„Nem igaz az, amit az érzelgők mondanak, hogy itt emberekről és embertársainkról van szó. Ezek a dánosi cigányok – meg a fajtájuk – a fejlődés során valamiképp visszamaradtak, s ma egy középfajt alkotnak az ember és az állat között, de nem olyat, mint a majom, amely hozzájuk képest szelíd és jámbor, hanem emberformában olyat, mint a farkas és a sakál, amely vérengző és kegyetlen, zabolázhatatlan rabló és gyilkos.”

„A tények pedig ezek: a cigányság jelentős része nem alkalmas az együttélésre. Nem alkalmas arra, hogy emberek között éljen. A cigányság ezen része állat, és állatként viselkedik. Akkor és azzal akar üzekedni, akit és ahol meglát. Ha ellenállásba ütközik, gyilkol. Ott és akkor ürít, ahol és amikor rájön. Ha valamiért ebben akadályoztatva érzi magát, gyilkol. Az kell neki, amit meglát. Ha nem kapja meg azonnal, elveszi és gyilkol.”

Az egyik idézet Bayer Zsolt tollából való,[1] míg a másik – segítek: az első – egy 1908-as cikk a Budapest Hírlapból.[2] A különbség bő 100 év. Az állítás ugyanaz.

Mi történt Dánoson? Elítéltek egy többtagú, cigányokból álló társaságot- életfogytiglanitól 5 évig terjedő büntetésre – egy fogadós, felesége és egy arra járó fuvaros meggyilkolásáért. A közvélemény – a fent idézettekből láthatóan – hasonlóan hördült fel, mint ahogyan Bayer Zsolt most, vagy korábban tette ezt. [3]

A kérdés természetesen nem az, hogy el kell-e ítélni a gyilkosságokat, késeléseket, magukat a támadókat, vagy sem.  A felhördülés is természetes, egy újságírónak ez a dolga. A kérdés az, meddig lehet elmenni? Elítélhetjük a bűncselekményt? – Igen. Elítélhetjük az elkövetőt? – Ha bizonyított a bűn: igen. Elítélhetjük a bűnöző származása miatt az egész az etnikum jelentős részét?

Nem, mert nem igaz, amit Bayer és a Budapesti Hírlap állít. Kezdjük az utóbbival. Az első 1893-as cigányfelmérés alapján a cigány lakosságnak csak 7,5%-a volt állástalan,[4] jelentős részük (96,7%-uk) letelepedett életmódot folytatott. Hermann Antal 1906-ban azt írja, hogy a városi cigányság (főleg zenészek, iparosok) „rendes, polgári életet élnek”.[5] A századfordulón a bűnelkövetőkön belüli aránya a cigányságnak alig[6] haladta meg a teljes lakosságon belüli hányadukat, a szándékos emberölések aránya pedig alacsonyabb volt a lakosságon belüli részarányuknál (lakosságon belüli elkövetések 0,95%-a).

Mi a helyzet ma? Az Index cikke alaposan összefoglalja a kérdést.[7] Elmondható, hogy ugyan magasabb a börtönökben a cigányság aránya, azonban ez csak körülbelül 30-40%-ra tehető, ami azt jelenti, hogy a „cigányság jelentős része” állítás ezennel cáfolva van. Másrészt az elkövetett bűnök közül a leggyakoribb a kisebb vagyon ellen elkövetett, a gyilkosságok száma jóval alacsonyabb.

A magas arányt a szociológusok a társadalmi státusszal magyarázzák, s azzal érvelnek, hogy a (mély)-szegénységben élő nem cigány származású elkövetők társadalmon belüli aránya nem kevesebb, mint az azonos státuszú cigány elkövetők aránya. Azaz a cigányság iskolázott, rendszeres munkával rendelkező rétegéből nem kerül több börtönbe, mint az azonos státuszú nem cigány elkövetők közül. Ezzel megdőlt Bayer második állítása is.

A harmadik állítás, mely gyakran megjelenik a Magyar Hírlap hasábjain és Bayer Echo TV-s adásaiban, hogy a cigányság képtelen beilleszkedni. És nem is akar. Természetesen ez sem igaz. Tény, hogy a cigányság egy jelentős része munkanélküli (50% fölötti hányadban!), azonban több százezres hányaduk – legalább egy debrecennyi lakosság – rendszeresen dolgozik. Másrészt a XV. századtól Magyarországon jelen levő cigányság jelentős része teljesen asszimilálódott, úgy, hogy a magyar társadalom más tagjaitól ez már megkülönböztethetetlen.[8]

Így nem véletlen az sem, hogy a többségi társadalom cigányellenes hangjainak megjelenése az 1780-as évekre tehető, amikor újabb – a már rögzült társadalmi viszonyokhoz alkalmazkodni nem tudó – cigány népesség érkezett a román fejedelemségek irányából.[9] Tehát az a mítosz, amely azt sugallja, hogy a cigányság öt-hatszáz éve képtelen beilleszkedni azon alapul, hogy a folyamatosan – keletről – érkező cigányság újabb csoportjait, amelyeknek valóban beilleszkedési problémái voltak, összemosták a már beilleszkedett, az asszimilálódás útján lévő cigányság tagjaival, ezzel megbélyegezve az egész népcsoportot. Bayer sem tesz máshogy.

Ami azonban túlmutat az évszázados alulinformáltságon és idegengyűlöleten, az Bayer „Az állatok meg ne legyenek. Sehogyan se. Ezt kell megoldani – de azonnal és bárhogyan!” [10] mondata.  Természetesen kétféleképpen lehet értelmezni a mondatot. Az egyik az, amit Bayer értett, akkor, amikor írta: hogy a cigányság jelentős része kártevő és állat, a másik pedig, amit később magyaráz: állatok ne legyenek, azaz ne legyenek állatok a cigányok, a cigány elkövetők.

Bayer nem hülye, tudja, mit kell írni és mit kell beszélni, csak azt nem tudja, hol a határ. Valamikor átlépte, s ezért képes újból átlépni, lehet hogy észre sem veszi elsőre. A megsértett cigányság viszont igen, és a társadalom szemétre éhes, a gyűlölködésre kiéheztetett szegmense szintén. Az ilyen, egyre durvább gyűlöletkeltésnek legnagyobb vesztese pedig a Bayer és Széles Gábor által legjobban féltett Magyarország és magyar társadalom lesz. Mert minden gyűlölködő leegyszerűsítés, túlzásokra és valótlanságokra építő retorika métely, melyre nagyon lassú hatású az orvosság.