Rengeteg elemzést, találgatást és véleményt olvashattunk már a következő választásokról. Ezek közül – a mai viszonyokat ismerve – a legabszurdabb Karácsony Gergely mamutkoalíciója volt, de a Fidesznél már minden jobb? A pár napja hallott ötletnek is ez a mozgatórugója, csak az ötletgazda türelmesebb.

„Ugorjunk előre az időben. Nem sokat, csak hat évet. 2010-et fogunk írni, s országgyűlési választásokat tartanak. De nem csupán ezért lesz fontos ez az esztendő, hiszen – szerencsére – a négyévenkénti demokratikus megmérettetés már mindennapjaink rutinja és addig még egyébként is az urnák elé járulnak a választók. 2010-ben azonban még ebből a szempontból is egy kicsit másként lesz minden. Abban az évben szavaz majd először az a nemzedék, amely már a rendszerváltozás után született. Az első olyan generáció, amelynek még bölcsődés élményei sem lesznek a régi világból. Azok a tizennyolc-húszévesek, akik a felnőttkor küszöbét már a demokratikus államforma iskoláinak elvégzése után érik el. Akiknek a rendszerváltozásban meghatározó szerepet játszó egykori fiatalok már meglett és befutott középkorúak, legyőzendő kövületek lesznek. Akiknek az akkori politikailag aktív középkorúak csupán nagypapák és nagymamák tömege, míg az 1990-ben már hatvanas éveiket taposók csak ilyen-olyan történelmi emlék, vagy pusztán lábjegyzet, netán a köztudat által teljesen elfelejtett „nevüknincs” arctalan tömeg lesz. Akiknek ez az emlékezetes 1990-es év már ugyanúgy történelem, mint az előttük járó nemzedékeknek 1956 és 1968 volt.”

Szanyi Tibor 2004-es könyvéből, a Minden másként lesz-ből való a fenti idézet. A rendszerváltás utáni generáció „félreszavazott” a 2010-es választásokon ezek szerint, a mára utópisztikussá vált sorok viszont azt hűen tükrözik, hogy a baloldal számított a fiatalokra – azok meg a hitelességre. Ez a baloldal – az MSZP – ugyanazzal a felállással készül 2014-re, mint amelyikkel 2010-et elbukta, Gyurcsány cikk-cakkjait leszámítva. Így vannak, akik már 2018-ra koncentrálnak, mert akkor legalább a Fidesz mögött is lesz bűvös nyolc év.

„2014-ben újra a Fidesznek kellene nyernie, hogy aztán jó sokáig esélye se legyen rá.” – vázolta egyik ismerősöm. Meghökkentő mondat, de átgondolt és jól felépített érvelés van mögötte.

A 2010-es választások után a baloldal nem újult meg, a liberális oldal pedig még nem éledt fel. És nagyon úgy néz ki, hogy a 2014-es választásokig nem jelenik meg életképes és valós alternatíva a Fidesszel szemben. A Jobbik megerősödése várható, de persze ez nem alternatíva. Ha 2014-ben újra a Fidesz nyerne – persze, nem kétharmaddal – akkor az a baloldalon elkerülhetetlenül és kötelezően generációváltást, valós megújulást vonna maga után, illetve esélyt jelentene egy új, az ex-SZDSZ-hez semmilyen módon nem kötődő liberális párt megjelenésére. Ezen kívül még ott az LMP is, persze, csak ők képtelenek átütni a média ingerküszöbét, így viszont nagyon nehéz növelni a tábort.

„2014-ben újra a Fidesznek kellene nyernie, hogy aztán jó sokáig esélye se legyen rá.” „És Te kibírnál még ezekből újabb négy évet?” Ennyit tudtunk kérdezni meghökkenésünkben, de tényleg lehetséges, hogy újabb négy év jó időre kiírná a Fideszt a választási forgatókönyvekből. Mert a Fidesz is képtelen a(z Orbán nélküli) megújulásra, ugyanúgy, ahogy az MSZP is egyelőre képtelen leszámolni a régi káderekkel.

A fent leírtak is csak egy újabb ötlet a következő választásokra, mert már alig több mint egy év után az emberek érzik, hogy ami most van, az nem működhet sokáig. Csak valaki próbál türelmesnek látszani és hosszú távon gondolkodik, míg mások megvalósíthatatlan ötletekkel kerülnek újságok címlapjára.

Nyaralásom alatt azt találtam mondani, hogy „a spanyolok egyes egyedül abból érzékelik, hogy crisis van, hogy kevés a turista az országukban.” Ez a mondat mára úgy fest, hogy mégsem igaz, több szempontból sem.

A mondat egy közösségi portálon való megjelenése után ajánlottak nekem egy Népszabadságos cikket, amit azért olvassak el, mielőtt ilyen elhamarkodottan nyilatkozok. Elolvastam, rájöttem, hogy mégis van igazság abban, amit én írtam, de mégsem teljesen igaz azért. Mert a „népszabi” is azt írja, hogy: „Andalúzia nagyon megérezte, hogy hagyományos kuncsaftjainak (angolok, németek, írek) a száma is, a vásárlóereje is csökkent.” Vagyis: kevés a turista, kevesebb a pénz, crisis van. Hisszük, el hisszük mi ezt, mert ezt mondják nekünk, és megnyugszunk, mert nem csak mi vagyunk crisis-ben, hanem legalább más is. És el hisszük, mert olvassuk a híreket, hogy Spanyolország újabb megszorító csomagot jelent be, például a legutóbbitól 5 milliárd eurós megtakarítást remél, többek között a gyógyszerkassza kiadáscsökkentésével. Meg azt is, hogy a szocialista kormányzat alatt 20% fölé kúszott a munkanélküliség, a Zapatero-kormányzat sem tud munkahelyeket teremteni, hiába érkeznek a román munkavállalók. S több mint három hónapja megszületett egy diákmozgalom – mert a frissen diplomázott fiatalok 44%-a tartós munkanélküli –, a 15-M, a bankok, a politikusok és a kizsákmányoló-kapitalizmus ellen. Újfent megnyugszunk, mert legalább nem csak nálunk van crisis, hanem legalább máshol is.

De lenn, délen azért mégis más a helyzet. Kicsit más, és erről nem szólnak a hírek. A Kanári-szigetek Spanyolország egyik legelmaradottabb régiója gazdaságilag, szinte egyedüli bevételforrása a turizmus. Ha el hisszük azt a dogmatikus mondatot, hogy „kevés a turista”, akkor abból következhetne az a megállapítás, hogy crisis van. De a nyolc Kanári-szigeteki reptér összforgalma 18%-al nőtt idén, a tavalyihoz képest. A turista tehát jön, nem is kevés, a turizmusra berendezkedett „canario”-k csak becsületből panaszkodnak, mert a híradásokból hallják, hogy criris van, akkor crisis van.

Lenn, délen azért munkalehetőség is van, igaz; munkanélküli is. Csak lehet, hogy a munkanélküli nem keresi a munkát. Mert ott is ismert a munkanélküli-segély intézménye. Négy évvel ezelőtt ez az összeg havi 500 euró volt, mára ez lecsökkent havi 400 euróra – mert crisis van. És abból vidáman el lehet élni, még lenn, délen is; főleg, ha hozzájön egy kis fekete vagy egy kis szürke.

De ha a munkakereső fiatal és a munkalehetőség találkozik, akkor számunkra meglepő dolgok születnek. Egy, a Madrid-i rendőr akadémiát fél éve végzett fiatal két hét alatt talált magának munkát, mára már irodavezető egy rendőrőrsön. Havi 2000 eurót keres, 26 évesen már a saját házát építi. Indiszkrétnek tűnő kérdésemre, hogy mennyiből is lehet itt felhúzni egy házat, azt felelte, hogy öt hónapot kell ezért neki dolgozni. Vagyis: tízezer euróból, öt hónap fizetéséből felépíti a maga kétszintes, 250 négyzetméteres házát, aminek felső szintje apartmanként fog szolgálni – mert van rá igény. Aztán Ő is visszakérdezett, hogy az én hazámban mennyit kell dolgozni egy ház felépítéséért. Mondtam, hogy nem öt hónapot, hanem ötven évet. Nevetett, mert azt hitte, viccelek.

Még két érdekes téma, a mezőgazdaság és a hitelfelvétel.

A munkalehetőség és a munkanélküliek azért sem találkoznak, mert a mezőgazdasági munka nem kell a fiataloknak, inkább az a 400 euró havonta. A Kanári-szigetek felnőtt férfi lakosságának nagy része banántermesztésből él, napi 10-12 órát dolgozik. Szabadidejét pedig a meddő panaszkodás tölti ki. Mert a fiatalok nem akarnak az ugyan jövedelmező, de erős fizikai igénybevételt követelő banántermesztésben dolgozni, így évről-évre csökken a banán-export mértéke. Vagyis a kormányzat a segélyezéssel maga alatt vágja a fát, de legalább kevesebb a tüntető az utcákon, mert havi 400 euróval a zsebben már tüntetni sincs kedvük sokaknak.

A hitelezés, hitelfelvétel is szóba került kint-létem alatt. Az áruhitel és társai szinte ismeretlen kategória, csak nagyobb értékű ingatlan esetén jöhet szóba a hitelfelvétel. A spanyolok többsége – akikkel én beszéltem – a hosszú lejáratú, alacsony törlesztő részletű hiteleket preferálja. Skandalum! Felvesz egy hitelt, és élete végéig cipeli a nyakán? Normális ez? Igen. Mert tudja, hogy a ma felvett hitelt öt, tíz, de tizenöt év múlva is tudja majd törleszteni, anélkül, hogy gyerekei, unokái nyakába akasztaná azt.

De lenn, délen is válság van, mondogassuk magunkban, hirdessük másnak, és akkor olyan nagy baj nem lehet.

A hatalmi ágak szétválasztása a hatalommal való visszaélés és a zsarnokság, az önkényuralom gátja –lehet. Nem hogy a törvényhozói és a végrehajtó hatalom jár kéz a kézben, de a kormányzati célkitűzések mára már a bírói-igazságszolgáltatási ágat is bedarálhatják.

A törvényhozói és a végrehajtói hatalom kéz a kézben járása a kontinentális parlamentáris demokráciák kialakulásának kezdetén elkezdődött már. A mindenkori kormány maximális kontroll alatt tartja, és uralma alá hajtja a Parlamentet – főleg ha ott kétharmadnyian vannak a kormánypártok. A Parlament – a demokrácia és a III. Magyar Köztársaság jelképe – szavazógéppé silányítása egyértelmű, de ez egy húsz éves folyamat eredménye.

A kormány pedig – hiába a nyolc csúcsminisztérium – az egyszemélyi hatalomgyakorlás színtere lett. Nem hiába javasolja a „sárkány ellen sárkányfüvet” Gréczy.

A montesquieu-i hatalmi ágak kétharmadát tehát már egyesítve vette át a Nemzeti Együttműködés Rendszere, a harmadikat pedig most tervezi maga alá gyűrni. A (látszat-)demokráciának is vége lesz, ha győz az úthenger. Ez több mint ballib összeesküvés-elmélet. A bírák önkényes nyugdíjazása jobboldali bér-bírák előtt nyithatják meg az utat; az oly’ sikeres elszámoltatás és annak kormánybiztosa karöltve a Polt Péter vezette ügyészséggel pedig olyan presszió alá helyezik a bíróságokat és bírákat, hogy kezd „felejtőssé” válni a független bíróság és bíráskodás eszménye.

A nyugdíjba küldötteken és a bér-bírákon kívül a harmadik bírói alkat két út közül választhat majd: elvei és hivatala feladása mellett beáll a bér-bírák sorába, vagy gyomorideggel veszi fel a bírói palástot és lép fel a pódiumra minden egyes alkalommal. És várja a koholt vádak egyikét egy-egy olyan ügy után, ahol nem tetsző ítéletet hozott. A nem tetszőt pedig olyan jogászvégzettségűek fogják eldönteni, akik szintén tanultak Montesquieu-ről.

A legproblémásabb pont a közigazgatási perek jövőbeni alakulása lehet. Melyik bíró mer majd az állam vagy annak egyik intézménye/szerve ellen ítélkezni? Kevés. Aki mégis, az szembetalálja magát a Gadó Gábor ügyvéd által felvázolt képpel, miszerint: „egzisztenciális súlyú elégtételt” vehet majd a kormányzat.

Sokszor vázoltam már fel lehetséges jövőképként Aldous Huxley Szép új világát. Montesquieu már halott, Huxley is. Montesquieu elve haldoklóban, Huxley regényének víziója megvalósulóban.

A következő pár sorban arra fogok kísérletet tenni, hogy kiosszak az ellenzéki pártoknak egy-egy piros pontot, mindegyikre ráfér már az ilyesfajta dicséret. Egy év után az MSZP és a LMP pont ezen a héten kezdte el kapisgálni mi fán terem a politikai kommunikáció, avagy milyen a kapcsolat van a média és a politika között.

 

Az utóbbi időben, ha szóba került Gyöngyöspata, akkor a hányatatott sors volt az állandó jelző. Aztán a kormány kiemelt kistérséggé tette a területet, amit sokan a pénzcsap megnyitásaként aposztrofálnak. Igaz, a falu korábbi jelzője a cigány-magyar ellentétre utalt, az sem volt hízelgő. Pata polgármestert választ hétvégén, de közel sem biztos, hogy rendeződik a helyzet.

Sokak szerint az a polgármester-jelölt tud nyerni, amelyik képes maga mellé állítani a cigányságot vagy egy részüket, illetve az ő szavazatukat. Mások a nyertesek közé sorolják a Jobbik jelöltjét – aki hivatalosan az egyetlen párt-jelölt –, Juhász Oszkárt. Ellentmondás? Főleg úgy, hogy a választáson indul Eszes Tamás, a Véderő vezetője is? Párhuzamba állítani és összhangba hozni a cigányság döntő szava(zata)it és két szélsőjobboldali esélyest politológiailag ingatag, a társadalmi hangulatot elnézve pedig veszélyes. De a szavazatmaximalizálás logikája alapján Juhásznak vagy Eszesnek teljesen mindegy, hogy honnan érkezik a szavazat – nyerhetnek, a cigányproblémát megoldani úgysem képesek. Még úgy sem, hogy Vona Gábor kihelyezett fogadóórát tartott a patai cigánysoron. Képmutatás a javából, főleg annak tudatában, hogy amikor a Jobbik épp nem zsidózik, akkor cigányozik a Parlamentben.

A nyolc indulóból több a helyi lakos, bennük talán még az ígéretlicitben hangos Juhásznál is jobban bíznak a lakók, a többség. Mert bizonyos lélekszám alatt (Patán a névjegyzékbe vettek száma 2150 fő, az aktív szavazók 1200 körül mozognak) a pártjelenlét taszítóan hat a választók szemében, inkább a – hacsak névleg, de – független jelölteket támogatják szavazatukkal. Ilyen a volt polgármester óta a falut irányító Matalik Ferencné jelenlegi alpolgármester és Bernáth Magdolna helyi vállalkozó; előbbi mögött többen sejtenek Fideszes hátszelet.

Vízválasztó lehet mindenki számára ez az időközi voksolás. A kormánypártok számára jelzés, hogy a térségben legalább a felszínen elsimult-e az etnikai feszültség. A Jobbik Tiszavasvári után újabb skalpot kíván begyűjteni a szokásos kommunikációval. Cigánybűnözés, a közbiztonság helyreállítása, csendőrség, stb. A média által naggyá tett Eszes Tamás is összekapkodta az ajánlásokat, komolyság-tartalma ennek csekély lehet, ki kell mondani, hogy a média-nyomás is közrejátszik abban, hogy Eszes is odaállt a rajtvonalhoz. Ha a rasszista kijelentései és ökle által/miatt híres (hírhedt?) Eszest a rendőrség kiragadta volna a jogállami keretek közül, akkor az „outlaw” Eszest már réges-régen elfelejthettük volna.

A civil indulóknak is komoly lehetőség ez a választás, de félő, hogy bárki nyerjen is vasárnap, a végeredmény újra felkorbácsolja az indulatokat – főleg a vesztesek részéről várható a sárdobálás és az indulatok meglovagolása. És akkor nincs az a Pintér Sándor és nincs az a „két hét alatt rendet teszünk” kormányzati kommunikáció, aki és ami rendet tudna tenni – komoly szavazatveszteség nélkül.

De amíg a Fidesznek mindennél fontosabb a látszat-kétharmad fenntartása, addig Gyöngyöspata hiába választ polgármestert nyolc indulóval, és hiába teszik a térséget kiemelt kistérséggé.