...az ellenünk van. Az Együtt 2014 Mozgalom értelmezése szerint, aki stabil feltételek támasztásával, tehát nem feltétlen alávetéssel akar tárgyalni, az csakis a másik oldalt erősítheti. Ebben az esetben a „nem-demokrata” csapatnak asszisztálhat.

Vagy az Együtt 2014 vagy senki?

„Ebben a helyzetben minden ellenzéki erő előtt két út áll: vagy a változás mellett teszi le a voksát és ezért együttműködésre törekszik, vagy egyéb szempontokat hangsúlyoz, és ez által végül az Orbán-rezsim túléléséhez asszisztál.” – írja állásfoglalásában az Együtt 2014. Egyféle út, egyféle „demokrata hazafi” van, ez pedig az, aki képes „egyéni, szervezeti részérdekeiket” félretolva szavazótáborát és elveit balra irányítani, a mozgalomba integrálódni.

Már 2011 nyarán is felvetődött Karácsony Gergely részéről a nagy ellenzéki közös jelöltállítás víziója, annak érdekében, hogy alkotmánykorrekciót hajtsanak végre, majd új választást írjanak ki, melyen már egymással is versengve indulnának. A mostani kérdés kissé más volt. A Mozgalom égisze alatt indulni nem biztosítja a későbbi versenyképességet, Vágó Gábor szavaival élve, az „ancien régime arcai” által fémjelzett politika mellé állnának.

Érdemes megemlíteni, hogy a képviselő hogyan térképezte fel a pártpalettát: „csak a régi elit, Orbán és a szélsőségesek között lehet választani”. Az LMP felülkerekedett szárnya tehát nem tud kijelölni magának rokonpolitikát a jelenleg releváns erők közül.

Az ellenzéki erők közötti feszültséget tehát valójában az magyarázza, hogy alapvetően nem az „Orbán-rezsim” ellen jöttek létre, viszont az mindegyik legnagyobb ellenfelévé vált. Politikai alternatívájukat egyaránt az „ancien régime” időszaka alatt fogalmazták meg, a most regnáló erő pedig nagyobb múltú és szervezetű óriásversenytársnak számított 2010-ben, ezért kerülhetett a kommunikációban egy kalap alá az MSZP-vel. A politikai ellenségképzés a politikai identitás megkülönböztetésének és a mozgósításnak természetes eszköze, a nagy centrumoktól való elhatárolódást pedig az elmúlt húsz év politikai elitjének általános kritikája jelentette, egy politikai karaktert pedig megerősíthet ez a következetesség. A 2014-es választás legfőbb feladata a Mozgalom kommunikációjában a demokrácia megvédésének kérdése, ami egyet jelent a kormányra kerülés lehetőségének heves kutatásával. Így a szövetség inkább jelentené egy ellenfél megsegítését egy másikkal szemben, mintsem a saját célok felé tett nagy lépést.

A hatalom leváltása kapcsán játékelméleti szempontok szólnak amellett, hogy az ellenzék minden pártja a kooperációt válassza, mivel így a lehetséges opciók közül a legkedvezőbb is elérhetőnek tűnik. A politikában azonban a rövidtávon alkalmas eszköz megölheti a hosszú távú célt. Az egyik ellenfél egy újabbra való cserélésével és ezzel párhuzamosan a „tisztakezűség” mítoszának elvesztésével valóban nem lett volna jó döntés.

Valójában tehát miről szólt a kérdés? Elvtelenség és opportunizmus vagy eltökéltség és karakterépítés. A demokrata jelszóról már tudjuk, hogy másfajta politikummal bír, az „ancien régime” egyfajta szinonimájává vált. A Mozgalomból való kimaradás nem a demokratikus értékek mellőzését jelenti, hanem azt, hogy ami 2002 óta válságba került, arra az LMP nemcsak a kormányzati, de az Együtt 2014 restaurációs politikájához képest is másfajta választ kíván a jövőben adni.

Az összeférhetetlenséget jól mutatja, hogy a 2002 és 2010 közötti válságos politikával való állásfoglalásra szorítja tárgyalópartnereit, illetve a főbb – a mostani kormányzat által is problematikusnak tartott – válsággócokra kíván rámutatni Határozatában.