Többszörös déjà vu-t okoz a Fidesz-kormány és intézkedései a számomra. S ennek hatására két dátum ugrik be rögtön: ’56 és az 1990-es taxisblokád. Forradalom előtti hangulat van ma, de nem a fülkebeli, hanem a mindennapokban. És a sokat emlegetett etnikai bomba helyett a társadalmi fog robbanni.

A felszínen egyensúlyozó Fidesz szerint minden rendben van, megvédik a nyugdíjakat, növekedik a gazdaság, újabb és újabb munkahely létesül szerte az országban – épül, szépül az ország. De a felszín alatt a Fidesz lassan mindegyik társadalmi csoporttal szembe találja magát. Erre jó példa a pedagógusok tüntetése, a rendvédelmisek „bohóckodása”, és VDSZ készülő országos sztrájkja, mikor is állításuk szerint néhány órára megbénulhat az ország. De példa lehetett volna a bányászok, a közig. dolgozók, a BKV-dolgozók és a ma már munkanélküliek is. Mindegyik csoportnak meg van a saját – jogos – sérelme, a saját csalódása, a saját oka. A pedagógusnak az iskolabezárások és az elbocsátások, a rendvédelmiseknek a nyugdíjuk és a semmibe nézés, a vegyipari dolgozóknak szintén a nyugdíjuk egyeztetés nélküli és visszamenőleges hatályú elvétele, a bányászoknak szintúgy. De ha Hoffmannon múlik, elejt újabb félmondatot a felsőoktatásról, és ez egyetemisták is a mai egyetlen lehetőséget, a tüntetést választják. Vagyis: akinek van munkája azért, akinek nincs munkája azért került szembe a kormánypártokkal. Előbbi fél, hogy elveszíti, utóbbi látja, hogy jó sokáig nem is lesz neki munka.

A hangulat az ’56-ot megelőző időket idézi, egy országos sztrájk a taxisblokád hangulatát hozná vissza – de nem csak Budapesten, országosan. S akkor nincs az a TEK-nyi magánhadsereg...

Eleinte a „szakmai ártalomra” fogtam, de ma már látom, hogy nem volt igazam. Mindenki a politikáról, a nagyon aktuál-politikáról beszél. Barátok között a szokás „hogy vagy?”, „kösz, jól” után rögtön előkerül a politika. De a fodrásznál, a buszon, a kisboltban, a piacon, a postán; mindenki mindenhol erről beszél. S nem agyba-főbe dicsérik a kormányt, hanem az elégedetlenség hömpölyög a szájból kifelé. Válogatlanul, cenzúrázatlanul, de nem jogtalanul! A különbség csak annyi, hogy míg ’56 előtt csak a négy fal között lehetett politizálni és elégedetlenkedni (vagy még ott sem), addig ma már mindez az utcán, az interneten is folyik.

’56 + taxisblokád = 2011, II. Orbán-kormány elleni tüntetések. Az összeadás első két eleme egy olyan különleges elegyet eredményez(het) idén, amire nem volt még példa a kétezres évek Magyarországán. Mert 2006 őszén csak egy kis szelet, a széljobb ment utcára egy olyan ürügy okán, mint Őszöd. Gyurcsány ott először mondott igazat – hátba szúrták. De idén a társadalom összes rétegét magára haragítja Orbán, s a végén marad 1-1,5 millió szavazója, de a másik oldalon ott lesz 6,5-7 millió elégedetlen.

Mert vannak, akik úgy gondolják, hogy 2014-ben is a Fidesz – Magyar Polgári Szövetségnek kellene nyernie, de sokkal többen vannak, akik szerint nem. Van, de nem lesz itt déjà vu.

A hétvégét akár együtt is töltheti Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc – Kötcsén. Az előbbi, a jelenlegi miniszterelnök a nemzeti kormányzás első éve címmel piknikezteti meg pártját Kötcsén, míg utóbbinak, a volt miniszterelnöknek nyaralója van ott.

„Kötcse község Somogy megyében, a Balatonföldvári kistérségben. A Somogyi-dombság északi részén, a Balatontól 9 kilométerre fekszik, kb. 130-260 méter tengerszint feletti magasságban, igen tagolt környezetben. Kötcse nyugatról majdnem összeépült Nagycsepellyel, mindössze 400 méter a két település távolsága egymástól. A legközelebbi város Balatonföldvár (15 km). Vasútállomása nincs, a legközelebbi vasúti megálló Somogymeggyesen található, mintegy 6 km távolságra.” A Wikipédia csak abban segített, hogy valószínűleg autóval (Q7-esekkel?) mennek a Fidesz prominensei is, pedig ennél sokkal többet jelent a nagypolitikában ez a kis falu.

Nyilván nem másért, a piknik menüje végett tölthetné együtt a hétvégét Orbán és Gyurcsány. Nem tudni, hogy mitől nemzeti egy piknik, de miközben Orbán újra elmondja, hogy „Nem lehetünk elégedettek!”, aközben Gyurcsány igazán elkészíthetné a szuttyos csirkéjét és egy kis madártejet a nemzeti kormány tagjainak és a holdudvarnak De ha Orbán nem elégedett – és ugye akkor senki sem lehet elégedett a Fideszben – akkor miért piknikeznek? De mindegy, ha már lemennek, egyenek egy kis csirkét – csak valakinél legyen egy bekapcsolt diktafon!

Kötcse amúgy is egy olyan hely, ahol az embernek csupa jó dolgok jutnak az eszébe, és erről történetünk alkalmi Fidesz-szakácsa, Gyurcsány Ferenc is tudna mesélni. Ő vidéki kúriájában találta ki, hogy Orbán születésnapja (május 31.) legyen munkaszüneti nap. De akár a II. Orbán-kormány megalakulása, május 29-e is munkaszüneti nap lehetne – lényeg az, hogy valamivel kárpótolni kell Demjánt és a KDNP-t azért, mert a vasárnapi zárva tartás ellen van Orbán egyelőre, mert heti öt nap munkából nem lehet megélni még. Mit is monda a munka törvénykönyve? Hm...

De ha már ilyen közel van egymáshoz a „Vezér” szülinapja és a kötcsei piknik, nyilván lesz ajándékozás is. Deutsch Tamásnak javasoltam, hogy lepje meg Orbánt egy Ipad-el, de tudjuk: a technika vívmányok maximális ismerete és kihasználása (mint SMS írás) nem erős oldala a miniszterelnök úrnak. Így inkább narancsot javasoltam. De kilós hálósat, nem a papír alapú nyomtatottat.

„Nem lehetünk elégedettek!” A kérdés, hogy mikor mondja ezt Orbán – és kinek. Ha a szuttyos csirke után, akkor Gyurcsány nem fog szakácskönyvet kiadni, Lévai Anikó könyve egyedül marad a gáztűzhelyek fölött. Ha az ajándékozás után, akkor az ajándékozó lemondhat 2014-es parlamenti mandátumáról. De ha nekünk, választópolgároknak mondja, akkor megnyugodhat: sokan nem is azok.

A rendvédelmisek harca eredményre vezethet úgy, hogy nem csak saját nyugdíjukért harcoltak, hanem a visszamenő hatály gusztustalan döntéshozatali gyakorlatba emelése ellen is. Pintér Sándorral folytatatott egyeztetés után úgy tűnik, hogy már csak a jóléti gazdaságnak véget vető Orbánnak kell bólintania egyet. Mindazzal együtt, hogy közben új vezetője lett a sztrájkbizottságnak; Kónya Pétert Árok Kornél váltotta.

 A fejnehéz kormány farán fején múlik, hogy a kormány bedarálja-e a civil szférát. Ha bólint Orbán, akkor az azt jelenti, hogy utcára kell vonulni, tűzcsapnyitogatással és füstbombákkal ugyan, de lehet eredményt elérni a forradalmi kormánnyal szemben. Ha fejet ráz a miniszterelnök, akkor egyértelmű: nincs apelláta, az van, amit az „utolsó szélsőséges európai (de véletlenül sem européer) politikus” akar. Ha már a legitim erőszakszervét is maga ellen fordítja, majd maga alá is gyűri a kormány, akkor nincs az a vasutas vagy pedagógus, aki akár hetekig tartó sztrájkkal, de eredményeket tudna elérni.

A rendőrökre kifejezetten haragszik az Orbán-kormány, ezért is van, lehet büntetés-szaga a visszamenőleges hatályú döntésnek. Egyfelől nem lett két hét alatt rend az országban, sőt: „ami ma Magyarországon van, az nem közbiztonság”. Wittner szálkája, Horn Gyula mondta ezt, de szavai, ha nem is örökérvnyűek, de máig igazak. A másik, amiért büntetést érdemelnek a rendvédelmi dolgozók, az a 2006-os események. Gumilövedékek, szemkilövések, jelzés nélküli, azonosíthatatlan rendőrök, könnygáz, vízágyú, megsatöbbi. A „békés” tüntetőkre így támadt a rendőrség – és ezt mind a mai napig nem heverte ki a Fidesz. Az igazi felelősöket nem tudta utolérni az akkori ellenzék, mai kormánypárt, Gyurcsány és az IRM vezetője, a rendőri felső vezetés tagjai, szinte elérhetetlenek a Fidesz csápjai számára. Akkor a mezítlábas rendőröket kell „felhúzni a lámpavasra”, ott rúgni a parancsra cselekvőbe, ahol lehet. A nyugdíját például el lehet venni – gondolhatták. De úgy néz ki, hogy mégsem lehet.

Mindazzal együtt, hogy Szlovákiában 15 év szolgálati idő után lehetőség van arra, hogy valaki nyugdíjba menjen (Fico figyelmét valahogy elkerülte ez; vagy csak féltette hatalmát, így békén hagyta a rendőröket?), hazánkban dolgozhatna többet (akár 30 évet is) a szolgálati nyugdíj elérésig egy-egy tűzoltó, katona vagy rendőr. Dolgozhatna, mert tudna.

A legújabb BM-es javaslat szerint viszont a nyugdíjukat csak abban az esetben kaphatnák a rendvédelmi dolgozók, ha nincs mellette egy kis fekete, avagy szürke „mellékes”. Le a fusizókkal, csak a politikusé legyen ez a privilégium. Mert valaki ne lehessen nyugdíjas rendőr és a szellemi munka irányába cseppet sem mutató biztonsági őr négy órában, de a politikus lehessen már képviselő, miniszter, polgármester, bizottsági tag és egyéni vállalkozó is! Akinek nincs semmije, az annyit is ér, de a honatya érjen sokat, keressen sokat!

Az álláspontok a szakszervezetek és a BM között közeledtek. Furcsa leírni a szakszervezet szót, még furcsább, hogy eredményesen (és: erélyesen) teszik a dolgukat. Talán ők is érzik, hogy nem csak azért a negyvenezer rendőrért és családjukért tárgyalnak, hanem azért is, hogy a jövőben is lehessen nemet mondani az orbáni elképzelésekre. Mert hiába tudjuk: megvédik ők a nyugdíjakat, de ezt nem úgy kell, hogy ne lehessen hozzáférni, hogy ne is lehessen elkölteni – hisz’ már nincs is nyugdíj, minekután a szisztematikusság jegyében a kormány először a magán-megtakarításokat államosította, aztán pedig az állami nyugdíjkiadásokat faragja egyre lejjebb és lejjebb.

Mindeközben Boross Péter arról elmélkedik a magyar hősök emléknapján, hogy a magyar katonanemzet, és arra biztat, hogy mindenki mondja el az igazat, ne horgasszuk le a fejünket. Valakik most épp ezt teszik, csak miután a média közellenségként állítja be őket korai nyugdíjba vonulásuk miatt, mára oly’ kevesen figyelnek rájuk.

Bezzeg, mikor egy kiscica fennragad egy félmétersnél magasabb farakáson egy belvárosi kerületben…

Nemzeti Konzultáció – de minek? A kipostázott kérdések mesterkéltek, a színfalak mögött meg már úgyis megválaszoltak.
















Nemzeti Erőforrás – és 11% feletti munkanélküliség.
Nemzetgazdaság – „A jóléti gazdaságnak vége!”, de a szabadságharcoshoz méltó módon elűzött IMF pénzén azért veszünk egy kis MOL-részvényt – persze ráfizetéssel, hogy az oroszok járjanak jól.
Nemzeti Alaptörvény – és nemzeti Ipad, hogy a bulvár forogjon, ne a jogállam-leépítés.
Nemzeti Együttműködés Rendszere – vagy nem!
Nemzeti hitvallás – mert Isten áldd meg a magyart! Jókedv és bőség lesz itten.
Nemzeti sport – de nem az újság. Adókedvezménnyel összekötött sporttámogatás, hát persze, hogy a gazdagabb még kevesebbet adózzon.
Nemzeti Adó- és Vámhivatal – aminek, ha nem lenne a nemzeti, a rövidítés akár AVH is lehetne.
Nemzeti Munkaterv – az évszám változik; a stílus örök?
Nemzeti 1 TV és Nemzeti Színház – Elképzelt beszélgetés egy Jobbik standnál a Blaha aluljáróban: „- Adjon az Isten! Melyik Alföldi darabot látta utoljára? - Mi va’? Mi va’? Mi va’?”
Nemzeti dal – de csak kicenzúrázva, mert a szabad sajtóról szóló részt senki nem gondolhatja komolyan. De bértapsolók jöhetnek!
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság – Mert Szalai Annamáriára inkább szükségünk van, mint AB-re, egyesek szerint. „Annamária Szalai: From porn magazine to the defence of family values.”

A sok nemzet és nemzeti mind-mind egy tőről fakad: a kétharmados kormánytöbbség így próbálja a látszólagos egységet megteremteni, de az alma belülről rohad, hiába van szép pirosra kifényesítve a külseje.

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba…”

De kinek mi a hitvány és mennyi a huzamos?

De mielőtt a blogot is kiforgatnák a négy sarkából: itt nem a magyarsággal van a baj. Én is magyar vagyok, legalább akkora magyar, mint bármelyik Jobbik-szavazó, vagy Fidesz-szimpatizáns. Legalább akkora... A nemzeti érzület nem baj, előbb legyen meg az érzületből a magyar, mint bármelyik más. A probléma az eszeveszett szimbolikus átnevezésekkel, a kreált, de beltartalomhiányos álértékekről és a fentről csepegtetett, mézédesnek tűnő, de komoly hasmenést okozó kommunikációval van elsősorban.

De hogy érthető legyen: a legégetőbb problémák egyikét ma orvosolta a kormány. Az elvault, ósdi, roskadozó-omladozó Országos Érdekegyeztető Tanács helyett itt a sokkal frappánsabb, sokkal jobban profilba illő, és tényleg: annyira nagyon jó Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács, a Nemzeti Tanács.

Ezek után jön a Minisztertanács?

Bayer Zsolt ma újra sziporkázott. Ma tüntetni már aggasztó, 2006-ban viszont kötelesség volt. A véresszájú, vak publicistának a bloggerekről is meg van a különös véleménye.

Szedjék le rólunk a keresztvizet, de megfordulni látszik az az évszázados hagyomány és bevett szokás, miszerint az emberek a klasszikus sajtótermékekből (újság, TV, rádió) tájékozódnak. Lassan már csak a zemberek „tájékozódnak” (értsd: ringatóznak tova az álmok posványán). Aki igényes és/vagy szemfelnyitó hatású elemzéseket, véleményeket és hírkommentárokat szeretne olvasni (adott esetben erre rákommentelni is), az a bloggerek – nem feltétlenül, de adott esetben – felvágott nyelvű írásait olvassa ma már.

Mert blogból is rengeteg fajta van. Visszafogottabb, szókimondóbb – csak egy fajtából van hiány (szerencsére): a direktbe félrevezető és kormányzati-félistenajnározóból. Az igazsághoz zárójelben hozzátartozik az is, hogy mindent, minden blogot kellő rálátással és széleskörű előismeretekkel érdemes olvasni.

De attól nem kell a mi szánkat, a bloggerek száját befogni, „kedves” Bayer Zsolt, de még „névtelen rohadéknak” sem kellene nevezni. Be is mutatkoznék akkor rögtön, Zsolt: Tóth Richardnak hívnak – ha egyszer találkoznánk, ámbár kétlem. Tudod, az érdeklődési kör...

A keresztény-nemzeti kurzus keresztény-nemzeti médiatörvénye mellett férjen meg a blogoszféra szkeptikussága, ugyanúgy, mint az „előző nyolc év” ál-rémképeitől szabadulni képtelen, úton-útfélen, szekrényben vagy ágy alatt csontvázat vagy államellenes szörnyet felfedezni vélő ECHO Tv. S persze: ez nem azt jelenti, hogy a Gyurcsány-kormányt a „siker” jellemezte volna a leginkább, de amíg neki és párttársainak elsődleges és legfontosabb célja a meggazdagodás volt (szigorúan közpénzek lenyúlása után persze...), addig a mostani keresztény-nemzeti kurzusnak a magánéletbe való beavatkozás is cél.

Ott lehetett kritizálni, a fent említett Bayer Zsolt is kritizált akkor. De a július 1-jével életbe lépő szankciógépezet – a Médiatörvény keretein belül – anyagi és egyéb fenyítési formákat is kilátásba helyezett.

„Ugyan már, kedves Béla! Hagyjuk már kormányozni Orbán Viktor Miniszterelnök Urat kormányozni!”

Pattantak ki nemrég Csintalan Sándor szemei a félálomból a Hír Tv – Vonalban című műsorában, mikor valaki elejtett egy olyan félmondatot, miszerint lehet, hogy ő nem pont erre szavazott egy éve.

„Ugyan már, kedves Sándor! Hagyjon már minket kritizálni Orbán Viktor Miniszterelnök Urat!”

Ha másért nem, akkor a Nemzeti Együttműködés (és talán Együttélés) Rendszerének jegyében engedje meg nekünk.

De ha az idő múlásával bebizonyosodik, hogy nem fér meg egymás mellett az ajnározás, az olajjal felkenés, a megkoronázás és a józan kritika, esetlegesen szembeállítással és/vagy alternatívaállítással egybekötve, akkor inkább a guillotine, mint a szájkosár!