Alkotmánybíróság, Európai Bizottság, Európa Tanács; talán a közéletet figyelemmel követő olvasók első gondolata ezen intézmények mindegyikéről az, hogy politika felett álló, technokrata szervezetek, amelyek szakmai érvek alapján hozzák meg döntéseiket és viszonyulnak más szereplőkhöz.
A képlet úgy is leírható, hogy a jogi, közgazdászi vagy más szakmai nyelvek sok esetben inkább csak sajátos legitimációs forrásként működnek, illetve erőforrást kölcsönöznek vitába szálló használóik számára. Ez tehát azt jelenti, hogy ezek a szervek is a politikai harc szereplői vagy színterei, és az általuk használt nyelven is megszólaltathatók különböző, olykor egymással teljességgel ellentétes vélekedések. Ugyanakkor a nyelv által kölcsönzött szakértői, jogászi … szerep látszólag felülemeli őket a sokak által eleve piszkosnak tartott politikán. Természetesen a nyelv használata összekapcsolódik egyfajta világlátással, politikával kapcsolatos szemlélettel, előfeltevéssel is, használói valószínűleg nem csupán erőforrásként és legitimációs forrásként tekintenek rá. Ennek a felfogásnak az a lényege, hogy a politika technikai kérdések halmaza, amelyek megválaszolása nem kíván többet szakértelemnél, de legalábbis főként szakértelmet igényel. Számos esemény és tény is ezt a feltevést látszik cáfolni, ezzel egyszersmind gyengítve a fent említett intézmények legitimációját, elismertségét is.
Az Alkotmánybíróság tagjai elismert, alkotmányjog terén igencsak jártas jogászok, ami a szakértői képet erősíti. Az is tény, hogy noha az alkotmánybírák politikai irányultsága, elkötelezettsége sok esetben ismert, az intézmény (Alkotmánybíróság) iránti elkötelezettségük ezt lényegében felülírja (itt elég, ha Stumpf István és Kövér László néhány hete lejátszódott szópárbajára emlékezik vissza az olvasó). Ugyanakkor a pártpolitikai semlegesség nem jelenti egyben azt is, hogy nem a politikai játék szereplőjéről van szó. Az Alkotmánybíróságot erősíti, hogy bizonyos korlátok között a saját feladatkörét is kedve szerint értelmezheti, ugyanakkor ahogy arról émár szó esett, minden lépését egy technokrata (ez esetben jogi) nyelven fogalmazza meg. A dolog aktualitását az adja, hogy a jelenlegi kétharmados parlamenti többségnek és az általa támogatott kormánynak sokan a szemére vetik a fékek és ellensúlyok rendszerének lebontását és minden előtte álló gát lerombolását. Ugyanakkor az Alkotmánybíróság, legalábbis az alkotmánybírák egy része, a kétharmados felhatalmazást úgy értelmezi, mint ami felerősítette a testület alkotmányvédő szerepét. E felfogás következtében olyan döntések születtek, amelyek magát az Alkotmánybíróságot is erősen megosztották, amit ismét jól illusztrál az átmeneti rendelkezések kapcsán született döntés, amelyhez öt alkotmánybíró is különvéleményt csatolt. A vitákban az is felmerült, hogy a taláros testület túllépett alkotmányban lefektetett hatáskörén. Ebből arra a következtetésre is juthatunk, hogy az alaptörvény és annak értékei nem feltétlenül csak a parlamenttel és a kormánnyal szemben szorulnak védelemre, sőt előfordulhat, hogy akár a védelmére létrehozott szerv ellenében is.
Az Európai Bizottságot szintén szakmai testületnek, esetleg bürokratikus szervnek tartják. Az elmúlt időben ugyanakkor sokszor éppen hazánk kapcsán megmutatkozott, hogy amennyiben egy-egy tagállam vagy egyéb szereplő nem a bizottság elgondolásai szerint viselkedik, nem marad el a kemény fellépés. A nyelv, amelyen a kifogások és fenyegetések elhangoznak, itt is szakmai, de a tartalom és a mögöttes megfontolások sok esetben politikai jellegűek. Utalhatnánk a magyar kormány Viviane Redinggel folytatott vitájára, amelyben tipikusan szakmai nyelven szólaltak meg a biztosok, de ennél aktuálisabb a költségvetési deficit, illetve a hazánk elleni túlzottdeficit-eljárás kapcsán folytatott disputa. Ebben a bizottság érvelésének lényege, hogy Magyarország „hiánypályája nem fenntartható”, az a megszabott háromszázalékos küszöb fölé fog kerülni, így az eljárást fenn kell tartani. Érdemes megjegyezni, hogy a bizottság 2012-re vonatkozó előrejelzésében is bakot lőtt. Ennek ellenére a közgazdaságtani szakszavakkal megtűzdelt érvelés hatásos lehet, hiszen a szakértelem varázsát kölcsönzi a beszélőnek.
Az Európa Tanács, amelynek kapcsán ugyancsak él a függetlenség, szakmaiság, a demokrácia és a jogállamiság objektív védelmének képe, szintén szolgáltat ezt cáfoló aktualitást. Közismert, hogy az alaptörvény negyedik módosítása kapcsán a szervezeten belül is komoly politikai vita pattant ki. A néppárti oldalhoz tartozó Luca Volonte, az Európa Tanács monitoringbizottságának tagja a Magyar Nemzetnek adott interjúban kifejtette, hogy az ügy kapcsán a bizottság egy részének esze ágában sem volt meghallgatni a kérdéssel kapcsolatos alkotmányjogi érveket, a testület számára jelentést készítő egyik megfigyelő, a cseh konzervatív Jana Fischerová pedig az ügy kapcsán mutatott elfogultsága miatt le is mondott posztjáról. A jogi érvelés tehát itt is politikai megfontolásokat rejt. Ezek az elképzelések legalábbis megkérdőjelezhetőnek tűnnek. A fenti felsorolás nem a teljesség igényével készült, csak az aktualitások ihlették. Ahhoz viszont elegendő, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy más, alapvetően szakértői szervezetek kapcsán is érdemes lenne elgondolkodni azon, vajon lehetséges–e a nem politikai döntéshozatal akkor, amikor valamelyikük a politikai mezővel kerül kapcsolatba.
