Általában azt szokták mondani, hogy a lead-be (ebbe a fekete részbe, amit most olvas), valami meghökkentőt/valami vicceset/valami megfogót kell írni, amivel fel lehet kelteni az olvasó érdeklődését. Nos, azt gondolom, hogy jelen esetben maga, egy Hegedűs Zsuzsa idézet is megteszi: „sikerült megállítani és visszafordítani a szegénység újratermelődését”. Igen, ezt, ma, Magyarországon van, aki így gondolja…

       De a dolog persze nem ilyen egyszerű. Hegedűs Zsuzsa ezt saját alapítványa, a 2010. január 21-én nyilvántartásba vett, Minden Gyermek Lakjon Jól Alapítvány (MGYLJ) működése kapcsán fogalmazta meg. A Magyar Narancs egy hosszú elemzésben foglalkozik azzal, hogy milyen működési, elszámolás és egyéb aggályok merültek fel a szervezetet illetően. Így én ezekkel nem is kívánok foglalkozni, tökéletesen össze vannak szedve a fent idézett elemzésben, annál is inkább, mert nem értek ahhoz honnan és mennyiért érdemes csibéket/sertéseket rendelni.

            Azt is szeretném leszögezni, hogy minden forint, amit a szegénység elleni küzdelemre fordít, bárki ebben az országban, üdvözítendő és dicséretes. Ha valakinek van 300 forintja, aminek a sorsáról szabadon rendelkezhet, és ő abból 100 forintot ellop, de a fennmaradó 200-at a szegényekre költi, akkor az is több mint a semmi. Hiszen–ahogy a régi vicc tartja –Lenin elvtárs akár a gyerekek közé is lövethetett volna. De amit az előző mondatommal jeleztem, azt nem gondolom viccnek, ha ma valaki a magyar valóságban ellopható x összegből csak egy bizonyos hányadot lop el, és a fennmaradód a szegényeknek adja, akkor már többet tett, mint sokan mások. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy Hegedűs Zsuzsa, vagy az ő alapítványa lopna, csak hát biztos van olyan, hogy valaki lop. Az ilyenek kiszűrésére lenne jó, ha egy olyan kényes területen működő alapítvány, mint a MGYLJ, különösen odafigyelne az átlátható működésre, hiszen a komplett társadalom bizalmával játszik, nem utolsó sorban több százmillió forint sorsáról dönt.

            Ha 2014 decemberének Magyarországán valaki mégis úgy gondolja, hogy a szegénység újratermelődése nem hogy megállt, egyenesen visszafordult, na az vérlázító és felháborító. Nézzük meg, a napokban többször emlegetett EUROSTAT adatokat! E szerint ugyanis Magyarország az EU azon 5 országa közé tartozik –Bulgáriával, Romániával, Görögországgal, és Lettországgal –ahol a lakosság több mint egyharmada veszélyben van a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés vonatkozásában. Ez nem jelent mást, mint hogy 3,3 millió szegény országa lettünk, vagyis ennyi ember él kevesebb, mint havi 65 000 forintból. Különösen a gyerekek ijesztően nagy része számít súlyosan nélkülözőnek, vagy fenyegeti az elszegényedés. Tudom, a miniszterelnök is elmondta –KSH adatokra hivatkozva –s „a szegények száma Magyarországon nem nő, hanem csökken”. A portfoli.hu elemzése azonban, nem egészen ugyanezt olvassa ki, a 2014.november 26-án megjelent KSH jelentésből sem, nem beszélve a korábban idézett EUROSTAT adatokról, amelyek szintén mást mutatnak. Hiszen „azok száma, akiket mind a három szegénységi dimenzió együttesen sújtott 461 ezer főt tett ki, ami 18 ezer fővel több, mint a megelőző évben”. Igaz szerintük „a teljes lakosság 31,1%-át, azaz 3 millió 44 ezer embert érintett a relatív jövedelmi szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának legalább egy dimenziója, ami 2,4 százalékponttal, azaz 241 ezer fővel alacsonyabb a 2012. évinél”.

Kedves Hegedűs Zsuzsa, nyilván nem nekem kell felhívnom a figyelmét arra a tényre, miszerint az, hogy „egyre kevesebb család jelentkezik vetőmagokért és háztáji állatokért”, nem egyenlő azzal, hogy sikerült megállítani, sőt egyenesen visszafordítani a szegénységet hazánkban…

      Nagyon könnyű lenne beleállni abba az érvelésbe, hogy na de a stadionok…, na de a korrupció…, na de a drága magánutak, közpénzből…, na de a több szempontból is aggályos drogtesztek finanszírozása…, mind-mind milliárdokért persze, de ezt most nem szeretném megtenni, mert túl kézenfekvő. Mint ahogy azt sem szeretném idecitálni, hogy Önök hogy tudnak aludni, Önöknek, nincs lelkiismeretük, nem szégyellik magukat stb., mert ezzel kezdtem, ez az én értelmezési keretemen kívül esik, de talán elgondolkodtató, hogy ma Magyarországon hány emberben merülnek fel hasonló kérdések. Mert hiszem azt –és ennyi pátosz engedtessék meg nekem –hogy az igazi hősök nem Önök között vannak. Nem a tanácsadók és nem a megélhetési politikusok között. Hanem azok között az emberek között, akik ilyen körülmények ellenére is még mindig gyermeket szülnek és nevelnek ebben az országban, ahol olyan emberek vannak vezető pozícióban, és döntenek a „köznapi” hősök sorsáról, amilyenek. Akik annak láttán, hogy a saját –jól, vagy rosszul, jelentős részben állami cégek adományaiból, abszolút nem transzparens módon működő –alapítványukhoz kevesebben fordulnak segítségért, arra következtetésre jutnak, hogy ’ja, akkor csökken szegénység’. Ez azon felül, hogy szembe megy minden ténnyel, és egészen egyszerűen nem igaz, még egyszer mondanám: vérlázító és felháborító!

Mivel tegnap óta a NER egy másik jeles és fényesen ragyogó, a nemzet kikötőjében oly világosan utat mutató világítótoronyként magasodó vátesztől tudjuk: „a "totális félreértés" nem hiba, hanem nézőpont, a politikai hadviselés nézőpontja”, így én nyilván egy félreértésen alapulva, de akkor most kifejtettem a nézőpontom.

Címlapkép: Bárdos Tamás

 Orbán Viktor jött, látott és győzött, az internetadó ment. Vagy mégsem?

A miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában adott interjút, melyből több jel is arra utal, hogy az internetadó néven elhíresült távközlési adó kiterjesztése korántsem került le a politikai napirendről, bevezetését csak elhalasztották. Sőt, szavaiból arra következtethetünk, hogy a 2016-os költségvetésben akár már meg is jelenhet az új adójárulék. Hogy ez fog e történni, nem tudom a választ, de a jelek egyelőre egy irányba mutatnak.

Orbán rendkívüli tehetsége ismét megmutatkozott, úgy vonta vissza az internetadót, hogy azt tulajdonképpen nem vonta vissza:

Először is a miniszterelnök az interjú egésze alatt ügyelt arra, hogy ne tegyen egyértelmű állásfoglalást az új adó sorsával kapcsolatban, így annak egy későbbi bevezetése alkalmával nem támadható pálfordulással, hazugsággal.
Ötször hangzott el pár percen belül az „ilyen körülmények között nem lehet bevezetni”, „ma”/„most"/„ebben a formában nem lehet bevezetni” kifejezések. Az egyértelmű cáfolat tehát elmaradt, amely komoly utalás a jövőt illetően.

A miniszterelnök helyzetértékelése az adó kiterjesztésével kapcsolatban:

Riporter: - „Tehát akkor jön egy költségvetési módosító indítvány és ezt kihúzzák egy az egyben?
Orbán Viktor: Ennél bonyolultabb a helyzet, mert, ahogy ön is mondja, biztos van oka annak, hogy egy távközlési adókiterjesztés technikai indítványa az emberek fejében internetadóvá vált. Ennek szerintem az az oka, hogy az internettel kapcsolatban van egy halom rendezetlen képzet.”

Orbán a problémát abban látja, hogy a választók nem jól érzékelték a kormány szándékát, nem alapjaiban rossz tehát az adó ötlete, csak elbeszélnek egymás mellett a felek. Rosszul dekódolták a kormányzati szándékot. Az egyik ilyen félreértés az adóalany személyében van, hiszen a távközlési vállalatok fizetnek, azt az emberekre nem lehetne majd áthárítani.
Ebben az értelmezésben pedig benne rejlik a megoldás: „Helyre kell állítani az ésszerű vita alapjait.”
Ami egyben azt is jelenti, át kell szervezni az internetadó kommunikációját, meg kell határozni azokat az egységes gondolatmankókat, amelyek segítenek értelmezni a kormány „valós” szándékait.

Nemzeti Konzultáció, „a politikai helyzetek megoldására”

A miniszterelnök kijelentette, hogy a jövőben sem szakmai, hanem politikai természetű vitát kívánnak majd folytatni. Ennek egyik eleme lehet, hogy társadalmi támogatottságot, tömeget sorakoztasson fel az internetadó mögé, így nyerve – nem először - legitimációt az ügynek. Erre hivatott a Nemzeti Konzultáció intézménye. A szakmai-gazdasági természetű érveknek tehát a későbbiekben sem lesz terük.
Lássuk be, több milliárdért Nemzeti Konzultációt elveszett, elengedett, leállított ügyek mögé nem szokás szervezni.

(Az internetre közben kikerült egy tervezet (?) a Nemzeti Konzultáció lehetséges kérdőívéről, ami feltehetőleg csak egy rosszul sikerült vicc, ellenben a manipulatív kérdezés magasiskoláját üdvözölhetnénk)

 „Két nagy kérdéskörben fogunk indítani egy Nemzeti Konzultációt, ez nem is lesz egy rövid konzultáció. Valószínűleg hosszú ideig fog tartani és ha a végén az emberekkel közösen jutunk valamire, akkor az lesz a megoldás. Szerintem a következő év félévének a végére várható."

Halogatás, játék az idővel. Amennyiben célt ér a kommunikáció - lesz rá nyolc hónapja - és érzékelhető lesz a netadó mögötti állampolgári támogatottság (lásd bankadó, távközlési adó) akkor az gond nélkül bekerülhet akár a 2016-os költségvetési törvénybe. Az utolsó pillanatig lebegtethető így a tervezet. A cselekvés lehetősége, amit a tüntetés ideiglenesen kicsavart a kormány kezéből, visszakerült hozzá.

Orbán a problémát átmenetileg feloldotta, a megoldását későbbre halasztotta.
Időt nyert az adó körüli kommunikáció újraszervezéséhez, és lélegzethez juttatta megtépázott csapatát. Látható, hogy az általában jól működő marketinggépezet működésébe hiba csúszott, a több frontos „háborút” nem képes eredményesen vinni, a növekvő nyomás alatt tulajdonképpen megroppant. Internetadó, kitiltási botrány, korrupció, civil szervezetek: csak néhány ügy, amiben egymásnak ellentétes nyilatkozatok láttak napvilágot a hetekben. Most esély nyílik a sorok rendezésére.

„A vita nem oldódik meg, a vita értelmes mederbe terelődik.”

Politikai Racionalitás:

„Ha viszont nem lépnek, nem vonják vissza, meghagyják az ellenfeleiknek azt a számukra rettenetesen értékes szimbólumot, amelyre - mint azt ma is láthattuk - fel lehet építeni a tiltakozás teljes arzenálját, s amelyet használva az ellenzékiség meglepően új formáit és szereplőit lehet megmutatni.” (Török Gábor)

A miniszterelnök zsenialitása ebben rejlik: cselekvés. Most, a már jól ismert jó zsaru - rossz zsaru technikáját vetették be. Nem először, és nem is utoljára látjuk a jó rendőr képében, aki jön, lát, győz, megoldja a konfliktusokat. Ami az akciófilmekben tökéletesen működik, egy az egyben interpretálható, átültethető a politika világába is. (És most tekintsünk el attól, hogy a filmekben ez egy megtévesztésre használt trükk, mely a figyelem elterelésével a bizalomba férkőzéssel játssza ki a gyanúsított éberségét)

Lássuk azonban, hogy olyan, előre nem kalkulálhatóan soktényezős folyamatról beszélünk, amiben a végső szót, így vagy úgy, de a nép fogja kimondani. Ha politikailag nem éri meg (többet visz, mint hoz) bevezetni, nem lesz netadó. Azonban ne lepődjünk meg, ha 2015 közepén a távközlési adó kiterjesztése ismét napirendre kerül.

A CIA rossz! - ez volt az egyetlen üzenete annak az egyébként kaotikus és értelmetlen előadásnak, amin felháborodva megfogalmazódott bennem ez a poszt. Én ugyanis inkább azokra a problémákra, témákra koncentrálnék „Titkosszolgálatok a mozivásznon” cím alatt, amik megjelennek a filmekben, de nem csak a titkosszolgálatok világához kötődnek. No meg teszek bele ide-oda némi konteo tartalmat, mert összeesküvés az kell.

Hogy jelennek meg a titkosszolgálatok a mozikban?

Három módon ábrázolják általában filmvásznon a különböző titkosszolgálatokat. Ellenségként, a világ megmentőjeként és ellenségként. Az általános ellenségkép kialakításában nagy szerepe van annak, hogy a hírszerző ügynökségek tevékenysége titkos. Emiatt főleg csak akkor derül ki a tevékenységük, ha elszúrtak valamit. Dicsőségükről senkinek sem beszélhetnek, kitüntetéseiket nem viselhetik.

Én személy szerint három megjelenési formát különítenék el a titkosszolgálatok mozis, tévés megjelenésében.

• Titkosszolgálat, mint sztorieszköz

• Titkosszolgálatok mint szervezet

• Biztonságpolitikai problémák

Titkosszolgálat, mint sztorieszköz és Titkosszolgálat, mint szervezet

Ezeket a filmeket és sorozatokat nem vizsgálnám mélyebben. Az elsőre van talán a legtöbb példa. Legyen szó a Blacklist-ről, Criminal Minds-ról, Homeland-ről vagy Spygame-ről. Detektív történetek, a jó és a rossz küzdelmét elevenítik fel, a barátságról szólnak. A történetük szempontjából kvázi irreleváns, hogy titkosszolgálatokról van-e bennük szó. Csak így eladhatóbb. Ennek eklatáns példája az X-Files sorozat. 9 évadot és két mozifilmet ért. Az abból kiinduló (spin-off) The Lone Gunmen, pedig 13 részt. Pedig a felépítés nem változott, csak kivették belőle az „FBI titkos aktáit”.

A második csoport sem annyira érdekes a vizsgálatom szempontjából. Ide azokat a filmeket sorolom, amelyek vagy igaz történetek alapján készültek, vagy nyomokban azokat tartalmaznak. Ezek közül a leginkább népszerűek az Argo vagy a Charlie Wilson's War, amelyek a hidegháború mára már nem titkos történeteit dolgozzák fel. Vagy említhetnénk a The Good Shepherd vagy a Zero Dark Thirty című filmet, melyek valóságon alapuló karaktereket és eseményeket helyeznek egy kvázi fiktív történetbe. Ugyanúgy nem foglalkoznék Oliver Stone: JFK című filmjével sem. Persze logikus és jól felépített...és segített megbuktatni a 12 éve fennálló republikánus (és egyben idősebb Bush) vezetést.

Ezek a filmek és sorozatok nyíltan vagy kevésbé nyíltan, de propagandaként jöttek létre. Nem foglalkoznak a valóság kérdéseivel csak az emberek titok iránti vágyát kielégítve kívánnak drága reklámhelyeket eladni, esetleg az ügynökségek marketing költségvetéséből szép összeget leakasztva az ügynökségeket népszerűsíteni. Így vagy úgy.

Biztonságpolitikai témák, avagy lehet ezt jól is csinálni

A James Bond-széria az, ami kicsit mindig az aktuális problémákat feszegette. Ez a brand önállóan is megérne egy posztot, de most csak a „Konteo rovatba” fog bekerülni.

A Jack Ryan: Árnyékügynök Tom Clancy művein alapszik. A mester pedig mindig zseniálisan érez rá az aktuális kérdésekre. A művei bár futurisztikusak, nagyon jól reflektálnak a valóságra. A fent nevezett cím nem csak egy afganisztáni veterán/gazdasági elemző (és csinos orvos barátnője) terepen való helytállásáról szól. Az alap történet a gazdasági biztonság kérdéseit feszegeti. Főhősünk ugyanis épp bizonyítékokat próbál szerezni egy orosz oligarchától, aki feltételezhetően be akarja dönteni a dollárt és ezáltal az USA gazdaságát. A CIA persze próbál közbe lépni. A háttérben megbúvó, egyértelmű üzenet szerint, elég egyetlen ember és néhány jó időben indított tranzakció és letérdel a Egyesült Államok gazdasága. Maga a film sugallja, amire persze Jackék nem egészen  jönnek rá, hogy valószínűleg az orosz kormány áll a háttérben. Amire ma közhelyként, de úgy tekintünk, mint egyetlen ember oligarchikus királysága.

Az aktuális moszkvai vezetőknél ugyanakkor „veszélyesebbek” a régi szovjet patronáltak. A NCIS: Los Angeles sorozatban rendszeresen kerülnek elő volt KGB-ügynökök. Az aktualitásuk bemutatása kettős. Ahogy a Salt ügynök című filmben is, bemutatkozik a hosszú távra berendezkedett orosz ügynökök utóélete. Az előbbiben feltűnnek bűnözőkként, utóbbiban pedig megmaradnak potenciális merénylőként. Ugyanakkora problémát jelentenek az elfeledett és elhagyott ügynökök, akik a korábbi kapcsolataik révén hozzájutottak sugárzó és biológiai fegyverekhez és ezeket szeretnék eladni. A non-proliferáció, azaz a tömegpusztító fegyverek és előállításukhoz szükséges eszközök kereskedelmének megakadályozása, komoly feladatot ró a titkosszolgálatokra. A technológia fejlődésével és a tudás globalizációjával egyre nehezebb ellenőrizni ezt a területet. Továbbá az is nehezíti a titkosszolgálatok dolgát, hogy az egyre kaotikusabbnak ható nemzetközi viszonyrendszerben megnőtt azon állami szereplőknek a száma, melyeknek szándékában áll tömegpusztító fegyverek beszerzése vagy fejlesztése.

Mikor napi szinten hallunk híreket az orosz gázvezeték elzárásáról, akkor a közbeszédbe is bekerül az energiabiztonság kérdésköre. Ez a téma akkor kapott igazi nagyszabású mozit, amikor itthon főleg a délszláv háborúval voltunk elfoglalva. A James Bond-széria A világ nem elég című része már pedzegette a keleti irányból érkező olajfüggőség és a korlátozott szállítási lehetőségek okozta problémákat. Ott az egyik (!) olajvezeték tulajdonosa akarta meghiúsítani a másik olajvezeték megépülését. A film három évvel előzte meg a Nabucco nyugati bővítésének bejelentését és a Déli Áramlat szerződésének aláírását. A fő problémát már akkor is abban látták, hogy egyetlen, nem állami szereplő kezébe kerül a fő energiahordó transzportja.

Egy apró megjegyzést tennék itt. Az nem teljesen reális scenario, hogy egyszer csak elzárják a gázcsapot az oroszok és onnantól jól a markukba nevetnek, a nyugati vég iparai pedig leállnak. Persze a kiesés számunkra komoly veszteségeket okozna, de nem szabad elfelejtenünk, hogy ez hatalmas kieső bevétel lenne az orosz fél számára is. Ráadásul a kőolaj és a földgáz mezőket a feltárást követően nem igazán lehet lezárni. Maximum a nyomás miatt kiáramló nyersanyagot lehet „hagyni elégni a...”. Amellett az orosz-kínai nyersanyag megállapodás is kései, ha azzal akarják fenyegetni a nyugatot, hogy majd ők belapátolják a pénzt az európaiak helyett. Ugyanis jelenleg egyetlen tranzit vezeték működik a két ország között és lehet bármekkora potenciál is a kínai munkásokban, nehéz újabbat építeni.

Aktualitása van, illetve volt, még az NSA lehallgatási botrányának. Úgy gondolom, hogy az Amerika Kapitány – A tél katonája erre a kérdéskörre reflektál. A globális megfigyelés és az adatok kiértékelése gyakorlatilag már végbe ment. Erről szólt a botrány. A filmben, a Hydra, azonban a megszerzett adatok alapján le akarta vadászni a szervezetére veszélyt jelentő személyeket. Persze a jó győz és az ördögi terv nem valósult meg. Ugyanakkor felmerül egy morális kérdés. Ha a „jófiúk” előre be tudják azonosítani a terrorcselekményre való hajlamot valakiben bármilyen életkorban, akkor eliminálhatják-e ezzel megelőzve a feltételezhető gyilkos cselekményét vagy emberileg nem megalapozott egy ilyesfajta prevenció?

Akad még egy, nem egészen, de részben kapcsolódó film, azaz inkább filmrészlet. Nagyon kell figyelni és talán belemagyarázni, de a Z világháború című filmben, a bebörtönzött ex-CIA ügynök levezeti a különböző nemzetek reakcióit, legalábbis azokét akiket nem látunk egyébként a vásznon. Az USA visszavonul és ellentámadásra készül. A britek bezárkóznak és kivárnak. Az indiaik nem bántanak senkit. Izrael falat épít. Észak-Koreában mindenkinek kihúzzák a fogát, akiét nem tudták időben, azt legéppuskázzák. Erősen sarkított, de szerintem találóan jellemzi az egyes országok hozzáállását a nemzetközi fenyegetésekhez.

Nem minden „szolgálati tevékenység” ami annak tűnik

Napjainkban, a költséghatékonyság nevében, egyre gyakoribbak a „kiszervezések”, nem csak az üzleti szférában, de az állami területeken is. Ez alól nem képeznek kivételt a titkosszolgálati tevékenységek sem. Ahogy léteznek katonai (rész)feladatokra szakosodott magáncégek mint mondjuk a Blackwater volt, ugyanúgy léteznek ilyen vállalkozások, kémkedésre szakosodva. A filmekben ezek általában szorosan együttműködnek aktív vagy volt titkosszolgákkal, gyakran állami szereplőkhöz közeli személyekkel. Ezért gyakran összemossuk őket az állami titkosszolgálatokkal. Az NCIS című sorozatban is előkerül az erre szakosodott magánvállalat. Nem kap ekkora hangsúlyt, de az Orvlövész című filmben pont egy ilyen cég emberei borítják fel Mark Wahlberg (a.k.a. Marky Mark életét. Mondhatjuk, hogy „klasszikus CIA módszerekkel” dolgoznak, de valójában nem azok. Csak egy szenátor által szerződtetett vállalkozó alkalmazottjai. Már-már konteo, de még nem!

És még mindig nem konteo, de már közeledünk hozzá. Van még egy film, amit mindenképpen meg kell említenünk. Az Amikor a farok csóválja című alkotás azt mutatja be, hogy egy elképzelt helyzetben, hogyan terelik el a közvélemény figyelmét az elnök szexbotrányáról a választásokat megelőzően. A megoldást egy Délszláv-konfliktus jelenti, ami nem történik meg, de a média attól lesz hangos. A terv sok zökkenővel ugyan, de működőképesnek bizonyul. Gyakran esünk abba a hibába, hogy azt hisszük, a titkosszolgálatok irányítanak egy-egy ilyen komolyabb elterelő kampányt. A film viszont pont azt mutatja meg, hogy az amerikai politikai struktúrában ezt kvázi civilek is véghez tudják vinni, kisebb fajta állami segítséggel.

A film érdekessége, hogy a „nagy premier” 1998 január 9-én volt, Bill Clinton amerikai elnök Lewinsky-ügye '98 január 21-én robbant, a Délszláv háborúba az USA légiereje pedig ugyanezen év márciusában avatkozott be.  

Konteótájm

Csak azért, hogy ne menjünk el összeesküvés nélkül egy ilyen témakörnél. Bár az elején azt mondtam, hogy nem részletezem őket, de újra James Bond következik, méghozzá a Quantum of Solace. A filmből ugyanis hiányzik öt perc, ahol a főgonosz elmagyarázza Bond parancsnoknak, hogy hogyan is akarják megszerezni Bolívia vízkészletét. Az összeesküvésbe belekeverednek a nagy nemzetek háttéremberei...

...és jött a Skyfall ahol eltűnt a sztori. Nem folytatták. Vajon a titkosszolgálatok vagy egyéb állami szereplők szóltak a producereknek, hogy ne feszegessék a vízkészletek cseles megszerzésének lehetőségeit és témáját?...talán sose nem tudjuk meg. TÁDÁDÁDÁÁÁÁÁM!

This is the end

Próbáltam összeszedni azokat a biztonságpolitikai kérdéseket, amelyek igazán relevánsak lehetnek a titkosszolgálatok szempontjából és jól kiolvashatóak az egyes filmekből. A gyűjtés nem teljes, illetve egyes példákhoz még több filmet lehetett volna csatolni. Úgy is, hogy jobban kidomborítom a „gonosz” USA szerepét. Azonban a cél nem ez, sőt én naivan azt feltételezem, hogy olykor a forgatókönyv írók is inkább elgondolkodtatni, figyelem felhívni akarnak és nem elborzasztani. Ezzel párhuzamban zárnám a poszt érdemi részét, a honi hírszerzés weboldaláról származó idézettel: "Nem minden zajlik titokban, ami törvénytelen, és nem minden törvénytelen, ami titkos."

Mennyi 3 betűs!?

Amerika imádja a 3 betűs szervezeteit. Ezért jó sokat hoztak létre belőle. Ezek jelentős része használ titkosszolgálati módszereket (titkos adatgyűjtés, fedett tevékenység...) a tevékenységük során. De mindenki más is rövidíti a titkosszolgálataikat és azokat megnevezéseket, amelyek a popkultúra részévé váltak, szívesen használják fel marketing célokra az egyes ügynökségek.

A teljesség igénye nélkül:

AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK

CIA: Ez a „Központi Hírszerző Ügynökség”. A külföldre dolgozó szervezet, ami a patás ördög a demokrata gondolkodók és mindenki számára, ahol tevékenykednek. Elnököket merényelnek meg, titkos információkat lopnak és szakadárokat képeznek ki. Meg mindent csinál amivel érdeket érvényesít.

FBI: Ez a „Szövetségi Nyomozó Iroda”. A belföldön dolgozó titkosszolgálat. Már egy fokkal jobb fiú. Üldözi a kémeket, terroristákat, pedofilokat, szervezetbűnözői köröket és mindazokat, akiket más nem tud technikai vagy jogi okokból szövetségi szinten.

NSA/CSS: „Nemzeti Biztonsági Szolgálat/Központi Biztonsági Szolgálat”. Ők hallgatták le a fél világot. Ők gyűjtik be az elektronikus levelezéseket, a nemzetközi telefonhívásokat és úgy általában minden elérhető adatot. Ezen kívül elemezit is és felügyelik a nemzetbiztonsági szempontból fontos ügynökségek, hivatalok elektronikus védelmét, rejtjelezését. [Snowden is innen ment orosz nyugdíjba.]

USSS: Az „Egyesült Államok Titkos Szolgálatának” feladata elsősorban az USA elnökének és alelnökének, valamint a dollár [az állam pénzügyi rendszerének] védelme. Pénzhamisítókat fognak.

Homeland Security: Na, ez nem egy szervezet. Több mint egy tucat ügynökséget és szervezetet összefogó „ernyőszervezet”.

Persze van még pár szövetségi ügynökség (ATF, DEA), meg ezer meg egy helyi szervezet. De ezek most nem érdekesek.

EGYESÜLT KIRÁLYSÁG

MI6: Valójában „Titkos Hírszerző Ügynökség”, de ne bonyolítsuk meg túlságosan. Ők azok akik külföldön tevékenykednek. Például James Bond is a SIS kötelékébe tartozik. (Nem összekeverendő az ISIS-el, ahol Sterling Archer dolgozik. :)...és azzal a másik ISIS-el, akik meg épp városokat foglalnak el Irakban)

MI5: Valójában „A Titkos Szolgálat”. Na ők dolgoznak belföldi titkosszolgálatként.

OROSZ FÖDERÁCIÓ

KGB: „Állambiztonsági Bizottság” néven futott a Szovjetunió hírszerző ügynöksége, amely magába foglalta a hírszerzést és az elhárítást is.

FSB: Ez a nagyon rövid nevű, „Orosz Föderáció Szövetségi Biztonsági Szolgálata”. Ők hivatalosan belföldön tevékenykednek, de gyakran hivatkoznak rájuk filmekben, ha az orosz titkosszolgálat kerül szóba.

SVR: A „Külföldi Hírszerző Szolgálat” feladata kb az, mint az amerikai CIA-nak. Csak kevésbé ismert, mert még mindig KGB-ként tekint a közvélemény a két különvált titkosszolgálatra. Mondjuk ott, ahol egy ex-KGB alezredes az elnök, ezen meg sem lepődök.

MAGYAROSZÁG

AH: Az Alkotmányvédelmi Hivatal, feladata az országon belüli titkosszolgálati feladatok ellátása. Ezek annyira titkos feladatok, hogy pontosan le vannak írva az 1995. CXXV-ös törvényben.

IH: Nah, ők azok a külföldi „támadásoktól” védenek, nemzetközi szinten segítik a szövetséges hírszerzőket és feladataik szintén megtalálhatóak abban a bizonyos 1995-ös törvényben.

NBSZ: Nemzetbiztonsági Szakszolgálat. Tőlük rendelik meg a titkosszolgálati eszközöket, a hazai rendvédelmi és biztonsági szervek.

Nemzeti Hálózatbiztonsági Központ: Ők csak azért kerültek ide, mert szerepeltek a Hacktion című sorozatban. A valóságban kevésbé misztikusak, de tökre léteznek.

Sosem ballibeztem. Azt gondoltam, ez a szitokszóvá vált kifejezés az „érvelés” legalja, és csak a baloldaliak és liberálisok összemosására és az ellenük való indulatok szítására jó. 

Tegnapig. 

Tegnap este Kálmán Olga meggyőzött, hogy mégiscsak jelent valamit, és érdemes is használni. Rájuk. Ugye milyen rosszul hangzik? Pedig én aztán tényleg nem akarnám részekre osztani az országot, hazára-nemhazára, ballibekre-konzikra-akárkikre. És mégis, csak kikényszerítették, csak megbélyegeztetik magukat, minden igyekezetem ellenére. Ugyanis vannak ők, meg értelmiségi haverjaik, akik úgy gondolják, meghatározhatják, hogy a magyar baloldalnak mit kellene gondolnia az ellenzéki összefogásról, vagy a német megszállási emlékműről. Meg vannak a józan emberek.

Előbbit tegnap az Egyenes beszédben Kálmán Olga képviselte, utóbbit Schiffer András. Kálmán ugyanis nem tudta feldolgozni, hogy attól, hogy egy ellenzéki politikus nem osztja az ATV és a Népszabadság által favorizált baloldali ellenzék véleményét, még nem lesz sem Fideszes, sem Jobbikos, sem náci, sem fasiszta. A videó kötelező anyag, még kordokumentum is lehet belőle az egykori magyar baloldal múzeumában pár évtized múlva.

  (Különösebb bajom egyébként sosem volt Olgával, kicsit túljátssza a szerepét, de úgy érzékeltem, hogy alapvetően jól odakérdez a balos politikusoknak is, és hasznos válaszokat kényszerít ki. Persze a kiegyensúlyozottságtól messze van, de a HírTV-s/köztévés kollégáihoz képest még annak is tűnhetett. Jó, mondjuk az meg nem túl magas mérce, de ez a poszt nem erről szól.)

A beszélgetés témája a német megszállási emlékmű volt, ennek kapcsán akarta Schifferre rákényszeríteni saját véleményét a műsorvezető, ami nagyjából annyi, hogy háborodjunk fel, folytassuk tovább a kommunisták és fasiszták évszázados harcát, hagyjuk most a közélet tisztaságát, ez a szent ügy fontosabb, ezt még oldjuk meg, aztán lehet progressziválni, előre tekinteni, meg Nyugatra, mindegy. Lényeg, hogy most még ne, ne engedjen az okos, no pasarán, még ezt az utolsó csatát meg kell vívni, mert nekünk van igazunk. Mert csak.

Hát, sajnos nem az számít, hogy kinek van igaza. A Békemenet rezsiharcosainak és az Összeomlás nyuggerkommandójának örökös harca, a komcsizás-fasisztázás, a párbeszéd kizárása az, ami a magyar közéletet egyre nagyobb mélységbe löki, a Jobbik támogatottságát pedig az egekbe.

Ezt kéne észrevenni, nem pedig rátolni minden új szereplőt a baloldalon a DK-ra meg a Liberálisok-zászlókra, hogy közösen szíthassák az indulatokat a társadalomban. Ha valakik végre felismerik, hogy csak úgy lesz bármiféle haladás, ha nem a napi gumicsontokkal foglalkozunk, hanem valóban súlyos problémákkal és távlati célokkal, azokat nem kellene ilyen rendkívül kicsinyes módon támadni. Amit Kálmán Olga tegnap az Egyenes beszédben művelt, az nagyon jól mutatta meg, hogy miért tart ott a baloldal (meg amúgy az ország is), ahol. Egészen elképesztő, ahogy a műsorvezető azzal próbálja hitelteleníteni az LMP-s politikus mondanivalóját, hogy szerinte „feszült és mérges”. Arra pedig már jelzők sincsenek, ahogy a zsidó felmenői deportálásáról beszélő Schiffert próbálja összemosni a Jobbikkal, mert szerinte egy platformra került velük a német megszállás ügyében. 

Ballibek...

Az alábbi képek remekül összefoglalják, mi is a baj a magyar közélettel. Míg a fiatalok apolitikussá válnak, addig százezerszámra vonulnak fel a rezsijüket, vagy épp a nyugdíjukat féltő idősek. A kádári kisember végre igazán nagynak érezheti magát. Békemenet, vagy Kormányváltó nagygyűlés, oly mindegy: lényeg az önálló gondolkodás hiánya. 

(Fotók: 444.hu, indexvideo)