A szocialisták is egyszerre kétfelé kacsingatnak: egyszerre akarnak egyedüli vezető erőként a baloldal fölé nőni, és egyszerre hirdetik az egyenrangú felek összefogását. A két szövetségstratégia azonban nem fér össze. A tanmeséből is tudhatjuk, hogy a kopaszodó ember valószínűleg jobban járt volna, ha választ a két barátnő közül. A szocialisták sem tudtak a kétféle partneri viszony közül határozottan választani, miközben egyre inkább időszűkébe kerülnek a kampányt illetően. Tétova taktikázásuk oka és egyben következménye pedig a felkészületlenség.

Az „egy a tábor, egy a zászló” elvnek még a látszatát is kerülnék. Ám emiatt is nehéz a baloldali vezető szerepre való nyílt törekvés, viszont az ambícióiknak megfelelő együttműködés is nehézkes. Az ellenzéki egység kényszere a 22-es csapdájába ejtette az MSZP-t. Pedig lennének külföldi és belföldi példák is az erőviszonyok tudatos alakítására. Nem olyan régen Orbán Viktor maga beszélt arról, hogy annak idején tanulmányozták Aznar spanyol exminiszterelnök választási stratégiáját, aki sikeresen egyesítette a jobboldalt. Maga a Fidesz is több pártot felölelő jobboldalt vezetve nyert választást 1998-ban, leváltva egy kétharmados kormányt. Vannak technikák, amelyek irányt adhatnának, a körülmények viszont sajátosak. A „nyolc év” baloldali elitje blokkokra szakadt. A DK-ra, amely semmit nem bánt meg, az Együttre, azaz a „nyolc év” szakértői profiljára, illetve az MSZP megmaradt MSZP-nek, amely azt kommunikálja, hogy a „nyolc évhez” képest megújul. A különbség ebben a múlthoz való viszonyban érhető tetten. A párton belüli elit nem tudta egységesen kezelni a bizalomválságot. Ennek következménye a baloldal aprózódása, és erre a hitelességi kérdésre vezethető vissza az együttműködés gondja. Ez a kérdés ugyanis blokkok közötti távolságtartó erőt jelent, a gyakorlati érdek viszont az együttműködés mellett szól.

A szocialista kampánymenedzsment feladata tehát nem egyszerű. Nehéz újról beszélni, miközben a bizalomválságot a régi szereplők nem oldották meg. Nehéz szövetségről beszélni, miközben nem valódi szövetségest keresnek, hanem a vezetői ambícióknak megfelelő szavazattáborokat. Nehéz vezető szerepről beszélni, miközben a szövetségesek zsarolási potenciállal bírnak „mérhető támogatottságuk” és médiavonzerejük révén. A választási vereséget követően rengetegen beszéltek az MSZP válságáról. A komoly szervezeti változástól a névváltoztatásig több lehetőség is felmerült a párt válságmenedzselése kapcsán. A válaszlépés viszont a szétválás volt: DK-ra, Együttre. Azóta a produktivitás hiányát jól mutatja a miniszterelnök-jelölti vita. Ezek az egzisztenciális viták azok, amelyek tétova taktikázásra szorítják a blokkokat. Ezt mutatja Bajnai Gordon időhúzása, amely valószínűleg tárgyalási pozíciójának megerősítéséhez szükséges időnyerést jelentett.

Az őszülő férfi bárhogy is döntött volna, hajzatának egyik felét mindenképp elveszíti. A baloldalt megosztó bizalmi válság terhe mellett sem lehet versenyképes és jó döntést hozni. A választás közeledtével viszont lépniük kell a szocialistáknak, mivel a döntés hiánya lenne a párt számára a legrosszabb. A kérdés, hogy lehet-e együttműködni a többi blokkal az egzisztenciális érdekek legkisebb közös többszöröse mentén, vagy pedig hatékonyabb lenne azok nélkül és azok ellenében is felépíteni a választási kampányt. A megosztottság valószínűleg az együttműködés esetén sem szűnne meg, így a baloldal számára egy remény marad: a politikai véletlen, hogy a Fidesz esetleg olyan súlyos hibát követ el, amely a szocialistákéhoz hasonló bizalmi válságot okoz. Amíg viszont a versenyképes alternatívával, még csak árnyékkormánnyal sem rendelkező ellenzéket ezek a törésvonalak szabdalják és a médiában is így jelenik meg, nem sok esély van a váltásra.

Első közlés: Magyar Hírlap