Az LMP aláírásgyűjtésbe kezdett és mi kíváncsiak voltunk, hogyan csinálják. Eleinte izgatottan közelítettünk a barátságosnak tűnő standok felé, de valami félresiklott.
Itt már csak a mosómedve segíthet?
Az első helyen, ahol odamentünk a zöld pulthoz a következő jelenet játszódott le:
Én: Szia! A Policity.hu-tól vagyok. Lenne néhány kérdésem.
Ő: Jó, rendben. (ha naiv lennék, akkor azt hinném, hogy tudta, hogy miről beszélek, de sajnos biztos vagyok benne, hogy halványzöld – csak az LMP miatt – ibolyája sincs a Policity-ről, ő baja...)
Én: A legutóbbi adatok szerint hány aláírás gyűlt össze?
Ő: Nem tudom, semmi közöm nincs a dologhoz!
Én: Értem. És Te aláírtad már?
Ő: Nem.
Én: És alá fogod írni?
Ő: Nem.
Én: Megkérdezhetem, hogy mennyi pénzt kapsz azért, hogy itt dolgozol?
Ő: 500ft/óra.
Én: Rendben, köszi!
Mielőtt még azon kezdenétek morfondírozni, hogy miért nem kérdeztem ennél frappánsabbakat, elmondom. Azért, mert a srácon nagyon, de nagyon érződött, hogy semmi kedve sincs a dologhoz, csak az 500 forint per óra a lényeg. Mert nem ahhoz nem volt kedve, hogy nekem válaszoljon, hanem úgy en bloc az egész munkához.
A következő standhoz is még hasonló lelkesedéssel mentünk, mint az elsőhöz. Kiderült, ez is hiú remény volt. Itt már a jól bevált bemutatkozásra és kérdésre is csak annyit kaptunk: „nem nyilatkozhatok, sajnálom”. A következő helyen szintén. Ugyanígy, csak még negatívabban. Már ha lehet fokozni a hatást... Már elvesztettük a lelkesedésünket és a kedvünket az újabb és újabb csalódások miatt, de mégis úgy gondoltuk, teszünk még egy utolsó kísérletet, hátha. Amikor viszont feljöttünk a metróból és megláttunk egy, a standon hatalmas szendvicset faló és azt az aláírásgyűjtő ívekre morzsáló „önkéntest” (értsd: diákmunkást), úgy voltunk vele, hogy egy ilyen élményt már végképp nem szeretnénk a nap végére.
Azon gondolkoztam el hazafelé menet, hogy vajon, ha egy olyan lelkes fiatal/idős/bármilyen korú ember úgy gondolja, hogy szignálja ezt az ívet és meglát egy ilyen attitűdökkel rendelkező diákot, akkor vajon aláírná-e? Mert bár annak, aki ezt valóban szívügyének érzi, ez nem lehet akadály, de mi van a bizonytalanokkal? Az olyanokkal, akiket már a 20 méterről látható negatív hozzáállás is taszít(hat)? Lehet, hogy nem diákmunkásokkal kellene elvégeztetni ezt a munkát, vagy legalább valamilyen gyorstalpalót kellene biztosítani számukra, értsd: „ne könyökölj az asztalra!” „ne légy bunkó!” „ne egyél úgy, hogy az egész aluljáró rád, és ne arra figyeljen, amiért te tulajdonképpen a fizetésedet kapod!”
Vajon az LMP-sek ezt látják?