A kis Kádár Jánost száz évvel ezelőtt már biztosan hazavitte a mamája a kórházból, de végre jó lenne, ha meghalna. Mindenkinek jobb lenne, Czermanik Borbála is biztos megbocsájtana nekünk.

Meghaltam már? Ez már a mennyország?

„Kádár máig tartó népszerűsége azt jelzi, hogy a politikának többet kell tennie a rendszerváltás veszteseinek segítésére, hogy ők is megtalálják a helyüket a demokráciában.” – olvastam az Egyenlítő blogon. Nem, Kádár máig tartó „népszerűsége” annak köszönhető, hogy öröksége súlyos, és ráadásul cipeljük is szó nélkül.

Örököltük a kiskapuk keresését, a pult alatti árulást, azt a hihetetlen munkamorált, az államban való feltétlen hitet és vak segítségvárást, a politikai apátiát és ugyanakkor a kocsmapolitizálást, mert foci és politika terén mi vagyunk a királyok, és persze azt, hogy az ismerősöm ismerősének az ismerőse majd segít. De nem lehetünk igazságtalanok, örököltük a fél literes zacskós kakaót is, azt meg szeretjük.

Nem véletlenül nyerte meg a második szabad választásokat az MSZ(M)P. A keserű pirula, a szabad piacgazdaság nem ízlett nagyszüleiknek, ezért győzött a nosztalgia és rögtön visszahívták az elvtársakat. Az újszülött visszakúszott a gonosz mostoha szoknyájához, egészen felkúszva a…; szóval odáig.

A Kádár-korszak egyik kultikus filmje a Tanú. Abban Dezsőnek meg kell halnia, hogy egyen a család. Ott nem sikerült a feketevágás. Kádárnak meg kell halnia, hogy továbbléphessen fejben az ország. Eddig nem sikerült nekünk.

Kádár tegnap szobrot kapott, a nyilas tiszt Nyírőt meg újratemették. Egy normális országban Kádárt csak egyszer kellett volna eltemetni, aztán elfelejteni, Nyírőt inkább tagadni kellene, mint büszke lenni rá, Horthynak se szobor se festék nem járna, a holokausztra emlékeztető szobrok tövében pedig emlékezni illene, nem rongálni.

A krumplileves legyen krumplileves! A rendszerváltás meg végre legyen rendszerváltás.

Száz évvel ezelőtt ma már sokadjára sírhatott fel a kis Kádár. Anyukája hiába csitítgatja. Ma, azok után, hogy boldog szülinapot kívántunk már neki, ki házi oltár előtt, ki csak úgy magában, engedjük el őt végre.

Amikor a tegnapi nap folyamán az ismerőseim sorra osztották meg a közösségi oldalakon a TÁRKI felmérését, elkeseredtem és önkéntelenül is eszembe ötlött a Geszti Péter-féle Magyarország dalszövege, annak az a sora, hogy „Legyél a holnapban rejlő bizonyosság!”. 

Tény és való, Magyarország már nem a „holnapban rejlő bizonyosság”. Sokkal kevesebb annál – legalábbis a TÁRKI kutatásából ez derült ki. Úgy tűnik, mindenki menekül a süllyedő hajóról. A felmérés szerint a 30 év alattiak 48%-a tervezi, hogy külföldre vándorol, és ott próbál szerencsét. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ők meg is valósítják ezt az elképzelésüket, de az szinte biztos, hogy akik kivándorolnak és az ott elvégzett egyetem/főiskola után kapnak egy elfogadható munkaajánlatot, azok nem jönnek vissza. Miért? Azért, mert itthon még arra is egyre kevesebb esély van, hogy a felsőoktatásba bekerüljenek, nemhogy még munkát is találjanak, miután súlyos összegekért abszolválták a 3 vagy a szerencsésebbek (értsd: tehetősebbek) 5 évet. 

Amennyiben a fiatal, nevezzük Karesznak, külföldre jelentkezik, hogy felsőfokú tanulmányait elkezdje, lehet, hogy több pénzt kell befektetnie, de az valószínűleg meg is térül. Elsajátítja vagy megerősíti nyelvtudását és kap egy biztos munkahelyet. Persze ez kicsit túl optimistán hangzik így elsőre, nyílván teperni kell külföldön is, de ugyan hol nem? Kint tanulni és élni drágább, nehezebb is, ha nem teper az ember, vagy nem dolgozik keményen. Itthon a probléma ott kezdődik, hogy Karesz bármennyire teperhet, akkor sem biztos, hogy kap munkát, hogy lesz miből élnie, hogy lesz hol aludnia. Karesz itthon valószínűleg gyarapítaná a munkanélküli értelmiségiek egyre szélesedő csoportját. Kint pedig lehet, hogy végül pincérként fog dolgozni, de még mindig többet fog keresni, és ha jól gazdálkodik talán jobban is fog élni, mint itthoni honfitársai. 

Rá kellett jönnöm, hogy én is egy vagyok azon fiatalok között, akik sajnálatos módon úgy látják, hogy kint, valahol a nagyvilágban rejlik az a bizonyosság, amit mindenki keres. Ezzel egyáltalán nem azt mondom, hogy külföldön könnyebb. Mert nem könnyebb. De talán jobban megéri…

A Parlamentben tegnap módosították a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvényt, ezek után a Miniszterelnökség bármikről kikérheti az adatokat. Én megpróbáltam letiltani ezt, nem sikerült.

Koszorús László fideszes honatya gondolt egyet, és utólag legitimálta a Nemzeti Konzultáció vonalkódjait, mert a törvény értelmében:

„19/A. § (1) A Kormány által meghatározott ügyekben a Miniszterelnökség
a) a polgárok személyre szóló tájékoztatása, illetve
b) a polgárok álláspontjának megkérdezése céljából a 17. § (2) bekezdés a) pontja szerinti adatok szolgáltatását jogosult kérni, a 11 . § (1) bekezdés c), d), h) és k) pontjában meghatározott kiválasztási szempontok szerint."

Jóri András ide, Jóri András oda, Kubatov Gábor ide, Kubatov Gábor oda, Koszorús ezzel a lépéssel járul hozzá Lázár János sikeres munkájához a Miniszterelnökség élén. Koszorús azzal indokolta a döntést, hogy a kormánynak szükségessé válhat a jövőben a polgárok tájékoztatása vagy véleményének, álláspontjának megismerése. Nézzetek rá a közvélemény-kutatási adatokra vagy a munkanélküliségi adatokra, szerintem nem kell kikérni még így is az emberek véleményét.

Elviekben azt, hogy a Miniszterelnökség kikérje, majd 90 napig őrizze adatainkat, megtagadhatjuk. Elviekben. A gyakorlat ennél sokkal bonyolultabb. A Haszon magazin internetes oldala szerint a kormányzati portálon – magyarorszag.hu – tudjuk letiltani azt, hogy mi mégsem szeretnénk, ha a kormányzat a „polgárok tájékoztatása vagy véleményének, álláspontjának megismerése” végett minket is megkérdezne. A megadott link természetesen nem működik, de egyébként is paradoxon, hogy a kormányzati portálon tudjuk letiltani azt, hogy a kormányzat ne rendelkezhessen adatainkkal.

Itt tudunk (tudnánk) leiratkozni a Miniszterelnökség "hírleveléről"

Ha arra kattintunk, hogy „Hibás oldalt talált? Küldje el a szerkesztőknek”, na az sem működik, az egyetlen megoldás, hogy ha felvesszük velük a kapcsolatot és írunk nekik egy e-mailt. Nem tudjuk kinek, nekik.
Írtam, egyfelől azt, hogy nem igazán működik az oldal, másrészt azt, hogy én a Nemzeti Együttműködés Rendszerét csak így szemlélném, ha lehet, nem szeretném, ha a „polgárok tájékoztatása vagy véleményének, álláspontjának megismerése” végett olyan nagyon sok levelet kapnék, le szeretném tiltani. Nem szeretnék azzal a lehetőséggel élni, hogy Lázár János kikérje minden adatomat.

Várom Magyarország és az Ügyfélkapu válaszát!

Update: válaszolt az Ügyfélkapu. Elektronikusan csak regisztráció után tudom letiltani adataim kiadását (miután a regisztráció során ugye az adataimat már megadtam a kormányportálnak), vagy személyesen egy okmányirodában, miután ott is bemutattam irataimat. A 22-es csapdája.

Az eddig átláthatatlan pártfinanszírozást úgy tenné átláthatóvá Orbán Viktor, hogy egész egyszerűen megszüntetné. Ami nincs, az annyira átláthatóvá válik, hogy bizony így lesz csak igazán átláthatatlan. A megoldás: oligarchát minden pártnak!

Vannak olyan kínai gyorsbüfék és olyan görög/török gyrososok, akiknek nem fő profil ételeik értékesítése. Sokkal inkább egyéb korrupt tevékenységek és a pénzmosás. Vannak olyan pártok és érdekcsoportok, akiknek nem (első számú) érdekük állami pénzből megélni, mert a nélkül is prímán meg vannak. (Hallani olyan gyrososról Budán, ahová öltönyös emberek térnek be, de a gyrost a hátsó terembe kérik, és olyan pártról is, amelyik egy év alatt 1,3 milliárd forinttal gazdagodott.)

Ha pártot alapítanék – és most, az állami pénzek beszüntetése után éri meg igazán –, akkor nem a „közhatalom törvényi úton, szabad választások útján történő megragadása” lenne a célom, hanem sokkal inkább egy oligarcha magam mellé állítása. Ezeket hívhatjuk üzletembereknek, ángyánosan zöld báróknak, maffiózóknak, régen pedig mecénásoknak nevezték őket. Régen a művészetet támogatták, ma művészi szinten a politikát. Olyan szimbiózis ez, mint a fenyőfa gyökerei és a gombák: mindenki jól jár, így a rendszert nem felszámolni, bebetonozni kell. Én és az oligarchám jól meglennénk szerintem: én politizálgatnék, ő mosogatna (mármint a pénzét; eu-sat, magyart, mindegy). A Transparency International meg az OLAF (az EU csalás elleni hivatala)? Kit érdekel? Utóbbi Lajosnál sem fog semmit sem találni, előbbinek pedig nem sikerült gyökeret verni a magyar vadkapitalizmus talajába, és eredményesen végeznie munkáját – sajnos.

Karácsony Gergely a múltkor megkérdezte Orbán Viktortól, hogy vannak-e oligarchák a Nemzeti Együttműködés Rendszerében. A miniszterelnöki válasz szerint nincsenek, de sejteni lehet, hogy mögötte/felette azért akad egy-kettő.

Vona Gábor pedig vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a „Simicska Lajos és Nyerges Zsolt körüli, valamint a Fidesz-kormány mögött álló gazdasági cégbirodalom állami megrendeléseinek jogszerűségének átvilágítása” végett. A Ház szavaz majd róla, gondolom nem ez lesz a frakcióvezető legmegerőltetőbb „nem”-je hátrafelé kiabálva. De az ellenzéket összeterelte a téma, 42 jobbikos, 23 MSZP-s, 14 LMP-s és 3 független (Molnár Oszkár, Ivády Gábor, Endrésik Zsolt) parlamenti képviselő írta alá Vona javaslatát.

A 2014-es választási évben is állami támogatás nélkül maradó pártok közül persze nem mindegyik marad pénz nélkül. A Fideszen nem csak a misztikus Nyerges-Simicska duó segít, hanem a választási törvény is, az MSZP bármikor számíthat Puch Laci bácsi segítségére, a DK-nak is, helyesebben Gyurcsánynak is van egy kicsike magánvagyona, igaz: őt most éppen meg akarják ölni állítása szerint. Pont ezért írtam az elején, hogy oligarchát minden pártnak. A Jobbik és az LMP is találjon magának valakit, az előbbi mondjuk szittya-oligarchát, az utóbbi meg zöldet. (Where is Richard Field?)

Mong Attila újságíró nemrég elindította a Találkozni akarok Lajossal és Zsolttal nevű fanpage-et a Facebookon. Ezek után én nem feltétlenül velük, hanem a könyvelőjükkel szeretnék találkozni.

Az EMI Klubban tartott nemzeti délutánt, estet a Jobbik Ifjúsági Tagozata, Dúró Dóra volt a vendég. Ha egy tudósítás a blogra kerül ki, akkor az olyan is volt. Ez még olyanabb volt.

A Novák család álmaimban. Igaz, a Gárdáról egy szó sem esett

Szeretek mindenhová korábban érkezni (vagyis inkább nem szeretek késni), de most egy kicsit elszámoltam magam, egy órával a kezdés előtt ott voltam. Járkáltam egy kicsit a környéken, és figyeltem az érkezőket: jött Harcos 1, Harcos 2, Harcos 3 és Harcos 4, Justice for Hungary, terepmintás nadrágos, de a kedvencem a Nagy Magyarország övcsatos kislány volt. A seprűvel kitámasztott ajtón (biztos a nemzeti radikális boszorkány érkezett meg vele), meg a nyúlon túl helyet foglaltam, de Harcos 2 megtalált. „Te honnan is jöttél?” Erre nincs jó válasz, főleg, ha látod hozzá a fejet, és kiszorzod az intelligencia hányadosát. „A Turul Rádiótól.” Elhitte, és leült mellém. Mint utóbb kiderült a számomra, van ilyen rádió...

A díszítés egy pléh magyar címerből és egy kisalakú magyar zászlóból állt, árpád sáv sehol. Régen minden sokkal jobb volt. Valami szervező-féle előttem ült le, Jobbik IT-s pólója volt, hátán a felirat, Miénk a jövő!, de én inkább hiszek Yoda mesternek, hogy a jövő kifürkészhetetlen.

Hiába volt mikrofonpróba vagy 10 percig, a technika ördöge alászállt most is, és hangosítás nélkül kellett beszélnie Dúrónak, de legalább egy kicsi szög előbújt a zsákból a hangolás alatt. Az ifjú jobbikosoknál, akiké a jövő, ugye, nem mikrofonpróba egy-kettő-három van, hanem mikrofonpróba eins, zwei, drei; ahogy illik.

Dúró pontosan érkezett, a kezdés is frappáns volt. Bemutatták nekünk az Országgyűlés legfiatalabb tagját, és rögtön meg is tapsoltatták velünk. Biztató jellegű taps az elején, kezdjünk!

Egy kis who am I az elején, megtudtuk, hogy vidéki származású, hogy az EU-csatlakozáskor került közelebbi kapcsolatba a Jobbikkal, mert nem hitte el, amit a többi párt mondott, hogy milyen jó is lesz nekünk, aztán végigjárta a Jobbik-létrát, volt plakátragasztó, szórólapozó, sajtós, szóvivő, most meg képviselő és oktatási kabinetvezető a párton belül.

„Előddel máshol nem lehetett, most sem lehet megismerkedni, csak a pártirodában” – mesélte, és így megtudtuk, hogyan lett egy pártkapcsolatból párkapcsolat, ha már az event plakátján ez állt. „De semmilyen előnyöm nem származott ebből” – nyugtatott meg, pedig már a dúrói testre Handó Tünde fejét, a nováki testre pedig Szájer József fejét képzeltem el, vagy fordítva, már nem emlékszem, mert kizökkentett a Parlament TV adásának ismertetése, amikor róluk készült riport. A Kocsis Mátés adás a közönség szerint béna lett (nem így mondták, de így írva szalonképesebb), de Dúró elárulta, hogy most készül egy Mirkóczki Ádámmal, de nekem csak a törvényjavaslata ugrik be. "Egyes szexuális magatartászavarok visszaszorítása érdekében szükséges törvénymódosításokról szóló javaslat", ha a riport csak fele ennyire lesz szellemes, Golden Globe-ot neki!

Az esküvőjük mellett sem mehettünk el szó nélkül, és a mellett sem, hogy az állam ismerje el az egyházi esküvőket, ne legyen szükség külön polgárira is. (Amivel - teszem hozzá - semmi baj nincs.) Ez a rendszer Izraelben is működik, szóval nem kellene tartanunk a nemzetközi támadásoktól. És itt egy szóra, ha szabad! A Jobbiknak három puskaporos, ha nem is hordója, de mokkáskanala van: cigányok, zsidók, homoszexuálisok. Ebből az egyiket, ha csak burkoltan is, de most elsütöttük, majd lesz nem burkolva is.

Politika- és sajtótörténeti pillanat, megtudtuk, hogy mi Novák Előd kedvenc reggelije. Vagyis megtudtuk volna, ha Dúró nem titkosítja 60 évre, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal meg ne tudja a férje gyenge pontjait. Annyit azonban elárult, hogy édesszájú. A mellettem ülő Harcos 2 odasúgta: „hát biztos nem a cigánypecsenye a kedvence!” Ja, jó poén volt…

És se köztársasági elnök-választásról, se Schmitt Pálról, se Morvai Krisztináról nem esett egy árva szó sem

A moderátor szerint áttértünk a közéleti témákra, és Novák Hunóra Kincsőről kezdett el kérdezni. A nevet ők jegyeztették be, mert oly’ kevés a magyar női név, „a hét vezér is mind férfi volt”. Igen, és a tizenkét apostol is, Ali baba és a negyven rabló is, a három testőr, a tizenkét dühös ember és a hét mesterlövész is, de még a hét törpe is. Szóval, Hunóra miatt Dúró abbahagyta a doktori iskolát („Majd húsz év múlva folytatom, nagycsaládot szeretnénk.” Erre a jogszabályi lehetőségre azért kíváncsi vagyok.), felfüggesztett az angoltanulást, pedig a frakcióban mindenki tanul (ezek szerint Rozgonyi Ernő is?), se meccsre (de kinek szurkolhat?), se moziba nincs ideje járni. Ellenben Hunóra szeret bent lenni a Parlamentben a szüleivel, szereti a nyüzsgést, szereti a fényeket; képviselő lesz, mint az anya, naná!

„Csak ajánlani tudom az anyaságot mindenkinek, már csak a nemzet iránt érzett felelősségtudat miatt is.” Nekem itt jutott eszembe a Junior című film és Arnold Schwarzenegger példája, i will try! „A 20-as évei elején, közepén járó lányok, ha tehetik, ne szórakozással töltsék el ezeket az éveket, hanem gondoljanak a házasságra, a családalapításra.” Ezzel a mondattal pörögtünk le a témáról. És legyen a leendő anya jobbikos képviselő, mert munkahely, a.k.a fizetés is kellene a családfenntartáshoz. Vagy: gazdag férfihez menjen hozzá, de az nem nemzeti-radikális megoldás.

Mivel a Jobbik Ifjúsági Tagozatában sok a középiskolás (sic!), ezért a moderátor a közoktatásról és a Nemzeti Alaptantervről is kérdezett. Eredetileg még Wass Albert sem szerepelt a kötelező olvasmányok között, ez később módosult Dúró szerint, de bezzeg a MAZSIHISZ minden követelése bekerült. (zsidóztunk, mellettem Harcos 2 is.) Problémás a Jobbik oktatási kabinetjének vezetője szerint az is, hogy Wass mellett/helyett Kertész is kötelező. Az agysebész-műkörmös közönség újra kivette a szöget a zsákból, nagy felháborodással fogadták Kertész nevét. „Bezzeg most már Kanadából mondja meg, hogy mit kellene csinálnunk, a ……. anyját.” Barátaim, ti Kertész Ákosra gondoltatok, amúgy meg Kertész Imréről, a Sortalanság írójáról volt szó, az egyetlen magyar irodalmi Nobel-díjasotokról, tudom, hogy olvastátok a könyvet, zsidózzatok csak nyugodtan. Dúró erre elővette az olajat, szerinte az is nagy szakmai problémája a NAT-nak, hogy a magyarság őstörténete egy fél fejezet csak, de bezzeg a MAZSIHISZ külön fejezetet sírt ki a holokauszt tanításának.

Előadása végén Dúró meghívott mindenkit sok szeretettel egy parlamenti látogatásra, „egy élmény, még akkor is, ha sok az áruló körülöttünk.” Itt gondoltam, hogy indulni kellene, de jöttek a nézői kérdések, és reménykedtem egy-két priceless kérdésben. És bejött! Azon, hogy valaki a cigányság szaporulatáról beszélt, de kérte, hogy a cigányokat hívjuk csak civilizálatlanoknak („Civilizálatlanok, ez tetszik” – mondta az Országgyűlés legfiatalabb képviselője.), már meg sem lepődtem, legalább cigányoztunk is. De amikor egy nő a kötelező védőoltásokról beszélt, és arról, hogy szerinte azokat nem is kellene beadni („Dóra, ugye ti sem adtátok be neki?!?!?”), mert ez egy magyarság-ellenes összeesküvés része, mert mindenki tudja ugyebár, hogy „benne van a Liszaboni Szerződésben is, hogy vissza kell szorítani a magyar népesség számát.” Benne van biztos, maga tudja, de én itt kértem arra Harcos 2-t, hogy bocsi, kiengedsz egy sörért? A választ sem vártam meg, indultam haza.

A Jobbik IT tagjai szellemileg feltöltődve, én pedig 4-es 6-os villamossal távoztam.