Az előző egy hét arról szólt, hogy Gyurcsány milyen mélyről jött vissza, és hogy végül az összefogás során mindenki lényegében az ő kezére játszott (értsd: Bajnai), múlt hétfői bejelentése lényegében az Együtt bukása és Gyurcsány személyes győzelme. Ennek hátterében pedig nyilván az az összefüggés is látható, hogy a DK beérte, sőt a biztos választók között meg is előzte az Együtt–PM-et.
Szó esett ma arról, hogy kik lesznek a közös lista első 5 helyén (2 Együtt, 1 DK) , és arról is, hogy az Együtt több egyéni helyet adott a DK-nak, mint az MSZP. Na de a számok: MSZP: 71, Együtt: 22, DK: 13. Ha jól értem, akkor a DK elég olcsón adta a bőrét, még akkor is ha vélhetően több "potenciálisan nyerhető" körzetet kaptak Gyurcsányék. Ez már csak azért is érdekes, mert a DK, bár látszólag elegánsan beleállt abba, hogy gyors megegyezés szülessen, de az érthetetlen, hogy egy néhány nap alatt atomjaira hullott pártszövetséggel szemben (Együtt) miért volt ennyire előzékeny. Gyurcsány előző másfél évtizedes politikai szerepére sok minden jellemző volt, de az biztosan nem, hogy azt, amit a politikai ráció alapján ki lehet zsarolni, ne zsarolná ki.
Arról nem is beszélve, hogy a közös listán a DK reálisan csak négy mandátumot szerez. Felmerül a kérdés, hogy minek köszönhető az Együtt felülreprezentált szerepe az összefogásban, és hogy azt Gyurcsány – látszólag – minek a hatására engedte érvényesülni.
(forrás: mandiner.hu)
Szerepet játszhatott az, hogy Gyurcsány akár úgy is érezhette, a politikai megsemmisüléstől menti meg őt a szövetség. Bár a választási győzelemben jó eséllyel nem hisz, azzal tisztában lehet, hogy a bizonytalan szavazók között kevesebb tartalékot felvonultató DK egy kormányváltó hangulatú voksolás során könnyen az öt százalékos küszöb alatt találhatta volna magát. Gyurcsány tudatosan 2018-ra játszik, így belement a DK számára hátrányosnak tűnő, saját maga számára azonban politikai túlélést biztosító konstrukcióba.
Azt sem szabad elfelejteni, hogy a DK valóban egyenlő Gyurcsány Ferenccel. Így aztán a politikai logika alapján sem érdemes ezt a kérdést feszegetnie mérsékelten érdekes párttársai érdekében; ők nem hoznak szavazatot. Ők azért vannak, hogy Gyurcsány újra a Parlamentben ülhessen.
Lehet azt is mondani, hogy Gyurcsány nagyvonalú volt, amikor jóval több egyéni helyet engedett az Együtt–PM-nek, mint azt a népszerűségi adatok indokolták volna. Valójában azonban azt kell belátni, hogy bármekkora szónok a Feri, bármekkora nullából hozta vissza magát és pártját, a feltételeket már nem ő diktálja. (There's a new sheriff in town.) Láttuk, mire képes a sokszor lesajnált Mesterházy. Lenyomta Gyurcsány után Bajnait is, és ezek után nem is fogja kiengedni a keze közül az irányítást. Egyszerű, a feltételeket ő diktálja, és ha úgy látja jónak, közelebbi (?) szövetségesének biztosít több egyéni helyet. És mindeközben nyilván azzal is tisztában van (ha máshonnan nem, hát a sajtóból), hogy Gyurcsány bizony az ő szerepére tör hosszútávon; minél előbb megálljt kell neki parancsolnia.
És valóban, itt elsősorban 2018 számít, és nem 2014. Nem is az a kérdés, hogy Gyurcsány lehet-e Orbán kihívója bármikor is, hanem az, hogy Gyurcsány akar-e még kihívója lenni a Fidesz vezetőjének. Arról ugyanis könnyen meggyőzhette magát, hogy ő az alkalmas miniszterelnök-jelölt; sem Mesterházy, sem Bajnai nem lehet már Orbán valódi kihívója, ő pedig szónoki képességeiből és az utóbbi hónapokból merített önbizalmával talán már képzeletben le is osztotta a miniszteri helyeket a saját kormányában. Ha valóban '18-ra játszik, és ő szeretné vezetni az ellenzéki összefogást, az MSZP-t is el kell foglalnia, méghozzá belülről. Sok évig nem fog még előállni az a helyzet, hogy az MSZP nélkül kormányt lehessen váltani. Az áprilisi választások másnapján, amikor Mesterházy magyarázza a vereségét, Gyurcsány már dörzsölni kezdi a tenyerét: a valódi baloldali előválasztás csak eztán kezdődik.
