Szombaton Vona Gábor a Jobbik fővárosi demonstrációján kifejtette, hogy miért is kell kilépnünk az európai integrációból, Szegedi Csanád EP képviselő ismét saját munkaadóját szidalmazta, záróakkordként pedig Novák Előd és Murányi Levente teljesen forradalmi, spontán módon közös erővel lángra lobbantotta az Európai Unió zászlaját, ezzel pedig megmutatták, hogy merre is halad tovább a nemzeti radikális párt politikája a továbbiakban. Valószínűleg zsákutcába, bár ők ezt most biztosan nem így látják.

Csak nehogy a magyar zászló is lángra kapjon

A Jobbik a 2010-es választások óta saját szavazóin belül is megosztottá vált. A pártot továbbra is támogatók mellett megjelent egy olyan extrém szélsőséges vonal, amely csalódott a Jobbik mások által már így is túlzottan radikálisnak vélt politikájában. Ezek azok a, többnyire kopasz választók, akik a Jobbik Parlamentbe jutásától azt várták, hogy a párt képviselői már az eskütétel alatt „felgyújtják az Országházat”, de minimum karikás ostorral vágnak rendet a teremben. Ezen elvárásaik sajnos nem teljesültek (pedig volt karikás ostor, Superman jelmez, és megafon is), ezért szépen lassan elhatárolódtak, eltávolodtak a Jobbiktól, a párt pedig elvesztette saját identitásának sarokköveit. A szombati akcióval minden bizonnyal az ő kegyeikbe próbáltak meg visszaférkőzni Vonáék, a zászlóégetés és a hangzatos jelszavak pedig már annyiszor bizonyítottak a történelem során, hogy ezekhez nyúlni biztos siker volt részükről. Legalábbis a radikálisabb is radikálisabbnál szavazók szemében; a bizonytalan pártválasztók esetében azonban valószínűleg végleg elásta magát a párt, pedig a Fideszből kiábrándult szavazók most „parlagon hevernek”, és valódi alternatívák hiányában mérsékeltebb politikát folytatva a párt könnyedén saját oldalára állíthatta volna ezt a jelentősnek mondható tömeget, ők azonban a párt gyökereihez visszafordulva inkább kihagyták ezt a ziccert. Ők tudják.

Ki kell lépnünk az Unióból, önfenntartóvá kell válnunk, nekünk ne dirigáljon senki, az oroszokkal kell szövetségre lépnünk, és még sokáig lehetne sorolni, hogy a radikális politika milyen célokat tűzne ki a gyorsnaszád elé, ha ők állnának a kormánynál. Figyelembe kellene venniük azonban, hogy Magyarország földrajzi sajátosságainál fogva nem kiszakítható Európából, az önfenntartó gazdaságpolitika pedig mindaddig, ameddig nem találunk jelentősebb kőolaj-lelőhelyet a Kárpát-medencében szintén nem megvalósítható (és az olaj csak egyetlen dolog a sokból).
Jelszavaik és céljaik így egy kis gondolkodással szépen sorjában megdönthetőek, és nagy részükről bebizonyítható, hogy rendkívül fogós megfogalmazásuk ellenére téves elképzeléseken alapulnak, habár amíg ezzel szavazókat lehet szerezni, addig ez nekik bőven megfelel.

A Jobbik szombati tüntetése a zászlóégetéssel együtt is inkább sikerült komikusra, mint komolyra. A saját munkahelyét kritizáló Szegedi Csanád sem tudott már igazából újat mondani, a zászlóégetéses akció spontán mivoltát pedig a Novák Előd zsebéből varázslatos módon előkerülő öngyújtó-töltő folyadék tette teljesen hiteltelenné. Azonban joggal merül fel a kérdés, hogy ha előre készültek az akcióra, akkor miért nem szövetzászlót vittek magukkal? Azzal könnyebben boldogultak volna, bár valószínűleg a tüntetők nagy részét így is elvarázsolták, és ugye most csak ez volt a cél; hiába rossz a jelenlegi irány, legalább stabilan kitartanak mellette.

Kaufer, Scheiring, Schiffer. A legelső lemondott a mandátumáról, a középső megtartaná, csak felfüggeszti, az utolsó a frakcióvezetésről mondott le. Kaufer radikalizálódna inkább, Schiffer háttérbe vonulna inkább – összeroppant? –, Scheiring inkább nem dolgozna olyan sokat. A három út közül Scheiring Gáboré a legérdekesebb.

LMP - Csak egy maradhat? (Fotó: Dévényi Máté - Policity)

Biztos, hogy Schmitt Pál is hozzájárult ahhoz, hogy Scheiring úgy döntsön: a következő hónapokban inkább ledoktorálna, megmutatja a köztársasági elnöknek, hogyan kell ezt csinálni, kevésbé képviselősködne. Mandátumáról nem mondana le, ha lehet, de csak egy napot tudna dolgozni, azonban jó arc: fizetésének négyötödét, amit nem dolgozik, arra nem is tart igényt.

Az embernek kell hogy legyen B terve, ha Cambridge-i doktorival sem „adja be az élet”, akkor még mindig ott a parlamenti mandátum.

Képviselőként legfőbb célom, hogy az ország gazdasági és társadalmi kettészakítottsága ellen fellépjek. Az út ehhez olyan gazdaságpolitikán át vezet, mely úgy erősíti meg a helyi gazdaságot, hogy közben egy fenntartható társadalom alapjait is lerakja. Ennek érdekében kezdeményezőleg fogok fellépni a következő közpolitikai témákban.

Scheiring Gábor saját blogjáról, és a következő közpolitikai témáknál felsorol hét, nem kis volumenű témakört. Munkahelyteremtés, munkavállalók kiszolgáltatottságának csökkentése, környezetszennyezés csökkentése, munkát terhelő adók és járulékok csökkentése, stb. De ezek most mind háttérbe szorulnak, bevallottan csak egy nap jut egy ideig ezekre. Scheiring – talán mentve a menthetőt – hozzátette, hogy az LMP irányával sem ért egyet, de akkor miért csak jegeli mandátumát, mint Jabba Han Solót?

Lehet Megélhetési a Politika? Sokszor hallottam az Egyetemen, hogy a politikusoknak két csoportjuk van, a politikáért és a politikából élők. Előbbire – hogy téves-e ez a felosztás, nem tudom – Gyurcsányt, utóbbi Orbánt szokták felhozni. Mostantól Scheiring kategóriateremtővé vált, a politikából élne, de csak ha kedve tartja, mondjuk hétfőnként. Az LMP-s képviselő ezzel a lépésével szembeköpte (de jó mélyről) a maroknyinál és félmaroknyival kevesebb LMP-szavazót. A 2010-es választásokkor nem tudta, hogy neki egyszer majd doktorálnia kell, ami nem kevés idő? Dehogynem. Parlamenti CV-je szerint „2009 óta a Cambridge-i Egyetem ösztöndíjas doktori hallgatója.”

„Ez az ökopolitika. Ezért lett politikai otthonom a Lehet Más a Politika. Az LMP-nek pedig a parlament lehet az egyedüli otthona.”
„Ezt jelenti számomra az ökopolitika: a társadalmi igazságosság, a fenntarthatóság és a részvétel képviseletét a közös ügyeink vitelében.”
A politikus blogjáról, a Hitvallás topicból valók a fenti mondatok.

Lehet Megélhetési a Politika? Cambridge-iesen szólva: of course!

u.i.: szerintem legyen Scheiring az LMP új frakcióvezetője, de csak a hétfői napokon!

Azok után, hogy civil szervezetek – ellenzéki pártokkal vagy nélkülük – rendre tízezreket vonultatnak az utcára, tüntetni a kormány ellen, a Fidesz is mozgósítaná támogatóit. Rákay Philip készül már?

(Forrás: hiteleshirado.com)

Legutóbb éppen Martonyi János külügyminiszter – aki elhatárolódott Matolcsy professzortól (ha lenne egy kishúgom, erre biztos azt mondaná: vérciki) – nyilatkozta a Guardian-nak, hogy: „if it wants, we can put to the streets 10 times more people than they [the opposition] can, but we don’t want to.” Akkor itt valaki nem mond igazat, mert elviekben, februárban szimpátia-tüntetést (és évértékelőt) tart majd a Fidesz – az utcán –, és megmutatják, kétharmadnyian vannak még. Újabb anomália: egymásnak ellentmondó nyilatkozatok és megnyilvánulások vannak arról is, hogy utcára megy-e a Fidesz, vagy nem. A fenti Martonyi-interjúban azt mondja a külügyminiszter, hogy „but we don’t think this is the way of having a democratic dialogue, [competing] who can send more people to the streets.” Vagyis: utcán politizálni már nem menő, de azelmúltnyolcévben az volt. Érthető, hogy Martonyi nem akarja az utcára citálni a milliós támogató-seregeket. Hisz’ sokan közülük munkát keresnek épp maguknak, nem biztos, hogy rá fognak érni... Azonban az erődemonstráció soha nem állt távol a Fidesztől. Martonyi aggódó szavai ide vagy oda, a Fideszen belül nem hisznek a közvélemény-kutatásoknak, százezreket várnak majd az utcára egy esetleges szimpátia-tüntetésen.

Tegnap megijesztettek minket Orbán tízszer annyi szimpatizánsai. Egy pillanatig azt hittük, hogy az Áldóimádság és a buzgalom utcára vitte a „kétharmadot”, amikor az Opera előtt az FN24 riportere pár tucat nyugdíjasra lett figyelmes, akik a „nemzet kormánya mellett” tüntettek. Utóbb kiderült: csak az ECHO Tv akart így médiafigyelemhez jutni. Sikerült; igaz, egy pillanatig azt hittem, hogy a „nemzet kormánya”, a „nép hangja”, Orbán Viktor és a csirke farhát egyensúlyba kerültek a világegyetemben.

Ami az ECHO Tv-nek nem sikerült, az sikerülhet (köhöm: sikerülni fog!) Bayer Zsoltnak, Bíró Icának, Pataki Attilának és Széles Gábornak. A hivatalos Fideszes utcára-vonulás előtti bemelegítésként január 21-én a Hősök terén (hát hol máshol?) békemenet lesz Magyarországért, mert „egyre növekvő aggodalommal látjuk, hogy a nemzetközi nyilvánosságban megjelenő félrevezető és elfogult híradások miképpen erősítenek föl egy olyan közhangulatot, amely méltatlan és igazságtalan színben tünteti fel országunkat, s amely egyre nagyobb károkat okoz hazánk gazdaságának és a magyar embereknek.” Nem tudni, hogy mennyi emberre számítanak a szervezők, de az biztos, hogy tízszer annyian lesznek. (Szegény békemenetesek, ha minden jól megy, addigra már lehet, hogy lesz az országnak IMF-megállapodása; az a fránya, nagy kárt okozó nemzetközi nyilvánosság is meg fog nyugodni egy kicsit.)

Leáldozott a „mindenki hozzon magával még egy embert” jelszónak. Itt az új: „tízszerannyian vagyunk!” Ezt mormolják Csepelen, ezzel ámítja magát Orbán, és ezt kuncogva növekszik az unortodox államadósság.

Ötven? Az sok!

… lángsírba walesi bárd. Igen; egy se mondta, hogy éljen Eduárd. Aki oldalajtókon közlekedik, azt sem lehet éltetni, igaz: nem is azért gyűlt össze a tömeg az Opera előtt. A 2010-es kétharmad vezérét ma kétharmadnyi szavazó váltaná le.

Az bizony!

A Hírszerzőn tegnap publicisztika jelent meg arról, hogy mi az az ötven ok, ami miatt a miniszterelnöknek le kellene mondania. Az MTI pedig interjút készített Orbánnal (amit a Hirado.hu is közreadott), ahol megismerhetjük álmait.

A Policity blog – de csak inkább e bejegyzés szerzője – csak egy (igaz, összetett) okot lát a távozásra.

Orbán Viktor hülyének nézi a magyar embereket, délibáb-szerű ábrándképeit kergetve nem a magyar érdekeket tartja szem előtt, hanem görcsösen ragaszkodik saját hatalmához.

Kibontva és alátámasztva mindezt (nem mintha szükséges lenne…).

Hülyének néz: „A Magyar Nemzeti Bankról szóló új törvény növeli a jegybank függetlenségét” – nyilatkozta Orbán.

Délibáb-szerű álmokat kerget: A miniszterelnök szeretné megérni, hogy Magyarország ne hitelfelvevő, hanem hitelező ország legyen. Én meg azt, hogy a Holdon a Magyar Köztársaság Magyarország zászlaja lebegjen egyszer, még életemben.

Nem a magyar érdekeket, a magyar emberek érdekeit tartja szem előtt, lásd: magán-megtakarítások lenyúlása.

Görcsösen ragaszkodik hatalmához. Felvillantva itt az új alkotmányt, a választási törvényt és sok egyéb mást is.

Ezek után nem kell ötven ok, egy is elég!

Mostanában egyre több jobbos ismerősömtől hallom, hogy 2006 őszén a világ valahogy nem volt ennyire érzékeny a magyar helyzetre és korántsem érezték úgy, hogy veszélyben a demokrácia. Szerintük a baloldali média és a külföldi szocialista pártok fújják fel az eseményeket, illetve lobbiznak az ország ellen. Én másképp látom a helyzetet.

2006 őszén a kiábrándultság alapvető oka a konvergencia program eredményeként kialakult szociális és gazdasági problémák voltak.

Gyurcsány Ferenc amint megalakította második kormányát, egyből megszorításokba kezdett, amit az ország a felpörgetett kampányidőszak után érthető módon nagyon rosszul fogadott, hatalmasat esett a kormány népszerűsége.  Őszöd csak a szikra volt, nem az alap probléma.  A szeptember 17-én napvilágra került felvétel nyomán látványos tüntetések kezdődtek, amelyek másnapra komolyan elfajultak, ezzel mély nyomot hagyva minden magyar lelkében. Mindegy, hogy most dühről, boldogságról, vagy félelemről beszélünk, a fiatal magyar demokrácia polgárai olyat tapasztaltak, amit még előtte sohasem. 2006 őszén volt az első igazán erőszakos és hosszú ideig tartó tömeges megmozdulás a harmadik köztársaság időszakában. Talán ezzel magyarázható, hogy ha demonstrációkról van szó, ezt az eseménysorozatot tekintik mércének a magyarok, emiatt keresik a párhuzamot az akkori és a jelen történések közt.

Ami itt demokrácia szempontjából kardinális kérdés volt, az a rendőri fellépés milyensége. Jogszerű, vagy jogszerűtlen. Arányos, vagy brutális.  Aki ott volt és tüntetőként részt vett a 2006 őszi megmozdulásokon valószínűleg soha nem fogja megváltoztatni abbéli meggyőződését, hogy jogtalanul verte/lőtte meg a rendőrség. Ezt a hitét én nem is kívánom megkérdőjelezni senkinek. Ugyanakkor, most a külföldi vonatkozásokat vizsgálom, éppen ezért mutatnék két felvételt. Az elsőt az Egyesült Királyságból, ahol minden szívroham nélkül belegyalogolnak lóval a tömegbe, ha a helyzet megkívánja: (02:50-) vagy itt egy videó Torontóból, ahol nem spórolnak sem a könnygázzal, sem pedig a gumilövedékkel.

Tudom ezek kiragadott példák, meg nem ugyanaz a helyzet, de arra mindenesetre jók, hogy bemutassam, hogy a 2006-os rendőri fellépés nem volt világviszonylatban olyan kiemelkedően brutális, hogy az nemzetközi beavatkozást kellett volna, hogy előidézzen. A külföldi sajtó pedig rendszeresen tudósított a fejleményekről, itt van például egy elég minőségi összefoglaló a The Guardian-től.

A másik kérdés Gyurcsány kormány legitimitásának kétségbevonása, mondván, hogy hazudtak.  Ne tegyünk már úgy, mintha nem tudnánk, hogy a politikusok bizony sokszor rendelkeznek „unikális igazságokkal”.  A választó pedig az ilyen dolgokban mindig partner.

Ebben az országban eddig egyetlen kormány vállalt fel komoly reformokat, bele is buktak. Ugyanakkor Orbán Viktor a kétharmadával a mai napig nem fogott bele a nagy ellátórendszerek átalakításába, noha lassan letelik a ciklus fele.  A  „hazug politikus” legközelebbi nemzetközi példájaként vegyünk a szlovák Mikuláš Dzurindát. Lefaragta az államháztartási hiányt, megvágta a segélyeket, több-biztosítós egészségügyi rendszert vezetett be, reformjainak következtében 2007-ben kilőtt a szlovák gazdaság. Ezt azonban már nem láthatta miniszterelnökként, ugyanis a szavazók 2006-ban megbüntették.  Itt kénytelen vagyok idézni George Handlery gondolatait: "Az átlagember világában a szabadság egy ugyanolyan absztrakt dolog, mint a Télapó rénszarvasai, amelyek időnként ajándékokat osztogatnak. A szabadság tehát valami olyasmi, aminek 'adnia' kell. [...] Tehát [a demokráciákban] létezik egy olyan szavazói tömb, ami politikailag garantált ajándékokat (hand-outs) akar, annak ellenére, hogy ezek ellentmondanak a józan gazdasági észnek. [...] Tehát valamiért szavazni, amit senki sem adhat meg de ígérhet, szóval, úgy látszik hogy ez egy elfogadható út lett.."

Ezzel azt akartam bemutatni, hogy nem csak nálunk fordul elő, hogy egy politikus más tesz, mint amit mond. Ez önmagában nem lehet ok arra, hogy külföldről nyomás alatt tartsák.

2011-2012-ben viszont alapvetően politikai okai vannak a felháborodásnak. (A gazdasági problémák még inkább csak előreláthatóak, széles körben igazán erőteljesen csak ebben a félévben fognak megjelenni)

Gyurcsány belebukott a kormányzásba, idő előtt jött Bajnai, aki egy szabályszerű, legitim választás után átadta a hatalmat a Fidesznek. Kitöltötték a mandátumukat és elmentek, ahogy az egy demokráciában illik. Ugyanakkor nem borították fel a közjogi berendezkedést, nem írták át az alkotmányt, nem töltötték fel a létező összes testületet saját embereikkel, nem törték le a 4. hatalmi ágat egy médiatörvénnyel, nem nyirbálták meg az Alkotmánybíróság jogköreit, nem vették el a bíróságok függetlenségét, nem betonozták 2/3ba az adószabályokat, nem akarták bedarálni a jegybankot és nem változtatták meg számukra kedvezően a választási rendszert.

 Ezzel nem azt mondom, hogy szentek voltak. Nyilván azért nem folyamodtak ilyen eszközökhöz, mert nem volt 2/3uk. És igen, rengeteg galádságot követtek el. Nem őket akarom mosdatni, csak rá szeretnék világítani a különbségekre.

Nem létezik olyan kormány, amely a tökéletes igazság birtokában lehet. Nincs olyan kormány, amely 100%osan képes a közjót szolgálni. Ebből kifolyólag egy demokráciában senkinek nincs joga lerombolni a hatalom gátjait, legyen az akármennyire is a morális felsőbbrendűség érzetének állapotában. Nem az Isten által kinevezett tévedhetetlen földi helytartók időszakát éljük.

A Fidesz a tetteihez szükséges morális alapot a baloldal bűnösségéből eredetezteti. Ebből fakadóan gondolja úgy, hogy nem szabad őket még egyszer a hatalom közelébe engedni. A szavazóik pedig ezt elfogadva nem akarják belátni, hogy súlyos kárt okoz pártjuk a magyar demokráciának a fékek és ellensúlyok szétbontásával. Úgy vélik, hogy Orbánék a jó cél érdekében használják az "erőt" a gonosz baloldallal szemben. 

Az MSZP ámokfutása nem érintette a közjogi kereteket. Leváltható, elszámoltatható, független intézményekkel körülbástyázott kormányról volt szó. A Fidesz esetében az a külföldi aggályok alapja, hogy korlátlanná vált a hatalom. Minden fontos poszton pártkatonák ülnek, a Jegybank az utolsó független intézmény. (Ez is csak nemzetközi közbelépés következtében maradhatott az.) Amit az Orbán kormány tesz, egészen egyszerűen eltéríti Magyarországot a demokratikus útról. Ezért nem lehet párhuzamba állítani 2006 és 2011/2012 eseményeit a nemzetközi megítélés szempontjából.