Minden egy sms-sel kezdődött… - újra.

(forrás: Egyenlítő blog)

Régi kapcsolatról van persze szó, ami mögött hosszú, küzdelmes évek álltak, és aminek mégis gyötrelem, szakítás lett a vége.

Van ez így. Meg van úgy is, hogy az egyik fél úgy érzi, nem bírja a másik nélkül, újra fel kell élesztenie a lángot, mert hát az a helyzet mégis csak jobb volt, mint most, mint mással, mint egyedül. Az élet produkál furcsa helyzeteket – a politika meg pláne – így nem ritka az sem, hogy hirtelen hárman leszünk egy kapcsolatban.

Amikor 2009-ben hosszas kaszting után Bajnai Gordont tette kormányfővé az akkori MSZP–SZDSZ-es parlamenti többség, a miniszterelnök olyan arculatot épített ki, amelynek középpontjában a szakértelem, a válságkezelés állt.

A kezdetektől hangsúlyozta, hogy igyekszik „tartani a három lépés távolságot” a pártpolitikától, illetve „nem szónoknak készül, hanem válságkezelőnek”. A választók jelentős része ezt el is fogadta, fejükben a „válságmenedzser” képe jelent meg Bajnaival kapcsolatban, noha az akkor ellenzéki Fidesz igyekezett felhívni a figyelmet arra a tényre, hogy olyan politikusról van szó, aki korábban is része volt az akkorra már egyértelműen megbukott MSZP–SZDSZ kormányzati politikájának.

Tény tehát, hogy Bajnainak sikerült kialakítania és megszilárdítania a szakértőimázst, amely visszatéréséig
fenn is maradt vele kapcsolatban. Úgy tűnik azonban, hogy az elmúlt időszakban sok sérülés érhette ezt az imázst, ráadásul részben Bajnai tevékenysége nyomán. Olyan lépéseket tett ugyanis, amelyek egyáltalán nem illenek a szakember szerepéhez. Mindez részint érthető, hiszen a kormányzati oldal rezsicsökkentéssel kapcsolatos lépései és felé irányuló offenzívái, valamint Gyurcsány Ferenc konfrontatív fellépése láthatóan nem kis gondot okoz számára, s mindez választ kíván. Ugyanakkor a korábban kialakított képhez nem illő fellépés komoly zavart okozhat választóinak fejében, s azok, akik „szakértelme” miatt preferálják Bajnait, akár el is pártolhatnak tőle, látva, hogy elkezdett „pártpolitikusként” viselkedni.

De nézzünk néhány konkrétumot! Milyen történések és fellépések jelentenek veszélyt az egykori miniszterelnök szakértőimázsára?

Egyrészt Bajnai retorikája meglehetősen konfrontatívvá vált a visszatérése óta eltelt majd’ egy évben, s jelentős különbséget mutat ahhoz a visszafogottsághoz képest, ahogy egykor miniszterelnökként megjelent. Az emlékezetes szobordöntés előtt például arról beszélt, hogy „2014, a választások után Orbán Viktornak és csapatának távoznia kell a közéletből”. Ezt a hangnemet persze alátámasztja a pozíciójának megváltozásából adódó kényszer is, hiszen miniszterelnökségének időszakát megkülönbözteti a jelenlegi helyzettől, hogy a 2010-es választásokon nem akarta megmérettetni magát, már csak azért sem, mert esélytelenül indult volna. Ebből kifolyólag nem kényszerült arra, hogy szavazatokra játsszon. Másrészt ellenzéki helyzetből, ráadásul a parlamenten kívülről nehezebb üzeneteket eljuttatni a választókhoz, így keményebb, a média számára érdekes megszólalásokra van szüksége. Ezeket tetézi, hogy Gyurcsány Ferenc az utóbbi időben jelentős médiafigyelmet von magára, s ez kihívást jelent az Együtt miniszterelnök-aspiránsa számára, hiszen a Demokratikus Koalíció esetleges megerősödése elképzelhetővé tenné az MSZP és Bajnaiék megállapodásának újratárgyalását.

Bajnai megszólalásai sokszor a Fideszére emlékeztetnek, például a Füzesabonyban 2006-ból jól ismert „rosszabbul élünk, mint négy éve” – szlogent vette elő. Viszont e megszólalások mögött ezúttal nem áll ott a karakteres politikus.

A szakértőimázst romboló esemény volt, amikor Havas Henrik az ATV műsorában arról kérdezte, hogy mikortól kap majd egy magyar munkás német kollégájáét megközelítő bért, amire Bajnai egy pillanatig sem habozva azt állította: amennyiben 2014-ben átveszik a kormányzást, 2015. január 1-jétől. Ez legalábbis meglehetősen elrugaszkodottnak tekinthető ígéret, ami nem vall egy technokratára. Korábban arról beszélt, hogy minden harminc év alattinak munkahelyet garantálnának, negyedmillió munkahelyet teremtene, és nyitottabbá, egyben jobb minőségűvé tenné a felsőoktatást. Láthatjuk tehát, hogy komoly ígéretdömpinggel állunk szemben, ami felveti a demagógia kérdését. A túlzott ígérgetés veszélyei egyébként a 2006-os választási kampány óta egyértelműek, ami rá is nyomta a bélyegét a 2010-es választási felkészülésre.

És természetesen nem hagyhatjuk ki a sorból magát a szobordöntést sem. A szeptember 29-én, a Szolidaritás rendezvényén történtek egyértelműen rossz hatással vannak a szakértőpolitikusi képre. Azóta, a Századvég felmérésének köszönhetően, azt is tudjuk, hogy a társadalom 77 százaléka elítéli a történteket, és az sem kérdéses, hogy Bajnai próbálkozása sikertelen arra nézve, hogy különválassza saját szereplését és a miniszterelnök hungarocellszobrának nagy port kavart ledöntését. Persze, a Fidesz kommunikációs gépezete is jelentős erőforrásokat mozdított meg az ügyben, teljesen érthetően.

Jól látszik tehát, hogy Bajnai Gordon viszonylagos népszerűségének legfontosabb alapja, a még 2010 előtt kialakított szakértőimázs sérüléseket szenvedett. Persze kérdéses, hogy tudatos imázsváltásról van–e szó, azt viszont egyértelműen láthatjuk, hogy az Együtt–PM első emberét bizonyos kényszerek, így politikai ellenfeleinek fellépése is beleszorítják a leírt helyzetbe. Valószínűnek látszik, hogy a 2014-es választás kapcsán mindez rossz hír számára, hiszen egy új imázs felépítésére, egy új Bajnai Gordon megerősödésére már túl rövidnek tűnik az elkövetkező bő fél év, mindazon­által a megindult változás okozhat némi átrendeződést a baloldali pártok erőviszonyaiban, és akár bonyodalmakhoz is vezethet.

Első közlés: Magyar Hírlap

A Kaposvári Egyetem öltözködési szabályokat előíró rendelete olyan visszhangot keltett, hogy még a politika (várhatóan egyre alacsonyabban levő) ingerküszöbét is elérte.

(forrás: blans.hu)

A Fidelitas arra kérte Szávai Ferencet, „a Kaposvári Egyetem fura urát, hogy haladéktalanul részesítse amnesztiában a sminkcsendőrök által megrótt dekoltázsbűnözőket és miniszoknyás erkölcsgyalázókat”, Deutsch Tamás sajátos stílusban írt a „rektor-barom” dresszkódjáról.

S bár a politika is beállt a kritikai sorba, természetesen nem feltételezheti senki, hogy bármilyen rossz szándék vezérelte volna a rendelet megírását, kitűzött céljában semmi kivetni való: „az egyetemen történő megjelenés méltó legyen az itt dolgozó oktatók és hallgatók értelmiségi létben betöltött szerepéhez”.

A hétköznapok ilyenfajta szabályozása után azonban borítékolható volt az ellenállás. Az ehhez alkalmazott szabályozáson túlhaladt a kor, túlságosan szigorú, és nem a helytelen öltözködést tiltja meg, hanem egy szűk választási lehetőségen kívül mindent. A minap javasolt „általános jellegű iránymutatás” már sokkal közelebb állhat egy elfogadható megoldáshoz, mintsem a konkrét előírás, mely kizár minden mást.

Az eset érdekességét nem is az adja, hogy mennyire elfogadható eredeti formájában a rendelet, sokkal inkább az, hogy mire reagál.  A rendelet ugyanis az alkalomhoz, illetve az értelmiségi létben betöltött szerephez „méltó megjelenés" nevében hozott rendelkezéseket egy kivételességre törekvő társadalmi jelenség ellenében.  

A kirívó öltözködés, az „önmegvalósítás” és „egyedivé válás” egy népszerű módjaként, mára normabontó trenddé vált. Ennek megértésében útmutató lehet a szabadság és szabadosság megkülönböztetése. Beláthatjuk, hogy az illem és a szeméremérzet határait sikeresen és eredményesen kitágították azok, akik ezt a két fogalmat összemossák. A kiemelkedés és egyénivé válás lehetősége, illetve az egyéni önértékelés és önbizalom mentsvára ezen határok feszegetése.

Az átlagosnak, szokásosnak vélt öltözet pedig az egyéniség gátja. A ruhaviselet az egyén márkája, és mivel ma már a konvencionalitásból eredő előítélet bűn, kényszerűen egyenlők vagyunk minden téren, így a konvencionálistól eltérő is ugyanúgy egyenlőnek számít. Akik szabados öltözetükkel szeretnének másokhoz képest kitűnni, azoknak bármiféle tekintély az ego szabadságának megsértésének tűnik. Tehát a megszokott normákból eredő előítélet elleni előítéletesség most a trend. Ebben a tekintetben, mint ahogy a vélemények terén, úgy az ízlés és önmutogatás terén is egyaránt „érvényes” mindenféle öltözék minden élethelyzetben, minden alkalomból. Kérdés azonban, hogy ez az új konvenció milyen értéket teremt, és milyen hatása van a meglévő társadalmi értékekre, mint például a család, a természetes tekintély vagy a közösségi szempontból történő („konvencionális”) megbecsülés. Dalrymple írta: „a társadalom tömeges elbohémesedése nem feltétlenül vezet az értékes individualizmus terjedéséhez és a kulturális teljesítmények virágzásához.”

Az egyetemek feladatvállalása pedig lehet ugyan, hogy felkészít a munkavállalásra, ahol szintén lehet egy bizonyos szintű elvárás (akár dresszkód), ugyanakkor olyan normakérdéseket nem tud megoldani, amelyekkel kapcsolatos értékeket a családból és az alacsonyabb szintű oktatásból kellene felvenni. A rendelet túlkapásnak tűnik a sokféleség ellen, viszont a korlátozni kívánt jelenség legalább olyan látványos, mint maga a szabályozás körüli botrány. Az öltözködés rendeleti egységesítése pedig azért sem megoldás, mivel nemcsak a szabados viseletet, de a viselet szabadságát is korlátozza.

A Századvég gyorsfelmérése szerint az emberek több mint háromnegyede úgy gondolja, hogy a szobordöntés túlment a jó ízlés határain. Ez nemcsak azt jelenti, hogy egy politikai tüntetés formájával, stílusával nem értettek egyet, hanem azt is, hogy a radikális helyzetleírást is elutasítják.

Nem értenek egyet a helyzet drámai leírásával, amelyben ez az akció ízléses, elfogadható lett volna. A legtöbben tudják, hogy melyik kornak és milyen körülményeknek a szimbóluma a szobordöntés, és azt is ismerjük, milyen következményekkel jár, ha túl radikális jelképeket választanak gondolataink kifejezésére. Torgyán József úgynevezett „féregirtó” beszédét komoly és tartós támogatottságvesztés követte, a felmérés alapján pedig csaknem minden második válaszadónak romlott a véleménye Bajnai Gordonról a történtek miatt.

Az események iránymutatóak a többi ellenzéki erő számára is azzal kapcsolatban, hogy meddig lehet elmenni a radikális politizálásban és a rendszerellenes jelképekkel. A Magyar Szolidaritás Mozgalom megalapításának évfordulóján a mozgalom eszménye, a szolidaritás nevében szólaltak fel. Mégsem ennek az értéknek a fényében mutatkozott be az új irányba forduló Együtt. Beárnyékolta ugyanis a végletesség, a szélsőségesség. Szervezett tüntetés volt, amely egy „állampárt” elleni hangulatot igyekezett létrehozni.

A szervezettség itt kulcsszó, mivel a hangulatot előre megalapozták. Ahogy a szobor az eseményre már készen állt, ugyanúgy igyekeznek a diktatúra alakját is megformálni az emberek fejében. Ahogyan a szobrot sem egy diktátor emelte magának, hanem ők maguk állították, hogy aztán ledönthessék, ugyanúgy ők festik fel a diktatúra képét is, hogy legyen mivel megküzdeniük 2014-ig. Paradox módon ugyanis választásra készülnek egy „elnyomó rendszer ellen egy elnyomó rendszerben”. 

A kormány elleni társadalmi ellenszenv egyébként sem felülről szerveződik, legalábbis biztosan nem így. A forradalmak szelét pedig nem szokták befogni a pártok vitorláiba azok érdekeinek megfelelően. Ha viszont a radikálisan vázolt képnek megfelelő, már meglévő társadalmi érzület hullámait szeretnék meglovagolni a pártok, akkor nem lenne szükség annak további, ilyen eszközökkel való tüzelésére. A forradalmak nem önmagukért vannak, nem azért, mert a pártérdek megkívánja, hogy a társadalom egy része feszültségben álljon a kormányzattal. Azok már másféle politikai érdekek. 2006 és 2013 között a különbség a spontaneitásban van, és kevésbé az ízlést illetően. Akkor egy beszéd kiszivárgása után történt egy nagy érzelmi intenzitással járó megmozdulás, amelynek már voltak előjelei a párttámogatottságban. Az ilyen megmozdulások viszont természetükben mások. Provokatív figyelemfelkeltés, olyan szimbolikus lépés, amely mögött nem áll nagy társadalmi bázis.

Ráadásul ezzel más értékeket is rombolnak, amelyek nevében szervezik elvi politikájukat. A kormány nem is volt rest többször felhívni az ellenzék figyelmét, hogy nem attól lesz demokratikus egy politikai kultúra, ha a szocialisták eredménye eléri a kormányzóképességet. A demokrata értékek nem akkor állnak fenn, ha megfogalmazza annak ellenpárját, és az ellen mozgósít, a demokrata nem attól demokrata, mert örökkön ellensége ellen harcol, s ha kell, megkreálja, hogy harcolhasson.

Emellett a sokat hangoztatott vád, miszerint a Fidesz-kormány messianisztikus célokkal lép fel és a magyaroknak meg kellene tanulniuk végre, hogy ne várjanak messiásokra, ugyanebben az értelmezésben szólhatna a baloldalnak is. Hiszen politikájuk lényege: ha a demokrácia baloldali keresztesei nem győznek 2014-ben, akkor a demokrácia ellenfelei győznek. Ebben az összefüggésben érthető, hogy miért van a baloldalnak szüksége forradalmi emlékeink megidézésére.

Első Közlés: Magyar Hírlap

Korábban már volt szó arról, hogy a baloldal megosztottsága tulajdonképpen a múlthoz fűződő viszony különbségén alapul. A cél mindannyiuk számára ugyanaz, azonban a „nyolc évvel” való elszámolás problémája már más-más irányba küldte a szocialista elit tagjait. Két baloldali vezető a kritikai kereszttűzből igyekszik kikerülni, a harmadik viszont a végsőkig kitart.

(forrás: Kanadai Magyar Hírlap)

Bajnai Gordon, aki úgy tűnik a napokban lemondott az eddig hitelessége alapjául szolgáló „szakértői” szerepkörről, talán felült a „langyos” kritikának. Az eddigi szavazóbázis-erőviszonyok láttán a „hozzáértésről” áttette a hangsúlyt az érzelmi politizálásra. Az újonnan használt szimbólumválasztás rövidtávú hatása nem kérdéses. Az eltűnőben lévő válságmenedzselő stílus mellett Mesterházy Attila képviseli a „belátásos” politikát, aki a múltbéli kritikákkal nem akar szembemenni, inkább a beismerés, az elhatárolódás és az új politika megkülönböztetését hangsúlyozza.

Van azonban olyan szereplő, akivel a politikai életben megszemélyesedtek a múlt hibái, éppen ezért a másik kettő bizonytalan azzal kapcsolatban, hogy mit is kezdjen az együttműködés lehetőségével. Taktikája sem a meghátrálás, sem a kikerülés, sem pedig egy a technokratához hasonló mítosz felvétele annak érdekében, hogy hitelességét megalapozza. Ez a szereplő Gyurcsány Ferenc, aki a „nyolc évvel” való folytonosságot képviseli. Sokak számára Őszöd szimbolizálja ezt az időszakot, ezért kulcsfontosságú ennek a fogalomnak a fejekben való átértelmezése. Eddig sem a múlt hibáiként fogta fel az akkor elhangzottakat a baloldal idetartozó része, hanem egyfajta igazságbeszédként. Ezt az értelmezési harcot azonban az MSZP-ből való kiválás óta nem egyedül folytatja az exminiszterelnök, hanem a platformból lett párttal, a DK-val:

A szavak átértelmezésének módszere mások szájából hallani ugyanazokat a szavakat, nyíltan, más környezetben, más céllal és más jelentéssel. Az Őszöd-kampány lényege, hogy a fogalom hallatán a gondolati kapcsolás eredménye ne a 2006-os ellenérzés, hanem a 2013-as „hatalomellenes igazság” legyen. Ugyanazok a szófordulatok összekapcsolva „Orbán rendszerével” és a szegények valóságával – tökéletesen leírja a DK-kampány lényegét. Ha a szavak most hitelesnek hallatszanak, lényegében a képet változtatják meg. A különbség azonban az, hogy akkor kiszivárgott, most pedig előadják.