Számos bejegyzés, cikk és egyéb írás foglalkozik Gyöngyösi Márton hétfői, botrányos kijelentésével. Mint az ehhez hasonló kijelentések esetén lenni szokott – és ez egyben természetes is, szinte mindenki morális szempontból értékeli az eseményt. Amellett, hogy rögtön az elején jelzem én is az erkölcsi elfogadhatatlanságot, az alábbiakban egy másik kérdéssel foglalkozom: vajon milyen taktikai motívumok rejlenek egy ilyen politikai tett mögött?

Listázna?

Mi is történt? Gyöngyösi hétfői kijelentésének két fontos eleme van. Az egyik: az izraeli-palesztin ellenállás kapcsán a párt az utóbbi fél oldalán áll, de ez önmagában még nem keltett volna olyan visszhangot, mint amilyet a második elemmel együtt keltett. Történt ugyanis, hogy a kormányban és a parlamentben helyet foglaló zsidó származású, de legalábbis az izraeli-magyar állampolgárokat mindenképpen nemzetbiztonsági kockázatnak minősítette a Jobbikos képviselő.

Könnyű belátni: azon felül, hogy az antiszemita megnyilvánulások Gyöngyösi és a Jobbik identitásából, világlátásából adódnak, fontos szempont maga a felhajtás is, amit azok kiváltanak: hétfő óta ezzel vannak tele a címlapok, a televíziós híradások, vitaműsorok, és nem mellesleg ezzel van elfoglalva a többi politikai szereplő is. Természetesen az, hogy mindenki a Jobbikról beszél, még önmagában nem taktikai előny a pártnak, főként akkor nem, ha gyakorlatilag csak a kritikák özönlenek rájuk. Ehhez még valamire szükségük van: arra, hogy legyen egy olyan választói szegmens, amelyik hasonlóan vélekedik.

Ha idáig eljutottunk, akkor már csak az a kérdés, hogy valóban létezik–e ez a szegmens, illetve abban milyen és mekkora potenciál rejlik. A Jobbik szavazói bázisáról elterjedt az a vélekedés, hogy leszakadt, szociális populizmusra vevő, cigánygyűlölő rétegekből tevődik össze, azonban ez nem egészen helytálló. A nemzeti radikális párt szavazói között ugyanis felülreprezentáltak a fiatal, relatíve jól iskolázott, középosztálybeli szavazók, akik valóban vevők a cigányellenes, illetve (másodsorban) az antiszemita szólamokra. Gyöngyösi megnyilvánulása egy ezen réteg felé tett lépésként is értékelhető, ami azt jelenti, hogy a radikális párt ezt a kört igyekszik felrázni, ebben a körben próbál erősíteni.

Fontos megjegyezni, hogy a radikalizmus és annak megnyilvánulásai egyszerre jelentenek potenciált és korlátot. A radikális, például antiszemita megnyilvánulások egy piaci rést céloznak meg, amit jól mutat a többi párt reakciója, melyek egységesen ítélték el Gyöngyösit: ezek az erők nem célozzák meg azt a szegmenst, amelynek lényeges jellemzője az antiszemitizmus. Ez a szegmens tehát a Jobbiké, csak a Jobbiké. A probléma az, hogy a szavazók jelentősebb része nem nyitott a radikális retorikára, sőt egyenesen elutasítja azt. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy a Jobbik és a hozzá hasonló pártok el tudnak érni itt egy bizonyos támogatottságot, meg tudják szerezni a mások által „otthagyottakat”, de egy bizonyos szint után támogatottságuk elér egy ellenállási pontot, nem növekszik tovább, akár csökkenésnek is indulhat.