Szentpéteri Nagy Richard néhány napja, a Népszavában megjelent írása kiválóan szemlélteti, hogy sokaknak mennyire fals elképzelése van a konzervativizmusról, ezért, ahogy erre már korábban is kísérletet tettünk, röviden ismét megpróbálok néhány általam tévesnek vélt gondolatot kiigazítani.
A konzervativizmus politikai ideológia – állítja a szerző, hozzátéve, hogy a modern kor terméke. Ezzel a kijelentéssel a magukat konzervatívnak tartók, illetve a konzervativizmust vizsgálók jelentős részét már el is veszítette. Az ideológia kifejezés „tudományos” megalapozottságú politikai eszmére utal, ami a konzervatív gondolkodástól nagyon távol áll.
Mi több, a Szentpéteriéhez hasonló elgondolások éppen egy olyasfajta gondolati keretbe próbálják meg beleszuszakolni a konzervativizmust, ami ellen az éppenséggel nem kevésszer felszólal és tesz. Sokszor az az érzése az embernek, hogy ez arra vezethető vissza, hogy az ideologikus keretekben gondolkodó szerzők, gondolkodók, vagy politikai szereplők számára nehézséget jelent egy más fajta gondolati modell felfedezése, megértése és leírása. Ők tehát azok, akik elvont ideológiaként kezelik azt a gondolkodásmódot, amely éppen az ideológiák hibáira, valóságtól való elrugaszkodottságára kívánja felhívni a figyelmet.
Az elrugaszkodott, racionalista ideológiák sajátossága a valóságról alkotott elképzelésük és a végcéljuk közötti kapcsolat tulajdonságaiban rejlik. Kitűznek és „tudományosan” alátámasztanak egy célt, egy ideális állapotot (pl. a kommunizmus megvalósulása), majd innen szemlélnek mindent, s megtervezik azt a technikát, ahogy a jelen valóságától eljuthatnak a célig (e technikáról alkotott elképzelések mentén sokszor elkülönülnek irányzatok, pl. szociáldemokraták és kommunisták). Ennek megfelelően alkotnak meg egy többé-kevésbé egységes értékkatalógust, vagyis a végcél dönti el, hogy mi helyes és mi helytelen.
A konzervativizmusok kapcsán ezzel szemben még csak többé-kevésbé sem tudunk meghatározni egy közös végcélt, így természetesen nem beszélhetünk közös technikáról, ahogyan közös értékkatalógusról sem. Nincsen tehát egy átfogó, „tudományosan” megalapozott politikai eszmerendszer, nincsen konzervatív receptkönyv a különböző problémák megoldására, mi több, úgy tűnik, a konzervatívok éppen az ilyen racionalista nézetek ellenében lépnek fel, ilyen értelemben gondolkodásmódjuk közös.
A konzervatív számára a receptet és az értékeket a széles értelemben vett körülmények, a hely és az idő, az ellenfél… határozzák meg (ld. a kontextusmentes, racionalista gondolkodást erősen bíráló és a meg nem fogalmazható gyakorlati tudást előtérbe helyező Michael Oakeshott gondolatait).
Igaza van Szentpéteri Nagy Richardnak, amikor azt állítja, hogy a konzervatív politika nem hisz a világmegváltó tanokban. Talán még azzal az állításával is egyetérthetnénk, hogy csak „ellenforradalmi” lehet, hiszen úgy látszik, hogy (ritka közös pontként) a konzervatívok valamire reagálva, valamivel szemben lépnek fel és vázolják fel alternatíváikat, hazai példákkal illusztrálva: Dessewffy József, Dessewffy Aurél, vagy – nagyot ugorva időben – Antall József.
Azonban Szentpéterinél az ellenforradalmiság ennél többet jelent, s így ír erről: „Az ellenforradalom nem harcos kiállás, hanem a forradalom békés visszafordítása a nyugalomba. A forradalmak, ha nyernek, konszolidálni kívánják a megszerzett pozíciókkal irányított hatalmat, ezért a győztes forradalmakat mindig konszolidáció követi. De amíg a forradalom után konszolidáció jön, addig az ellenforradalom már maga konszolidáció.”
Ezzel szemben, és a fenti gondolatmenetnek megfelelően úgy vélem, hogy amennyiben a körülmények azt diktálják, egy konzervatív is lehet harcos, nehéz lenne pl. a Margaret Thatcher fellépését a békés elitpolitizálás mintapéldájának tekinteni. A nemrég elhunyt brit miniszterelnök példája azonban arra is alkalmas, hogy bemutassuk, a konzervativizmus nem (feltétlenül) a múltba való hátrafordulást, a múlt bizonyos elemeihez való ragaszkodást, a régi megőrzését jelenti, a konzervativizmus tehát nem tradicionalizmus. Úgy vélem, e megközelítésben láthatjuk helyesen konzervatív politikát.
Mindezek alapján nem biztos, hogy ördögtől való az állítás, hogy a Fidesz konzervatív politikát folytatna, azonban e kérdés vizsgálata messze túlmutat egy blog
bejegyzés keretein.
