Nem az a kérdés, hogy szükség van-e liberális pártra. Nem is azt jelenti, hogy mikor van vagy lesz szükség liberálisokra. A kérdés önmagában az, hogy mikor van vagy lesz olyan helyzet, amikor erősek tudnak lenni.
Jelenleg nincs ilyen jelentős politikai erő. A „demokratikus ellenzék” nagyon igyekszik pozíciót fogni, nem képes azonban megszólítani a választókat. Holott van egy olyan hiedelem, hogy léteznek liberális szavazók mint párt nélküli „politikai árvák”. A másik jelenség pedig a liberálisokat kereső pártok jelenléte, mint a Fodor Gábor vagy Ungár Klára neve alatt futó szervezetek. Mi lehet az oka annak, hogy – piacosan fogalmazva – nem találni a kereslet és a kínálat egyensúlyi pontját?
Egyrészt a rendszerváltás utáni, az MSZP–SZDSZ-koalíciót követő időszak máig bezárólag nem egy sikertörténet a liberálisok számára. Az SZDSZ mint liberális elitet tömörítő párt viszonylag hosszú kormányzati szerepvállalása a 2010-es bukással végződött. A koalíción belül töltött idő imázsvesztéssel járt, és még ma is aktuálisak az olyan lejárató témák, amelyek kísértik a szabadelvű elitet. Politikai szerepük mai megítélése rontja tehát egy liberális párt esélyeit. Felvetődik a kérdés: mi az, ami kellő lendületet adhatna nekik mégis? Ha például új politikai karakterek jelennének meg, ugyanúgy nem tudnánk elképzelni ennek következtében olyan katarzist, hogy rövid időn belül Orbán Viktor vetélytársaivá nőjenek a választók szemében. A történelemben egyébként is kevésszer fordul elő, hogy ilyen karizmatikus vezetők állnának elő, ezért is kár ebben látni a gyengeség fő okát.
Az újítást tehát nem a szervezeti vagy személyi szereplők, azaz a „keret” megújulása jelentené. Ami közelebb visz a kérdés megválaszolásához, az a politikai üzenet és a politikai narratíva hitelessége. Nyolc év liberális kormányzati részvételt követően, a kormányzás jelenlegi kérdéseire egyetemes igazságaik, a szabadságjogok kiélezett védelme és az egyénközpontú és egyenlősítő, liberalizáló programok nem adnak kielégítő választ. Ahhoz, hogy a liberálisok megerősödjenek, ellenzékből bizonyítaniuk kell kormányzóképességüket, ehhez pedig tematizálniuk kellene a politikai napirendet.
A liberális választókat célzó pártok egyike sem tud saját üzenetével hosszú távon kisajátítani politikai ügyeket. A kormányzás kérdései jelenleg nem azon témák körül szerveződnek, mint amelyek a szabadelvűek értékskálájának és értékrendjének listáján szerepelnek. Figyeljük csak meg, nincs is egységes, hiteles liberális kommentár a hazai és külföldi politikai történésekre.
Látni kell: paradox módon akkor lehet Magyarországon jelentős liberális párt, ha a 2010 utáni Nemzeti Együttműködés Rendszere stabillá válik. A politikai közbeszédben a liberálisok számára szükség van ellenségre, hogy legyen mihez viszonyítani, hogy megkülönböztethessék és meghatározhassák magukat. S természetesen egy konszolidált rendszerben ideológiai síkon számos ügyet megpróbálhatnak visszahódítani. Ezért talán a hazai liberálisok abban érdekeltek, hogy inkább 2018-ra készüljenek. Egy 2014-es győzelem még nagyobb pofont jelentene nekik hosszú távon a kormányzóképesség bizonyításakor, hiszen ők maguk is előre bejelentett „őszi válsággal” kampányolnak.
Első közlés: Magyar Hírlap
