Nem akartam az idei személyes ünnepet nagy dobra verni, ha belegondolok, a fenti címben szereplő kérdésre az elmúlt napok is bővelkedtek már az olyan belpolitikai eseményekben, amik akár ki is elégíthették volna az igényeimet. Tobzódtam az olyan hírekben, amiknek akár egyike is elegendő lett volna, hogy a héten el lehessen rajta rágódni, de hát az elmúlt két és fél év másra tanított meg: a nyilatkozatok, események, oda-vissza beszólogatások, a törvényekről való viták és szavazások – olyan gyakorlatot alakítottak ki a hazai közéletben, ami egyeseknél kiborítja a bilit, de legalábbis nem szükségszerű, hogy a Web 2.0 embere szó nélkül elmenjen. Így próbálok tenni most én is az első blog-bejegyzésemben.

Nem csak kongresszus, hanem komoly válaszút előtt is az LMP

Következzék hát pár esemény a hétről: P. Ferenc feljelentette a személyét „sértően” érintő kommentelőket. (Bár, arról is eltérőek a hírek, hogy ki is tette a feljelentést. Az előbbi kijelentésért ki tudja mi vár rám, úgyhogy jelen jegyzetben ne is jelenjen meg az érintett személy teljes nevén). Aztán Matolcsy több „megmosolyogtató” megszólalást is elejtett, a magyar GDP megduplázására tett ígéretet a következő 15-20 évben, illetve a piros fenék-pöttyök bizonyító ténye a japán-magyar rokonságra – utóbbi kijelentésnek, ha mások nem is, de a közös magyar-japán határok visszaállítására koccintó revizionisták biztosan örülnek. Végül az Ab megsemmisítette a hajléktalanok utcáról való kiebrudalását célzó törvényt, ami Tarlós István főpolgármestert arra késztette, hogy hajléktalan-inváziót vizionáljon a „szent” aluljárókba, ami mindig is a budapestiek jogos és elvitathatatlan tulajdona volt, nehogymá' neki kelljen a jó szándékért még bocsánatot is kérnie. A kajászói földfoglalókra pedig „rászálltak” a hatóságok és a politikai szereplők, bár a Jobbik és az LMP már korábban is tiszteletét tette a lokálpatriotizmus újdonsült „hőseinél”.

Még így is csak szemezgetni tudtunk a hét eseményeiből, minden egyes téma megérne egy-egy bejegyzést blogunkon, de van még valami, ami személyessé teszi a hétvégét: a LMP kongresszusa a hétvégén dönt arról (is – de jelen döntés elhomályosítja az összes többi lehetséges témát), hogy hajlandó-e betársulni az Együtt 2014 mozgalomba – ez pont egybeesik jelen szösszenet írójának születési évfordulójával. Nem akarjuk a Kedves Olvasót untatni, hogy már megint ebben a témában írunk – megnyugtatásképpen: csak pár megjegyzéssel, észrevétellel szeretném kiegészíteni a korábban elhangzottakat.

Mi másról is szólhat ez a kongresszus, mint hogy Legyen-e Más a Politikánk – és milyen irányba? Megtartsák-e a korábbi „lánccal lavírozás” politikáját és esetleg fenntartják a lehetőségét egy újabb platform megalakítását a 4K!-val vagy legyen „Mi Is Együtt2014, De Mi Sokkal Jobb Fejek Vagyunk” jelszóval, esetleg betársulnak a már alakulófélben levő mozgalomba? Pár napja még azt gondolhattuk – akár még jogosan is –, hogy a kinn maradás és a belépés is mindenképpen rossz forgatókönyv a pártnak. Ha az LMP az előbbit választja, akkor az Együtt 2014 elszívhatja a levegőt a párt és a szavazó-bázis azon része elől, akik leváltanák a jelenlegi kormányt és a köré épült „rezsimet” – Bajnai Gordon szavaival élve, akinek ezúttal is köszönjük, hogy az utóbbi hetek média-szerepléseivel belénk véste ezt a fordulatot. Ebben az esetben akár az az eshetőség is fennáll, hogy a szavazók és akár a tagság egy része elpártol az LMP-től.

Erre nyújthat részleges megoldást vagy legalábbis időhúzási lehetőséget a 4K! Bajnaitól való elhatárolódása, mint „safety-deposit”. Az alapok adottak mindkét fél számára, gondoljunk csak a pár hete közösen bemutatott „state-revival” programra.

Viszont, ha a párt mégis a társulás mellett döntene, azzal a párt és a támogatók azon részében keltene megütközést, akik az elmúlt hetekben, hónapokban, években igyekeztek elhatárolni magukat az elmúlt 20 és plusz 2 és fél év szereplőitől, pártjaitól és politikájától – akármilyen is volt abban a bizonyos egy évben, ebbe Bajnai is beletartozik. Aki elsőnek eszünkbe jut, nyilvánvalóan Schiffer András – ő tekinthető ezen irányvonal legmarkánsabb szószólójának, kérdéses hogy az ő nevével fémjelezhető, harciasabb vonal miképpen reagálna a kooperációra. Talán belenyugszanak? Vagy szakadásra kerül sor és új szervezetet alakítanak „Ló***rt, Legyen Még Másabb a Politika” jelszóval és inkább a 4K!-felé kacsintgatnának? Több lehetőség is van, egyelőre nehéz megmondani, hogy a több tényező alapján milyen irányt is vesznek.

Felmerülhet, hogy túldramatizáljuk a dolgot és a belépés simán fog menni. De mégis, több tényező alapján arra lehet következtetni, hogy mégsem lesz olyan egyszerű a dolog – fussunk át ezeken gyorsan.

Egyrészt, voltak rejtett és nyilvánvaló jelei annak, hogy feszültségek merülnek fel az LMP-n belül. Scheiring Gábor nyilvánosságra került levele is ezt jelezte, amiben még bőven nem volt szó arról, hogy melyik konkrét irányt kövessék, ennél sokkal profánabb észrevételek fogalmazódtak meg. Ilyenek voltak a folyamatos belső feszültségek, a paranoia és a „tökölés”. Az is jelzésértékű, hogy a párt ugyan már megalakulásakor a teljes „rendszerváltás” jelszavát tűzte zászlajára, de a radikálisabb, figyelemfelkeltő akciókon (láncolások, és a parlamenti „kékcédulás” performansz) kívül nem tudta hosszútávon tematizálni a közéletet. Így egyes választók úgy érezhetik, a pártot konkrétan meghatározó témákat sem sikerült teljes mértékben kibontani, a hétköznapok nyelvére-helyzeteire átültetni. (Egy megjegyzést kiegészítésként még az előzőhöz hozzáfűznék: a „közgépezés”, a földbérletek állami kiosztása jelenleg olyan témák, amik terítéken vannak, de példának okáért az ügynöklisták témája olyan, amit legalábbis e poszt szerzője már régen hallott hangsúlyosan megjelenni a párt képviselői részéről.)

Következzék egy harmadik szempont: ha emlékszünk, nemrégiben erősítette meg Jávor Benedeket frakcióvezetői posztjában a párt választmánya – de csak egyszavazatos többséggel maradt el mögötte Schiffer, ebből arra következtethetünk, hogy legalább két fő irányvonal van jelen a párton belül – a korábban említett Schiffer-féle „önállósági” és a Jávor által képviselt kompromisszum-kész álláspont. Az egész különbségtétel persze akkor érvényes, ha hihetünk a nyilatkozatának, miszerint elképzelhetőnek tartja az együttműködést a mozgalommal.

Ha a függetlenséget és esetleg a 4K!-t választanák, azzal a komoly problémával néznek szembe, hogy az LMP nem volt képes kilépni az 5% körüli támogatottság köréből, a 4K! pedig alig mérhető támogatottságú párt, komplex program nélkül, országos, de talán még fővárosi lefedettségű hálózat, komoly anyagi források nélküli szervezet.

Ami mindenképpen megosztja jelenleg is a pártot és feszültségeket generálhat Bajnaiék választási mozgalmában (LMP-stül vagy nélkülük) az a következő: mi lesz, ha akár az MSZP, akár a DK is képbe kerül? Az ökopárt több szereplője is ellenérzését fejezte ki a volt kormánypárt és az abból kiszakadt, újabb szervezettel, főleg az azt megalapító volt kormányfővel, Gyurcsány Ferenccel szemben. Azt egyelőre nem tudjuk, hogy az MSZP változtatott-e a korábban nyilvánosságra került belső stratégiájában (vagy tervezetében, az most mindegy) megfogalmazott irányelveken, de ha hiszünk Juhász Péter Milla-alapító nyilatkozatának, akkor a tárgyalások előtt mindkét pártnak – főleg azok prominens személyiségeinek – újra kell értékelnie saját és pártja elmúlt évekbeli szerepét.

Lényeg a lényeg: sok még a bizonytalanság, kérdéses, hogy milyen meglepetést és milyen csomagolásban kapok. Persze a Tisztelt Olvasó ne értsen félre, nem veszem az akármilyen eredményt személyes jellegűnek, hiszen nem akarok sem egyik, sem másik oldal pártjára állni – egyszerűen csak a gyermeki kíváncsiság hajt, hogy milyen újabb ínyencséget termel ki a hazai közélet. Akár ilyen, akár olyan a döntés, ennek alapján következmény születik, mindenképpen érdemes lesz rajta újfent elcsemegéznünk.

Megszületett az ellenzéki ars poetica: az Együtt 2014 elvi, erkölcsi alapvetései. A hat fő pont erkölcsi és politikai alapelveket állít fel, melyekben „a széles választói összefogás megvalósítható, illetve amelyre építhető egy 2014 utáni jó kormányzás reális programja is”.

 Nem Medgyessy Péter, az ország érkezik majd útelágazódáshoz

Preambulummal kezd, melyben tisztázza, miért van szükség az együttes cselekvésre. Az ellenzék számára is világos, hogy 2014-ben „negyedszázadra szóló” döntést hoz a választás kimenetele. A következő 15-20 év kérdése, hogy melyik irányba indul tovább az ország. Az egyik, miszerint a Fidesz által kijelölt „egy nagy kormányzó párt, centrális erőtér” politikája érvényesül továbbra is, melyben „képes lesz arra, hogy a nemzeti ügyeket megfogalmazza – és ezt nem állandó vitában teszi, hanem a maga természetességével képviseli.” A másik irányt pedig az október 23-án elinduló mozgalom jelenti, mely célja, hogy a jogállamiság rendszerét „a rendszerváltáskor lefektetett alapokon” kell újjáépíteni.

Az Együtt 2014 Választói Mozgalom a jobboldali nemzeti és konzervatív politikának potenciális alapelvi kihívója akar lenni. A NER konszolidációja vagy a „neoliberális politika visszatérése” a tét. A sikeressége pedig a hitelességén, más szóval hihetőségén múlik majd.

Az út, amit kínálnak, abban tér el alapjaiban a kormányzatétól, hogy hisz a rendszerváltás és 2010 közötti időszak javíthatóságában, míg a kormánypártok egy korszak gondolkodását lezáró, a neoliberális válságra épülő politikát képviselnek. Ugyan korszaklezárásról írnak az alapvetésben is, viszont ez inkább újrakezdés a hitelesség és szervezeti építkezés terén és jelenti a 2010 előtti gondolkodás és eszközök újragondolt elfogadását, legfeljebb másként, de társadalmi bizalom mellett való gyakorlatba ültetését. Ebben az építkezésben pedig a megújulásra, szembenézésre és meggyónásra képesek vesznek részt, ezt jelenti a továbbra is meghatározó demokrata–nem demokrata megkülönböztetés. A demokrata hazafi állandó jelzővel van ellátva: demokrata az, aki változást akar. Ezzel a szembeállítással igyekeznek megkülönböztetni magukat, egyúttal megkérdőjelezni a kormánypártok legitimitását, illetve integrálni e fogalom alatt minden ellenzékit.

A Haladás fejezete a balról eddig minden választás előtt elhangzó gazdasági felzárkózást, Nyugathoz való felzárkózást taglalja, illetve összefoglalója a főbb gazdasági kritikáknak, többek között „valódi munkahelyek” hiánya, költségvetési egyensúly „ad hoc megszorítások” árán, követhetetlen adóváltozások, külföldi szolgáltatók és hitelt nyújtó bankok elüldözése.

Mi az újdonsága az Alapvetéseknek? A „tegnap hibái” közé sorolható, amit most megpróbáltak korrigálni: hangsúlyosabb szerepet kap a Haza és nemzet fejezetben a nemzetre és a nemzeti történelemre való hivatkozás. A haza, nemzet és család fogalmak felvétele az értékek közé változást mutat az eddigi főbb baloldali csapásirányban, ezzel együtt lehetőséget nyitott a társadalom nagyobb szeletének/egészének megszólítására.

Pozíciót igyekszik fogni az Együtt 2014, balról a centrum felé tolná a mozgalmat az ideológiai erőtérben. Elismeri azt is, hogy nem lehet cél a jogfosztás „az újabb problémákat okozó” kettős állampolgárság kapcsán. Ezzel, illetve a felelősségvállalás új irányával kísérletet tesz feloldani a baloldal nehéz helyzetét a határon túliak viszonyában. „A szekértáborok háborúinak meghaladásával új nemzeti egységet kell létrehoznunk” – a cél világosan ugyanaz, mint a jelen kormánypártoké: centrális erőtérben kormányzóképes politikai erővé válás. Orbán Viktor is megosztotta 2010-ben ezzel kapcsolatos gondolatait a „Megőrizni a létezés magyar minőségét” címen: „A legutóbbi időkig valóban ez a duális erőtér jellemezte a magyar politikai viszonyokat. Napjainkra azonban megszűnni látszik a rendszer dualitása, s egy centrális politikai erőtér van kialakulóban, ami egyrészt a jobboldali konjunktúrának, másrészt a mi megerősödésünknek köszönhető. Hogy így néz-e majd ki ez a politikai erőtér a választásokat követően is, azt nem tudom, csak szeretném, ha így nézne ki. Annyi azonban bizonyos: megvan a reális lehetősége annak, hogy a magyar politika következő tizenöt-húsz évét ne a duális erőtér határozza meg, amely állandó értékvitákkal, megosztó, kicsinyes és fölösleges társadalmi következményeket generál.”

Az Együtt 2014 alapelveit – új szervezet lévén – nem köti egy már kialakult imázs, az ellenzéki kitörési lehetőséget pedig a centrumban találják. Visszahúzója lehet azonban, hogy nem pihentették eléggé azokat a politikai karaktereket, akik ezen alapvetések élére állnának, vagy azokat támogatnák. A sikeressége ugyanis a hitelességén múlik, viszont a megállapodás azokkal, akik hibájából tanulni szeretne, nem ebbe az irányba mutat.

Az összefogás jelentése együttműködés, vagyis társulás a kedvező hatékonyság érdekében, társulás egy közös ügyért. A szövetséget fontolgató ellenzékiek víziója is ez. Bevallottan „szükség van benne reménykedő baloldaliakra, de szükség van a csalódott jobboldaliakra is, vagy az elárvult liberálisokra, a bizakodó, változást akaró zöldekre.” Sokrétű szavazótáborra van tehát szükség, van azonban egy erő, amelyik - már csak bázisát tekintve is - semmiképpen sem kihagyható: az MSZP.

Ki kivel lép elő az árnyékból?

Ez a szervezet viszont nemcsak szavazóinak meghatározó száma miatt kakukktojás: olyan politikai tapasztalattal és hagyományokkal rendelkező erő, amely alighanem egyenlőtlen függőviszonyt lesz képes felállítani az összefogáson belül. Kell ugyanis egy szervezet, mely mögé a választáson az emberek beállhatnak. A tény, hogy egyéni választókerületben jelölt csak párt jelöltje vagy független jelölt lehet, szintén az MSZP szervezeti előnyének kedvez. Az Együtt 2014-ről egyelőre nem tudjuk, milyen szervezeti utat jár be, így csak a jelen helyzetből indulhatunk ki. A tapasztalati és szervezeti előnyből, valamint szavazóbázisból következhet az MSZP irányítási potenciálja, az összefogáson belül egy esetleges alá-fölérendeltségi viszony azonban megkérdőjelezheti a résztvevő erők szándékát: az MSZP-vel társuló szervezetekből könnyen eszköz lehet a szocialisták pozíciójának megerősítéséhez, esetleges hatalomra jutásához.

A Magyar Szocialista Pártnak van egy mindent felülíró presztízsigénye. Ez pedig nem más, minthogy ő legyen a demokraták bajnoka, a demokratikus ellenzék vezető ereje. Az Együtt 2014, Bajnai Gordon, az LMP és a szakszervezetek mind az eszközök tárházát bővítik a szocialisták versenyképességének fokozásához, mintsem politikai rokonsággal vagy közös szellemi gyökerekkel rendelkeznének. A demokratikus értékek baloldali kisajátítása, a demokrata pozíció meghódítása nem a kétharmados kormánytöbbség következtében vált bevetté, önmeghatározó és integráló módszerré. A szocialista kormányzás idején a felerősödő radikális politikával – ahogyan többször a parlamenti ellenzékkel szemben is – már rendszeresen mozgósító jelszóként használták, mint a demokratikus alapértékek védelmében a „szélsőségek, az indulatok, az intolerancia ellen”. A kétharmad és az abból fakadó hatalomgyakorlói potenciál lehetőséget ad a konfliktus olyan szintű kiélezésére, melyben a demokrata jelző alkalmas hívószóvá válik minden ellenzéki érzelmű számára. Ez az a jelszó, mely képes lehet a mély, baloldali morális válságot feloldani azzal, hogy felfokozza a kormánnyal szembeni ellenérzések intenzitását és ez erkölcsi pótlékul szolgál.

Miért van erre szükség? Egyszer már kerültek politikai karanténba a szocialisták, közvetlenül a rendszerváltoztatás után. Most is megtaláltnak vélik a kiutat ebből a válságos morális helyzetből, 90’ óta pedig a politikatörténetben megtettek mindent annak érdekében, hogy újra meghatározó politikai szereplőkké váljanak és azok is maradjanak; lényegében folyamatosan küzd a vezető szerepért a szocialista párt. Természetesen versengő többpártrendszerekben ez nem is meglepő, viszont ami tény, hogy 2006 óta az erkölcsi kérdéseket felülírja a politika. Ebből a számító politikai racionalitást kiemelő aspektusból tekintve a jelenkor eseményei is könnyen beilleszthetők ebbe a képbe.

A ’89-es alkotmányos átalakulás után a meghatározó politikai szerep betöltésének igényével alakították ki a szocialista párt arculatát. 1994-ben csupán az MDF kamikaze-kormányzását kellett kivárni, a köztársaság e korai szakaszában még nem alakultak ki stabil támogató bázisok, így a rendszerváltoztatás kezdeti, de annál negatívabb tapasztalatait és a kádári nosztalgiát meglovagolva kikerültek a pártpolitikai karanténból. 1998-ban mintha maguk is a nosztalgia rabjaivá váltak volna, mintha elhitték volna, hogy nem létezik versenyképes alternatíva, kicsúszott kezükből a hatalom. 2002-re viszont már jól láthatóan tartós erőviszonyok forrtak ki. A jóléti ígéretekkel pedig választást lehetett nyerni, azok betartásával viszont nem lehetett hosszútávon kormányozni. Erre az útra térve azonban felcsavarodott az MSZP a kettős beszéd politikájára. A hatalomszerzés árát nem akarta megfizetni a párt, a hatalom megtartásának igénye felülírta ezt. A másfél-két évnyi Gyurcsány-kormány ideje alatt, egészen 2006-ig nem derült ki, hogy nem igaz, amit a költségvetési helyzetről mondanak, morális válságba süllyedtek a kormánypártok, 2008-ban követte ezt a koalíciós válság. A hatalommegtartása érdekében 2009-ben saját maga ellen kért konstruktív bizalmatlansági indítványt a kormányfő, a választási esélyek megtartásának érdekében, átmentve a kormányt egy volt miniszternek.

Így eljutunk 2010-ig, a választási vereségig, majd 2012-ig, mikor létrejön az Együtt 2014, illetve látszólag lépéskényszerbe került az MSZP.

Vajon valóban partnert, és nemcsak egy ugródeszkát látnak az összefogásban a szocialisták? Az ellenzéket összekötő demokrata-fogalom kapcsán érdemes elgondolkodni azon, hogy valós politikai program az alapja mindennek, vagy szimplán egy kommunikációs panel.

A kormányzatival hasonló távlatú, hasonlóan „nagyszabású”, húszéves perspektívát vázolt fel Bajnai Gordon – egyelőre általánosító gyűjtőfogalmakkal: demokrácia, működő demokrácia, haza, haladás, szolidaritás, Európai Unió, a NER intézményeinek felszámolása, a „fojtogató rezsim” leváltása.

 
Valami hasonlóra lenne szükség a baloldalon is

Mozgósítás céljából továbbra is azokkal a kifejezésekkel azonosítja magát a baloldal, melyekkel eddig is a kormányzattal szemben különböztette meg magát. Ezek a jelszavak összességében a demokrácia, annak intézményeinek védelme, illetve az egész Fidesz-politika egy nagy negatív előjellel.

Húszéves, hosszú távú perspektívát kínál a régi-új „kényszerpolitikus”, csakhogy a valós problémákat megkerülve, egyedül az „Orbán takarodj!” talaján állva.

Merthogy a társadalmi-gazdasági problémák gyökere valóban a demokrácia-deficit? Akik erre hivatkoznak, azok a világgazdasági eseményeket, a külföldi intő példákat figyelmen kívül hagyva, a pénzpiac képviselőiként továbbra is status quo politikát folytatnának. A legnagyobb hiánya a 2010 előtti állapotokat képviselő víziónak, hogy nem küzd meg a neoliberális politika már felfedett Achilles-sarkaival, vagyis annak tabuival, melyekkel nem képes szembenézni. A jobboldal viszont megtette.

A neoliberális eszmében a kevésbé vallásos is megtalálta a maga istenét: a liberalizált piacot. Ha egy rendszer viszont úgy – mint ez a fogalom – válságba kerül, az hosszútávon nyilván tarthatatlanná válik. Kétségkívül a gazdasági dimenzió az, melyben legszembetűnőbb az eszme problémája. Szembe kellett tehát nézni a mindenki által elfogadottnak tekintett, közmegegyezésen alapuló (ortodox) liberális (pénz)piaci felfogás válságával. Még a pénzvilág Mekkájában, New Yorkban is a pénzügyi rendszer működése és a Wall Street ellen tartottak tüntetéseket.

Nem véletlenül azonosítja saját magát a baloldal az Európai Unióval és a Nyugattal, ugyanúgy egy rendszert és felfogást igyekeznek megőrizni, megmenteni. A problémát azonban nem a demokráciadeficit jelenti, hiszen ezt a demokrata pozíciót nem sajátíthatja ki a liberalizmus. Vannak például olyan hangok, melyek éppen azt sulykolják, hogy a fennálló rendszer megmentéséhez alkalmazott eszközök antidemokratikusak: „We should be under no illusions: fiscal unity is in fact a cynical euphemism for loss of sovereignty.” (The Telegraph, 2012.08.05.) „You will see centralised economic planning on control, on above all what you´ll see is the desire to impose a political union up on the peoples of Europe without their consent.” (Nigel Farage, 2011.12.02.)

Természetesen nemcsak gazdasági téren van konfrontáció a baloldal által felkarolt liberális eszme és a jobboldali konzervatívok között, nemcsak az elmúlt nyolvcévet hívta ki ellenfélnek a kormánypárt, egyéb filozófiai és kulturális különbségek is vannak. Csak egy példa a természetes életvilág megsértésére, hogy a „közösségnek való alávetettségből” szinte teljesen felszabadított individuum egyéni jogai kerültek előtérbe. A liberális mozgalom már elérte célját és a már érvényre jutott szabadságjogok fontosak ugyan, de megbomlott az egyensúly a kötelezettségek viszonyában. A hagyományos társadalmi és szocializációs funkciókat csorbítják a jelenlegi trendek: „Now Brussels takes aim at the Famous Five! Books portraying 'traditional' families could be barred. Books that reinforce traditional roles can contribute to gender stereotyping, report says […] Children are confronted with gender stereotypes at a very young age through television series, television advertisements, study materials and educational programmes, influencing their perception of how male and female characters should behave.” (Dailymail, 2012.11.07.)

Hogy jön ide a nemzetfogalom? A technikai kormányzáson, a lakosság fogyasztói tényezőként való beszámításán túl kell lépni. Tusnádfürdőn, ahogy már egyszer elhangzott: „egy versenyképes gazdaság csak versenyképes társadalmon alapulhat, és fordítva, csak egy versenyképes nemzet tud egy versenyképes gazdaságot teremteni.” – azaz egy ország irányításában túl kell lépni a puszta technikai kereteken, a baloldalnak is egy nemzet kormányzására kell vállalkoznia. A probléma azonban az, hogy a rendszerváltást követően a magyar baloldal elmulasztotta kialakítani saját nemzetfogalmát, így valódi megújulásáig képtelen lesz a technikai jellegű kormányzáson túlmenő alternatívát nyújtani. A jóléttel azonosítják a demokráciát, így a válságos jóléti korszak hazai utóvédjeként, a kommunikációban a demokrácia bajnokaként térnének vissza.

A baloldalon szereplőcserékről és szervezeti mozgásról beszélhetünk, viszont a megújulás szempontjából erőtlen marad mindez. Abban az értelemben mindenképpen, hogy iránytűje még ugyanaz, így nem is kormányozná másfelé az országot, mint 2002 és 2010 között.

„Egy mérés nem mérés.” – ezt maga Bajnai Gordon mondta, amikor a Medián friss felméréséről kérdezték, amely 22 százalékos Együtt 2014-támogatottságot mutatott ki.

Igen nagy kihívás elé állítja már maga a jelenség is a közvélemény-kutatókat, amit – ha más nem – a különböző intézetek kutatásainak jelentős különbségei kiválóan érzékeltetnek; a módszertani különbségeknek köszönhetően ugyanis a Nézőpont 5 százalékos szavazói bázist tárt fel a Bajnai Gordon vezette tömörülés mögött. Kijelenthetjük, hogy egyelőre nem látunk és nem is láthatunk tendenciákat, hiszen még csak az első olyan nyilvános felmérések jelentek meg, amelyekben valamilyen formában rákérdeztek az Együtt 2014 támogatottságára. Másrészt viszont jelentősek a módszertani, így az eredménybeli különbségek is, amik mögött nyilvánvalóan az adott intézet irányultsága húzódik meg. Ez azt jelenti, hogy a közreadott kutatások célja egyértelműen politikai jellegű, mivel az intézetek egy ilyen, újfajta jelenség bázisának mérésekor a megszokottnál is szélesebb mozgástérrel rendelkeznek.

Együtt. Juhász Péter, Bajnai Gordon és Kónya Péter. Fotó

LMP, MSZP – akik még nem léptek

Jól látható, hogy mind a Lehet Más a Politikát, mind a szocialistákat megosztja az Együtt 2014 megjelenése, amelynek azonban szüksége van arra, hogy ne legyenek baloldali ellenpontjai.

Az LMP-n belül – a sajtóban megjelentek szerint – Schiffer András jelenti az együttműködés legfontosabb ellenpontját, de Mile Lajos is ebbe a táborba sorolható. A csatlakozás mellett valószínűleg a Jávor-Karácsony vonal áll, a kérdés, hogy mit jelentene az LMP számára, ha ők is beállnának Bajnaiékhoz, Bajnaiék mellé. Egyértelmű, hogy a kispárt lépéskényszerbe került: eddig valamelyest meg tudta őrizni specialitását, azonban az új „választói mozgalom” szavazóik egy része számára minden bizonnyal vonzóvá válhat. Ha tehát az LMP megpróbál önálló maradni, komoly valószínűsége van annak, hogy bázisa egy részét elveszíti. Mi történik, ha csatlakozik? Elveszti a specialitását, az önállóságát. A specialitás elveszítéséről kétség kívül gondoskodni fognak a jobboldali erők, mondván: „lám-lám mégsem más a politika, végül csak összeborultak a régiekkel” (a „régiekről bővebben alább). Az önállóság elveszítése azért fontos kérdés, mert ezzel a Lehet Más a Politika a választók szemében megszűnhet önálló politikai tényező lenni. Ez természetesen nem egyik napról a másikra játszódhat le, hanem szép lassan, fokozatosan. Később tehát, ha esetleg ismét önállósulni akar a párt, nem lesz rá ereje, hiszen a választók fejében már nem LMP lesz, hanem az Együtt 2014 egyik platformja. Amennyiben az LMP – vagy egy része – önálló marad, nagy hangsúlyt kell fektetnie arra, hogy a Bajnai vezette tömörüléssel kapcsolatban is láthatóvá váljon a választók számára, miért speciális, mi teszi különlegessé, olyanná, amiért nem másra, hanem rájuk, az LMP-re érdemes szavazni.

Az MSZP-n belül az együttműködés fő ellenérdekeltje Mesterházy Attila, aki az elmúlt, bő két év során meglehetősen ambiciózussá vált. A legfontosabb kérdés, hogy milyen erőssé vált ez idő alatt, ki, kik, milyen erőt képviselő szereplők állnak mellette és mögötte, illetve az, hogy ellenfelei – például Botka László – milyen pozícióval rendelkeznek párton belül. A kérdés természetesen költői, ember legyen a talpán, aki pontosan átlátja a platformok által barázdált, „nagyöregekkel” teli MSZP-t. Amennyiben Botkáék nyerik a kötélhúzást, azt lesz érdemes megfigyelni, hogy mennyire tudja az MSZP dominálni az egyesülő baloldalt, mennyire lesz képes megőrizni a baloldali pártok körében az utóbbi időben ismét egyértelművé váló dominanciáját.

Mit tesz a Fidesz?

A kormányzó erők október 23. után eleinte nem foglalkoztak az Együtt 2014-gyel, hiszen nem volt érdekük, hogy ők maguk is az új formációt „reklámozzák”. Lassacskán azonban előkerül a hatlövetű: Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője nyilatkozatában hosszasan sorolta a „múlt erőinek” egykori népszerűtlen intézkedéseit. A támadásokban a nyilatkozat mindkét eleme fontossá válhat. Egyrészt, a kormánypárti politikusok várhatóan hangsúlyt fektetnek majd az „újra együttre”: „a baloldalon nincsenek új szereplők, ÚJRA EGYÜTT a régiek: Gyurcsány, Bajnai, Kuncze és a régi tettestársak” (GFG blog – Minden kiderült). Szinte biztos, hogy fel fogják hívni a figyelmet arra, hogy ezek a szereplők ott állnak az Együtt 2014 mellett, akkor is, ha az új tömörülés Gyurcsányt és Kunczét nem fogja az első sorokba állítani. Másrészt, előkerülnek olyan elemek is, mint „az emberek egyhavi fizetésének, a nyugdíjasok egyhavi nyugdíjának elvétele”, stb., illetve Bajnai Gordon 2009 előtti tevékenysége, amelyről a másik oldal természetesen nem igazán beszél.