtént Olaszországban, vagy a skandináv államokban; azaz a baloldalon egy blokkot kell létrehozni, ami az ideológiai spektrumon belüli pártokat fogná össze. Svédországban például ez a folyamat is segítette azt, hogy a polgári pártok legyűrjék a szociáldemokraták hegemóniáját. A blokk létrehozása abból a szempontból nehéz, hogy a pártoknak a koalíciónál szorosabb együttműködést kell kötniük, emellett előre meg kell határozni a blokk vezető politikusát, aki harcba szállhat a győzelemért a választásokon. Ezzel beigazolódna az a duvergeri állítás, miszerint minden pártrendszer kétpólusosságra törekszik. A kormányzási stabilitás érdekében átfogóbb összefogás szükséges a baloldalon, így érhetik csak el, hogy a Fidesznek is csináljanak egy elmúltnyolcévet.
