Bajnai Gordon hétfőn Londonba látogatott, hogy Nagy-Britanniában élő magyaroknak tartson politikai fórumot. A volt miniszterelnök ezt nem először teszi, márciusban is járt már az általa harmadik legnagyobb magyar városnak nevezett metropolisban. Akkor kokárdákat ajándékozott az ott élő honfitársaknak, hogy azokat a nemzeti ünnepen is hordhassák.

Bajnai egyik legfőbb kampánytémájává emelte a kivándorlás problémáját, olyannyira, hogy azt mondta, „két 1956-nyi ember hagyta el az országot”, összehasonlítva ezzel a mai szabadon áramló munkaerőt az 1956 utáni szovjet megszállás, bebörtönzés, kínzás és kivégzések elől menekülő embertömeggel.

A kampány része a csúsztatás is, ezért az olyan tényekkel nem törődik, mint, hogy a 2004-es uniós csatlakozás után evidens volt: a kezdetben lassú migrációs folyamat idővel felgyorsul majd. Bár a növekedés egyértelmű, még mindig a középmezőnyben vagyunk a régió országaihoz képest, és egyébként természetes, hogy az alacsonyabb fejlettségű országokból a fejlettebb régiók felé özönlenek a tömegek. Nem az Orbán-kormány vagy bármely másik kabinet tevékenységének tulajdonítható önmagában a trend kialakulása. A kivándorlók 40 százaléka szakmunkás, így nem állja meg a helyét az a kijelentés, hogy a legképzettebb fiatalok hagyják el az országot. És végezetül az az állítás sem, hogy Orbán volt az a miniszterelnök, akinek a kormányzása idején a legtöbben hagyták el az országot.

A Bajnai fiataljai által elindított „miertmaradjakitthon” című kampány egy szürke ország képét festi le, ahol nem érdemes maradni, mert a boltban az eladó szomorú (tényleg ezt írták). S mert az állam nem ajánlja fel azt az állást, amihez a fiataloknak legtöbb kedvük lenne, s így nem tudják megvalósítani önmagukat. És olyan ország lett ez, ahol már mindenki elfelejtett gondolkodni – rajtuk kívül, természetesen. Mert egy igazi demokrata, csak ott érzi jól magát – szerintük –, ahol mindenki ugyanazt gondolja, amit ők, és ha te mégsem teszel így, akkor egyszerűen lenéznek. A tompaság mocsarába süllyed az ország, mert a választók nem dobtak egy év után sem hátast Gordontól és pillantgatásaitól, a rezsimezéstől és az üres, vízió nélküli Orbán-gyűlölettől, ami amúgy is az ellenzék egyetlen kohéziós ereje.

Persze Londonban még a ködön át is látszik a napsütés, a pékségben mosolyogva köszöntik a magyart, és a Tesco raktárosainak minden nap ünnepnap. Szóval, ott télen is nyár van, nálunk meg nyáron is tél tombol. Hogyne.

Ennek tükrében felmerül a kérdés: mégis, miért érdemes bejegyzést szentelni egy ilyen témának? Csak azért, mert a napokban, december 5-én Böjte Csaba és édesanyja, Böjte Julianna szimbolikusan a parlamentben, a Szent Koronától néhány méterre tehette le az állampolgársági esküt 500 000. és 500 001. magyarként. Csaba testvér beszédében elmondta édesapja egy versét a télről, amelyben „arról írt, hogy hideg van, farkasok üvöltenek, de ki kell tartani, mert eljön az áldott tavasz”.

Édesapja a vers mögött rejtőző gondolatokért hét év börtönt kapott, és sohasem tért vissza onnan.

Böjte Csaba úgy érzi, hogy most, decemberben tavasz van. És ha ezt ő mondja, akkor az van.

 Első közlés: Magyar Hírlap

Mesterházy Attila pártbeli karrierje nagyjából az ezredforduló óta mintaszerűen ívelt az MSZP elnöki széke felé, azonban a kezdetektől kérdés volt, hogy meddig lesz képes megtartani pozícióját. Röviden áttekintve már a Horn-kormányban a Miniszterelnöki Kabinetiroda főosztályvezetője volt, és később, 1999-ben képes volt az itt szerzett befolyását a szocialisták ifjúsági szervezetében, a Fiatal Baloldalban betöltött pozícióra váltani.

2001-ben már Medgyessy Péter kommunikációs tanácsadója volt, hogy aztán a választások után Gyurcsány minisztériumában köthessen ki államtitkárként. Ekkor már nemcsak a szocialisták ifjúsági szervezetében stabilizálta pozícióját, hanem a párt Veszprém megyei elnöke lett, vagyis egyszerre épült a párt- és a kormányzati karrier. 2006-ban még közelebb került a tűzhöz, Lendvai Ildikó mellett frakcióvezető-helyettes lett, és a 2007-ben kirobbant Zuschlag-ügyet is szárazon megúszta. A csúcsra lényegében azért érhetett el, mert a szocialista párt szétesett, az öregek pedig, leszámítva a Lendvai-féle válságmenedzselő pártelnöki periódust, már nem kívántak az első sorba állni.

Ekkor lépett színre Mesterházy Attila, és 2010-ben pártelnökké választották. A ciklus elején mindenki azt várta, hogy meginog majd a pozíciója, ami két okból sem tűnt elképzelhetetlennek. Egyrészt a szocialista párton belül az egyik leggyengébbnek tartott platform állt mögötte, így jogosnak tűnt az elképzelés, hogy az akkor a mainál még szervezetileg megosztottabb MSZP-n belül csak lavírozni lesz képes a többi platform és az élükön álló erős emberek között. Másrészt meg kellett vívnia a párharcot azzal a platformmal, amelyet Gyurcsány Ferenc hozott létre 2010 októberében. A két kérdés szorosan összefüggött, mert úgy tűnt, hogy házon belül Gyurcsány sok ellenséget szerzett magának, és a többi platform élén álló erős emberek féltek visszatérésétől, így Mesterházy mögött sorakoztak fel.

A kérdés az volt, hogy támogatják-e akkor is, ha az ekkor még szocialista platformként működő Demokratikus Koalíció és elnöke kénytelen lesz venni a kalapot. Úgy tűnik, az öregek ekkor belátták, hogy az ő idejük az első sorban már lejárt, az újak közül pedig csak Mesterházy volt a színen. Ezzel együtt a baloldal is elkezdett átalakulni, ami azért érdekes, mert 1994 óta a szocialisták első embere egyben a baloldal élén is állt, ugyanakkor 2010 után megindult a szétesés, és az MSZP-elnök pozíciója már korántsem bírt olyan jelentőséggel, mint korábban. Ez aztán Bajnai Gordon megjelenése után hatványozottan igazzá vált.

Két fontos dolog változott meg Mesterházy regnálása óta. Egyrészt az MSZP-n belül a korábbihoz képest csúcsra járatták a központosítást, így a szervezeten belül a pártelnök megerősödött, ugyanakkor a baloldal egészén belül, ha meg is tartotta vezető szerepét, meggyengült. Viszont a párt központosításán is látszanak még a gyerekbetegségek, a platformok és erős embereik már nem képviselnek olyan erőt, mint korábban, viszont egyéni akciók fel-feltörnek, gondoljunk csak Czeglédy Csabára.

Ezekből kiderült, hogy mi Mesterházy erőssége: jó sakkjátékos, viszonylag nyugodt környezetben képes higgadtan cselekedni, amit jól mutat a Bajnai Gordonnal megvívott meccs, amelyet a kivárással nyert meg. Azonban idén nem várt kihívás elé állította az újralakkozott Gyurcsány Ferenc, akivel csak félholt állapotában volt képes felvenni a harcot. Látszik, hogy az extrém módon kiéleződött helyzetekkel Mesterházy nem tud mit kezdeni, összességében a kulisszák mögötti közelharcban jól, a nagyközönség előtt viszont rosszul teljesít, szürke figura, a választó nem tudja, honnan jött, ki ő, mint például a „pápai gyerekről”. Egy szürke hivatalnok áll előtte, aki szinte mindegy, hogy mit mond, nincs erő a szavaiban, a szövegét más is elmondhatná, viszont a hivatali előmenetel és a régi vetélytársak kihullása következtében őt dobta a gép.

A kérdés, hogy a szépen felépített karrier meddig tart, lesz-e egyáltalán esélye javítani a hibáin. Könnyű belátni, hogy 2014 ilyen szempontból kritikus év lesz, már csak azért is, mert a választásokat követően az MSZP tisztújító kongresszust tart, ha veszítenek, a pártelnök minden eddiginél nagyobb kihívással néz majd szembe, főleg, ha lesz alternatívája párton belül. Kicsit sarkítva azt is mondhatnánk, hogy 2014 népszavazás lesz Mesterházy pártelnökről. Nem is kell nagyon elereszteni a fantáziánkat ahhoz, hogy eszünkbe jusson Botka László, aki az országos politikát választotta, hiszen befutó helyen szerepel az MSZP országos listáján, s így 2014 őszén szinte biztosan fel kell majd adnia a polgármesteri pozíciót. Választmányi elnökként erős pozícióval rendelkezik, és úgy tűnik, a nagyközönség előtt is több talentummal bír Mesterházynál, akinek akkor sem lesz könnyű dolga, ha valamilyen csoda folytán a baloldal győzne.

Annak ugyanis végképp kicsi a valószínűsége, hogy – közelebb lépve ehhez a sci-fi kategóriájába sorolható feltevéshez - az E-PM-mel szerezzenek többséget, így, legalábbis a választások után mindenképpen szükségük lenne a DK-ra, amelynek elnöke, úgy tűnik, nem tett le arról, hogy egyszer ismét a baloldal élére álljon.

Első megjelenés: Magyar Hírlap

Nem az a kérdés, hogy szükség van-e liberális pártra. Nem is azt jelenti, hogy mikor van vagy lesz szükség liberálisokra. A kérdés önmagában az, hogy mikor van vagy lesz olyan helyzet, amikor erősek tudnak lenni.

Jelenleg nincs ilyen jelentős politikai erő. A „demokratikus ellenzék” nagyon igyekszik pozíciót fogni, nem képes azonban megszólítani a választókat. Holott van egy olyan hiedelem, hogy léteznek liberális szavazók mint párt nélküli „politikai árvák”. A másik jelenség pedig a liberálisokat kereső pártok jelenléte, mint a Fodor Gábor vagy Ungár Klára neve alatt futó szervezetek. Mi lehet az oka annak, hogy – piacosan fogalmazva – nem találni a kereslet és a kínálat egyensúlyi pontját?

Egyrészt a rendszerváltás utáni, az MSZP–SZDSZ-koalíciót követő időszak máig bezárólag nem egy sikertörténet a liberálisok számára. Az SZDSZ mint liberális elitet tömörítő párt viszonylag hosszú kormányzati szerepvállalása a 2010-es bukással végződött. A koalíción belül töltött idő imázsvesztéssel járt, és még ma is aktuálisak az olyan lejárató témák, amelyek kísértik a szabadelvű elitet. Politikai szerepük mai megítélése rontja tehát egy liberális párt esélyeit. Felvetődik a kérdés: mi az, ami kellő lendületet adhatna nekik mégis? Ha például új politikai karakterek jelennének meg, ugyanúgy nem tudnánk elképzelni ennek következtében olyan katarzist, hogy rövid időn belül Orbán Viktor vetélytársaivá nőjenek a választók szemében. A történelemben egyébként is kevésszer fordul elő, hogy ilyen karizmatikus vezetők állnának elő, ezért is kár ebben látni a gyengeség fő okát.

Az újítást tehát nem a szervezeti vagy személyi szereplők, azaz a „keret” megújulása jelentené. Ami közelebb visz a kérdés megválaszolásához, az a politikai üzenet és a politikai narratíva hitelessége. Nyolc év liberális kormányzati részvételt köve­tően, a kormányzás jelenlegi kérdéseire egyetemes igazságaik, a szabadságjogok kiélezett védelme és az egyénközpontú és egyenlősítő, liberalizáló programok nem adnak kielégítő választ. Ahhoz, hogy a liberálisok megerősödjenek, ellenzékből bizonyítaniuk kell kormányzóképességüket, ehhez pedig tematizálniuk kellene a politikai napirendet.

A liberális választókat célzó pártok egyike sem tud saját üzenetével hosszú távon kisajátítani politikai ügyeket. A kormányzás kérdései jelenleg nem azon témák körül szerveződnek, mint amelyek a szabad­elvűek értékskálájának és értékrendjének listáján szerepelnek. Figyeljük csak meg, nincs is egységes, hiteles liberális kommentár a hazai és külföldi politikai történésekre.

Látni kell: paradox módon akkor lehet Magyarországon jelentős liberális párt, ha a 2010 utáni Nemzeti Együttműködés Rendszere stabillá válik. A politikai közbeszédben a liberálisok számára szükség van ellenségre, hogy legyen mihez viszonyítani, hogy megkülönböztethessék és meghatározhassák magukat. S természetesen egy konszolidált rendszerben ideológiai síkon számos ügyet megpróbálhatnak visszahódítani. Ezért talán a hazai liberálisok abban érdekeltek, hogy inkább 2018-ra készüljenek. Egy 2014-es győzelem még nagyobb pofont jelentene nekik hosszú távon a kormányzóképesség bizonyításakor, hiszen ők maguk is előre bejelentett „őszi válsággal” kampányolnak.

Első közlés: Magyar Hírlap

A fóti időközi választás eredménye megmutatta, hogy ellenzéki összefogás esetén a Fidesz legyőzhető, ha nem indul a választásokon és hűséges választóinkat szorgalmasan fuvarozzuk szavazni. Gratulálunk az MSZP-Együtt-PM-DK közös jelöltjének, Takács Istvánnak.

Elfogtunk egy levelet, amelyben Gyurcsány Ferenc karácsonyra megjelenő szakácskönyvének egyik oldalát találtuk…

A konyhában is maradandót alkotni képes politikus a választásokra egy különleges recepttel készül meglepni barátait és támogatóit. A Képviselőfánk mintájára megalkotta az Összefogás nevű égetett tészta receptjét. DK-hoz közeli információk szerint a recept közvetlenül a „Mákos mutyi magyar módra” után, és az „Orbán kacsa vegyes körettel” előtt kapott helyet a gyűjteményben…

Idézünk:

„Égetett tészta, avagy az Összefogás alapreceptje

Az Összefogást semleges ízénél fogva édes és sós töltelékkel, a legváltozatosabb alakokra formázva készíthetjük. Olcsó, kiadós, töltetlenül sokáig eláll!

Hozzávalók:

1dl Mesterházy Attila

1 csipet Lendvai Ildikó

1 kk. Kovács László

60 g Bajnai Gordon

100 g MSZP–Együtt-PM

2 ek belőlem

3 friss tojás Ungár Klára, Fodor Gábor, Bokros Lajos

Attilát felforraljuk Ildikóval és Lacival, majd forrás után erőteljesen belekeverjük Gordont.

Mérsékelt tűzön, állandóan kevergetve csak addig pirítjuk a „gázsütő” fölött, amíg a massza el nem válik az edény falától, az edény alján vékony fehér hártya nem képződik, az összefogás pedig sercegő, „égetett” hangot nem hallat.

Ekkor lehúzzuk a tűzről – ebbe azonnal erőteljesen belekeveredem, és hagyjuk majdnem teljesen kihűlni. Áttesszük egy keverőtálba, és egyenként, alaposan beledolgozzuk a  3 „friss” tojást: Ungár Klárát, Fodor Gábort, Bokros Lajost, jól kikeverjük, mert ettől lesz szép fényes és üreges a megsült összefogásunk.

Az így létrejött tésztát két részre osztjuk. Egyik részét 93 fős közös listába szedjük és lefedjük, míg másik részéből egyenként 106 ’képviselőt’ formázunk, ezeket egymástól kellő távolságban, választókerületnyire helyezzük, mivel a részek a választás előtti hetekben jócskán megnőnek és egymásba gabalyodhatnak.

Végül az utolsó napokban aranysárgára sütjük. A sütő ajtaját sütés közben nem szabad kinyitni, mert összeeshet az együttműködés!

A sütőből kivett összefogás tetejét azonnal, még forrón pozícióosztással, bizottsági helyekkel vagy fűrészfogú késsel ’megkínáljuk’, hogy a feszültség mihamarabb távozhasson a belsejükből. Ha a „gőz” bent reked, és az összefogás összetöpped, könnyen elveszthetjük ropogósságunkat!

A teljesen kihűlt szövetség – lazán nejlontasakba csomagolva – mélyhűtőben a választásokig eláll, azonban felbontás után fogyassza hamar, mert könnyen kiszáradhat és megromolhat.

Választások után ki-ki olyan töltelékkel tölti, amivel csak szeretné, és amire persze futja.”