Sokan párhuzamba állítják a 2006. augusztus 20-i katasztrófát és az idei március 14 és 16 közötti hóhelyzetet. A média a közbeszéd, az ellenzéki politikusok pedig a parlament keretein belül keresik a felelősöket. A kormányzat esemény alatti kommunikációját a „kaotikus” szóval lehetne jellemezni, a történtek után pedig a felelősség hárítása lett a legfontosabb. Én azonban úgy véltem, ideje egyet hátra lépni és megvizsgálni mi is történt. A végére egészen érdekes, eddig nem vizsgált probléma került felszínre.

Epilógus

Március elején kétségtelenül megjött a jó idő. Az éjszakai hidegek ellenére hamar előkerültek a tavaszi kabátok. A meteorológiai előrejelzések azonban figyelmeztettek: a frontváltozások hatására egyik napról a másikra komoly fordulat állhat be az időjárásban. A prognózisok hosszú távon azonban enyhe, tavaszias időt jósoltak. Azok a gazdálkodási és védelmi szervek, akiknek előre kellett készülniük a hosszú távú, szezonális időjárás következményeire ezt megtették.

A veszélyeztetett útszakaszok és autópályák melletti földművelésben tartott területekről például eltávolították a hófogókat. Azok ugyanis hátráltatták a tavaszi munkálatok megkezdését. Ezzel párhuzamosan a katasztrófa és polgári védelem alakulatai már megkezdték a felkészülést a várható szezonális problémákra. Ez elsősorban az ár- és belvíz védelmi készültséget jelentette, míg a közútkezelő gépparkja pedig már a kátyúzási munkálatokra volt átállítva.

Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy megemlítsem. Ma Magyarországon se a katasztrófavédelem, se a társszervek, se a honvédség nem rendelkezik akkora költségvetéssel, hogy minden szélsőséges környezeti helyzetre külön, speciális gépparkot tartson fenn. Ha felkutatnánk a honvédség korábbi eszközkészletét, valószínűleg elhagyatott raktárakban találnánk rájuk, hosszú évek pora alatt. Nincs emberállomány a karbantartásra, nincs forrás a fejlesztésre és rövid távon nincs szükség a technikára sem.

Történt még valami. Eljött a hosszú hétvége. A lehűlés és az előrejelzésekben szereplő hó, kapóra jött az alkalmi turistáknak. Ahogy néhányan beszámoltak róla: „mindenki tudta, hogy ez az utolsó síelős hétvége”. Az emberek nagy tömegben, kis tervekkel, talán előre lefoglalt és befizetett wellness hétvégékkel, valamint síbérletekkel megindultak kifelé Pestről.

Mi nem történt

Nem halt meg senki a természeti csapás következtében. Ebből az aspektusból szemlélve az eseményeket bizony ki lehet jelenteni, hogy a rendkívüli hóhelyzetre adott hatósági reakciók sikeresek voltak.

Nem volt országos szintű riasztás. Többen panaszkodtak, hogy bár tagjai a polgári védelemnek, senki sem riadóztatta őket. Bár a médiában megjelentek alapján teljes mozgósításra került sor, valójában úgy néz ki, hogy lokális riasztás történt csak. A képek és a beszámolók tanúsága szerint, a kivezényelt emberállomány egy jelentős része nem tudott hathatós segítséget nyújtani. Ugyanis hiába voltak jelen nagy létszámban, az eszközállomány alacsony volt. Jogosan tehetjük fel a kérdést, hogy miért nem volt országos a riasztás és miért nem vontak nagyobb erőket az érintett területekre. Talán felelőtlenség lett volna. A védelmi és elhárító szervek nem hagyhatnak magára egy területet sem.

Ami történt

Leesett a hó. Nem annyi, ami káoszt okozhatott volna, mégis viszonylagosan hamar beütött a baj. A csapadék síkossá tette az autópályákat. Az M7-esen 40 jármű csúszott egymásnak. Az M1-esen a kamionok először lelassították, majd megbénították a forgalmat. A mentések ideje alatt, a helyenként 100 km/h-s szél a hófogó nélküli területekről, a nyílt autópályára fújta a havat. Emiatt helyenként több méter magas akadályok képződtek az aszfalton. Gyakorlatilag megbénult az ország összes fő közlekedési útvonala: autópályák és főutak egyaránt. Az emberek a járműveikben rekedtek, a rendőrség lezárta az autópályákat, a tűzoltók és a katasztrófavédelem megkezdte a kivonulást. A hatóságok minden elérhető csatornán megpróbálták figyelmeztetni az utazni vágyó állampolgárokat. Sokak szerint azonban az intézkedésekkel elkéstek.

Az emberállomány mennyiségével nem volt gond: a beszámolók tébláboló rendőrökről szóltak. A legelső probléma a gépparkkal volt: mind logisztikai, mind mentéstechnikailag olyannyira kezelhetetlenné vált a helyzet, hogy az operatív törzs úgy döntött, bevetik a honvédség eszközeit. Ennek hatására tankok, lánctalpas és nehéz szállítójárművek jelentek meg a műveleti területen és becsatlakoztak a mentésbe.

A rendkívüli hóhelyzet alatt több ezer embert mentettek ki a hó fogságából. Benzinkutak, bevásárló központok, panziók váltak rögtönzött melegedőkké. Civil csoportok és közösségi oldalakon szerveződő társaságok is megindultak a bajban lévők megsegítésére. Valaki étellel, valaki lelkesítéssel, valaki a megnyílt melegedők és a jótékony civilek elérhetőségeinek összegyűjtésével próbált meg segíteni. Bár az Facebookon megjelenő információk hitelességét, a jótékonykodók eredményeit senki sem mérte, mindenki büszke volt magára.

A hazai mellett, nyugat felől az osztrák hómunkások is megjelentek. Az internetes közösség hamar felkapta ezt a tényt: a hazai szervek sikertelenségének jeleként értékelte a külföldi segítséget. Ellenben azt nem szabad elfelejtenünk, hogy ők nem szívességből, emberbaráti szeretetből jöttek segíteni. Egy részről valószínűleg érkezett hozzájuk egy kérés a kormányzat részéről. Más szemszögből pedig, nekik ugyanolyan érdekük a magyar autópályákon való szabad közlekedés, mint nekünk. A nálunk kialakult hóhelyzet szomszédaink közlekedési rendszerében is komoly fennakadásokat okozhat és okozott is. Amellett sem szabad elmennünk, hogy hó és hóhelyzet kezelése tekintetében nem csak a gépparkjuk jelentősebb, de ilyen téren sokkal nagyobb tapasztalattal is rendelkeznek. Ugyanakkor hiába a felkészült állomány, ha olyan problémákba ütköztek, amik bizony jelen voltak a mentési munkálatokban.

Hókáosz

Ha már szóba kerültek az osztrák hómunkások. Az általuk felvetett legkomolyabb probléma az volt, hogy egymástól eltérő, ráadásul hibás információkat kaptak a magyar kollégáiktól. Beszámoltak olyan esetről, hogy a hazai mentőalakulatok magukat száz kilométerrel arrébb pozicionálták. Problémás volt az állampolgárokkal való kommunikáció is. Sokak szerint késve érkeztek a riasztások, a figyelmeztetések a lezárások. Az elhíresült és sok mémet szülő belügyminisztériumi SMS-ről nem is beszélve. A belső, szervezeti hierarchia azonban látszólag működött. Minden érintett helyszínen volt ember és eszköz egyaránt, minden érintett területen folyt a mentés. A valóság azonban mást mutat.

Alapvetően nem adnék a hóban rekedtek véleményére. Természetes, hogy a dühös, fázó és várakozó emberek érzelmi alapon közelítik meg a kérdést. Ellenben az interneten egyre több, a helyszíneken dolgozó vagy oda tartó személy beszámolója tűnik fel. Ezek sem sokkal derűsebbek, mint az autósoké, viszont érezhetően hitelesebbek.

Papíron nagyon jól mutat, az operatív törzs országos és helyi szinten is, hiszen itt képviselteti magát a katasztrófavédelem, a mentőszolgálat, a rendőrség és egyéb védelmi szervek. Viszont mint minden csoportos vezetői szervnél valójában nincs egy felelős, egy ember aki utasítást adna, bármi mást is próbálnak állítani. Egy katasztrófahelyzetben viszont szükség van olyan személyekre, akik nem csak tudják, hogy mit kéne tenni, de utasításba is adják azt. Ilyen látszólag nem volt. Több beszámoló is arról szólt, hogy a mentenésre kirendelteket a különböző megyékből való indulás után, visszarendelték. A parancsnoki lánc és összehangoltság hiánya megmutatkozott a terepen is. Kevés jelentéstől eltekintve az összes beszámoló arról szólt, hogy a helyi vezetők sem tudták, hogy kit hova küldtek. Ezért is fordulhatott elő, hogy az ausztriai kollégáik rossz információkat kaptak.

Megvilágított rövid távú, járulékos gondok

A fent említett kommunikációs és szervezeti gondok mellett, felszínre került két nem elhanyagolható probléma is. A logisztika és a felszerelés. Hozzáértők szerint a második napi időjárás már megengedhette volna a helikopterek bevetését. Ennek ellenére csak a rendőrség légi flottájának egyes darabjait láthatták a mentés résztvevői. Nem tisztességes azt feltételezni, hogy a honvédség helikopterei alkalmatlanak a repülésre, ellenben tudjuk, hogy éppen komoly dilemma a kiöregedő gépek lecserélése. Mert bevethető, jól működő helikopterekkel sikerült volna elosztani a katasztrófahelyzetekre zárolt készleteket, így például a takarókat, élelmiszereket. Emellett a mentés is sokkal gyorsabban zajlott volna, ha a honvédség megkapta volna már a röpképességhez elengedhetetlen forrást. Egyelőre azonban nem lehet tudni, hogy honnan és milyen gépekkel pótolják a régi szovjet technikát.

A technikai hiányosságok mellett a kivezényelt tűzoltók és rendőrök felszerelésével is komoly gondok voltak. Egy részről kevés jutott el a mentésben résztvevőkhöz. Egyes beszámolók szerint voltak olyanok, akik plexi pajzsokkal lapátolták a havat. A munkaeszközök mellett, a védőfelszerelések hiánya is napvilágra került. A tűzoltók még rendelkeztek megfelelő ruházattal. Egyel. De a közel 100 kilométeres szélben, a folyamatos hóátfúvásban ezek is átnedvesednek, kényelmetlenné válnak, váltás öltözetre pedig nincs forrás. Ahogy a rendőrség sem rendelkezik megfelelő téli ruházattal.

Védelempolitikai probléma

Zárásképpen nem keresnék felelősöket, inkább két lényeges problémára hívnám fel a figyelmet. Az egyik a már említett katasztrófavédelmi rendszer, ami riasztási rendjében, mozgósítási és irányítási folyamataiban, és úgy összességében elbukott. Nem tudni, hogy azért mert nem estek át elég teszten és gyakorlaton, vagy azért mert alapjaiban rossz a szisztéma, de az biztso, hogy mindenképpen vizsgálatra szorul a kérdés, ugyanis a mentésben résztvevők beszámolóiból arra lehet következtetni, hogy csak egyes emberek józan eszének és helyzetértékelésének köszönhetően tudtak mindenkit megmenteni.

A másik terület, amiről már nem is igen esik szó, az a kritikus infrastruktúra védelme. Az is igaz, hogy ez a védelmi ág, a terrorizmus korával szerzett igazán létjogosultságot. Most mégis a természet hozta felszínre a hazai hiányosságokat. Az egyik ilyen „kritikus pont” amit rendszeresen kiemelt helyen szerepeltetnek, az elektromos hálózat.  Egy héttel, március 15 után még mindig volt olyan település, ahol nem volt vagy akadozott az áramszolgáltatás. A vonatkozó szabályozás előír az energiaipari létesítményeknél belső- és külső védelmi tervet is. Valószínűleg az érintett szolgáltatók rendelkeznek is ilyen dokumentumokkal. Ellenben nem rendelkeznek a megfelelő technikai háttérrel azok végrehajtásához. Ez, véleményem szerint megint egy olyan terület amit ildomosabb lenne vizsgálni, mint görcsösen egyetlen felelőst a nép elé állítani, aki helyett majd úgyis találnak egy újabb bűnbakot a következő politikai botrány bekövetkeztekor.