Szájer József és Gulyás Gergely Washingtonban kényszerült újra felvilágosítani a nemzetközi bírálókat, hogy Magyarország erős demokrácia, különösen a 2010-es kormányváltás óta. A meghallgatáson újra kiderült, hogy a hazánk elleni nemzetközi hadjárat érvei és okai minimum sántítanak, nem állják meg a helyüket, félretájékoztatáson és csúsztatásokon alapulnak.
Forrás: origo.hu
A meghallgatást vezető amerikai szenátor gratulált Szájernek az elmondottakhoz, és megköszönte az együttműködést. Arcán látszott, hogy számtalan új információval gazdagodott, és meglepte a Fidesz küldötteinek felkészültsége, elismerve, hogy amikor konkrétumokra terelődik a szó, akkor már nem lehet fogást találni a kormányzaton. És ez a lényeg; a sajtószabadság megszűnése, a fékek és ellensúlyok rendszerének felborítása, a jogállam megszűnése, rasszizmus és antiszemitizmus, mind-mind csak általános lózung, jól hangzik egy szónok szájából, mert tüntetni mi más ellen lehet igazából, mint ezek ellen.
Az azonban, hogy egy demokráciában ez a legfőbb kampánytéma, csak a mondanivaló és a kompetencia teljes hiányát jelenti. Mégis mit mondana Bajnai Gordon a gazdasági helyzetről? Újra felajánlaná feltétel nélküli alázatát az IMF-nek, mint 2009-ben, eladósítva az országot? A diktatúrázás nevetséges konkrétumok nélkül.
A mondanivaló nélküli diktatúrázás csak frusztrációt és agressziót szül. A tolerancia jegyében naponta megkapjuk – politológusok és újságírók szájából is akár –, hogy a békemenet résztvevői birkák, politikai öntudat nélküli bólogató jánosok. Ha pedig bármelyik ellenzéki oldal internetes felületén az ember megkérdőjelezi az ottani többségi véleményt, azonnal „Fidesz-bérencnek” vagy „trollnak” titulálják, szerencsés esetben pedig csak letiltják onnan. Elvitatják a velük nem egyező vélemények létjogosultságát, mert ugye, aki nem ért egyet a „demokratákkal”, az nem is demokrata.
Tény viszont, hogy az antiszemitizmus és a rasszizmus újkori virágzásnak kezdete a második Gyurcsány-kormány és a Bajnai-kabinet áldásos tevékenységének tudható be. A Tárki adatai szerint 2006 áprilisában, a választások előtt a MIÉP–Jobbik két százalékon állt. Számításba kell vennünk, hogy a válság – elsősorban a szegénység növekedése, a munkahelyek megszűnésétől való félelem – lehetőséget ad a szélsőséges pártok előtérbe kerülésére, mégis hatalmas a különbség a 2010-es választásokhoz képest. Ekkor a párt 47 képviselői mandátummal, több mint tizenkét százalékos támogatottsággal került be a törvényhozásba.
Ha pedig jobban megvizsgáljuk a választási térképeket, megfigyelhetjük: a Jobbik azokon a területeken a legerősebb, ahol a szocialisták, vagyis erős a közös halmaz a két párt szavazóbázisában. Ezzel a problémával a Fidesz küzd, Európa egyetlen roma európai parlamenti képviselőjével és a magyar uniós elnökség idején elfogadott európai romastratégiával. Orbán Viktor miniszterelnök kiállása is egyértelmű: „Ameddig én ezen a helyen állok, Magyarországon senkit sem érhet semmilyen bántódás hite, meggyőződése vagy származása miatt. Szeretném világossá tenni: (…) mi, magyarok megvédjük zsidó honfitársainkat.”
De a sajtószabadság kérdésében sem állnak sokkal erősebb lábakon az ellenzéki hangok, és ebben a témában csak külföldön van keresnivalójuk, ugyanis csak az hiheti, hogy Magyarországon nincs sajtószabadság, aki nem itt él. Aki emlékszik a Nap-kelte bármelyik adására, pontosan tudja, mit jelent a közszolgálatiság és sajtószabadság a „demokratáknak”. Kilóg a lóláb, amikor a „független” nemzetközi szervezetek ölelésre emelt karjába rohan a sajtószabadság védelmében az a hazai „független” értelmiségi kör, amely olyan csöndben lapított, amikor lovas rendőrök taposták az ellenzéket az Astoriánál, amikor a kormánypárt politikusai újságírókat lökdöstek a parlament folyosóin. Érdemes megnézni tehát az említett videót Szájer József washingtoni beszédéről, mert láthatjuk, hogy egy amerikai szenátor pontosan annyit tud mondani a konkrétumokról, a sajtószabadság megszűnéséről, a fékek és ellensúlyok rendszerének felborításáról, a jogállam megszűnéséről, a rasszizmus és antiszemitizmus, azaz a szélsőségek terjedéséről, mint bármelyik hazai „demokrata” vitapartnerünk: semmit!
Első közlés: Magyar Hírlap
