„Nem sűlyed az emberiség!
Ilyen gonosz vala rég,
Ilyen gonosz már kezdet óta...
Hisz különben nem kellett vóna
Százféle mesét,
Eget, isteneket,
Pokolt és ördögöket
Gondolni ki, hogy zaboláztassék.”

Petőfi Sándor

Kép forrása

Aki a nagy baloldali összefogást és 2014-es visszatérésüket támogatja, szent célként tekint rá, az nyilván nem érti az ezzel kapcsolatos esetleges ellenszenvet, vak Fideszesnek vagy „fanyalgóknak” hívják a szkeptikusokat. A baloldal „feladata” nem kisebb, mint a demokrácia megmentése, ami egyet jelent Orbán Viktor leváltásával. A megmentésre váró, a fejekben jól működő demokrácia pedig egyenlő a jóléttel. A jelenlegi rezsim kimondta, mire számítsunk: a jóléti államok kora véget ért, Európa nem lesz már olyan, mint régen. A válságos ortodox politika viszont régi elvek alapján újraszerveződik, aki a Milla összefogásra szólítása után nem hisz a kínált másik útban, az megöli a reményt fanyalgásával. Úgy látszik, most már talán meglesz a közös nevező is. Megírták: Bajnai olyat tett, ami 2010 óta egyetlen ellenzéki politikusnak sem sikerült, azaz „új, hiteles platformot teremtett”. Az eredményes összefogásból kihagyhatatlan MSZP pedig lépéskényszerben. Már ellenzéki körben is elhangzott, hogy az „Orbán takarodj!” nem elég, viszont eddig nem volt, akiről elhitték, hogy 2014 után jobban csinálja, és amiről elhitték, hogy 2014 után jobban működik. A „takarodj” viszont csak azt jelenti, hogy ami most van, nem tetszik. Nem tudja viszont, hogy mi az, ami tetszene. Illetve tudja, csak a feltételek már nem adottak. Célkeresztben 1968.

Egy korszak tündökléséről és annak leváltásáról, 1968 korszelleméről, annak több mint negyvenéves árnyékáról van szó, a jobboldalon innen eredeztetett felfogásról, miszerint: „Természetellenes életformát kényszerítenek az európai emberekre.” Abban az évben diáklázadások közepette új felfogás bontakozott ki Nyugat-Európában, a második világháború után született generáció saját háborús emlék nélkül, a jóléti államok virágkorában a materiális problémákon túllépve, elkezdett absztrakt kérdésekkel foglalkozni. Ez egy marxista-anarchista gyökerekből táplálkozó, lázadó, a stabilnak hitt társadalmi rendet felforgató gondolkodásmód volt, melyet az Orbán-i politikai gondolkodás az utóbbi évtizedben célpontba vett. Górcső alá vette a nemzet, a család és a vallási értékek, a származási, nyelvi kötelékek társadalmi devalválódását, miközben az egyén kiteljesedése került a középpontba, vagyis az nézet, hogy „a teljes egyéni szabadsághoz nem elegendő a politikai vagy társadalmi elnyomás alól felszabadulni, a teljes egyéni szabadság kiteljesedéséhez meg kell szabadítani az egyént a közösségi természetű kötelékeitől”. A közösségelvű kormányzati politika elvi kereteit ezzel kijelölte. Kéri László az ATV műsorán fogalmazta meg kételyeit ennek a politikai magyarázatnak érvényességével kapcsolatban (noha korábban még ő maga is komolyan vette Orbán Viktor erről szóló megnyilatkozásait):

„…Orbán Viktor baja a 68-cal, hogy az egy olyan ethosz, olyan kultúra, ami rohadtul ellenkezik azzal, amit ő szeretne most. A 68-as mitológia és a 68-as korosztály mentalitása az a >>nem fogunk ájultan elterülni mindenféle hatalmi tekintély előtt, nem leszünk autoriter személyiségek.<< És valamiért szerintem a 68-asokban ezt utálja legjobban. Ezek állandóan visszapofáznak, állandóan visszakérdeznek, ezeknek semmi nem jó, ezeknek mindig kell valami önreflexió,...”

Kéri László úgy fogalmazott tehát, hogy nem képes már komolyan venni ezt az elvi megalapozást, Orbán „Dzsingisz kán-paródiává” vált, keleti viszonyokat teremtve. A politológus így zárta gondolatait: „Édesapám, egykor Te is 68-as voltál!” –azaz ő is lázadt az ellen, hogy valaki „okoskodhatott” felülről, csak mert „ő ott ül fönt, én pedig itt ülök lent.” Az értelmezés szerint Orbán Viktor saját hatalma tekintélyelvűségének védelmében támadja 1968-at, mivel konfliktus és ellenségkép kell önmaga legitimálására – ehhez pedig egykori önmaga szellemiségét vette elő, figyelmen kívül hagyva Orbán Viktor értelmezését.

A baloldali értelmezés szerint továbbra is a demokráciára veszélyesnek, ártalmasnak, vagy pedig hatalomtechnikai okokból „megtalált” ellenségképekre – ez esetben 1968 szellemiségére – spekuláló vezérnek tekintik a mostani kormányfőt. Úgy gondolják, nem értenek vele egyet. Valójában nem egyet nem értenek, hanem nem értik – nem értik, mert ezt a felfogást nem tekintik legitim politikai értékrendnek. Teljesen más, eddig másodrendű és elhalványult értékek alapján szerveződik a politika. Kéri László 2007-ben még komolyan, elemzésre méltónak találta a Tusnádfürdőn elhangzott előadást, mely bemutatta ezt a koncepciót, mikor még ironikus kiegészítésekkel jelezte a konzervatív felismeréssel való egyet nem értését.

„Orbán Viktor egy rövid kitérő erejéig utal ugyan rá, hogy ő már 2003-ban, a gesztenyéskerti új program megfogalmazásakor megpróbálta körvonalazni ennek az európai fordulatnak a hazai adaptációját, de az idő tájt még a jobboldal sem volt teljesen felkészülve ennek a teljes befogadására. Lehet, hogy meg sem érdemlünk egy olyan kivételes vezetőt, aki helyettünk is ott tartja ujját a Történelem ütőerén, hiszen még arra is alkalmatlanok vagyunk, hogy legfontosabb jelzéseit kellő időben felfogjuk.”

Orbán Viktor 2007-ben, Tusnádfürdőn tartott beszédében eredeztette 1968-ból először a korunkban még érvényes „provinciális, kisszerű és dogmatikus”, de már réginek számító politikai hatalmat, azonban megkülönböztet két 1968-at, a nyugat-európait és a prágait. A polgári demokráciákban és egy diktatúrában mást-mást jelentett a 68-as megújulás. Orbán Viktor is 68-as volt, ám nem nyugati módon, a természetes tekintély ellen, hanem keleti értelemben vett diktatórikus tekintélyuralmi rendszer ellen. Mást jelent egy polgári demokráciában és egy diktatúrában lázadni. A nyugati 68-asok úgy tekintenek a magyarországi eseményekre, mint amelyek a demokrácia lebontását tükröznék, mivel az individuális szabadsággal szemben egy közösségelvű kormányzatot tapasztalnak. Van egy tézis, miszerint az individualizmusnak is van egy foka, mely a közösség és egyén természetes harmóniáját megbontja, és ekkor a fejekben az egyén korlátlan szabadságával azonosított demokrácia koncepciója nem tartható: „nem igaz, hogy a totális szabadság eléréséhez az összes falat le kell dönteni, mert ha így járunk el, akkor a fejünkre fog szakadni a tető.”

Tudjuk-e, hogy milyen eszközökhöz nyúlna 2014-ben egy baloldali kormány? Bajnai és a baloldal mit tenne? Ha most unortodoxia van, valószínűleg ortodox, hagyományos eszközökkel működne egy új kormány. A bizonytalanok köre jelenleg igen magas. A régi eszközöket használó politika a világgal együtt válságba került, hitelét veszítette. A régi értékrendhez még kötődő, az újat fel nem ismerő vagy meg nem értő szavazó viszont zavarban van. A 2014-es választás tétje az inkább szem előtt levő pártpolitikán, gazdaságpolitikán túl politikafilozófiai kérdés is egyben: a liberális individualizmus és a konzervatív közösségelvűség számára is egzisztenciális kérdés jelenthet majd - előbbi számára a visszatérést, utóbbi számára a konszolidációt.

A közelmúltban éppen ezen a blogon jelent meg egy bejegyzés „Ide nem kell Hollywood” címmel, amely azonban számos ponton támadható, itt csak egy ilyennel foglalkozom.

A bejegyzés címbeli állítását így bontja ki a szerző: „Attól (…) tartózkodnia kell a magyar politikának, hogy Hollywood-i mintára hősöket kreáljon. Magyarországnak voltak valódi nemzeti és történelmi hősei, akik az adott korban megfelelő válaszokat tudtak adni, nem volt szüksége Batmanekre vagy Supermanekre.”

Kedves Braun A.! El kell, hogy keserítselek: véleményem szerint hazánk most is szül politikushősöket és vár politikus-messiásokat egyaránt. A példák kézenfekvőek, ezért is nehéz értelmeznem, illetve komolyan vennem az állításodat. Messiásként tekintettek például Gyurcsány Ferencre a baloldalon 2006-ig és – meglátásom szerint – sokan messiásként várják Bajnai Gordont, vagy bárkit, aki legyőzi a „jobboldal hősét”. Remélem, azt nem kell leírnom, hogy őt hogy hívják…

Nem értem, hogy efölött miként lehetett elsiklanod, így (és mivel Braun A.-t sokra, így ennél is mindenképp többre tartom) azt kell feltételeznem, hogy ez inkább egyfajta kritika volt egy bizonyos politikai eszközzel – a „hős- és messiásgyártással” szemben. Ezzel viszont elvi szinten nem értek egyet, milyen jogon vitatjuk el ezt az eszközt, amit ráadásul nem csak nálunk alkalmaznak?!

Ez egy kissé túlozó képpel élve olyan, mintha azt mondanák a pankrátoroknak, hogy mostantól ne rugdosódjatok, mert az nem túl elegáns.

2014-ben új választási eljárás alapján zajlanak majd le a választások. A vélemények eddig megoszlanak, de egyre jobban világosan látszik az a folyamat, hogy az előzetes regisztráció – ami két héttel a választások előtt zárulna le – a szavazók számát csökkentené, míg az egyszerűsített jelöltajánlás az indulók számát növelné.

 Sosem ő volt a csatár a csapatban. Fotó: telesport.hu

Kósa Lajos a választási eljárásról vitázott Karácsony Gergellyel nemrég. A vitában a Fidesz egyik vezető embere azért érvelt az előzetes regisztráció mellett, mert szerinte a magyar lakosság adottsága az, hogy körülbelül egymillió ember (választópolgár) nem rendelkezik 8 általánossal, funkcionálisan analfabéta, legfőbb bűnük pedig az, hogy az utolsó pillanatban „kétes eszközökkel” vehetőek rá a voksolásra, ezzel esetleg eldöntve a választást.

A regisztráció tehát azokat az embereket hivatott „kizárni” akik 1) nem rendelkeznek megfelelő iskolai műveltséggel 2) utolsó percben döntenek úgy, vagy győzik meg őket, hogy éljenek állampolgári jogukkal 3) nem a Fideszre szavaznak 4) választási csalást követnek el.

Az előzetes regisztráció mellett igazi kormánypárti érv nem született. A regisztráció nem azt jelenti, hogy egyeseket megfosztanának a demokráciából adódó választójoguktól, ám az az érvelés, amit Kósa Lajos felhozott, azt sejteti, hogy az a párt, amelyik 1989-90-ben rendszerváltó párt volt, inkább kizárná azokat az állampolgárokat, akik nem elég tudatosak és műveltek az állampolgári ügyek intézéséből, mintsem megtegye azt az erőfeszítést, hogy demokratikus gondolkodásra tanítsa őket. Egyértelműen a rendszerváltás egyik kudarca az, hogy a demokratikus attitűd nem alakult ki az elmúlt 22 évben, ezt pedig minden párt számlájára rá lehet írni. A regisztráció abból a szempontból is veszélyes, hogy a felmérések szerint a pártokat elutasítóak, vagy pártoktól elfordulóak száma nagyon magas. Egy népképviseleti rendszerben így nem a választók kiszorítása a megoldás, mert ez elmozdulást eredményezhet egy elitista berendezkedés felé.

Az ellenzék technikája és a pártok stratégiája így biztosan át fog alakulni a ’14-es választásokra. A „szakma” folyamatosan eljátszik az esetleges koalíciókkal, de ennél még érdekfeszítőbb az a kérdés, hogy lesz-e olyan politikus, aki a baloldalt meg tudja újítani. Mielőtt kineveznénk egy új baloldali miniszterelnököt, érdemes annak utánanézni, hogy milyen háttérrel rendelkeztek a korábbi miniszterelnökök. Enyedi Zsolt nyomán háromtípusú pártkarriert kell a pártelit vizsgálatakor szemünk előtt tartani. Első kategória a karizmatikus, a pártalapítók és a pártprogram első számú meghatározói. A második a pártkarrier, azaz azok a politikusok, akik a pártban mentek végig a ranglétrán, míg elértek a kormányfői posztig. Legutolsó kategória a külső, azaz a párton kívüli karrierút, az ismertség oka lehet pénz, hírnév és befolyásolási képesség. Az első két kategória határán helyezhető el Orbán Viktor. Külső karrieristák lehetnek Gyurcsány Ferenc (aki párttag lett) és Medgyessy Péter (ő be se lépett az MSZP-be). A legutóbbi típusba tartozhat Bajnai Gordon is, ám ő azért „kakukktojás”, mert még miniszterelnöksége alatt is állította, nem rendelkezik politikai ambícióval.

A baloldali stratégia azért is érdekes, mert nem egyértelmű, milyen pártok és kezdeményezések alkotják majd ezt az oldalt 2014-ben. A magyar pártrendszer átalakulásnak indult 2010-ben, de az is lehet, hogy a korábbi (két nagy tábor és több kisebb párt) formula ismét visszarendeződik. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, két dolog kellene. Az MSZP tábora varázsütésre növekedni kezd és eléri a Fideszét, vagy pedig a baloldali ellenzék összefog. Állandó téma, hogy az MSZP, a DK és az LMP összefogva indul el a választáson. Gyurcsány, aki lassan körbejárja az egész országot (most éppen kertet ásott) kijelentette, hogy nem indul el a miniszterelnöki posztért, igaz nagy meglepetés lenne, ha egyáltalán esélye nyílna megszereznie azt. Az LMP részéről a „Schiffer-vonal” többször kijelentette, hogy nem kíván összefogni az MSZP-vel, egy másik vonal a zöld párton belül azonban liberálisabb álláspontot képvisel. Mesterházy Attila pedig úgy nyilatkozott, hogy az MSZP-nek lesz önálló miniszterelnök-jelöltje. A civil szervezetek kérdése sem eldöntött még, hiszen a Milla és a Szolidaritás szerepe sem teljesen egyértelmű, ahogyan a 4K!-é sem.

Egy Bajnai által összefogott képződmény sok ponton múlhat és bukhat el esetleg. A közös cél egyértelműen Orbán Viktor legyőzése, ám megkérdőjelezhető, hogy a „közös ellenség” legyőzése után milyen összetartó kapcsok lesznek, valamint ezeknek mennyire lesz összetartó erejük. Mint láthatjuk, sok a kérdőjel. Az már biztosnak látszik, hogy Bajnai Gordon október 23-án fel fog szólalni – a Milla rendezvényén. Az időpont lehet szimbolikus is, hiszen az Orbán-„rendszer” ellen irányuló összefogást is jelentheti. A baloldali ellenzék megosztottságán túlmutat az, hogy egy párton kívüli miniszterelnöknek igen nagy stabilitást kell majd mutatnia, magyarul pártok feletti miniszterelnökké kell válnia. A kis pártok zsarolási potenciálja megnőhet, míg az összefogás gerince minden bizonnyal az MSZP lenne, ahol az eddigi párton kívüli miniszterelnökök túl nem sok jót tudnának elmondani. Az ellenzéki pártok között az ideológiai távolságon túl gazdasági távolság is megfigyelhető, hiszen a piacgazdasági neoliberális vonal összetűzésbe keveredhet egy, a piacot elutasítóbban kezelő vonulattal. A pártok feletti miniszterelnök mellett szól az, hogy a kormányfői pozíció 1990 óta mindinkább kiemelkedik (a miniszterelnök prezidencializálódása). Bajnai Gordon esetleges visszatérése a politikába és a kormányfői posztra további kérdéseket vet fel. 2010-ben Bajnai kiszállt a politikából, emellett a hatalomba sem választások útján került. Kérdés az, hogy a következő választások előtt milyen kampányt tud indítani az ellenzék: Bajnaira építi azt fel, vagy külön kampányokat láthatunk majd az ellenzéki pártok részéről.

Egy válságban lévő ország kormányának meg kell találnia azt a kényes egyensúlyt, hogy tudjon rugalmasan, mégis stabilan kormányozni. Megkerülhetetlen tény a gazdasági kérdések primátusa. Attól azonban tartózkodnia kell a magyar politikának, hogy Hollywood-i mintára hősöket kreáljon. Magyarországnak voltak valódi nemzeti és történelmi hősei, akik az adott korban megfelelő válaszokat tudtak adni, nem volt szüksége Batmanekre vagy Supermanekre. Persze mindenki óvakodjon az olyan politikusoktól, akik magukat messiásnak kiáltják ki.

A választási eljárásról szóló törvény tervezetével több szempontból is az őszi ülésszak egyik legfontosabb törvényjavaslatát nyújtotta be a fideszes Lázár János, Kósa Lajos és Dr. Vejkey Imre.

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke határozott tervekkel nyitotta meg az Európai Parlament őszi ülésszakát. Az európai integráció egyik régi vitája került elő a válságban, a politikus szeretné, hogy ha életbe lépne a nemzetállamok föderációja Európában, ám hangsúlyozta, nem egyfajta „szuper államot”, hanem Brüsszelnek szeretne erőteljesebb felhatalmazást adni.