Egy könnyed séta, egy órányi torna vagy egy fürdő – sok mindentől ellazulhat egy rövid időre az ember, amikor hirtelenjében új gondolatok rohanhatják meg. Ez az „Arkhimédész-effektusnak” nevezett jelenség ért engem is, méghozzá: tegyük fel, hogy a jelenleg regnáló kormánypártok az esetleges, következő parlamenti választásokon való győzelmüket követően a saját maguk által állított „csapdába” sétálnak bele, a saját maguk által kialakított „szokásjog” okozza vesztét?
Azaz: a 2010 és 2013 között rögzült politikai habitus (valójában írhatunk akár 2014 tavaszát is, miért változna az elkövetkező bő fél évben?) úgy elkényelmesítette a kormányt és a mögötte álló pártszövetséget, hogy az már problémává válhat az esetleges jövőben ciklusban. A kialakult habitus alatt azt a gyakorlatot értem, miszerint a kezében kétharmados többséggel bármilyen ötletet akár pár nap alatt, érdemi viták (akár belső, akár külső) nélkül átverhetett a törvényhozáson, a legkisebb jogszabálytól a legátfogóbb törvénycsomagokig és alkotmányig. Az általa birtokolt befolyással élve a közélet, a kultúra, a gazdaság stb. bármely szereplőjét rákényszeríthette arra, hogy az általa diktált feltételeket teljesítse, akár beleegyezett, akár nem – és ez a politikai lehetőség olyan teret adott a kormányoldali szereplőknek, („szimpla” képviselőktől a legmagasabb szintig bezárólag), ami számos esetben jelentős arroganciával, és politikai agresszivitással párosult.
Idézzük csak fel az elmúlt egy-két hét egy-egy hangsúlyosabb megnyilvánulását:
- - Orbán Viktor kormányfő az elmúlt pár hétben fokozatosan átvette az eredetileg még csak a Róna Péter által hangoztatott véleményt, miszerint a devizahitel hibás termék. A parlamenti ülésszak őszi kezdetére már a miniszterelnök ultimátumot adott a bankoknak, hogy november elejéig módosítsák a szerződéseket a hitelesek javára, vagy ezt a kormány fogja megtenni helyettük (két megjegyzés: elképzelhető néhány értelmezés szerint, hogy a kormányzat ezen retorikája csak a kampányra való ráfordulást jelzi, és érdeke, hogy minél jobban elhúzza azt. Másrészt a Bankszövetség a forint árfolyamának elszállására és más komoly következményekre hívta fel a figyelmet – az eddigi tapasztalatok alapján azonban feltételezhetjük-e azt, hogy a kormányzat figyelembe veszi az „észérveket”?)
- - Újabb soviniszta-szexista megnyilvánulás hangzott el a képviselői patkóban, ezúttal Illés Zoltán államtitkár részéről. Számtalanszor volt idézve már az ominózus beszéd, csak röviden kiemelnénk a két legjelentősebbnek vélt pontot: egyrészről, hogy a címzett Szél Bernadett „attól hogy szép, még nem jelenti azt, hogy okos”, ami viszont jelenleg még fajsúlyosabb lehet: bár Illés nem akart „benyalni” a kormányfőnek, de az ellenzéki képviselő mégis hogy jött ahhoz, hogy szájára vegye Orbán Viktor nevét? Utóbbi kijelentés amiatt lehet fontosabb, mivel jelzi azt a felsőbbrendűségi tudatot, ami a kormányoldal jelenlegi ciklusának identitását jellemzi.
És itt szeretnék áttérni az „arkhimédészi effektus”során felmerült ötletre, ami bevillant ma délután. Tegyük fel, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetség megnyeri a 2014-es parlamenti választásokat, illetve ahogy már több kormánypárti képviselő is valószínűsítette, a következő ciklusban már nagy eséllyel nem fognak rendelkezni kétharmados többséggel.
Képes lesz-e a rég-új kormányoldal úgy kormányozni, hogy nem tehet meg bármit, amihez kedve szottyan, és a kétharmados többségének birtokában egyik napról a másikra bármit átstrukturál? Hogyan fog reagálni, tegyük fel például egy „szimpla” bírósági ítéletre (akár alkotmánybíróságról, akár „sima” bíróságról van szó)? A jelenlegi ciklus során nem csak a politikai-közéleti rendszer, hanem a Fidesz-KDNP habitusa is átalakult, hiszen nem volt rászorulva arra, hogy bíróságok, „független” szervezetek, a civil szféra, az ellenzék stb. véleményét, a társadalmi, parlamenti viták során kialakult eredményeket beépítse az általa hozott jogszabályokba. Elegendő a frakciófegyelem, a „kiadott ukáz”, amely alapján bármi átverhető – de elegendő lesz-e ez a következő győzelem esetén is?
Sokszor feltételezik, hogy az esetleges jövő évi ellenzéki győzelem esetén, amennyiben nem szerez kétharmados többséget, az új kormányt gúzsba köti a 2010-2014 között kialakult új közjogi rendszer. Nem lehet érvényes ez a feltételezés a jelenlegi kormányoldalra? Példának okáért: egy nemzetközi szervezet kifogást emel egy kétharmados szabály ellen, azonban a régi-új kormány azt egyedül nem tudja felülírni, viszont az ellenzék kihasználva a lehetőséget, nem járul hozzá annak módosításához?
Illetve egy gyakorlatibb kérdés: mit fog kezdeni az olyan hétköznapi problémákkal, mint a fentebb említett bírósági ítélet? Amennyiben nem folytatja az önálló képviselői indítványok útján való törvénybenyújtást, hogyan áll hozzá a „kötelező” társadalmi vitákhoz, egyeztetésekhez akármennyire is kirakat-testületeket, intézményeket hozott létre? Képes lesz-e a Fidesz-KDNP alkalmazkodni az új feltételekhez, amikor nem lesz alkalma bármit bármikor a saját szájíze szerint alakítani, hanem alkudozni, egyeztetni, de legfőképpen alkalmazkodni lesz kénytelen?
Őszinte kíváncsisággal, és érdeklődéssel várom a jövő tavaszi választások utáni időszakot. Mert akár nyer, akár veszít, akár eléri azt a Fidesz-KDNP, hogy elbukjon a jelenlegi ellenzékből formálódó majdani kabinet, még egy kétharmados többsége nagy eséllyel nem lesz, legalábbis jó ideig biztosan nem. És úgy vélem, át kell alakulnia, leginkább a habitusát tekintve, hogy kormányzóképes legyen, illetve hogy ne hulljon szét sem a politikai, sem a gazdasági szféra. Vagy megmarad az általa elképzelt „népnemzeti-focista-eurórealista-márnemforradalmista” világban, és akkor túl sok jóra nem számíthatunk.
