Az utóbbi hetek leghangosabb társadalmi vitája a felsőoktatás átalakítása körül zajlik, és jelentőségét mutatja, hogy a korábban hasonló intenzitással fellángoló parlamenti antiszemitizmus témáját is elhalványította.
A tüntetők szerint szakpolitikai krízis alakult ki a felsőoktatás átalakítása során, a kormányzati oldal szerint pedig félreértés van a kormány és a hallgatók között. Egyfajta kommunikációs háború zajlik, amelyben süketséggel, a tárgyalókészség hiányával vagy blöffel vádolja az egyik fél a másikat.
Bár természetes, hogy az ellenzék minden kormánypárti népszerűséget befolyásoló ügy mögé megpróbál beállni, a megegyezés esélyét ez nem növeli. Ugyanúgy nem ebbe az irányba hat, hogy a tárgyalásokon nem feltételezik a diákszervezetek a kormányzat jóhiszemű tárgyalókészségét, ezért vagy nem ülnek tárgyalóasztalhoz, vagy rövid idő után felállnak mellőle.
A felsőoktatás strukturális átalakítása szükségszerű, ebben a felek egyetértenek, ám olyan helyzetbe került a kormány, amelyben a diákok között konszenzus alakult ki a minisztérium kompetenciahiányát illetően. Karácsony Gergely úgy fogalmazott, hogy új politikai kultúra születését látja a tüntetésekben. A diákok országosan szerveztek megmozdulásokat: a növekvő elégedetlenségre már nem süthető a balliberális ellenzéki bélyeg, inkább generációs jellegű. Amellett, hogy a fiatalabb korosztályok a politika aktív szereplőivé váltak, a tárgyalások nehézkessége, a bizalmatlanság, a kompromisszum hiánya csak növeli a politikai elittel szembeni ellenérzést, és teret nyithat a populizmusnak. A kormányzati kommunikáció nem képes felvenni a versenyt a „röghöz kötés” vagy az „eladósodás” fogalmával. Ennek legfőbb oka, hogy nem képes olyan garanciákat nyújtani, amelyek tompítanák a feszültséget.
Bár a pontszámokká alakított keretszámok rendszerének tekintetében történt elmozdulás, és a forráskivonásokkal kapcsolatban átcsoportosítást ígérnek, a hallgatói szerződés eltörlése továbbra is kritikus pontja a követeléseknek. A kormánnyal szembeni bizalmatlanság nem csökkent, a rövid idő alatt párton belül meghozott döntéseket nem tekintik őszintéknek. A nemzeti együttműködés rendszerének karaktergyilkosa lehet a mostani konfliktus, ezért a feszültséget az utcáról a tárgyalóasztalhoz kell vinni. A tények ismertetése helyett arra kellene helyezni a hangsúlyt, hogy a rendszer átalakításához kérik a szereplők jóváhagyását, ami csak jóhiszemű felek konzultációja után kapható meg.
Megoldást jelentene a garanciák nyújtása az ötvenötezer feletti államilag támogatott helyet illetően, és a diploma megszerzését követően az álláslehetőségekről is. A politika hit és bizalom kérdése, a választásokon pedig az ez alapján meghozott döntésekkel jutalmaz vagy büntet a választó. Nem elég a kormánynak tudnia, hogy működőképes és racionális rendszert épít, ha nincs társadalmi bázisa.
Bár a megértetés a kormány feladata, a hallgatói nyomásgyakorlás és a hatpontos követelések után szükséges lenne egy saját tervezet kidolgozása a működőképes felsőoktatás érdekében. Az erő már megvan, az „állítsák vissza” kritikai attitűdből a konstruktivitás hiányzik. Egyértelmű, hogy a kialakult helyzetből a kormány és az átszervezés sem jöhet ki győztesen megállapodás nélkül, a felsőoktatás átalakításában valós kompromisszumra lesz szükség.
Első közlés: Magyar Hírlap